† Ötödik fejezet †

Elfordította a fejét, miután halk mocorgást hallott nappaliban. Remek, Delia most még nagyobb önző seggfejnek fogja hinni. Gratulálhatsz magadnak, Drake. Tényleg egy szemétláda vagy.

A fenébe, Ő mért nem tud bánni a nőkkel úgy, mint Khartolen? Csak rá kell néznie, amint a felére pillant, rögtön megszűnik körülötte a világ és csak Adelaida létezik számára. Idegesen a falba vágott a jobb karjával. Szerencsére a sebe szépen gyógyul, bár ez nem volt meglepő, hisz egy harcos mind fizikailag és szellemileg is magasabb lépcsőfokon álldogál, mint mondjuk egy civil.  

Mélyet lélegzett. Még így is érzi azt a csodálatos illatot, mely csak és kizárólag Deliáé. Ezer közül is megismerné ezt a finom fahéjas permetet. Már bánta, hogy bunkó és rideg volt vele. De... a rohadt életbe, hisz amint átváltozik, elmegy innen! Kisétál az életéből, csatlakozik az elithez, és belőle is olyan szörnyű, megrögzött sznob embert faragnak, mint ami általában az arisztokrata vámpír családokra jellemző. Finom ruhákba fog öltözni, könyveket fog olvasni, nyelveket tanulni, emellett megtanul keringőzni is, hogy a szabályoknak megfelelően megkezdje majd a különböző bálokat.

„Viszont mihamarabb kell szereznünk neked egy, a fajunkhoz tartozó férfit, hogy kiszolgálhasson téged, az átváltozásod után.”

Istenem, ölni is képes lett volna csak azért, hogy Ő legyen az, akibe először beleharap. Lefeküdnének a kényelmes franciaágyra, gyengéden az ölébe vonná, s a hajába túrva fejét a nyaki vénájához nyomná. És engedné neki, ó, engedné neki, hogy annyit igyon, amennyit csak akar. Igen, és aztán...

És aztán ideje visszatérni a rideg valóságba. Ó, ugyan már, mikor fog belőle inni? Csak rá kell néznie, és már szinte látni is lehet a megvetést és a gyűlöletet, amit iránta érez. Megrázta a fejét. A vére amúgy se olyan tiszta, mint mondjuk Dariusé. Drake egy mocskos, alávaló, söpredék, egy gazember, akinek az anyja egy ember, az apja pedig egy vámpír. Igen, mivel ő csak egy félvérű. Nem aranyvérű, mint W, vagy az összes többi harcos, és természetesen nem is kékvérű, mint mondjuk a király.

Több mint száztizenkettő évig egyedül élt, emberi véren, amiről tudjuk, hogy a huszonegyedik századra rettentően legyengült, s már nem képes arra, hogy a mai vámpírokat életben tartsa. Drake mégis belőlük táplálkozott, de természetesen minden egyes élőlényt életben hagyta. Soha nem volt otthona; csak vándorolt. Hol itt, hol ott volt. Járt már Észak-Amerikában, és Kis-Ázsia déli részén, sőt eljutott a Himalájához is. Szánalmasnak érezte magát. Testvérei, sőt még rokonai sem voltak, hisz azok az átkozott vadászok egytől egyig legyilkolták őket. Kivéve az édesanyját, hiszen Ő a szülésbe halt bele.

Archibald volt az, aki rátalált, mikor épp Olaszországban tartózkodott. Drake rettenetesen le volt gyengülve. Lefogyott, arca beesett, tekintete pedig élettelen volt. Sőt, úgy is lehetett fogalmazni, hogy már a halálán volt. Mégis, ez az idegen megmentette, hazahozta, ápolta, és hívott neki egy kiválasztottat, egy olyan személyt, aki az istennőjük mellett él. A nő olyan volt, akár egy angyal, segítőkész, odaadó. Miután ivott belőle, hatalmas energiára tett szert, visszakapta régi énjét. Látszott, hogy nem akárkinek a fia. Egy harcosé...

Na jó, elég a nyálas önsajnáltatásból.

Az étkezőhöz ért. Mindenki itt volt, és jelen pillanatban éppen ebédeltek. Mikor belépett, olyan szinten hallgattak el, mintha egy távirányítóval levették volna a hangerőt. Remek, egy újabb strigulát húzhatna a kis füzetébe, hogy immár a megszámlálhatatlanadik napon ugyan azt a reakciót váltotta ki a többiekből. Odament az egyik szolgához, Olindához, és elmondta, mit szeretne enni. Ezután végignézett a társaságon.

Az asztalfőn Khartolen ült, mellette szerelme, Adelaida. A nővel szemben ült Darius, ki mellett W foglalt helyet. És... Delia is itt volt. Nem emelte rá a tekintetét. A francba...

Megkerülte az asztalt és leült Rhoderick mellé.

- Drake - szólította meg Rhod. - Látom, a karod szépen gyógyul - kapott be egy hagymás krumplit.

A férfi lepillantott a jobb karjára, ahol csak egy piros vonalat látott. Ha Joseph nem lenne...

- Ja - nyögte.

