7.fejezet

Másnap Alex szinte hozzám se szólt. Olyan rossz volt. Azt hittem, hogy féltékeny, de úgy látszik tévedtem. Olyan közönyösen viselkedett velem, mintha csak egy idegen lennék. Pedig olyan kedves volt mostanság. De megpróbáltam nem foglalkozni vele.
A bált holnap estére tűztük ki. Már nagyon izgatott voltam. Főleg azért, mert fogalmam se volt, hogy mit fogok felvenni!

Másnap kétségbeesetten róttam a kastély folyosóit. Mindenki készülődött. A cselédség takarított, és főzött, még Niki, és Viktória is visszavonultak pihenni, és öltözködni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy eltévedtem. Egy számomra eddig ismeretlen folyosón találtam magam. Valahol a Keleti Szárnyban lehettem. Igaz, még sohase jártam itt, mégis, valahogy furcsán ismerősnek tűnt. Hirtelen jobbra fordultam, majd felfele egy lépcsőn. Fogalmam sem volt, hol lyukadok ki, mégis éreztem, hogy valamiért erre kell mennem. Egy szép, míves ajtó előtt megálltam. Majd benyitottam.
Egy gyönyörű szobában találtam magam. Mindenhol a fehér, és arany szín dominált. És ragyogott a tisztaságtól, bár látszott, hogy nem használják. Lassan körbejártam a szobát, néhány tárgyat finoman megérintve. Majd megálltam az íróasztal előtt. Leültem a székre. Ki akartam húzni a fiókját, de zárva volt. Felálltam, és odasétáltam az egyik festményhez, és leakasztottam mögüle a kulcsot Tényleg, fogalmam sincs, honnan tudtam, hogy ott van. Kinyitottam vele a fiókot, és…
Csak pár dolog volt benne. Egy kicsi könyvecske, egy fénykép, és egy doboz. Remegő kezembe vettem a könyvet, és kinyitottam. Az első oldalon ez állt:
Christina naplója…
Hirtelen megrohantak az emlékek. A lány, aki a fán hintázik, amint ez a lány Alexxel táncol, és amint a naplóját írja. Christina.
Úgy dobtam vissza a könyvet, mintha égetne. A szívem a háromszorosával vert. Majd a lefordított képkeret felé nyúltam. Christin és Alex volt rajta. Összeölelkezve, szerelmesen. Összefacsarodott a szívem. Vajon hol lehet? Mi történhetett vele?
Olyan volt, mintha csak a nővéremet, vagy magamat látnám. Hosszú ezüst haj, vékony, pici alak, nagy, kifejező tekintet. Csak az ő szeme zöld volt, az enyém meg fekete. Zsongott a fejem. Le kellet feküdnöm, mert különben elájulok. Odabotorkáltam az ágyhoz, és ledőltem rá. Szinte azonnal elaludtam.

