11. Vendégségben...a halálnál

Ezüstösen csillantak fel a fémszerkezeten a kikötő fényei. Azon kevés alklmak egyike jött el, mikor D∞ főhadiszállásaként is üzemelő tengeralattjárója a felszínre jött, méghozzá egy nyüzsgő kikötőben. Ez sem igen volt megszokott, hisz ez mégnagyobb figyelmet és aktív őrséget jelentett az alkalmazottak részéről. Donna viszont épp az ilyen almodozott „ébren”. Végigkiáltozta az egész flyosót, mire kiért a felszínre. Az volt csak az eltérő a szokványos felszínre jövetelektől, hogy most Sanchez nem lihegett a nyakában. Sőt senki sem állította meg egészen addig amíg földre nem tette a lábát. Abban a percben ugyanis egy kéz érte a vállát. Odakapta fejét. A kéz tulajdonosa nem őt figyelte, csak a vállát szorította erősen.
- Simmons, megtudhatnám, hogy mit művel?
- Ne csatangoljon el kisasszony.
- Akkor maga rám figyeljen, ne a rövidszoknyás tyúkokra.
- Ne vicceljen kisasszony, ha...ahogy ön mondta rövidszoknyás tyúkot akarok nézni akkor elég magácskára néznem.
- Köszönöm a bókot, de magának Lewis-éval vetekszik a szeme, nadrág van rajtam, ha nem vette volna észre.
- Szigorúan csak a szoknya alatt.
- Maga mindenre megleli a választ.
- Richard-hoz készülünk, tehát jobb ha gyakorlok.
- Jaj hát akkor emiatt nincs itt az a drága hárpia. Megijedt, hogy lenyeli a cigarettáját ha hozzászól Morci Richie.
- Ő már tegnapóta Morci Richie társaságát élvezi.
- Hát akkor nem mondom rá, hogy mázlista.
- Hát ön sem mondhatja el magáról.
- Elég lesz már ebből a szószátyár szövegelésből. Irány a Morci birtok!
- Eggyet értek, kisasszony.
- Madamme Mazill, áh de szépen hangzik.
- Milady of the Szószátyárs.
- Yeah! Csíplek öreg.
Simmons megcsóválta a fejét. Remélte, hogy a Szószátyárok koronázatlan királynője pár óra elteltével sem vesz vissza agyhalott viselkedéséből. A kikötő bejáratánál már várta őket egy fekete kisbusz. Donna nem bírta visszafogni magát.
- Egy halottas kocsi azért stílusosabb lenne. Ugye van gyászzene? Simmons mondja azt, hogy van....
- Kerítünk önnek kisasszony, kerítünk. – felelt a férfi körbe nézve.
Betuszkolta Donnéát a kocsiba, szólt pár szót a mellette álló sofőrnek, majd ő is beszállt. Donna amint beült egyből megváltozott. Az egész utat végig hallgatta. Simmons próbált témát feldobni, de Donna lemorogta. Ezek után már tudta a férfi, hogy a kisasszony bemelegítőt tart. Az ablakból nézve is már New York csodálatos városnak bizonyult. A rengeteg csillogás, a felgyorsult élet, a míritő mennyiségű ember az utcákon. Donna véletlenül elkezdte kommentálni a „plázacicákat”, de a mondat felénél abbahagyta és újra hallgatási fogadalmat tett. Nagyjából másfél óra telt el érkezésüktől, de azóta egy percet sem álltak. Donna igaz már majdnem aludt a puha hátsóűlésen, de a sofőr megkeresett minden gödröt, fekvőrendőrt és minden mást ami ébren tarthatja a kisassonyt. Végre nagy nehezen megérkeztek. Egy felhőkarcoló előtt állt meg a kocsi. Egy talpig fekete öltönyben levő kidobófiú méretű férfiú nyitotta ki Donnának az ajtót.
- Micsoda egy macho majom. Menten megveszek....
- Mazill mehetne már kifelé.
- Mmmm. .Simmmons miért mekegett k-t a mondatába?
- Nem akarom itt tölteni az éjjelt.
- Hangulat rontó... – mondta Donna, és kiszállt a kocsiból.
Libasorban lépték át a küszöböt. A liftben töltött percek után végre egy iroda ajtaja előtt álltak meg. Simmons kikerekedett szemekkel követte Donnát. A hölgyemény playboy-os nyuszilányokat megszégyenítő léptekkel szökdécselt a körmét reszelgető szőke hajú titkárnőig.
- Morci Richie itt van?
- Itt van Mazill kisasszony, de ilyen körmökkel biztos nem fogadja.
