Az előző részben kiderült, hogy egy csapat igen veszélyes szellem megszökött a szellemek világából. A Szellemtanács összeült, hogy megtárgyalják az ezzel kapcsolatos lehetőségeket. A tanács egyik tagja, Allegra azt a javaslatot tette, hogy kérjék meg a Földön éppen aktív Végrehajtókat és szellemeiket, hogy egyesült erővel segítsenek összegyűjteni a szökött lelkeket. Mondanunk sem kell, hogy Emily mennyire örült ennek a hírnek, amikor Allegra őt és Noah-t felkereste és elmondta, hogy sok-sok ember élete azon múlhat, hogy milyen gyorsan fogják el a szökevényeket. Emily-nek pedig, azt diktálta a lelkiismerete, hogy segítenie kell, tehát Noah-val beleegyeztek az ideiglenes szellemvadász szerepébe. Bár még nem egészen voltak tisztában azzal, hogy ez mivel is jár...
Miközben résen kellett lenniük, Emily és Noah elindultak a második levél kézbesítésére, amit Peter-nek, Noah jó barátjának kellett eljuttatniuk. Ám, amikor épp hozzá tartottak szemtanúi lettek egy szökött szellem támadásának, aki megszállta egy üzletember testét. Emily és Noah közbe is lépett, ám ellenfelük nehezebb „falatnak” tűnt, mint, azt először gondolták... Tehát a folytatás...
- Milyen nevetséges gondolat, hogy a Szellemtanács Végrehajtókat küld az elfogásunkra! - nevetett föl gúnyosan a még mindig Emily nyakát szorongató szellem. - Ha jobban figyeltek volna arra, hogy kiben bíznak meg, akkor a szökésünk nem következhetett volna be!
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte dühösen, de meglepetten Noah.
- Úgy ahogy mondom! - vágta rá a szellem. - De nehogy azt hidd, hogy hagyom, hogy visszavigyetek! Megölök bárkit, aki az utamban áll - mondta fenyegetően, majd Emily-re nézett - kezdve mondjuk vele...
- Ne merészeld! - kiáltotta Noah még dühösebben, de jól tudta, hogy a fenyegetőzésen kívül tehetetlen, amíg Emily nem tudja megosztani vele a testét, mert csak, így lesz annyi erejük, hogy ártalmatlanná tegyék a szellemet.
Ám úgy tűnt a gonosz lélek, aki fogva tartotta mind Emily-t, mint az őt hordozó test tulajdonosát jól tudta, hogy erőfölényben van. Így nem sokat törődve Noah-val elkezdte még jobban szorítani Emily nyakát.
A lány úgy érezte, hogy menten össze roppan a légcsöve, a szemeibe könny szökött és egyre nehezebben kapott levegőt. Kezeivel megpróbálta lefejteni magáról a férfi kezét, de bárhogy is próbálkozott, nem sikerült lazítania a szorításon. A testet uraló szellem, mintha nem is érezte volna fájdalmat, mert Emily tövig belenyomta a körmeit a kezébe és a karjába, de az nem is reagált rá semmit.
- Emily! - Noah hangja egyre elkeseredettebb volt. Nem akarta végignézni a lány halálát.
- Hé! Mit képzel?! - kiáltotta ekkor egy másik férfi, aki váratlanul felbukkant a földszinti irodák egyikéből, majd odarohant Emily-hez és támadójához, és azzal a lendülettel, amivel érkezett bemosott egyet a lányt szorongató szellemnek. Jobban mondva az újdonsült testének.
A szellem egy pillanatra úgy meglepődött ezen, hogy elengedte Emily-t és a rá mért ütéstől hátra esett. A lány eközben térdre csuklott és levegő után kapkodott. A megmentője zihálva nézte a földön fekvő férfit, mire Emily-hez lépett.
- Jól vagy? - kérdezte, miközben fél szemét a földön fekvőn tartotta.
- Azt...hiszem... - préselte ki magából két levegővétel között Emily, miközben a fájó nyakát dörzsölte.
- Peter! - mondta Noah egyszerre meglepetten, de megkönnyebbülve is, majd gyorsan Emily-hez sietett. - Emily annyira sajnálom... - mondta a lánynak.
- Nem a Te hibád Noah... - válaszolta Emily. - Én voltam óvatlan...
Emily-ben ekkor tudatosult, hogy elszólta magát, bár az adott helyzetben talán ez volt a kisebbik baj.
- Nagyon hősies mondhatom... - állt fel az eddig földön heverő férfi. - De ezzel megástad a sírodat barátocskám... - sziszegte haragosan, miközben szája széléről csepegett a vér.
- Ha akar még egyet, akkor állok elébe, de nincs annál aljasabb dolog, minthogy egy férfi bántson egy nőt! - mondta harcra készen Peter.
