Észre sem vettük az idő múlását, és már alkonyodni kezdett.
- Sébastienne, szeretnék kimenni az erkélyre, mielőtt teljesen sötét lesz. Kíváncsi vagyok, hol lakom.
- Rendben, hercegnőm, akkor vedd fel ezt magadra.- hozott az egyik nagy szekrényből egy puha, halványkék, hosszú köpenyt.
Segített felállni, majd gyengéden beleburkolt a ruhadarabba, és derekamat ölelve kikísért az erkélyre.
Mögém állva - karjait körém fűzte.
Csodálatos látvány tárult elém. A messzi, hósipkás hegyek mögött akkor nyugodott le a nap. Vörösarany fénye elömlött
a tájon, majd fokozatosan eltűnt. A sötét fenyvesek bólogatni kezdtek a feltámadó esti szélben. A kastélyhoz kissé
közelebb dús füvű legelők, aranyló mezők között kis falu húzódott meg. Rajta keresztül út vezetett az impozáns
kőépület - együttesig. A lakhelyemből csak részleteket láthattam, de az is elbűvölt. Nem messze tőlem mintha víz
csillant volna, de a fák sűrűje eltakarta. Hatalmas, gyönyörűen gondozott, de természetes hatást keltő park vette
körbe kastélyunkat. Már sötétedett. Látni lehetett néhány csillagot is. Nagyot lélegeztem a friss hegyi levegőből.
- Sébastienne, ez gyönyörű...- suttogtam neki kissé hátrafordítva a fejemet.
- Te még szebb vagy...- csókolt bele a nyakamba, amitől felsóhajtottam. A szél hosszú hajunkba játékosan belekapott.
A csillagos eget bámultam. Ő addig engem nézett, éreztem izzó tekintetét magamon.

A hátunk mögött, a sötét szobában világosság gyúlt. A szolgáló lámpást hozott, és a kandallóban is megrakta a tüzet.
Nemsokára anyám és bátyám érkezett. Tigrisem visszakísért a szobámba.
- Látom, szépen gyógyulsz, hugi!- mosolygott rám Arestin.
- Nem rajtad múlt...- morogtam- egész napra eltűntél.
- Ne duzzogj, fontos elintéznivalóm volt. Meg itt volt veled Sébastienne... Nem hiszem, hogy annyira hiányoztam
volna...- az utolsó mondatot már súgta, hogy csak én hallhassam.
- Kislányom, átöltözöl, de előtte elkísérlek a fürdőbe. - szólalt meg anyánk. Majd bátyámékhoz fordult:
- Nos, ifjú lordok, kaptok fél óra kimenőt... Utána tovább szórakoztathatjátok a hölgyet...
- Értettük! Jelenlétünk most felesleges... gyere, Sébastienne, megnézzük, mit kapunk vacsorára.
- Na jó... úgy is beszélnem kell veled...- csukták be az ajtót maguk mögött.
Anyám odavezetett a két nagy szekrény között megbúvó ajtóhoz:
- Íme, itt van a fürdőszobád.
Ámultan néztem körbe a lámpásokkal megvilágított tágas helyiségben. A falat és a padlót mázas csempe borította.
A padló a fenyőzöld egy tompább árnyalata, a falak halvány beige színűek, rajtuk zöld levelek, indák, pasztellszín
virágok... mestermunka volt, mozaikszerűen kellett felraknia annak, aki csinálta, mert nem egyszerű sormintát alkottak,
hanem természetes hatást keltettek. Szép volt és modern. Mosdó, folyó vízzel, tükör, egy paraván mögött toalett...
A fürdő fő látnivalója pedig az a kis medence volt, aminek vize csábítóan gyöngyözött... pezsgőfürdő!
Egy székre ki volt készítve számomra egy nagy, puha fürdőlepedő, mellette tisztálkodó-és illatszerek...
- Hogy tetszik?
- Anya, ez fantasztikus!
