- Ó, drága kislányom! – vonta gyémántos hajába Amina gyermekét, mikor Agaton bekísérte őt Sziromvölgy rózsakastélyába.
A hallnál tovább nem jutottak, Efraim is rögtön ott termett.
- Hát Morgan szívében is rejtezik apai érzés, hogy hazaengedett – csordult ki könny türkizkék szemeiből, aztán Zóra feje fölé helyezte hatalmas tenyerét, hogy a könnyein át alig látó gyermeket magához vezesse.
Agaton boldogan, de a tündérkirály szavaira kétkedve figyelte, ahogy kedvese elveszik atyja ölében, s szóhoz sem jut a határtalan örömtől. Helyette viszont az ekkor mögé lépő Oberon köszörülte meg torkát.
- Nem akarom megmérgezni az idilli pillanatot, kedves barátom, de a démonkirály szívében nem az általad említett érzés dominált, mikor áldását adta lányod hazatérésére. S a tisztelet és őszinteség sem hatotta meg különösebben – tette hozzá, mikor az agg még mindig lehunyt szemekkel ringatta Zórát karjaiban.
- Valóban? – bontakozott ki lassan az ölelésből, s könnyei felszáradtak.
Mialatt lánya a belépő Flóra karjaiba vetette magát, s a két ifjú tündérleány köszöntötte egymást, Oberont és Agatont méregette.
- De erőszakra sem volt szükség – állapította meg nyugodtan, miután nem talált harcra utaló jeleket.
- Nem sokon múlt – vetette közre Agaton, s szemeiben már a bosszú lángja lobbant.
Apja a karjára helyezte kezét, hogy lecsitítsa.
- Morgan elégtételt akar a csalásért – kommentálta az idős tündér.
- A Kristályerdő az övé – vetette oda félvállról Efraim, miközben újra lányának szentelte figyelmét.
Az a part menti erdő nem sokat ért Zóra viszontlátásához képest.
- Félreérted – okította Oberon, s kezét áthelyezte barátja vállára, hogy komolyra fordítsa a szót, s egyúttal erőt adjon a következőhöz. – Morgan maholnap bosszúhadjáratot indít a rajta esett sérelemért.
Efraimnak sikerült higgadtnak maradnia, s bólintással jelzett.
- Akkor ma lakodalmat ülünk – mosolyodott el váratlanul és intett Agatonnak szemével. – Morgan őrült, amiért nem is sejti, hogy a ma éjjel bekövetkező frigy egységet teremtő hatására a vesztébe rohan – veregette vállon vőjelöltjét, aki apjára vetette segélykérő pillantásait.
A legnehezebb feladat még előttük állt.
®
- Médea! – szólította Amina lánya szobájában bölcsüket, mikor keze többszöri érintésére sem akart Zóra hátára visszavarázsolódni szárnya.
- Mi a baj? – libbent be Flóra is a fekete hajú tündérasszony után, s rémülten markolt bele liliomszoknyájába, mikor kishúga könnytől áztatott arcát meglátta.
- Soha nem leszek már igazi tündér – sopánkodott a sápadó lány, s lerogyott székébe.
- Dehogynem! – vigasztalta anyja. – Biztosan nem állt még át szervezeted a tündérszárny elfogadásához – magyarázta.
- Lányod igazat beszél, királynő! – hajtotta meg fejét Médea, s tett egy kört Zóra körül.
- Hogy mondod? – kapta szája elé kezét az aranyruhás hölgy, s akvamarin szeme kétszeresére nőtt.
- Nézd csak meg a szemét! – biztatta az ametisztszínű tekintet. – Ezek smaragdszemek! – jelentette, majd hangja erősödött. – Morgan szemei!
Aminát riadalom szállta meg, Flóra pedig kezeit tördelte. Zóra fájdalmasan sütötte le szembogarát, de ekkor Efraim jelent meg szobája ajtajában vendégei kíséretében. Keserű arckifejezéséből ítélve a hallban már ő is értesült az igazságról.
- Zóra, kislányom! – lépett hozzá és tenyerébe zárta arcát. – Mit tett veled az az elvetemült démon? – szűrte fogai közül.
A tündérlány sosem látta apját ennyire mérgesnek. A türkizkék szemek viharos égboltra emlékeztettek.
- A képére formálta – hangzott Médea töretlen felelete.
Efraim keze végigtapogatta lánya gerincoszlopát ott, ahol szárnyaknak kellett volna bontogatniuk magukat, de semmit sem érzett.