Donna félig az asztalra lett húzva. Szegény lány köpni nyelni nem tudott. A szőke szépség lereszelte a hölgy körmeit egy pillanat alatt. Alig tudta lehesegetni az idegen ujjakat sajátjáról.
- Riba......naaaa.... – sopánkodott Donna mivel Simmons újra megragadta (de most két kézzel) és szabályosan behajította az irodába.
Donna Simmons-ra öltötte a nyelvét. Azután nézett csak a háttal álló Richard-ra, aki épp telefonon beszélt egy ügyfelével.
- Black!!!! – kiáltotta Donna, majd a férfi mellett termett – remélem ha így viselkedek megkímél és mehetek haza. Anyucikám már hónapok óta nem látott, ha neki nem is hiányoztam, nekem már ő nagyon hiányzik. Black csukassa be ezt az őrültet – mutatott Simmons-ra, de meglátta közben Helenát is, ahogy belép a titkárnővel együtt. – azt a körömreszelő szépséget is küldje vissza a piros lámpás negyedbe, a....Sanchezt meg....hát vele is csináljon valamit! Ember segítsen!
- Donna – szólalt meg nagy nyugodtan Richard miközben épp a telefont próbálta letakarni kezével – tegyen meg valamit – közben hangja egyre jobban halkult – fogja be azt a nagy száját!!!!
Donna haja majdhogynem égnek állt. A többiek meg a fülüket dugították kifelé. A kisasszony leintette a férfit, majd leült pont a pasi székébe. Öt percig biztos forgolódott, amíg Black végzett a beszélgetéssel. Persze hiába tette le a férfi a telefont Donna nem hagyta abba a forgást. Black megfogta a görgős széket.
- Addig szálljon ki onnan amíg ki nem hajítom.
- Richard várj! – kiáltotta Simmons.
Őt megelőzte Sanchez. Hamarabb ott termett a szék előtt, minthogy Black egyáltalán lélegzetet vegyen. Donna jobb oldalra dőlve a szék karfáján nyújtózó kezére eresztette fejét, míg lábai a másik karfán csüngtek.
- Alszik. – állapította meg Helena.
- Szerintem meg teszi az eszét. – vágta rá Richard.
- Na idefigyeljen!! – emelkedett fel Sanchez – csak a maga beképzelt követelése miatt hoztuk ide a lányt. Az agyi aktivitása labilis az utóbbi időben.
- Hát persze...
- Ha álmodni fog, én...
- Helena elég. Lehet, hogy csak az utazás fárasztotta ki. A kisgyerek is morcos, ha nem hagyják pihenni. – próbálta talán magát is nyugtatni Simmons.
- Az biztos. Donna egy öt éves szintjén van. – vonta le Richard.
Közben Donna újra álmodni kezdett. Egy NY-i bandaháború kellős közepébe csöppent. Nem látta tökéletesen az arcokat, pedig nem takarta kendő őket. Lövöldözés közben egy óriási robbanás hangja zavart be. Az emberek mind a lángoló autó felé szaladtak, ami a hangot adta. Már nem hallatszódtak lövések, csak az ahogy a tűz ropog. Az autó egy háznak csapódott, az eleje teljesen összenyomódott, a vége pedig nagy lángokban égett. A hátsó ablakban a tűz mellett még vérben ázott hajszálak is látszottak. A tűz vörös lángja mellett is látszott a hajszálak színe, rózsaszínű volt....ugyanolyan rózsaszínű amilyen Donnáé is. A kocsi másik oldalából pedig egy holttest volt kifordulva, fél karja hiányzott, de az arca az....Simmons-é volt.
Donna ezután felriadt. Majd megsüketült a zajban és mindene fájt. Sárga hajtincsek lógtak arcába. Pár kiáltást is hallott, de annyira kába volt, hogy nem tudta megkülömböztetni a hangokat. Végre a hajszálak eltűntek szeme elől.
- Donna most nem aluhdat, mondja azt, hogy nem álmodott. – hallotta a titkárnő hangját.
- Ki maga?
- Hát nem az akinek képzeli. Tápászkodjon fel végre. – felelt a nő helyett Sanchez.
Donnának alig volt ereje de a pisztolylövés hangját már tisztán kivette, a szétlőtt ablakok pedig kétségbevonhatatlanul bizonyították, hogy a „Kaszások” rájuk leltek. Donna elkapta a legközelebb álló embert és a szemébe nézve ezt kiáltotta.
- Csak háborús övezetbe ne menjünk! – majd újra elaludt.