Naeginooswald - Darkblood
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

További idézetek...

 
Menü
 
A Túloldal Írói
 
Útravalóul :)
 

 

My vampiric name is CONSTANTA (Steadfast).
Take Vampire Name Generator today!
Created with Rum and Monkey's Name Generator Generator.

 

 
Blanc et Noir
Blanc et Noir : 4. fejezet

4. fejezet

Meril  2008.10.16. 15:16

Blanc: Az utolsó utazás

Az Újvilágig menekültem az őrület elől, ami hirtelen fenyegető karokkal ölelt körül. Életem új fordulatán fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Láthatatlanná váltam, bujkáltam, mint egy bűnöző, mert nem saját vétkeim ugyan, de nyomasztottak. Zaklatottam forgott agyamban minden megoldás és magyarázat arra, ami történt és történni fog, amit Noir tett és tenni fog.
Hosszú évek telhettek el ily reménytelenül, bár lehet, csak a fájdalom nyújtotta a perceket. Egyszerű polgár lettem, nem köteleztem le magam egyetlen hatalomnak sem. Az élet a szabadság árát fizette mégis. Gazdag urak cselédje voltam, de hogy örök fiatalságom ne keltsen gyanút, sűrűn kellett gazdáimat, otthonaimat és néha barátaimat is váltogatnom.
Ám a történelem mindvégig követett, s a következő vérontás sem váratott magára. A forradalom utáni boldognak mondható békeidő után az emberek újra pusztítani akarták egymást, s ennek új neve is volt: politika. A kisember mit sem látott belőle, de később a polgárháború mégis vérrel festett igazságként tündökölt fel hamis fényében. Alig hatvan év nélkülözésben, de békében múlékony szellőként suhant tova, s nekem új érzést kellett szem előtt tartanom: a megbocsátást.
Igazságszolgáltatás néven nevezték minden gyilkolás okát, amivel az egyenlőtlenséget megszűntetni óhajtották. Nővérnek kellett állnom egy kórházban, hogy a sebesültek ellátást kaphassanak. Nem tudtam és most sem tudom, miért éreztem így az emberek iránt. Talán halhatatlanságom okán néztem úgy rájuk, mint utat kereső gyermekekre, akik ugyan szörnyű áron, de magyarázatot és megoldást keresnek minden rosszra. Közben azonban nem veszik észre, hogy pont a végső jó vágya sodorja pusztulásba életüket, világukat. Valamiért nem tudtam pusztán ezért gyűlölni őket, hiszen lehet ily módon, de csodálatos dolgokat is elérhetnek.
Forró nyári napok következtek, por lepte be az érzékeket, tompa kábultságba hullott a vidék. A polgárháború mégis, rövid és pillanatnyi szünetében is kegyetlenül szedte áldozatait. Sokáig nem hittem, hogy láthatok majd még később szörnyűbb kínokat, mint akkor. Minden segítség kevés volt a gondoskodó női kezektől és orvosoktól. Egyre ügyesebben hazudtunk a haldoklóknak, hogy igen, még rendbe jön minden. S valóban így történt, mikor végre megnyugodva hunyták le szemeiket. Nem tudtam kit hibáztassak, hogy bűn-e, amit teszünk ezzel, vagy tényleg segít-e, ha mellettük vagyunk. Sok nővér társamon láttam az elborzadást egy-egy elfertőződött seb látványára, de legfájóbb mindig az volt, mikor ők is végső erejükhöz értek és könnyeikkel küszködve próbáltak vigasztalni. Az emberi csodálatosság pedig ekkor jelent meg; egy halálán lévő beteg kezdte biztatni gyógyítóját, s ugyanazokat a szavakat mondta el, amit már oly sokszor mi is. Hitték, hogy minden rendbe jöhet, hogy van még esély újra emberként élni, én pedig mindent odaadtam volna a percért, hogy láthassák ennek eljövetelét.
Aztán néhány év múlva, a háború vége felé, kimentem néhány sebesült szállításában segédkezni egy apró kis községbe. Mi, a demokratikus északi államok, semmivel sem voltunk jobbak, mint a déliek. Ugyanúgy gyilkoltunk az egyenlőségért. Vajon gondolt-e valaki arra, hogy előbb-utóbb elfogynak mind, akikért a háború jelképesen indult? Rabszolgafelszabadítást akartak, de feketék tömegeit láttam halva. Mégis kinek az érdekeit szolgálta az a véres tett?
Élőket alig leltünk, s ők sem mind maradtak meg, mire ellátást kaptak. Mikor befejeztük, gyermeksírás ütötte meg fülemet. Láthatóan rajtam kívül senkinek nem tűnt fel, de én mindenképpen meg akartam bizonyosodni felőle. A többieket előre küldtem, egyedül maradtam a semmi közepén. Sok ház leégett, megsérült, néhol pedig csak a romok maradtak emlékeztetve az egykori lakókra. Egy ilyen ledőlt, vályogszerű épület mellett találtam meg a sírás forrását, egy apró, szőke hajú kisfiú, aki elhunyt szülei mellett térdepelt némán. Nem volt még a szeme sem könnyes, azóta tudom, lelke zokogását hallottam. Hatalmas, zöld szemeivel kérdőn nézett rám, mintha tudni szeretné mi történt. Hát persze, hiszen még nem érthette, de arra már rájött, hogy bármi legyen is az, vissza nem fordítható. Már éppen lehajoltam volna hozzá, mikor néhány ellenséges katona jelent meg. Fegyverüket rám szegezték, s kérdés nélkül lőttek. Utolsó gondolatomban is csak a fiú járt az eszemben, hogy meg kell védenem, de már éreztem a testembe hatoló golyók perzselő fájdalmát, majd eltöltött a semmi.