- Én csak a kilétemet óvtam, mikor el akartam hallgattatni a veszett vérfarkast – zokogta Zóra, s teste rázkódott a hirtelen rázúduló érzelmektől. – De Nesztor olyan sokat ivott belőlem! - panaszolta potyogó könnyekkel.
- No, lám! – szűkültek résnyire az apai szemek, mikor lánya fejében olvasott. – Morgan, a rettegett démon, új életet akart adni neked?
Homlokát ráncolta, ahogyan agyában forgatta a hihetetlen gondolatokat.
- Médea! – hessegette félre az irreleváns képzeteket. – Lehet Zórának újra szárnya?
A bölcs bólintott.
- Ha Agaton szenvedélye ismét tündérré teszi a nászéjszakán!
- És a vérét adja – egészítette ki a töprengő Oberon.
Minden szempár fiára szegeződött.
- Agaton! – pillantott fel könnyei közül Zóra, melyre az ifjú szíve elszorult.
Kedvese hozzá fohászkodva kelt fel székéről és odalépdelt hozzá. Karjait nyaka köré fonta, s ajkával arcát súrolta.
- Szeretsz-e még? – akarta tudni a lány.
A jóságos Agaton szemei elfátyolosodtak.
- Képes vagy-e adni nekem véredből, ha megszomjazom? – faggatták tovább az ártatlan smaragdok. – S bízol-e az én szerelmemben?
A szőke hajú ifjú arcán átsuhanó gyöngédség mindenkit meggyőzött, s mikor a két ifjú ajka csókban is egyesült, mindannyian úgy érezték, hogy a ma éjjel menekvést hoz. Kivéve egyvalakit.
®
A bál a menyasszony és a vőlegény táncával kezdetét vette. Zóra egy rózsákkal teletűzdelt koszorú alól küldte nyugtató mosolyát Agatonra, miközben megfordultak a bámuló vendégek előtt a táncparketten. A tündérifjú büszkén jártatta végig tekintetét a csodaszép arán. Jóllehet a fehérrózsákkal hintett ruha bő szoknyája elfedte a lány hibátlanszép lábait, a csipkés dekoltázs mögül kitűnt finom, virágillatú bőre, s a karjait körbefonó rózsák közül is felsejlett bájos íve. Egyetlen ék hiányzott csupán a tűzszínű hajzuhatag mögül.
- Remélem, lélegzetelállítóan gyönyörű szárnyakat adsz nekem – látott bele kedvese gondolataiba Zóra.
Agaton gyöngéden elmosolyodott.
- Te így is lélegzetelállító vagy – súgta szerelmesen, mialatt az est folyamán első ízben égkék szeme fényébe vonta a tündéri arc minden egyes részletét.
Döbbenten tapasztalta, hogy a kellemes vonásoknak az érzéki, telt ajkak ez eddig nem ismert szenvedéllyel adományoznak, a kihívóan felszaladó szemöldök alatt kerekedő zöld szemek pedig úgy bűvölik, akár kígyó az áldozatát a paradicsomban. Zóra arcbőre is megváltozott, már nem az a lányos fény csillant meg tejfehér bőrén, amit régebbről ismert, hanem egy tapasztalt asszony vágya sütötte rá belülről pírját. A tündérlány a kedvese arcán tükröződő érzelmekbe pillantott.
- Megijeszt, hogy nem vagyok már ártatlan? – tudakolta.
Agaton felsóhajtott.
- Való igaz, hogy legkedvesebb álmaim omlottak össze, mikor apád értesített hollétedről, de inkább felbőszít, minthogy megriasszon az, amin keresztül kellett menned – jelentette keserűen.
- Jóságos Agaton! – szólította szelíden Zóra. – Ne engedd, hogy a gyűlölet elvakítson. Mindent érted tettem.
- Tudom – állította meg tekintetét kedvese a smaragdszemeken. – De ha rád nézek, Morgan jut eszembe, s az, amit művelt veled, bosszúért kiált – villantak dühödten az égkék szemek.
- Szerelmem! – nyugtatgatta a lány. – Ne mondj ilyeneket! Csak kedvességed és jóságod által teljesedhet ki bennem a tündér.
Agaton arca elgyengült.
- Ne haragudj! – kérte bűnbánón, s ajkához emelte menyasszonya egyik kézfejét.
Parányi csókot lehelt rá.
- Nem akarlak bántani. Te épp olyan kedves vagy számomra, mint azelőtt, még ha meg is változtál. S ma éjjel mindent megteszek azért, hogy nászunk egységet teremtsen a birodalomban – ígérte.