Gyémánt szemét a lányra emelte, aki azóta, hogy belépett meg se szólalt, csak csendben evett. Az illata felerősödött és keveredett még valami mással is... A levegőbe szippantott. Alma... Ó, Istenem, Delia elpirult... Ez a nő meg fog őrjíteni!

Olinda kihozta neki a kért ételt, letette elé, meghajolt, majd csendben távozott. A férfi tavaszi salátát evett, egy vékony szelet csirke hússal. Az asztalon az egyik tálkát magához vette és öntött rá finom szószt is. Majd nekilátott az ebédje elfogyasztásához.

Hogyhogy itt van? Ade azt mondta, hogy Drake mindig is fenn szokott enni a szobájában... Akkor most...?

A lány zavartnak tűnt, és ez meg is látszott rajta. Szürkészöld tekintetét nem merte felemelni, mert egész biztosan találkozott volna a gyémánt szemű pillantásával. Lenézett a félig elfogyasztott görög salátára, meg a töltött májra. Gondolatait annyira lekötötte a férfi jelenléte, hogy már enni se tudott.

- Um... Elnézést - állt fel, miután megtörölte a száját. - De egy kicsit fáradt vagyok, meg majd’ kipukkadok. Ha nem bánjátok, én most felmennék a szobámba, hogy ledőlhessek egy kicsit.

- Menj csak - mosolyogta egyetlen nő társa. - Szükséged van valamire?

- Nem, köszönöm - tolta be a széket, majd megfordult és kisétált a teremből.

Felsietett a lépcsőn, és egyenesen a szobájába rohant, ahol hangtalanul csukta be maga után az ajtót. Pár percig hátát csak az ajtónak támasztotta, s mélyeket lélegzett, hogy lenyugtassa magát. Lassan elindult az ágya felé, majd leült a szélére.

Rendben, foglaljuk csak össze a mai napot...

Először is itt van egy Isten háta mögötti helyen, egy olyan házban, ami telis-tele van vámpírokkal. Oké, aztán kiderült, hogy ő maga is vámpírrá fog válni. Remek, és azt est fény pontja, a hab a tortán pedig az, hogy kezd érzelmileg is kötődni egy rideg, faragatlan és átkozottul bunkó harcoshoz.

Gratulálunk, Ön megnyerte az év idiótája címet.

A fenébe, hogy vonzódhat egy ilyen személyhez, mint amilyen Drake?

Hátradőlt a matracon, tekintetét a baldachinra szegezve. Térdét felhúzta, oldalára fordult, felvéve a magzat pózt, miután egy párnát a feje alá tett.

Olyan furcsa... Végre barátokra lelt, és megtudta, hogy az igazi szülei még élnek és virulnak. Most boldognak kellene lennie, nem igaz?

Akkor mért érzi azt, hogy belül üres és elhagyatott? Hogy itt benn, a lelke már réges-régen halott?

Miután csendben elfogyasztotta az ebédjét, Drake úgy döntött, hogy kicsit csillapítania kell azt a dühöt és gyűlöletet amit érzett. Hálát adott az Istennek, hogy ebbe a házba építettek egy edzőterem féleséget. Bár nem olyat, mint ami a Testvériség Központjában van, de mégis ahhoz pont elég, hogy lenyugodjon. Kinyitotta a tolóajtót, levette a felsőjét, az egyik székre dobva. Fekete cipője is hamarosan a szék alatt hevert rendezetlenül. Egy kicsit bemelegített. A nyújtás után körbepillantott. Hm, mivel kezdjen? Halálra fussa magát a futó gépen, püfölje szét azokat a boxzsákokat, vagy esetleg kétszáztíz kilót emelgessen a feje fölé? Oké, talán ha mind a hármat egymás után megcsinálja, esetleg sikerül annyira kiütnie magát, hogy napnyugtáig fel se ébredjen.

De előtte odasétált a magnóhoz, hogy valamilyen zenével minden gondolatát kitörölhesse. A Crimson Tear szólt, a Sadie-tól. Ez jó lesz, gondolta, miután max hangerőre vette a zene lejátszót, majd beindította a futó gépet. Ráállt és elkezdett futni.

Három és fél óra edzés után még mindig úgy érezte, hogy majd szétrobban az energiától. Hat kilométert lefutott, ezután mind a három boxzsáknál püfölt - az egyiket olyan erővel, hogy ki is szakadt -, és kétszázhuszonöt kilót kinyomott. A rohadt életbe... Ezek szerint másfajta kielégítés is kell neki. Mélyet sóhajtott, majd fogta a telefonját és bepötyögte a számot.

- Gyere a szobámba, tizenöt perc múlva. De ugye nem vagy termékeny? Rendben... Igen, és ruhád legyen egyszerű, de mégis olyan, ami vágykeltő. Nem, nem kellenek eszközök. Siess - ezzel lecsapta a telefont, majd láthatatlanná válva a szobájába bukkant fel előbb.