Kívülről, minden fölé emelkedve láttam a világot. A Nap nem sütött és valamiért azt is tudtam, itt sosem szokott. A vöröslő égen fekete csillagok sötétlettek. Lassan lebegtem öntudatlanul a föld felé. Hatalmas fa mellett léptem egy csendes folyó mellett a partra. Éreztem a forró levegőben suhanó erőt, mely körülölelt. Békés hely volt, mégsem nyugodt. A távolban hegyek feketéllettek, a horizont elveszve keringett körülöttük. Hűvös érintést éreztem vállamon, s megfordulva egy nő állt mögöttem. Arca szomorúan próbált rám mosolyogni, szeme kéken csillogott a homályban. Mielőtt azonban kérdezhettem volna, valami visszafelé húzott oda, ahonnan jöttem. Emlékeim lassan visszatértek: a fiú, a fegyveresek, a fiú, a fiú...
Viharként száguldott át rajtam a gondolat és pattantak fel szemeim. Az első pillanatot szúró fájdalom váltotta tüdőmben és minden porcikámban. Miután magamhoz tértem, a gyermek mellettem térdelt, s tekintete remegve figyelte mozdulataim. Tudtam, mi jár a fejében: ha én meghaltam és újra élek, talán egyszer a szülei is...

Nem hagyhattam ott, a semmi közepén elpusztulni. Felkaroltam hát, és magammal vittem egy új élet kezdeteként. Megcsömörlöttem az öldöklésben, mely körülvett, s az állandó védekezésben, rettegésben. "Meddig bocsáthatunk meg minden elkövetett bűnt?", ez járt gondolataim vad forgatagában. Mindezek ellenére nem akartam pusztítani, bosszút állni, nem fordultam az emberiség, sem önmagam ellen. Hosszú évek után újra menekültem, de már nem egyedül. Franz mindvégig kitartott mellettem, bármilyen mostoha is volt sorsunk. Végül a hideg Angliában telepedtünk le, egy békés, tengermelletti, hegyekkel övezett és szeles faluban. Reménnyel töltött el minden ott átélt perc. Álmaim és ébrenlétem között már-már alig éreztem különbséget.
Franz is boldognak tűnt. Gyógyírt jelentett számára a világ e sarka szülei elvesztésére. Azonban az évek múltak, ő felnőtt, de én nem vettem észre fiatal szívében kezdetben lappangó, majd felszínre törő vágyakat és kérdéseket. Látta, hogy habár hajam egészen világos, mégsem ősz, mint a többi emberé, arcomon nem jelennek meg ráncok, alakom nem változik. Legfeljebb szememben látszott megfáradt fény, de olykor mégis új tűzzel lángolt. Ő pedig a kezdeti hálától és ragaszkodástól, minden rejtély ellenére, elért a megértő szerelemig.
Valóban vonzó férfivé vált. Magas, karcsú alakja kitűnt az angliai hűvös vidék rideg, arisztokratikusan ostoba úriemberei közül. Azonban nemcsak gazdagok éltek ott, hanem egyszerű népek is, kiknek kedvenc elfoglaltságuk volt a pletykálás.
Igaz, az ő mértékükkel tényleg hosszú ideig éltünk egy helyen, s míg mindenki változott, én újból megtapasztaltam - mint már megannyiszor ennek ellenkezőjét - önmagamon. Tehát eljött a perc, amikor már nem csak és kizárólag Franz néma tekintetével kellett szembenéznem. A különbség csupán annyi volt, hogy az ő szemei mindig melegséget és megnyugvást hoztak szívembe. Közben a szóbeszéd egyre terjedt, s joggal kezdtem félni. Tudtam, egyre közeledik az a perc, amikor újra mennem, vagy inkább menekülnöm kell, de lelkembe oly hamar nyilallt e felismerés, hogy terhét alig bírtam. Idővel mégis felkészültem rá, mindent elterveztem. Képes voltam búcsút mondani az örök hegyeknek, a vad szélnek, s tenger lágy morajának is, de egynek nehezen ment, az pedig Franz volt.