Christin szobájában ébredtem. Vagy mégsem.
Pont úgy nézett ki, mint az, de valahogy mégis más volt. Mintha megállt volna benne az idő. Egy kéz érintette meg a homlokomat. Megfordultam, és…
Christin ült mellettem, és kedvesen mosolygott rám. Pislogtam párat, de csak nem tűnt el. Majd kedves, dallamos hangon megszólalt.
- Ne félj tőlem Alicia! –valahogy megnyugtatott a hangja. –Segíteni jöttem neked.
- Mért? És hogy kerülsz ide? –nyögtem ki.
Christin mosolygott. Gyönyörű mosolya volt. Mint ő maga. De valahogy az egész lénye olyan megfoghatatlannak tűnt.
- Ez az én szobám! –mondta. –Legalábbis volt, amíg meg nem haltam. Most a te álmodban vagyunk.
Nehezen fogadtam el a szavait, mégis tudtam, hogy nem hazudik.
- Mért haltál meg? És mért akarsz nekem segíteni? Miben?
- Ne olyan gyorsan! –tette az ujját a számra. Az érintése könnyű volt, mégis hideg. –Egyszerre csak egyet!
Felültem, így már egy magasságba voltunk. Külsőre csak pár évvel látszott nálam idősebbnek, de mivel tudtam, hogy vámpír volt, nem igazán lehetett behatárolni a korát.
-A halálomról nem szeretnék beszélni! Még ennyi év után is, fájdalmas rá gondolni. Eddig a paradicsomban éltem, de nem nyugodhatok, azzal a tudattal, hogy te veszélyben vagy! Ezért eljöttem, hogy segítsek neked.
- Milyen veszélyben? –kérdeztem mohón.
- Azt sajnos nem árulhatom el! –mondta szomorúan. –Azzal még jobban beleavatkoznék az élők dolgába. Így is meg kellett szegnem néhány szabályt, hogy beszélhessünk.
Bólintottam, mire ő folytatta.
- Gondolom észrevetted már, hogy mennyire hasonlítunk! El kell árulnom valamit. A testvérem vagy!
Döbbenten néztem rá.
- Az meg hogy lehet? Hisz te sokkal idősebb vagy nálam.
- Amikor megö… Amikor meghaltam, született egy húgom. Tudtam, hogyha nem vigyázok, ő is arra a sorsra jut mint én, ezért magammal vittem a lelkét.
Szomorúan nézett rám. Rájöttem, mért találom olyan megfoghatatlannak. Az egész lényéből valami végtelen szomorúság sugárzik.
- Így a teste sajnos meghalt abban az időben. Ennyi idő elteltével úgy gondoltam, hogy már biztonságba lehet, ezért elengedtem magam mellől a lelkét, és hagytam újjászületni. Benned! Egy átlagos emberben, egy átlagos családnál. Fogalmam se volt, hogy a sorsnak más szándékai vannak.
Azt hiszem, itt Alexre gondolt.
- Mond, mi van, vagyis, mi volt köztetek? –kérdezetem.
- Szerettem! –úgy mondta, mintha épp a haláláról mesélne.
Megborzongtam ettől a számomra oly kedves szótól.
- De most nem azért vagyunk itt, hogy erről beszéljünk. –folytatta. –Minél előbb el kell tűnnöd innen!
Teljesen kétségbeestem.
- De én nem akarok elmenni! –kiáltottam föl. –Nem akarom itthagyni…
De elharaptam a mondatom. Christin először döbbenten, majd fájdalmasan együttérző arccal tekintett rám.
- Hát te is… - megsimogatta a kezem. –Akkor nincs más választásunk.
- Mire gondolsz?
- Ruhát kell neked találnunk a bálra. –mosolygott megint.
De egy kicsit se vidáman…

Először nem tudtam, álom volt-e, vagy valóság. De mikor megláttam a szekrényajtón függő ruhát, mér rögtön tisztába voltam vele.
Megérintettem a nyakam. A függő ott volt rajta.
- Ha bármikor szükséged lesz rám, csak érints meg, és nézz a tükörbe! –mondta.
Ránéztem az órára, és nagyon megijedtem. Egy óra múlva kezdődik az ünnepség. Gyorsan elmentem megfürödni. Olyan otthonosan mozogtam Christin szobájában, mintha mindig is itt éltem volna.
Miután megfürödtem, és megmostam a hajam, belebújtam az ágyra készített fehérneműbe. Vékony, fekete, selyem bugyi, és melltartó volt. Hozzá fekete harisnya, és harisnyakötő. Igazán romlottnak éreztem magam benne. Hát, még amikor megláttam magam a tükörben.
Mintha nem is én lettem volna. Irtó szexi voltam a fehérneműben, tökéletesen kihangsúlyozta minden pólusom. A lábam hosszú volt, és nagyon karcsú, a derekam nádszálvékony, és a mellem zavarbaejtően nagy. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy így fogok kinézni, hát én kinevetem.
Levettem a parfümöt a polcról, és magamra fújtam. Mámorító illata volt, tökéletesen illett hozzám. Majd végül belebújtam a ruhába.
Csodaszép ruha volt, bordó selyem-bársonyból. A rengeteg alsószoknya miatt lágy hullámokban terült szét a lábam körül. Fölöl viszont, nagyon mélyen dekoltált volt, és az egészet egy bordó, hálós anyag fogta át, pici, fekete gyémántokkal ékesítve. A hajamat szabadon hagytam, de az egész göndörre volt sütve, és a fél oldalamon lágy fürtökben hullott alá, egészen a derekamig. Egy feketegyémántos csattal tűztem meg oldalt, amibe egy fekete rózsát illesztettem. A kesztyűm, és a cipőm is fekete volt. Majd az arcfestés következett. A szememet vörös-fekete porral szórtam be, az ajkamat vörösre festettem. Mikor végül megnéztem magam a tükörbe, még a lélegzetem is elállt.
- Hisz én majdnem pont úgy nézek ki mint Christin! –kiáltottam föl.
Csak az ő tekintete valahogy olyan kedves és szomorú volt. Én viszont magasra tartottam az álam, és kihívóan, büszkén néztem farkasszemet a tükörképemmel.
Majd elindultam a bálterem felé…