- Akkor vedd is használatba... Látom, a sebed szépen gyógyul. Sébastienne?
- Igen. Gyógyította.
- Kérdezhetek valamit?
- Igen...
- Szerelmes vagy?
Nem válaszoltam,csak elpirultam.
- óh... értem. Gondolhattam volna. Nem csodálkozom. Ő egy nagyszerű, nemeslelkű démon. Nálunk nevelkedett a bátyáddal.
Apátok régi barátjának egyetlen gyermeke.
- Hol vannak a szülei?
- Édesapja a kastélyukat védve esett el, amikor megtámadták őket. Mi túl távol voltunk tőlük, és éppen mi is harcoltunk.
Nem tudtunk segíteni, ezt a támadók jól tudták. A kastélyt feldúlták. Sébastiennét édesanyja hozzánk menekítette.
Sajnos nem sokkal később ő is meghalt.
- Értem... akkor ezért volt mindig is velünk...amikor kicsi voltam, úgy gondoltam, ő is a bátyám...- mondtam merengve
a kellemes vízben ücsörögve.
- Szerintem már akkor sem úgy gondoltátok... amikor az emberekhez menekítettünk, Neked a memóriádat is módosítani
kellett... de ahogy az erőd teljes lesz, az emlékeid visszatérnek.
- Miért kellett elmenekülnöm?
- Néhány év múlva újra megtámadtak. Megtudták, hogy Sébastienne életben maradt, és Ti, hárman együtt vagytok.
- A jóslat miatt?
- Honnan tudsz erről?- kérdezte csodálkozva.
- Arestintől.
- Értem.
- Akkor most is veszélyben vagyunk?- kérdeztem szomorúan.
- Néhányukat már sikerült ártalmatlanná tenni, de a háttérből irányítók most is az életetekre fognak törni, amint megtudják,
hogy visszatértél... ezért is kell minél előbb meggyógyulnod,és megtanulni az erőd használatát.
- Már majdnem teljesen jól vagyok...
- Holnap még pihenned kell. De a kertbe már lekísérhetnek sétálni. Ah... jönnek vissza a lovagjaid. Ideje felöltöznöd.
- Megyek már.- mosolyodam el. Gyorsan megtörölköztem, tettem pár cseppet bőrömre a bátyámtól kapott kedvenc parfümömből, és
felvettem a hálóruhát, amit anyám hozott.
- Anya! Ez... kissé...- fordultam meg előtte a vállpántos, rövid, fehér selyem-és csipkecsodában.
- Mi a baj vele? Minden igényes démonnő hasonlókat visel. Te az embervilágban miben aludtál?
- Pizsamában.
- Miben?! Akkor már értem, hogy szokatlan. De hidd el, kényelmes.
- De... itt lesznek a fiúk...- vörösödtem zavaromban, mire anyám elnevette magát:
- Vedd fel rá ezt a köpenyt.
Amikor kimentünk a fürdőből, bátyámék éppen az erkélyen tartózkodtak. Így gyorsan levettem a köpenyt, és nyakig húztam a
takarómat. Anyám, mielőtt távozott volna, így szólt:
- Két nap múlva lesz a születésnapod. Ennek, és a visszatérésednek tiszteletére bált rendezünk.
- De akkor azok is megtudják...
- Azok már most tudják...
- De a bál miatt nem fognak támadni?
- Nem. Túl sok démon lesz itt...
- Ez az első bálom... és csak az emberek táncait ismerem.
- Óh, az pont elég lesz. Az úgynevezett klasszikus táncokat kedveljük.
- Rendben - szusszantam egy nagyot - legalább azokat ismerem.
- Jó éjt, Alicia!- köszönt el- ne maradj fent sokáig, pihenned kell.
- Jó éjt, Lady Alida! Jó éjt, anya!- hangzott az erélyajtó felől. Most jöttek befelé, míg anyánk távozott.
