8. fejezet
Nationalitygirl 2009.04.12. 13:58
Észre se vettem, hogy elaludtam. Kapkodva fölkeltem, bár nem tudtam, hogy miért. Hát persze! Még csak péntek van!
Ahogy csak tudtam, összeszedtem magam. Aztán eszembe jutott, hogy a kocsi nincs itthon. Na, akkor gyalogolok egy kicsit!
Nem baj, hisz úgy is egy kicsit legalább kiszellőztetem a fejem.
Reggeli után, fogtam magam, és a járdán lassan elkezdtem lépkedni, fülhallgatóval a fülemben a suli fele.
Hogyan tovább? Mi lesz ezután? Istenem, mikor jön már meg, az-az átkozott. Carlisle, mikor jön már végre? Muszáj megtudnom az igazságot! A tudatlanság néha átok!
Néha viszont áldás. Ha Edward-ra gondolok és arra a dühös szemeire. Megborzongtam. Pedig nem volt hideg. Sőt, most elég tűrhető volt az idő. Csak lépkedtem előre fele, nem nézve hol vagyok.
Olyan rossz volt belenézni, abba a koromfekete szemekbe. Annyira elméláztam, hogy a keresztezősnél, nem vettem észre, hogy szétnézés nélkül leléptem az útra. Csak nagy pechre, egy kocsi pont jött.
Csak egy éles kerékcsikorgást, és a kocsi elejét láttam, amint hirtelen lefékezik.
Amint felnéztem, egy piros lehajtható tetejű, BMW állt előttem. Megismertem, ezt a méreg drága kocsit. A vezetőre nézve, Edward csinos, és hihetetlenül szép nővére lépett elő.
- Sajnálom Bella, jól vagy?- rohant elém, és nagy meglepődésemre, senki nem figyelt fel a majdnem balesetre.
Bezzeg ha elütött volna… Keseregtem magamban.
- Semmi bajom. Jól vagyok. - mondtam és csak most pillantottam meg a többieket. - Hát Edward?- kérdeztem gyorsan, mikor végig siklott tekintetem közöttük, ő nem volt ott.
- Azt mondta, egy kicsit később jön. - szállt ki a kocsiból Emmett. – És te? Mit keresel erre felé?
- Miért? Megyek a suliba, csak apám elvitte a furgont, így kénytelen vagyok sétálni. De miért?
- Akkor miért sétálsz kifele Forks-ból?- nézett rám Emmett, mintha egy elmebeteghez beszélne.
Csak most néztem körül. És igaza volt. Én a városból gyalogolok kifele. Ezért nem figyelt fel senki. Ez már a város széle!
- De én a suliba indultam. - mondtam nekik, de mindenki hitetlenkedő pillantással illetett. - Esküszöm! Elindultam jobbra, a suli fele!
- Bella, felhívom Edward-ot jó?- ugrott elém Alice, és már a telefonját kapta elő.
- Nem kell, már jön. - felelte Jasper, és a hosszú útra nézett, ahol a kanyarba, tényleg az ezüst Volvo jelent meg.
- Miért nem hisztek nekem? Én tényleg…
- Semmi baj Bella. - fogta meg lágyan karom Emmett, amennyire csak tőle tellett, a másik kezével pedig a hátamat érintett meg, és vezetni kezdett, a piros kocsi megálló Volvo felé.
Edward idegesen pattant ki, de aggódva.
- Még is mi történt? Jól vagy Bella?
Bólintottam majd hadarni kezdtem.
- De én a suliba indultam el, esküszöm.
- Bella, te mit keresel erre felé?- Edward-nak még csak most esett le.
- A fenébe, higgyetek nekem!- néztem kétségbeesetten a többiekre, nem törődve Edward-dal.
- Semmi baj, gyere. - vett át szerelmem fivérétől, és beültetett a kocsiba.
Még valamit beszélt testvéreivel, de nem tudtam kivenni, hogy mit.
Unalmasan kinéztem az út mellett levő erdő felé, de azt hittem, ott kapok szívrohamot.
Az ablaknál egy nő állt.
Vizes fekete haja, csapzottan terült szét arcán, vállain, nyakán. Maga a ruhája is piszkos, és szakadt volt. Arcán, karjain sebhelyek voltak. És az is piszkos és sáros volt.
Sikítottam egyet, és amennyire csak tudtam, elhúzódtam az ablaktól, de még mindig ott volt. Fekete szemeiből a gonoszság áradt, és csak most vettem észre, hogy egy késsel a kezében próbálja betörni az ablakot.
