10.fejezet

- Na jobban vagy már? –kérdeztem belépve. Már két hét eltelt az Élelmiszerraktáros incidens óta. Valerie már sokkal jobban van, bár a lábát még nem igazán tudja mozgatni. De az életveszélyen túljutott. A seb szerencsére nem fertőződött el, de szörnyű kínokat élt át, amíg kiszedték a golyót. Az üvöltése visszhangzott a folyosókon. Yoru ápolta. Még nézni is rossz volt, ahogy eltávolította a golyót. Két vaspálcikát használt. Sajnos morfium nem volt, hogy érzésteleníthessen, így Valerie az egészet ébren szenvedte végig. Utána két napig aludt. Rengeteg dolgom volt, mióta visszajöttünk. A többiek kitörő lelkesedése még most is a fülemben cseng. Mindenki örült a visszatérésünknek. Vagyis majdnem mindenki. Épp Lionel veregette a vállamat, mikor Hannibál elém lépett: - Na végre! –nézett le rám. –Csak hogy megérkeztetek. Mi tartott ennyi ideig? Olyan lenézően, és mérgesen beszélt, mintha mi éppen csak sétálni mentünk volna ki, és sokáig kint császkáltunk volna. - Te idióta! –sziszegtem dühösen. –Nem láttad? Valerie megsérült, és én cipeltem idáig! - És most essek hanyatt tőled? –azzal elvonult. Később Zoé próbált megnyugtatni. - Hidd el, nagyon aggódott miattatok! - Aha, képzelem! Szerintem annak örült volna, ha ott döglünk meg… - Ne mondj ilyet! –szólt rám szigorúan. –Hannibál mindannyinkat félt, de ezt sose ismerné el! Aztán nem foglalkoztam többet ezzel a beszélgetéssel. A legközelebbi gyűlésen megkaptam a lebaszást, mert Én tönkretettem az egész akciót, veszélybe sodorva a társaim! Az cseppet se zavarta, hogy elvileg nem én voltam a főnök. A többiek hiába próbáltak megvédeni, egyetlen fagyos pillantással beléjük fojtotta a szót. És azóta is a legnagyobb élvezettel szívatott. Gyűlöltem érte. A szobában már bent volt Zoé, és Lionel is. - Aha, amint látod, élek, és majdnem virulok is! –mosolygott kótyagosan Valerie. Sikerült fájdalomcsillapítót szereznünk. Még teljesen el volt kábulva tőle. - Csak nagyon unatkozom! –folytatta, lebiggyesztett szájjal. –Jó lenne egy kis zene. - Hát azthiszem ez megoldható! –válaszoltam huncut vigyorral. Azóta, hogy megmentettem az életét, szinte legjobb barátnők lettünk. Olyan szoros szálak fűztek össze minket, amilyenek csak életveszélyben alakulnak ki. - Mire gondolsz? –nézett rám gyanakodva Lionel. - Egy bulira! –kiáltottam. - Te hülye vagy? –nézett rám Yoru, és Valerie elszörnyedve. –Tudod, hogy Hannibál megtiltotta a hangos bulikat! - De ő most nincs itt! –válaszoltam magabiztosan. –És mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás! Meg ez nem csupán egy hangos buli lenne! Ez egy őrült nagy party lesz! Igazi, Forradalmárok féle vad szórakozás. Úgy látszik a többiek kezdenek ráállni az ötletre. - Hát a fiúkkal játszhatnánk néhány számot! –kezdte Lionel bizonytalanul. –De én nem szeretnék Hannibál szeme elé kerülni, ha ez kiderül! - Jaj hagyd csak, te gyáva kukac! –nevettem. –Majd én elviszem a balhét! Engem nem érdekel Hannibál őnagysága! Ekkor egy párna csattant a fejemen, mire én ijedten ugrottam egyet. - Na ki a gyáva kukac! –röhögött Lionel. Már épp készültem, hogy ráugrok, és halálra csikizem, de Zoé közbeszólt. - Na