- Ne, ne szálljon vele szembe! - állt fel Emily. - Nem tudná legyőzni, csak a saját életét kockázatná.
- Na de... - illetődött meg Peter.
- Hallgasson rám! - kérte Emily. - Én és... - Emily újfent Noah nevét akarta kimondani, de jobbnak látta, ha nem teszi. - Szóval én meg tudom állítani.
- Az kizárt, hiszen az előbb is majdnem megfojtott... - ellenkezett Peter.
- Tudom, de többé nem lesz ilyen könnyű dolga, azt garantálom... - válaszolta Emily, majd Noah-ra nézett. Noah szavak nélkül is értette, hogy Emily mire gondol, ezért egy kis fénylő fehér lánggá változott, majd lassan lebegve áthatolt a lány mellkasánál, és eltűnt a testében. Emily lehunyta a szemét. Nagyon különös volt, amit érzett. Olyan mintha egyszerre lett volna lázas, és ugyan akkor rázta volna a hideg.
- Emily... - szólalt meg Noah hangja a lány fejében. - Ahhoz, hogy le tudjuk győzni ezt, a szellemet át kell adnod a tested felett az irányítást...
- Rendben. - válaszolta Emily, majd érezte, ahogy a tudata lassan elválik a testétől. A külvilág fénye elhalványult, a zajok is megszűntek. Teljesen érzéketlenül lebegett egy általa ismeretlen helyen, ahol, a koromsötétben rajta kívül nem volt senki és semmi.
Peter és a szökött szellem is egy pillanatig tétován nézték a mozdulatlanná vált, lehunyt szemű Emily-t, amikor a gonosz szellem újra támadásba lendült és ismét a lányt vette célba.
- Nem hagyom, hogy egyesüljetek! Végzek a lánnyal, mielőtt átvehetnéd a testét! - mondta, majd készült lesújtani Emily-re. Már épp célt ért volna az ütése, amikor Emily váratlanul kinyitotta a szemét és egy másodperc töredéke alatt, elkapta a feléje száguldó öklöt.
- Elkéstél. - válaszolta Emily, de ő már nem a lány volt, hanem Noah. Azzal a másik kezét a férfi mellkasának tartva eltaszította magától, de olyan erővel téve mindezt, hogy az, végig repülve az előcsarnokon egy oszlopnak vágódott és térdre zuhant. Peter ennek láttán még inkább elképedt, hiszen soha nem hitte volna, hogy egy lány lehet ennyire erős. Ráadásul úgy taszította el magától a támadóját, hogy közben hozzá sem ért a kezével.
Emily lelke és tudata eközben továbbra is súlytalanul lebegett. Remélte, hogy Noah-nak sikerül megfékeznie a szökött szellemet. Ahogy erre gondolt, váratlanul vakító fényesség hasított keresztül a sötétségen. Emily alig bírt bele nézni. Mintha egy ajtó lett volna, vagy valami bejárat, ahonnan a fény áradt. Nem tudván, mi történik, elindult a fény irányába, majd, amint óvatosan megérintette, az hirtelen magába szippantotta.
A következő percben Emily lágy szellő simogatását érezte az arcán, majd egy kattanást, végül egy becsapódó kocsiajtót. Érezte, hogy vmi hideg anyagon fekszik, aminek az illata nagyon hasonlított a bőr szagához. Lassan kinyitotta a szemét és amikor látta, hogy valóban egy kocsiban van és annak a hátsó ülésén, akkor hírtelen felpattant. Azt sem tudta, hogy mit szóljon. A vezető ülésen ugyanis egy ismerős férfi ült, csak épp egy kicsit máshogy nézett ki. Elegáns fekete öltönyt viselt és napszemüveget, haját összekötve hordta. Emily még így is felismerte a neki háttal ülő Noah-t. A kocsiból pedig egy fiatal, csinos, fekete hajú nő szállt ki, aki látszólag nagyon dühös volt.
- Szóval ennyi? - kérdezte szemrehányóan és ingerülten. - Arra jó voltam, hogy ágyba vigyél és, hogy villogj velem az idióta európai üzletfeleid előtt?
- Nem tudom, mire számítottál... - válaszolta ridegen Noah fel sem nézve a nőre. - Egy szóval sem állítottam, hogy hosszú távú kapcsolatra tervezek veled.
A nő erre elképedt arcot vágott, majd egy pillanat múlva az elképedése gyűlölködő pillantássá változott.