Nem tudtam fogni a külvilágot, csak a nőt, aki éppen az ablakot töri. Egyszerűen megdermedtem. A félelem túl gyorsan tört rám. Mikor sikerült eljutni az agyamig, hogy valamit csinálnom kell, a vezető ülés felőli ajtót kezdtem el rángatni. De az zárva volt. És a nő hirtelen betörte az ablakot. Szilánkok ezrei csapottak szét, minden fele. Az egyik bele is állt a kezembe. És a nő engem akart! A karomat, próbálta elkapni.
Majd hirtelen vége lett. Mindennek. A nő, eltűnt helyette, Edward aggodalmas arca derengett fel előttem. Kezével csapkodta ő is az üveget, csak úgy, mint az a nő. A sokk hatása alatt voltam, csak mikor már jó pár percig csak meredtem az üvegre, akkor jöttem rá, hogy Edward mond valamit. Megráztam fejem, és próbáltam rá koncentrálni. Mintha már értelmesebben mondta volna.
- Nyisd ki az ajtót, Bella. Mi történt? Miért zártad be magad?- kérdezte halomra, én pedig egyikre se tudtam felelni. A félelmetes nő képe, jött mindig elém.
Majd fogtam magam, és mivel ezek szerint valaki bezárta az ajtót, így kénytelen voltam, azt kinyitni.
Mihelyst ez, ez megvolt, kapkodva ugrottam ki a kocsiból, és Edward-hoz bújtam.
- Féltem, nagyon féltem. Hol van a nő?- bújtam még jobban karjai alá, ő pedig meg nyugtatóan próbált csitítani.
- Milyen nő Bella? Nem volt itt senki. - rázta meg fejét, és aggodalmasan fúrta szemét, az én kétségbeesett szemeimbe.
- De itt volt, és betörte az…- mutattam a kocsi üvege felé, de annak semmi baja nem volt. - az ablakot. - suttogtam.
Megtapogattam, de tényleg. Egy karcolás sem volt rajta. Nem értettem! Hallucináltam?
De az a nő… Annyira élethű volt. Már dolgokat képzelek el? Mi bajom van?
Hirtelen megindultak könnyeim. Megfordultam és hátamat a kocsinak vetettem.
Edward félve vett karjaiba, én pedig csak akkor vettem észre, hogy minden porcikám remeg.
- Semmi baj, nyugodj meg Bella. Itt vagyok! Nem engedem, hogy bárki is bántson.
- De az nő. Meg akart ölni, láttam a szemeiben. - néztem fel rá, még mindig sírva.
- Tudod, mit hazaviszlek. - mondta és a karjaiba vett.
Kivételesen a hátsó ülésre fektetett be, de majdnem minden másodperben a visszapillantóba rám nézett.
- Semmi baj, Bella. Nyugodj meg. - suttogta, és végre a házunk elé értünk.
És akkor felébredtem. Ziháltan ültem fel, mint egy fél őrült, úgy szedtem a levegőt.
Arcom könny ázta volt. Kezeim remegtek. Ahogy visszagondoltam, újra előtörtek könnyeim, és megint sírni kezdtem. Arcomat kezeimbe temettem. Nem lehet igaz! Ilyet álmodni. És az volt a legrosszabb benne, hogy Edward nem hitt nekem. Nem hitt, pedig igaz volt. Legalább is azt hiszem, hogy valóságos volt.
Én már semmiben sem vagyok biztos! Már nem egyszer álmodom ezt, de ki ez a nő? Mit akar tőlem?
Kezemre néztem, ahol egy vágás volt. Még hangosabban szedtem a levegőt. Pont ugyanolyan volt a heg, mint amit a kocsiba szereztem.
Mostanában minden egyre kuszább! Hirtelen hideg kezet éreztem, kezeimen.
Megijedtem!
Sikítottam egyet, de mikor megláttam, hogy Edward az, kicsit megnyugodtam. Így, hogy ránéztem, felrémlettek előttem a tegnap történtek, de most nem érdekelt. Sírva a karjaiba borultam.
- Sajnálom Bella.- suttogta, és megpuszilta fejemet.- Annyira sajnálom.
- Megbeszélhetnénk ezt később?- kérdeztem szaggatottan.
- Persze, de akkor mi a baj?- kérdezett vissza és eltávolodott.