nyugodjatok már le! –ült rám. –Ha jól emlékszem, az italkészlet is megvan még, amit fentről csórtunk. Megoldható a buli, de szólni kell a többieknek is, hogy segítsenek! -A zene részét én elintézem! –jelentkezett Lionel. - Én elcsórom a piákat! –vigyorgott Yoru. - Akkor mi beszervezzük a többieket, hogy segítsenek. –közölte Zoé. Még mindig rajtam ült, és én egyre jobban éreztem, hogy kimegy belőlem a szusz. - Agröhh –nyögtem. - Mivan? –néztek rám értetlenül. - Sáhröj le rohlam! –nyögtem. - Jah bocs! –azzal végre megszabadultam az én „kis” barátnőmtől. Végre szabadon lélegezve felsóhajtottam. - Akkor rajta! - Ez valami fantasztikus! –néztem körül. A hangulat már a kezdetekkor pezsgő volt, de mióta elkezdtük szétosztani a kaját, és az „üdítőket” igazi lett a bulihangulat. A színpadon Lionel állt pár fiúval, és épp hangoltak. Hirtelen felugrottam a színpadra, és elkiáltottam magam. Minden szem rám szegeződött. - Emberek! Azt hiszem, igazán megérdemlünk egy kis szórakozást! –széttártam a karom, mintha mindenkit át akarnék ölelni –Ezért nem is mondok többet, minthogy: Buli van! Azzal leugrottam a többiek közé. A szemem izgatottan csillogott, ajkamon diadalmas mosoly villogott. A többiek őrjöngtek. És felcsendült a zene! (Ajánlom Ákostól, az Élj a mának című számát) Tudod ilyen az újmódi rendszer Ebben a korban a hős a gengszter. Az éjjel is nappal, Az élet Nagy torta habbal. De az íze savanyú, A sorsod üres, és iszonyú. Itt zenék szólnak, és fegyverek, Itt mindenki mindig más lehet. A fiúk is lányok, Az áldás is átok, De nem tűnik fel senkinek! És aki elvágja a torkodat, Az lesz a hírekben az áldozat! Már nem az ami volt, Én elhagyom e kort, Várnak egy szebb világban. Már nem az ami volt, Most elhagyom e kor, De te csak élj a mában! Már nem az ami volt, Én elhagyom e kort, Várnak egy szebb világban. Már nem az ami volt, Most elhagyom e kor, De te csak élj a mában! A tv-t nézed, De ő is néz téged! Ha az adás véget ér Aznap neked is véged. Nem élsz kétszer, de meghalsz Újra meg újra. Fogyasztói sorsodat Egy Reklámember írja! Nekem jöhet a bor, De nem kell a por! Sem a láb, amely eltipor! Se a hálás utókor, Műemlék, márványszobor. De látni szeretném, Hogyan kapsz észbe! Amikor késő lesz A megrendülésre. Már nem az ami volt, Én elhagyom e kort, Várnak egy szebb világban. Már nem az ami volt, Most elhagyom e kor, De te csak élj a mában! Már nem az ami volt, Én elhagyom e kort, Várnak egy szebb világban. Már nem az ami volt, Most elhagyom e kor, De te csak élj a mában! Már nem az ami volt, Én elhagyom e kort, Várnak egy szebb világban. Már nem az ami volt, Most elhagyom e kor, De te csak élj a mában! A tömegen szinte valamilyen fanatikus hangulat uralkodott. Lionel olyan meggyőződéssel, és szenvedéllyel énekelt, hogy az mindenkit magával ragadott. Éreztem, hogy nekem is könny futja el a szemem. Csak a szám végén kaptam észbe, és körülnéztem. A teremben szinte mindenki csókolózott, simogatta egymást, és táncnak épp nem nevezhető erotikus mozdulatokat tett. Akkor Zoé, és Yoru lépett oda hozzám, már eléggé ittas állapotban. - Mit vágsz ilyen döbbent fejet? –kérdezte