Manra hamar fürdőbe került, ugyanis Marléne nem tűrte, hogy bármilyen élősködőt magával vigyen a zárdába. Valamilyen furcsa samponnal dörzsölgette a haját, és azt mondta, hogy ez elpusztít minden kártevőt� ha egyáltalán van neki.

- Hány éves vagy?- kérdezte szelíden Marléne, és közben a lány kócos haját dörzsölte.

- Hét - mondta és mutatta mellé kicsiny kezeivel.

- Akkor pont jókor jöttél. Az első osztályba fogsz kerülni. Az én nevem Marléne. Főnővér vagyok, itt- mosolyogta tovább. Kiemelte Manrát a vízből és törölközőt csavart testére. Haját kidörzsölte és őt magát egy székre ültette. Manra nem tiltakozott, de amikor meglátta a hatalmas ollót kissé összerezzent.

- Ne félj! - nevette Marléne amikor meglátta a kislány ijedt szemeit - de nem tudom kibontani a hajadat. Így levágom, de nem aggódj! Majd újra megnő! - és neki esett. A sötétvörös hajtincsek óvatosan szálltak alá. A nővér a kislány haját rövidre, már-már fiúsra vágta. - Így ni! - nyomott egy tükröt a gyermek kezébe. A tükörnek gyönyörű kerete volt, de maga az üveg meg volt repedve. A kislány ezt szemlélte szomorúan és nem saját képét. Aztán a tükörbe emelte tekintetét. Sötét haja nagy része a földön hevert. Elsőre azt hitte, hogy egy fiút lát� de jobban megnézte magát. Az különböztette meg, hogy macskavágású, huncut, sötétkék szemei még mindig élesen csillogtak. A kék íriszt fekete, hosszú szempillák árnyékolták. Arca szép vonású volt, egyáltalán nem fiús. Szája jelenleg még a hideg éjszaka hatása alatt volt, színe igen eltért a bőre színétől.

Lerakta a tükröt és nyugtázta, hogy neki így is megfelel. Nem igazán sajnálta haját, hiszen mint mondták:' Majd megnő!' Aztán jött a többi. Marléne egy nagy dobozból hasonló ruhákat szedett elő, különböző méretben.

- Nézzük csak� vajon melyik jó rád? Olyan sovány vagy. - aztán elgondolkodva kiválasztotta az egyiket és a lányra adta. Szürkés árnyalatú, hosszú ujjú ruha volt. Kicsit nagy volt rá, de Marléne szerint tökéletes. Fekete harisnyát húzott rá és egy sötétkék köpenyszerűséget adott Manrára. Majd a régi ruhákból előhalászott egy gyűrűt és egy ezüstláncot, rajta kereszt alakú medállal, amit egy sárkány védett. A sárkány szeme kék gyémántból volt kirakva. A lány kezébe vette és megcsodálta. Aztán a gyűrűért nyúlt. Mélyen gravírozott, absztrakt, tribal - gótikus, sárkány mintázattal körbedíszített gyűrű volt. Azt is szemügyre vette, majd a nővérre tekintett.

- Ezt szorongattad-, mondta az értetlen tekintetre. - A tiéd. Nem emlékszel?
A kislány megrázta a fejét.

- Nézd csak! - Mutatott a sárkány által védett keresztre. - Minden csúcsában, és a közepében, különös jel van. Ami a sarkokon van, jelenti a vizet, a földet, a tüzet és a levegőt. - A lány végighúzta ujját a négy elemen, majd a középső jelre helyezte kezecskéjét. - Az pedig az, amit a négy elem hoz létre. A tökéletességet. - mosolygott rá.

Manra a gyűrűt a láncra fűzte, azt pedig a nyakába akasztotta. A lánc nagy volt, így lecsüngött egészen a hasáig. Nem zavarta. Eldugta ruhája alá és így tette rá kezét, még bőre meg nem szokja a hirtelen hideget. Aztán nagyot ásított és Marlénére nézett.

- Gyere, - vette föl a kislány - Jobb lesz, ha ágyba duglak. - a lány ezt álmosan nyugtázta és átkarolt a nőt.