Mikor elmentem mellettük, a szolgák döbbenten meghajoltak, vagy elejtették azt, ami épp a kezükben volt. A terem bejárata előtt, kicsit megálltam, majd bátran beléptem.
Úgy éreztem, mintha hirtelen megfagyna körülöttem a levegő. Minden lélegzet bent akadt, mindenki felém fordult.
Alex tartott felém, lassú, bizonytalan léptekkel.
- Christin? –szólított meg óvatosan.
- Nem! –válaszoltam emelt fővel. –Alicia vagyok.
Döbbenet futott át az arcán, majd átvette a helyét a félreismerhetetlen csodálat. És utána a harag.
- Mit keres rajtad ez a ruha? –szegezte nekem a kérdést.
- Christin adta. –válaszoltam.
Alex szeme vészesen összeszűkült.
- Na ne szórakozz velem! –mondta fagyosan.
- Eszem ágában sincs szórakozni veled! Ezért inkább megyek, és szórakozom mással.
Azzal otthagytam. De még láttam, ahogy dühösen rámtekint.
- David! –intettem neki, mikor észrevettem.
Hátrafordult, de ahogy észrevette, hogy nézek ki, eltátotta a száját. Legalább egy perc kellett, míg újra megjött a hangja.
- Alicia, ma igazán gyönyörű! –nyögte ki. –Tudja úgy emlékeztet valakire.
- Christinára? –kérdeztem mosolyogva.
Nem tudom mért, de büszke voltam, ha hozzá hasonlítanak! A nővéremhez.
- Igen. Honnan tud róla?
- Ez egy hosszú történet lenne, és még számomra is elég hihetetlen! –mondtam. –Ma inkább táncolni szeretnék! Vállalná, hogy a partnerem lesz? –nyújtottam felé a karom.
- Nagy megtiszteltetés lenne! –mondta nevetve.
Miközben a keringő édes dallamára forogtunk, folyamatosan úgy éreztem, hogy néznek. És mikor megfordultam, Alex szúrós tekintetével találtam szembe magam. Hogy Viktóriáról, és Nikiről ne is beszéljek!
Egész vacsora alatt végigkísért. Elég nehéz úgy jól érezni magad, ha folyton bámulnak. Vagy csodálattal, vagy gyűlölettel. Nekem ma este mindkettő kijutott. Pedig én csak Alexnak akartam tetszeni!
Épp valamelyik férfival táncoltam, aki már vagy huszadjára kért fel, mikor erős rántást éreztem a karomon.
- Alex mit csinálsz? –kérdeztem döbbenten.
- Mára azthiszem, már eleget szórakoztál! –mondta fagyosan. –Köszönj el az udvarlódtól, felkísérlek a szobádba!
De megszólalni se volt időm, már el is rángatott.
- Mégis mit képzelsz magadról? –kiabáltam rá a szobámba érve.
- Te mit képzelsz magadról? –szorította meg a karom. –Pont úgy nézel ki mint Christin, és úgy viselkedsz mint egy kurva!
- Én nem vagyok Christin! –majdnem sírtam.
Én nem ezt akartam. Én csak örömet akartam szerezni neki.
- Igazad van! –mondta. –Te tényleg nem vagy Christin. Te csak egy kis utánzat vagy! És ha már ezt így megbeszéltük, élvezzük ki a helyzetet.
Azzal elkezdte kibontani a nyakkendőjét…