Yoru, miközben megölelt. Hát igen, a pia mindenkiből mást hoz ki. Amint látom, belőle a túláradó szeretetet. Miközben próbáltam levakarni magamról, észrevettem két srácot, amint bőszen simogatják, és puszilgatják egymást. - Ne nézz már ilyen döbbenten! –röhögött rajtam Zoé. – A világot a szex mozgatja! - De hát ezek fiúk! –teljesen el voltam képedve. - És? Amíg nem hangoztatják, és ugrálnak, hogy mi melegek vagyunk, addig kit zavar? –és meghúzta a kezében tartott jókora üveget. –Azt nem bírom, amikor valaki fel akar tűnni azzal, hogy hogy szokta csinálni! Mindenkinek a szíve joga, hogy úgy keféljen ahogy akar, de ha azt más orra alá dörgöli, azt nem bírom! Úgy látszik, ő jelenleg épp nem létező szónoki karrierjét éli. - Amúgy rendes srácok! Vince, és Diego. De Diego a lányokat is szereti… Már nem figyeltem oda rá. Mondjuk észre se vette, mivel Jenice épp akkor keveredett mellénk. Engem sokkal jobban érdekelt, mért masíroz, (majdnem) feltűnés nélkül Yoru a hálószobák felé. - Nesze igyál! –nyomott a kezembe Zoé egy barna üveget. Mit volt mit tenni, meghúztam. Éreztem, ahogy az erős, keserű lé végigcsúszik a torkomon, égő ösvényt hagyva maga után. Megborzongtam, és elkezdtem fuldokolni. A többiek nevettek. - Jól van kislány! –veregetett hátba Marcos. – Na még egyet! Megint meghúztam, előre felkészülve a kellemetlen érzésre. De most nem jött! Sőt, kifejezetten kellemes volt. Ám mikor Marcos a vállam helyett a fenekemet kezdte paskolgatni, annyi lekierőm még volt, hogy lekeverjek neki egy „pici” pofont. A következő kép, ahogy a földön fekszik, és sajgó, vörös arcát simogatja, szomorú fejjel. Bánatosan nézett fel Gloriára, aki épp akkor ért oda. Nyújtotta a kezét, hogy segítse fel, mire a csaj úgy fejbe vágta, hogy az nekem is fájt! - Ezt megérdemelted, te te Casanova! –azzal sarkon fordult, és mérgesen elviharzott. A többség nevetett, de Zoé valamiért elgondolkozva nézett utána. Nekem már nem volt kedvem ottmaradni, így elindultam egy kis sétára. Most úgysem Lionel énekelt, így már nem is volt annyira érdekes. Erősen szédültem, meg kellett kapaszkodnom a falban. Hirtelen nyögéseket hallottam. Az egyik ajtó résnyire nyitva volt, és valaki elég hangosan nyöszörgött. Gyanútlanul benyitottam. Majd földbe gyökerezet lábakkal megálltam. Egy meztelen nő ült egy férfin, olyan pózban, mintha lovagolna. Hátul rövid fekete haja, mely elöl a melléig ért, lobogott a gyors tempótól. - Ez Yoru! –villant belém. –És épp szeretkezik valakivel! Ki akartam menni. Gusztustalannak tartottam, hogy meglesem a barátnőm, de a lábam nem mozdult. Még sose láttam ilyet. Csak néztem ott őket, miközben engem is hatalmába kerített egy addig számomra teljesen ismeretlen érzés. Kínzóvágyat éreztem, hogy lenyúljak, és megsimogassam magam. A halk nyögések, és lihegés, csak még izgatóbbá tette az egész jelenetet. Yoru hirtelen rádőlt a pasira, és akkor rájöttem, hol is vagyok, és mit is teszek most! A fiú nem volt más, mint Lionel! Megpróbáltam nesztelenül kisomfordálni, mikor valaki hátulról erősen megragadta a karomat, és magához rántott. Ijedten néztem fel a dühös, szürke szempárba. - Most pedig velem jössz!