- Ó hát itt a pancsoló kislány!- vigyorgott bátyám, mire váratlanul hozzávágtam egy párnát.Ezen Sébastienne kezdett derülni,
mire ő is kapott egyet. A két barát szeme összevillant, és feltűnés nélkül be akartak keríteni, majd megrohamozni.
Számítottam rá, így amikor ellendültek, közöttük villámgyorsan kiugrottam. Mindkettő elhasalt az ágyamon. De elfelejtettem,
hogy milyen hálóing van rajtam... Arestin és főleg Sébastienne meredt szemekkel bámult rám, mire tudatosult bennem, hogy a
rövid, csipkés, alig takaró csodát viselem... gyorsan felragadtam a két párnát a földről, amit az előbb hozzájuk vágtam.
- Most mit néztek?! Anya adta rám ezt a szörnyűséget!- vörösödtem. A két srácból az ágyamon hasalva kitört a nevetés, de
úgy, hogy szinte a könnyük csorgott. Én a párnákat ölelve dühöngtem, kezdett az aurám felfényleni... így nyitott be a szobalány
a vacsorámmal. Döbbenetében majdnem elejtette a tálcát. Gyorsan letette, majd még gyorsabban az azonnali távozás mellett
döntött. A két lökött pasi ezen még jobban vigyorogni kezdett, gurultak, és már én sem bírtam tovább. Közéjük vetettem
magamat, és nem tudtuk abbahagyni a nevetést... már fájt az oldalam, és ez most különösen kellemetlen volt a gyógyuló
sebem miatt. Így vörösen, levegőt kapkodva végre abbahagytam. Sébastienne felfigyelt - már ők is alig kaptak levegőt a
derültségtől - és gyorsan az ölébe húzott. Megbökte a bátyámat, hogy hozzon egy kis innivalót nekem. Míg Arestin távolabb
volt, a fülembe súgta:
- Drága Aliciám, egyáltalán nem szörnyű...fantasztikusan csábító... megőrjítesz.
Még jobban pirulni kezdtem, ami eléggé nagy teljesítmény, tekintve, hogy már így is lángvörös volt az arcom. Végigsimított
rajta, aztán lágy csókot lehelt a számra. Arestin a poharat tartva kissé meglepődve nézett ránk, aztán elmosolyodva lerakta
kezéből az italt, a kandallóhoz lépett, és rakott a tűzre.
Csókunk megint vészesen hosszúra sikerült. Bátyám megköszörülte torkát, majd, amikor ez nem használt, megszólalt:
- Bocsi, nem zavarok?
- Nem... válaszolt szerelmem, majd barátjára vigyorgott. Az arcom már egyfolytában vörös színben pompázott.
- Gyere, kisasszony!- kapott ölbe Sébastienne, majd lerakott a kandalló elé állított karosszékbe.
- Meg ne fázz nekem!- mondta, aztán Arestin segítségével rendberakta szétdúlt ágyamat. Visszatett bele, betakart.
A bátyám odahozta a vacsorámat.
- Tessék, edd meg szépen!
- Ti most összeesküdtetek ellenem, hogy kisgyerekként bántok velem?- néztem rá.
- Dehogy. Pihenned és erősödnöd kell. Tudom, hogy nem vagy már kisgyerek... az előbb észrevettem...
- Hmm...- vágódott mellém Sébastienne dorombolva- én még éhes vagyok...
- Vegyél belőle. Úgy sem bírom az egészet megenni- toltam elé a tálcát.
Arestin megint elnevette magát:
- Én inkább megyek aludni... Jó éjt, szerelmespár!
Majd barátjához fordulva még hozzátette:
- Aztán nagyon vigyázz rá, hallod?! Meg ne edd őt is az éjszaka!
- Vigyázok!- nézett vissza rá komolyan a zöld-arany szempár, majd huncut szikrák kezdtek benne táncolni:
- Egy kicsit sem lehet megkóstolni? Olyan édes!
Bátyám a fejét csóválva megint elnevette magát, aztán kiment.