- Hát, mindig is tudtam, hogy nem vagyok normális, de most már biztos!- zokogtam fel, mint egy kisgyerek mikor elesik és megint páromhoz bújtam.
- Ugyan.- hallottam kételkedő hangját.
- Nem Edward, én megőrültem.- mondtam neki, de nagyon hihetetlennek hangzott.
- Dehogy! Mármint az, hogy vámpírokkal vagy, és te se vagy ember, tényleg nem átlagos, normális, de mint az elméddel, nincs semmi baj!- nyugtatni akart, nem sok sikerrel.
Nagyot sóhajtottam, és nem kis ideig a karjába tartott. A közelsége nyugtató hatással volt rám.
- Na jó, mindjárt kövök. Addig maradj itt. - álltam fel, és egy futó csókot adtam arcára. Mielőtt még kiléptem volna az ajtón, hogy elmenjek zuhanyozni, Edward utánam szólt.
- Bella, utána beszélünk. - jelentette ki mosolyogva. Én nem tudtam ezt viszonozni, nem voltam olyan lelki állapotban. De azért helyeslően bólinttam.
Nem ügyelve a külvilágra, és másra, léptem be a zuhany alá. Ez egy kicsit felfrissített. Szombat van. Szerencsére.
Nem péntek, szombat! Győzködtem magam, és inkább Edward-ra gondoltam. Ha ő rá gondoltam, mindig megnyugodtam. De attól még, hogy rá irányítottam elmém, attól még a lelkem háborgott.
És betette a kaput. Megint. Újra nagy vágy hajtott uralma alá, hisz Edward ott van a szobámba, és vár rám. Pontosabban nem RÁM, hanem arra, hogy végre beszélgethessünk.
És ha csak megmutatnám neki, mire vagyok képes? Lehet, hogy akkor jobban megértené.
De lehet, hogy már feldolgozta, és nincs szükséges, arra, hogy most ezt kibeszéljük. Csupán végre, egy dolgot akar. Amit már mindketten nagyon akarunk, amióta együtt vagyunk. Arra, ami a múltkor ahhoz vezetett, hogy letámadjuk egymást.
Szinte veszekedtem saját magammal. A rossz és a jó oldalam vitája.
Egyik részem azt követelte, hogy most azonnal menjek vissza a szobába, és tegyük meg végre, hisz már oly régóta várunk erre.
De a másik felem, azt súgja, hogy túl korai még, ilyet tenni. Még nem igazán vagyok tisztába azzal, hogy tulajdonképpen mi is zajlik le most bennem. Ki tudja, hogy az én határvágyam, mikor mondja fel a szolgálatot!
Nagyon rossz volt! Mintha az angyal énem, és az ördög részem veszekednének egymással. Nem, most még nem! Döntöttem el magamban. Nem úgy állnak a dolgok, hogy csak úgy most fogjuk magunkat és lefeküdjünk egymással.
Miután kimásztam onnan, nem szabad lett volna, de vizes kézzel, a farmer zsebéből kihalásztam telefonom.
Fél 7 van. Olvastam le, és nagyon furcsálltam, hogy így eltelt az idő.
Hisz, mikor tegnap megjöttem alig volt 4 óra. Ilyen sokat aludtam volna?
Vállat vontam. Meglehet. Csak kicsit szokatlan!
Végül is, akkor már nem kell tiszta ruhába öltöznöm. Mondtam magamnak, és felkaptam hosszú pólómat. Ami egyébként, a combomig ért. Olyan nagy volt rám.
Elmosolyodtam végre, mikor visszagondoltam, hogy ezt azért kaptam Emmettől, mert a nap mikor legelőször Edward-nál aludtam, nem volt mit felvennem. És csak az ő mérete elég nagy ahhoz, hogy minden eltakarjon.
Vizes hajamat, előre löktem, és úgy kentem be, a védő krémmel, amit használni szoktam, mihelyst vizes lesz. Muszáj, de szerettem. Olyan jó volt az illata. Hátracsaptam, majd nagy levegőt véve, kiléptem a fürdőből.
Nem is tudom, miért, de nem egyből szobámba mentem, ahol egyébként Edward várt rám, hanem a konyhába.
Ott álltam egy kicsit, majd éreztem, és hallottam, ahogy Edward lesétált a lépcsőn, és mögém lép.
Mikor megfordultam, hirtelen csapott meg bódító illata. Mintha hirtelen a kis ördög leszúrta volna, lándzsájával a Bella angyalkát. Nem is gondolkozva, fogtam magam és megcsókoltam.
|