Hideg éjszakák köszöntöttek a vidékre, meleget csak a kandalló tüze adott. A karcoló fagy dacára azonban gyakran kimentem a szabadba, hogy a telihold fényében állhassak. Noir is egyre többet járt az eszemben, hiszen tudtam, keres engem, vágyik találkozásunkra, s nemcsak ő, én is. De míg neki vesztenivalója bizonyára nem volt, nekem akkor még annál több.
Az utolsó éjjelen csendben figyeltem a táncoló lángnyelveket. Szenvedélyesen ölelték egymást, majd kialudtak, az újaknak utat engedve, miközben menthetetlenül felemésztették azt, ami az életüket adta. Éreztem saját gyengeségem, egy szó elég lett volna, hogy mindent megváltoztasson. De dacom is ott tombolt lelkem mélyén, mely készen állt az ellenállásra, a maradás megtagadására. Egy tennivalóm maradt csak hátra, hogy búcsút intsek annak az ifjúnak, kit hosszú évekkel ezelőtt megmentettem.
- Franz - suttogtam alig hallhatóan, társam mégis ott termett. - Nekem mennem kell.
Nem tudtam másként kimondani, miként igaz volt.
- Azt... hittem. Azt hittem boldog vagy itt?! - felelt kezdetben zavarodottan, majd lemondó hanggal.
- Ez így is van.
- Akkor miért? - állt fel velem szemben.
- Ezt nem értheted.
- Amióta ismerlek, csak ezt érezteted velem! - emelte fel hangját. - Soha nem mondtál semmit, de nem is kérdeztem, ha láttam, hogy fájna. Most azonban, ha valóban ez az elhatározásod, el kell mondanod az igazat! Azon a napon, mikor először találkoztunk, láttam, hogy azok a férfiak rád lőttek. Félelmemben elfutottam, s megvártam, míg feladják a keresésem, mikor pedig visszatértem hozzád, te feléledtél. Miért?
- Legyen, ha tényleg ezt akarod, elmondom, de kérlek utána, ne próbálj visszatartani. Te leszel az első halandó, ki hallja igaz történetünk.
- Blanc, miként kérheted ezt, mikor pontosan tudod, mit érzek valójában? De legyen, ahogy kívánod.
Tekintete megnyugtatott, s én belekezdtem ott, ahol minden szörnyűség elkezdődött.
- Franciaországban születtünk a felvilágosodás korában. Akkor még nem éltem és vándoroltam egyedül, mint most, hiszen mellettem volt a nővérem, Noir. Annyira hasonlítottunk, mintha tükörbe néztünk volna, s akkor még az én hajam is pont olyan fekete volt, miként övé. Emlékszem, mennyire boldogok voltunk és mennyi mindent átéltünk. Habár már akkor is éreztük, hogy eljön a nap, mikor ellenségekké kell válnunk. Ő mindig okosabb és hidegvérűbb volt, mint én, miközben én a vonzóbb, kedvesebb természetű voltam. Mire ifjú hölgyekké lettünk, elvesztettük nevelőnket, hiszen sem apánkat, sem anyánkat nem ismertük. A kedves asszony a halálos ágyán árulta csak el, hogy anyánk ugyan tényleg halott, de apánk, Michel Levray él. A temetés után végleg elváltunk Noirral. Mire visszatértem a kis házba, ahol addig éltünk, ő összecsomagolt és eltűnt. Hosszú évtizedekig nem láttam viszont. Pusztán nyomokat hagyott hátra múltunkból, melyről semmit sem tudhattam meg pár el nem