- Fordulj fel te szemét! - kiáltotta, majd megfordult és dühösen besétált a luxus szálloda bejáratán. Miután a nő eltűnt Emily tanácstalanul nézett vissza Noah-ra. A férfi halvány gúnyos mosollyal megigazította sportkocsija visszapillantó tükrét, amiben Emily-nek, nagy döbbenetére, nem tükröződött az arca. Tehát, ezek után a lány arra következtetett, hogy Noah emlékeiben járhat. Amikor Noah beindította az autót Emily-t újra elvakította a furcsa fény, mire egy tágas irodában tért magához. Az iroda elegánsan berendezett, modern stílusú volt. Az egyik fala teljesen üvegből készült, ahonnan kilátás nyílt a város egy jelentős részére. Emily arra tippelt, hogy most Noah irodaházában lehetnek. Ezt az is alátámasztott, hogy az üvegfal előtt álló szintén üveg íróasztal mögött maga Noah ült egy kényelmes fotelben. Vele szemben, az asztal túl oldalán Peter foglalt helyet.
- Minek örülsz ennyire? - kérdezte Peter gyanakodva barátja elégedett arca láttán.
- Nézd meg magad... - dobott egy mappát Noah Peter elé. Peter kíváncsian kinyitotta, majd némán olvasni kezdte.
- Hiszen ez a Farrelton területéről szóló szerződés, az ő aláírásával! - csodálkozott el Peter. - Hogyan sikerült rá venned, hogy mégis eladja a telkét?
- Azok után, amit megtudtunk róla, nem volt nehéz... - mondta Noah önelégülten.
- Hogy mi? - döbbent meg Peter. - Te képes voltál megzsarolni?
- Nehéz időkben nehéz döntés. - mondta egyszerűen Noah.
- De akkor sem volt hozzá jogod, hogy megzsarold! Te is tudod, hogy megbánta a tettét és kamatostul visszafizette már, amit elsikkasztott! - Peter egyenesen megrökönyödve nézett Noah-ra.
- Örülhet, hogy nem jelentettem fel a rendőrségen. Az íratok, amik a birtokomba jutottak, perdöntőek lettek volna ellene. - mondta Noah, majd felállt és az üvegfalon keresztül kinézett a nyüzsgő városra.
- Ezt nem hiszem el... - Peter teljesen letaglózottnak tűnt.
- Oh, Noah... - mondta csendesen Emily, mert egy olyan oldalát látta ezekben, az emlékképekben a férfinak, melyeket szeretett volna inkább nem megismerni.
Emily ez után olyan családi emlékekbe pillanthatott bele, amelyek egyáltalán nem voltak szívélyesek. Noah nem egyszer veszekedéssel hagyta el a szülei házát, ugyanis az anyjának és az apjának sem igazán tetszett, hogy fiúk egyre gátlástalanabb az üzleti-és a magán életben is.
Majd Emily egy újabb, de a többitől eltérő emlékbe csöppent. Egy hatalmas házba találta magát. Ahogy lassan körül nézett, látta, hogy már besötétedett. A ház is modern és elegáns volt, akár csak Noah irodája. Emily lassan elindult, hogy megkeresse a férfit. Lámpa nem égett sehol, csak az ablakokon beáradó Hold fénye szolgált némi világítással. Ahogy egyre haladt előre, hallotta, ahogy odakint két férfi beszélget, nem éppen baráti hangnemben. Az egyik Noah lehetett, ahogy Emily ki tudta venni, ezért megszaporázta lépteit.
- Tönkre tette az életem! - sziszegte dühösen az idegen férfi. - Megszégyenített mindenki előtt! Többé sehol sem becsülik a munkámat!
- És most azért jött, hogy erről beszámoljon? - kérdezte gúnyosan Noah.
- Ne legyen ilyen lenéző! - kiáltotta a férfi. - Maga a felelős mindenért! Ígéretes pálya elé néztem, de maga nevetségessé tett! Két hét múlva lett volna az esküvőm, de az aljassága azt is tönkre tette!
- Oh, ezek szerint a mennyasszonya mégsem szerette annyira, hogy kitartson maga mellett. - válaszolta Noah. - Most pedig mehet a börtönbe betörésért... - azzal Noah hátat fordított a férfinak és tárcsázni kezdte a rendőrséget.
- Majd meglátjuk... - azzal a férfi előre lépett és még mielőtt Noah tehetett volna bármit is egy vasrúddal tarkón vágta. Noah az előtte lévő medencébe zuhant. - Többé senki életét nem fogja tönkre tenni! - mondta a férfi, azzal Noah után ment a medencébe.
Emily közben odaért az uszoda előtt lévő helyiségbe. Rémülten látta az ajtóból, hogy Noah és a férfi dulakodnak a vízben.