Bement a fürdőszobába, ahol gyorsan jéghideg vízzel letusolt. Miután megszárította vizes haját, és testét, csak egy fekete selyem köntöst öltött magára, mely tökéletes összhangban volt a hajával. Mire kinyitotta az ajtót, a nő már ott volt. Rövid, barna haja kicsit hullámosan borult a nyakára. Bőre fehér, illatos és puha. Ruhája egy barack színű könnyen lehámozható lepel volt. A férfi ismét az arcára tekintett. Mogyoróbarna tekintet. Dús, csókolni való ajkak. Ékszert nem viselt.

- Üdvözlöm, harcos - hajolt meg mélyen.

- Feküdj az ágyra! - Jelentette ki érzelem mentes hangon.

Szó nélkül megfordult és csábos, kívánatos testét az ágyra helyezte. Drake mindig is a legjobbat akarta és ez meg is látszott rajta. Vendelina hátradőlt a párna hadakon, egyik kezét a hasára, a másikat pedig kitárva helyezte. Jobb lábát felhúzta, ezáltal a lepel pont látni engedte fehér combját.

- Jöjjön uram, had enyhítsek a vágyán - nyújtotta felé a kezét.

A vámpír még egyszer mélyet lélegzett. Gondolatainak az erejével a bejáratot kulcsra zárta, majd ledobta magáról a köntöst, és az ágyhoz sétálva, testével betakarta a nőt.

Delia ijedten ült fel az ágyában. Istenem, mi ez a hatalmas fájdalom itt benn, a szíve tájékán? Lassú mozdulattal masszírozni kezdte a mellkasát, hátha enyhít ezen a kellemetlen érzésen. Szíve gyors tempóban vágtázott, kicsit izzadt és tekintete homályos volt. Aprót köhintett. Te jó ég, hogy kiszáradt a torka!

Kikászálódott az ágyból, és sietve kiment, hogy igyon valamit. Mezitláb végigsétált a már oly’ ismerős folyosókon, mikor halk hangokat hallott az egyik ajtó mögül. Nem tehetett róla, de természeténél fogva kíváncsi egy lány volt, így halkan odaosont a szobához. A fenébe, hisz ez Drake lakosztálya! Gyorsan hátrált pár lépést, mivel megesküdött rá, hogy ezt a helyet jó messzire elkerüli! Ám azok a hangok, amik a szobában hallatszódnak...

- Drake! - hallott egy női nyögést.

Ó, Istenem, ne! Hirtelen elfelejtette, mért is indult eredetileg. Rohanni kezdett, lehajtott fejjel, így későn vette észre, hogy majdnem elüt valakit.

- Kisasszony, minden rendben? Delia kisasszony?

- Joseph... Persze... Csak egy kicsit túl sok volt a mai nap... tudja... ez az egész, hogy megtudtam, hogy mi is vagyok valójában... - hablatyolt össze-vissza. - Izé, én inkább lefekszem.

- Készítsek önnek egy teát?

- Nem, köszönöm. Ó, Joseph, maga a legcsodálatosabb komornyik, akivel valaha is találkoztam - lehelt egy csókot az öreg homlokára, majd könnyeivel küszködve visszasietett a szobájába, maga mögött hagyva a piruló férfit.

Huszonöt perccel később Drake legurult Vandelináról. A nő sűrűn lélegzett, a szíve gyorsan vert. A férfi egy könnyed mozdulattal felrántotta, s megnyúlt szemfogát a lány vénájára tapasztotta. Átszúrta a selymes, krémes bőrt, s rögtön érezte az édes vér ízét. Lassan ivott, kiélvezve a borzongató érzést. Egyik kezét a lány nyakára, a másikat pedig a hátára tette, ezzel biztosan tartva a lányt, mire a vámpír nő boldogan átölelte partnere nyakát. Körülbelül tíz percre rá, ajkait elemelte onnan, majd megnyalta a két kis lyukat, hogy a vérzést elállítsa. Vandelina ajkaiból egy mély, elégedett nyögés távozott.

A vámpír felkelt, majd bement a fürdőbe, hogy lemoshassa magáról a szex csípős és az ivás jóleső szagát. Miután végzett, frissen jött ki onnan. Vande épp öltözött.

- Köszönöm, uram. Ön ismét fantasztikusan teljesített - hajolt meg előtte, mielőtt megcsókolta volna Drake kezét. - Reménykedhetek-e még benne, hogy a legközelebbi alkalomra ismét engem választ? - emelte fel lágyan, ártatlanul, mégis könyörgően csillogó tekintetét a férfira.

- Majd meglátjuk - felelte tartózkodóan. - Most pedig menj...

- Viszlát, uram - s egy pillanat alatt láthatatlanná vált.

Drake a gyűrött lepedőre, a párnákra és a takaróra tekintett. Látott rajta egy-két foltot, mely kettejük együttléte során került oda. A fenébe, jól tudta, hogy csak azért volt ennyire szenvedélyes, és gyöngéd, mert Deliát képzelte Vande helyére. Dühösen megragadta a fekete ágyneműt, és lerántotta a helyéről, majd idegesen a hajába túrt. Annyira a lányra koncentrált, hogy szinte érezte a jelenlétét...

Bár nem is tévedett sokat, hisz Delia tényleg ott volt...