égett levélen kívül, melyeket megölt apánk leégett kastélyában leltem. Noir döntött, s őrült céljának rabszolgájává lett, miközben végig hitt saját szabadságában. Én azonban szabad akartam lenni, beköltöztem hát Párizsba, kihasználva szépségem pedig gazdag férfiakat szórakoztattam, karjaikban ráadásul bármit elértem és megkaptam, amit csak akartam. Innen nézve, már szégyellem akkori életemet, hiszen semmivel sem voltam jobb nővéremnél. A francia forradalom éjszakáján találkoztam vele legközelebb. Tudta, mi történik körülöttünk, s habár akkor azért jött, hogy megöljön, képtelen volt rá. Később, hogy kínozzon, örök szerelmemet is elvette tőlem. A fájdalom elől menekültem Amerikába, amiről azt beszélték, mindenki szabad. Hamarosan mégis kitört a polgárháború, s én kötelességemnek éreztem, hogy segítsek a haldoklókon. Sosem láttam annyi borzalmat, megcsonkított testeket, a fájdalomtól vonagló férfiakat. Végül mégis ki kellett bírnom annyi szenvedést látva is, mikor rád találtam egy kipusztult és lerombolt városban. Mikor lelőttek, én nem tudom, hogy miért nem haltam meg és azt sem értem, miért vagyok halhatatlan, de tudom, mekkora hatalom ez. Menekülnöm kell mindenhonnan, hogy ne keltsek feltűnést. Örök fájdalom a sorstársam, hiszen mindig akad valaki, akit megszeretek, és mégis végig kell néznem, amint megöregszik és meghal. Nem akarom, hogy veled is ez történjen, kérlek, bocsáss meg... - érdeklődve figyelte minden szavam, nem szakított félbe. Lassan megértette elhatározásom, lényem igazi voltát, s habár láttam, nem ért mindent, de elfogadta. Az egyetlen ember, az egyetlen halandó, aki megismerhette létünket. Azóta sokszor szerettem volna azt a percet megváltoztatni, inkább búcsú nélkül magára hagyni. Kezdetben eszembe sem jutott a lehetőség, hogy ezzel egyszer bajba keverhetem.
- Hát csakugyan ezt akarod? Hidd el, én megvédhetnélek életem végéig. Sosem hagynálak magadra.
- Éppen ez az Franz! Csak "míg élsz"! Én nem fogok meghalni, mint ti, emberek. Nekem szörnyetegként kell léteznem a nővéremmel, s legjobb, amit tehetünk, hogy nem kötődünk senkihez és semmihez. - zokogtam tehetetlen dühömben.
Franz azonban emlékszem, szorosan magához ölelt, s később gyengéd csókjaival nyugtatott. Tudtam, hogy nem lenne szabad szeretnem őt, vagy engednem az ő szerelmének, akkor mégsem tehettem másként. Már nem az az ijedt szemű gyermek volt, akit egykor árván leltem a romok között. Felnőtt, s az egyetlen, melyet hátrahagyhattam neki, csupán egy emlék volt, amit később, egy új kezdet talán megszépíthet.

Másnap a hajnal első sugarai már messze értek utol. A legközelebbi városban lovamat bérkocsira cseréltem, majd elindultam oda, ahova szívem és érzékeim vezettek: Németországba.

 
Erre tovább...

 

Főoldal
Kaleido-színpad
Darkblood

 

 
E-chat
 

Vándor olvassa a lapot.

 
Látogatók
Indulás: 2007-08-02
 
Naptár
2024. Augusztus
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 



Névnapi idézetek...

 
Aranyköpés

 

 
Okosság

 

 
Mágia
 
Vámpírok
 
Kedvencek
 

Discover The Rock Heroes!
cset
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?