2. fejezet
Triela 2008.09.06. 15:20
Vámpír vagyok nem tagadom
2. Vámpír vagyok nem tagadom
- Jól hallottad.
- Úgy érted, hogy le kell veled feküdnöm ahhoz, hogy életben maradjak?!
- Pontosan
Teljesen felháborodtam. Hogy tud valaki ilyen nyugodt lenni amikor ilyen fontos dolgokról van szó?
- Mivel én tettelek ilyenné ahhoz, hogy életben maradj nekem kell adnod az ártatlanságodat.
- De várjunk csak! Annak a tagnak vörös szemei voltak!
- Ilyenekre gondoltál?
Kérdezte tőlem. Addig a földet pásztáztam most viszont felkaptam a fejem. Tényleg ő volt az. Ugyan az a vörös tekintet.
- De hogyan?
- Csak akkor vörösek a szemeink ha már nagyon ki vagyunk éhezve a vérre, vagy ha használjuk a képességeinket.
- Képességek?
- Igen. Gondolat olvasás, levitáció, teleportáció, sebregenáció és a többi... Ja és köszönöm.
- Mit?
- Azt, hogy szépnek találod a szemeimet.
- De te ezt honnan... Most a gondolat olvasást használod?
Kérdeztem ilyedten miközben arcom paradicsom vörössé változott. Hiszen folyamatosan arra gondoltam, hogy milyen szép ezekkel a szemekkel. Ő csak mosolygott és bólintott. Majd leguggolt elém.
- Mit választassz?
- Rendben... A tiéd leszek...
- Biztos vagy ebben?
- Igen. Mivel élni szeretnék...
Lassan közelebb hajolt hozzám. Megcsókolt. Először puhán, majd egyre szenvedélyesebben. Felált és fölém térdelt engem rádöntve az ágyra. Kellemes érzés volt. Hallottam ahogy szemfogaink néha összekoccantak. Ő csak csókolt miközben bal kezével combomat simogatta. Mohón viszonoztam csókjait. Mámorító érzés volt. De hirtelen ezt az érzést felváltotta valami más. Talán félelem volt, de ebben sem voltam biztos. Kezeimet amelyekkel eddig hátá simogattam vállaira csúsztattam, majd eltoltam magamtól. Ő kérdőn nézett rám én pedig elfordítottam a fejem. Nem tudtam a szemeibe nézni.
- Valami baj van?
Kérdezte miközben óvatosan megfogta állam és úgy fordította a fejem, hogy a szemeibe nézzek. Arra számítottam, hogy gyűlölettel netán megvetéssel néz rám. De tekintetében csak aggodalmat fedeztem fel.
- Nem csak... azt hiszem ez így túl gyors nekem... sajnálom...
- Ugyan! Semmi baj. És én még tudok várni. Neked is van rá még három hónapod, hogy megbékéj a gondolattal.
- Addig is hozok valamit enni. Na meg új ruhákat. Elmegyünk Weudlessessbe.
- Weudle mibe?
- Weudlessess a vámpírok fővárosa.
- És várj. Ha enni hozol akkor az emberi vér?
- Nem. Ilyen klinikai vér vagy mi.
Válaszolni már nem tudtam mivel egyszerűen fekete köddé vált. Csak ültem az ágyon és pislogtam. Fél perc sem lehetett már újra előttem állt.
- Ezt hogy csináltad?
- Mit?
- Hát csak úgy köddé váltál aztán meg megint itt vagy...
- Teleportáció. Mivel félig Tremere vagyok így a vámpír mágusok magasiskolájában végeztem.
- Treme..
- re... A vámpír mágusok klánját hívják így. De most egyél és közben mindent elmagyarázok.
A kezembe nyomott egy tálcát amin egy kanál volt és egy tál tele vérrel.
- Most ezt egyem meg?
- Igen.