- Noah! - kiáltott fel a lány és kirohant, közvetlenül a medence széléhez. Egy pillanatig közbe akart avatkozni, de aztán eszébe jutott, hogy már csak egy emléket lát. A férfi lenyomta a víz alá Noah-t, aki minden erejével próbált szabadulni, miközben körülöttük halványpiros árnyalatú lett a víz a Noah vérétől, ami a tarkójából szivárgott. Noah próbálta lefejteni a férfi kezeit a nyakáról, de a fejét hasogató fájdalomtól és a meglepettségtől, hogy megtámadták, csak arra tudott koncentrálni, hogy valahogy levegőhöz jusson. Az őt fojtogató férfi arca kegyetlen fintorba torzult. Noah csapkodásától ő is csurom víz lett, de látszólag ez nem érdekelte. Meg akarta ölni azt, aki tönkre tette az életét. Emily egyre inkább elborzadt a látottaktól, és könny gyűlt a szemébe. Noah-nak sikerült néha egy-egy pillanatra feljönnie, de kezdett egyre jobban fáradni. Támadója még nagyobb erővel szorította a víz alá, míg végül 10 perces elkeseredett harc után, Noah keze lassan lecsúszott a férfi karjáról és a vízbe hanyatlott. A lábaival nem kapálózott többet és több buborék sem jött a száján keresztül fel a víz tetejére. Már nem pislogott, pupillái kitágultak, majd szemeiből lassan eltűnt a fény. Emily tudta, hogy meghalt. Noah gyilkosa lassan elengedte a férfi nyakát, majd hevesen zihálva nézte áldozatát. Emily lecsukta szemeit, hogy ne kelljen látnia a vízben lebegő holtestet, majd mikor újra felnézett, látta, hogy ugyan abban a sötétségben van, ahonnan elindult. Komoran nézett maga elé, miközben a sírógörcs fojtogatta.
- Emily, ugye minden rendben? - kérdezte Noah tőle. Hangja vízhangzott Emily körül.
- Igen. - válaszolta Emily csendesen. Furcsa érzés volt Noah hangját hallani, amikor az előbb látta meghalni.
- Mindjárt vége van aztán, visszaveheted a tested. Ide kell hívnom Allegra-t, hogy vigye el a szökevény lelket. - mondta Noah.
- Tedd, amit kell... - felelete Emily.
Eközben az említett szellem kezdett eszméletére térni. Noah támadása még őt is leterítette a lábáról.
- Én nem megyek vissza arra a helyre... - szűrte dühösen fogai közt a szavakat. Azzal felállt és készült újra támadni, de Noah gyorsabb volt. Emily képében ott termett a férfi előtt, a falhoz szorította, majd egy váratlan mozdulattal benyúlt a mellkasába és miközben a szellem, tiltakozva felordított, Noah lassan visszahúzta a kezét, amiben egy vörösen izzó lángocskát tartott. A szökött lelket távolította el a megszállt férfi testéből, aki ezután ájultan terült el a padlón.
Peter, aki mindeközben teljes értetlenségben figyelte az eseményeket most Emily mellé sétált és kíváncsian nézte, hogy vajon mit tehetett az előbb. Azonban ő nem láthatta, amikor Noah kihúzta a látszólag sértetlen, ájult férfi testéből a gonosz lelket, ahogy magát a szellem lángocskát sem, amit a markában tartott. Egy pillanattal később felbukkant Allegra, aki egy kis szelencét tartott a kezében.
- Látom sikerült elkapnotok egyet. - mondta mosolyogva.
- Igen, viszonylag szerencsénk volt. A hozzá hasonló lelkek tudnak nagyon veszélyesek is lenni. - azzal Noah átnyújtotta a lángocskát, melyet Allegra a szelencébe zárta.
- Ez már a tízen kettedik a mai nap folyamán. Ha ilyen ütemben gyűjtitek össze őket a többi Végrehajtóval, akkor hamarosan újra nyugalomban élhetünk.
- Őő... ne haragudj, de kihez beszéltél? - kérdezte homlok ráncolva Peter.
- Látom most nem alkalmas a csevegés. - mondta gyorsan Allegra. - A sérülteket kérlek, jutassátok kórházba, a többit majd mi elintézzük! És köszönd meg Emily-nek is a segítséget a nevemben! - azzal a szőke hajú nő köddé vált.
- Ez elég bonyolult ügy... - válaszolta Peter-nek Noah, miután Allegra távozott. Azzal lehunyta a szemét és lassan kilebegett Emily testéből. Emily szelleme és tudata ugyan ebben a pillanatban visszatért a testébe. A lány meg is szédült, ahogy újra átvette a teste felett az irányítást. Peter továbbra sem látta Noah-t, csak válaszra várva álldogált Emily mellett.
- Öhm... - mondta tanácstalanul Emily, majd lopva Noah-ra nézett. - Nos, úgy sem hinné el, ami történt, úgyhogy inkább hívjunk mentőt a sérültekhez...
- Rendben, de, ha itt végeztünk, akkor szeretnék beszélni veled. Ha másért nem is, hát azért, mert említetted Noah nevét. - mondta Peter.
Emily újra Noah-ra nézett, majd bólintott. Végül is a Peter-nek szánt levél kézbesítése még hátra volt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