Zóra egy újszerű vibrációt érzett ki hangjából, de nem reagálhatott rá, mert nővére kedvese, Dalton átkérte. Agaton félreállt és átadta kedvesét a hosszú, barna hajú ifjúnak, aki könnyedén meghajlott, majd kaján vigyorral vezetni kezdte a pattogó ritmusú táncra.
- Kedves Zóra! – nyájaskodott. – Én mondom neked, szépséged megkétszereződött, mióta nem láttalak.
A tündérlány halvány mosollyal jutalmazta a bókot.
- Te vagy az első, aki a történtek függvényében ezt mondod.
- Agaton vak, ha nem látja be! – legyintett az ifjú, s megforgatta táncpartnerét. – Eddig azt hittem, felnőtt szerepéhez, de ahogy elnézem savanyú ábrázatát, tévedtem.
- Így gondolod? – kapaszkodott meg a menyasszony a széles vállakban, s bár nem akart tudomást venni vőlegénye morcosságáról, csalódottan állapította meg, hogy annak tüskés viselkedése nemcsak neki szúrt szemet.
Dalton bólintott.
- A fickó igen csak féltékeny – folytatta a párbeszédet.
Zóra sóhajtott.
- Ez sosem vallott rá – szólt csüggedten.
- Talán Médea tud rá gyógyírt adni – vetette fel az ifjú. – De egy menyasszonynak is ismernie kellene egy-két praktikát – kacsintott pajkosan.
A tündérlány lesütötte tekintetét.
- Azt hiszem, Agaton nem venné jó néven. Elküldenéd a bölcshöz? – pattantak fel szempillái a kérdésre.
- Ha így akarod – bólintott Dalton.
®
- Fogd! – nyújtott anyja egy üvegcsét lányának. – Ezt Médea készítette még korábban – magyarázta.
- Mi ez? – méricskélte gyanakvón az áttetsző krémet Zóra.
- Ha ezzel bekened magad, visszanyered érintetlenségedet – felelte Amina, s az ifjú pár számára kijelölt szobában az ablakhoz lépett.
A rózsákkal hintett vízágy hullámzani kezdett, ahogy lánya lehuppant rá. Bizalmatlanul tanulmányozta a varázskenetet.
- Miért a megtévesztés, ha már úgyis tudja? – kérdezte.
Anyja csettintésére a bársonyfüggönyök behúzódtak.
- Agatont ártatlanságod vonzotta hozzád. Ahhoz, hogy felizzítsd benne a parazsat, szükség van némi fondorlatra.
A tündérkirálynő újabbat csettintett és egy fehér hálóing omlott karjaiba, melyet az ágyra terített.
- De hiszen ez csalás! – fakadt ki Zóra.
- Nem, lányom – térdelt le elé anyja, s gyémántszoknyája fényében arcára bűntudat rajzolódott ki. – Az volt csalás, amit apád és én elkövettünk ellened, amikor Smaragdszigetre küldtünk. Nemcsak megsértettük vele Oberont, hanem fia becsületébe is belegázoltunk. De nem volt más megoldás. Ezt vedd fel! – mutatott a virágillatú hálóingre. – A ruháról beléd ivódó nedűtől ideiglenesen elfelejti tested, amit Morgan tanított neki – mondta szomorkásan, mintha tudná, mit élhetett át Zóra a démonkirály karjaiban.
- Anya, te…? – akadt el a tündérleány hangja.
- Médea elmesélte, ami a fejedben kavarog, s ezek után úgy gondoltam, szükség van mindezekre – bökött a krémre és a ruhára -, hogy megfékezzük a benned rejlő démont, nehogy elriassza Agatont. Annak a szerelemnek kell benne felszínre törnie, amit azelőtt érzett irántad, hogy Smaragdszigetre mentél. Csak így egyesülhettek.
- Ó, anya! – nyögte Zóra fájdalmasan és anyja keblére hajtotta fejét. – Gondolod, hogy sikerül visszahódítanom őt?
- Sokat tettél te már a birodalom érdekében ahhoz, hogy ebben ne kételkedj – simogatta meg a tűzszín hajat a kedves kéz.
Zóra szemhéja végébe könnycseppek gyűltek. Jobban félt önmagától, mint bárki mástól. Mióta Morgan megitatta vele a vérszomját eloltó italt, nem tombolt benne a szörny, de bármikor felszínre törhetett. Rettegett tőle.
- Büszkék vagyunk rád, kincsem – suttogta Amina lánya gondolataiban olvasva. – S bármi történjék is, mi szeretünk téged – biztosította.