Mondta miközben leült mellém és magyarázni kezdett. Képességekről, klánokról... Én csak ültem mellette és a kanállal kavargttam a vért.
- Nem eszel?
- De...csak ez olyan...
- Undorító?
- Igen...
- Nem mondom azt, hogy tudom, hogy milyen érzés mivel nem tudom. De muszáj lesz megenned különben nagyon legyengülsz.
- Rendben.
Lassan, remegő kézzel emeltem szám elé a kanalat de nem bírtam lenyelni.
- Ez nem megy.
Mondtam miközben letettem.
- Akkor majd segítek.
Szólt ő és ekkor döbbentem rá, hogy még a nevét sem tudom. A szájába vett egy kis vért a tálból majd ajkait az enyémre tapasztotta. Kényszerített, hogy nyeljem le a vért. És én megtettem. Miután elváltunk egymástól gyorsan kaptam a kanál után és villám gyorsasággal kezdtem el enni. Pár perc alatt belapátoltam az "ételt".
- Na milyen volt?
- Isteni! Most jut eszembe, hogy még a nevedet sem tudom!
- Kay...
- Mi?
- Kaynak hívnak. És téged?
- Akira Hitashinak hívnak. Neked nincs vezetékneved?
- Van de ha elmondanám beletörne a nyelved úgyhogy inkább nem.
- Értem...
- Tessék öltözz át.
- Rendben...
A kezembe adott egy dobozt majd egy ajtóra mutatott.
- Arra van a fürdőszoba.
- Oké
Elindultam a szoba felé. Belépve rögtön a zuhany alá álltam. Miután kiszálltam felvettem a ruhát. Egy gyönyörű fekete-fehér egyberuha volt. A vállaimon csak egy pánt tartotta. Az alja szoknyában végződött elől miniszoknya volt míg hátul hosszú. A ruhám hátán valamiért volt két csík ahol az anyag ki volt vágva. Még kaptam hozzá egy magasszárú fekete bőrcsizmát. Hajamat gyorsan megfésültem majd kinyitottam az ajtón. Arcom rögtön égni kezdett. Kay épp az ingét cserélte mivel ami eddig rajta volt tegnap eléggé összevéreztem. De ez nekem csak most tűnt fel. Én csak álltam és néztem ahogy öltözik. Tudtam, hogy már az első pillanattól kezdve észrevett de ez nem zavart. Valami különös érzés fogott el. Kívántam őt. Veszettül kívántam. Már átkoztam magam azért amiért korábban leállítottam.
- Mehetünk?
Kérdezte mosolyogva amikor készen lett. Én csak bólintottam és indultam volna a másik ajtó felé ami a szobából nyílik. De ő az erkély felé vette az irányt. Intett, hogy kövessem. Mind ketten az erkélyen álltunk. Megdöbbenve vettem észre, hogy a levegőben lebegünk.
- Mivel te nem tudsz még repülni ezért majd én viszlek.
Én értetlenkedő pillantást vetettem rá. Ő csak közelebb lépett és az ölébe vett. Nem értettem semmit. Fellépett a párkányra majd leugrott. Sikítottam és karjaimmal átfontam a nyakát. Szemeimet leszorítottam. Egyszer csak azt éreztem, hogy emelkedünk. Kinyitottam szemeim és megláttam két denevérszárnyat ami Kay hátából állt ki. Most már megértettem, hogy miért van a ruhámon két "lyuk". A fiú arcára néztem. Ő engem nézett és mosolygott. Pár percig néztünk egymás szemébe majd ő lenézett. Én követtem tekintetét. Előttünk egy város fényeit lehetett látni. Kay gyorsított a tempón. Ekkor rászántam magam a döntésre. Most már nincs kételyem a felől, hogy vámpír vagyok. Lélekben valahogy mindig is az voltam. És ezt nem tagadom. Semmi pénzért sem cserélném le. A fejemet a a fiú vállára hajtottam és élveztem, ahogy a szél az arcomba csap...
|