- Rájöttem valamire Drya. Kegyvesztett leszek. Ezen a földön a király felesége vagyok. Otthon pedig hercegnő. Itt királynő, a nép örvend� De otthon� csak egy lány, aki cserbenhagyta az országot - csóválta meg Sayuki a fejét. A tükör előtt ült, esküvői díszben. A szolgálók magára hagyták, kérésére.

- Atyád szeret, a nép pedig tiszteli őt.

- A házasság jövendő uram hatalmát növeli, nem apám tekintélyét - nézett élesen a tündérre.

- Ahogy parancsolod, Úrnőm. - vonta meg vállát. Az elmúlt napok alatt jelleme megkeményedett. Ezzel nem adott semmilyen menekülési lehetőséget a hercegnőnek. Nem bíztatta, nyugtatta, csak tudatta, hogy kötelességét hajtja végre. Elfordult a lánytól, arca felengedett és vidáman fordult volna vissza, valamilyen butácska témával, de feleszmélt. Tudta, hogy Yuki most nem boldogságra vágyik. Számára ez az esküvő egy temetéssel egyenlő. Kemény arccal fordult vissza.

- Csodálatos vagy- suttogta mégis.

- Mos az egyszer�

A diófa, kellemesen díszített ajtó megremegett egy kopogás alatt. Sayuki felpattant és eleresztett egy szabadot.

- Hercegnő - lépett be Crist. Fejét kicsit lehorgasztotta, tisztelete, szomorúsága jeléül. - Megérkezett a másik két herceg is arájával - mormolta. Ugyanis az esküvőket egyszerre tartják meg. Bár ez nem túl a legjobb lehetőség a gyermekkérdés miatt, de a nagy király akarata szent. - Fél óra múlva kezdődik a ceremónia. Én kísérem magát az oltárhoz, apja nevében.

- Megtisztel- felelte csendesen a lány és elküldte.

- Kíváncsi vagyok� - szólalt meg a lány, ahogy bezárult az ajtó.

- Mire, Úrnőm?

- Ha jól tudom csak én, láttam még férjemet. Igaz, hogy nem beszéltem vele� de láttam. A másik két uralkodó pár arcát vágyom látni.

- Megkapod� hamarosan.

- Ha addig meg bírok itt maradni - vetette oda.

- Meg fogsz bírni - csengett idegesen a kicsi elf hangja - Muszáj lesz. Hogy tetszett Urad? - kérdezte, hogy elterelje a témát.

- Fess� de semmi több. Úgy értesültem én is jó benyomást tettem. Életem már csak az ő kezében van. Akkor rendelkezik szolgálataimmal, amikor csak akar, és én megteszem, mert megígértem. Ennyi az egész. Nincs szó erényről, vagy szeretetről. Talán még szimpátiáról sem: Csak a tisztelet� - mordult dühösen a közömbös témára

- Csillapodj! Józanészre van szükséged.

- Nem kell más csak egy tőr és kész. Nem kell máz, csak vér! - dühöngött.

- Félsz! - vetette neki oda Drya.

- Úgy van! Nem tagadom! Félek és izzok a dühtől! - vágta öklét a falhoz. Fejét rátámasztotta, bánta a fájdalmat.

- Számítottam rá, de most már csillapodj!

- Tudom - csuklik bele egy másik székbe. Dühét elfolytja. - A herceg tényleg vonzó ember.

- Az öccsei is. - bólintott.

- Valószínűleg.

- Úgy hallottam kedves is.

- Meglehet.

- Gazdag és hatalmas.

- Én nem kívánok az lenni - mondta csendesen. - Világ életemben utáltam a mázt és a szabályokat. Máshogy akartak nevelni és pont ezért szegültem ellen� az is lehet, hogy szeretném, ha nem így alakult volna. - döntötte meg fejét.

- Jellemed változhat. Még megszeretheted a királyi életet.

- Jó róla álmodni. - vallotta be és halványan elmosolyodott - Tudom milyen érzés hercegnőnek képzelni magad� csodás.

- Te hercegnő vagy.

- Pont ez a baj. A bájos kislány szertefoszlik és a nevető szépség helyett, maradok én. Naphosszat etikettet tanulva, művészetet és harcot csak ritkán. Harcos lennék inkább.

- A harcos, meg hercegi sarj. Semmi sem fenékig tejfel�

Sayuki újból felállt. Sétált. Fel-alá. Cikkcakkban, de az idő nem telt elég sebesen. Felvette a sípot, amit eddig is kincsként őrzött. Fájdalom kerülgette a szívét. Mégsem vette vissza a tulajdonosa. A düh megint hatalmába fogja, elfolytja. Az ajtó ismét megremeg. A hercegnő odasiet és feltép, hogy mérgét levezesse. Crist volt az, díszöltözetbe. Szeméből áradt a szomorúság. Karját a lány felé nyújtja. Elindulnak.

- Szép nap a mai. Örömmel teli - mondja közönyösen.

- Az bizony. Elönt a forróság, ha csak rá gondolok - bólogat kedvtelenül a lány. Tudja miféle játék ez és szívesen bele is megy. Drya rosszallóan repül utánuk.

- Gondolom most nagyon boldog.

- Eltalálta. Alig várom a nász idejét - felelte némi undorral.

- Meg hiszem azt! Az úr igencsak elemében lesz majd.

- Ön már csak tudja! - somolyog rá cinkosan.

- Én, igen - leheli.

Nyugodtan sétálnak a folyosón, feszély nélkül. De a terem előtt a tábornok megtorpan. A zsivaj kiszűrődik.

- Még� megszökhet-, vetette fel fojtott hangon, mert a másik két ara is közeledett.

- Nem futok - felelte a lány é kitárta az ajtót.

Mindenféle nép, itteni és jövevény, melyek mind eme jelentős eseményre érkeztek. Sayuki a legnagyobb tisztelettel sétál végig köztük. Egy pillanatra sem törik meg a rá szegeződő szempároktól� csupán egytől. Akit az oltárnál lát. Vöröses haj, izzó szemek. Ő ismer őt! A férfi leplezett meglepődöttséggel bámulja őt, és őszinte vággyal reméli, hogy hozzá vezetik.
A lány lehorgasztja fejét és kísérőjétől elszakadva baktat fel ura mellé. Megalázott pillantást vet Asamora, majd Cristre és illedelmesen ura szemébe néz. Ugyan bűvöli a hideg szempár, mégsem érez semmit sem. Csupán felszínes vágyat, de semmi mélyebbet. Meg is feledkezik ama kívánságáról, hogy a hercegek arcát figyelje.
Drya hangtalanul a pap mögé repül, a lány szemébe néz, majd tovább siet a Nagy Király mellé. Vállára telepszik. Mivel neki ősi és hatalmas tisztelet jár ki. A király érdeklődve figyeli a kis jószágot. A teremben zsivaj támad. Ez volt az az időszak, amikor kibeszélhették a párokat. A király kihasználva ezt, maga is megszólalt.

- Hogy tűri a lány - kérdezte rezzenéstelen arccal, fiait szemlélve.

- Már bele törődött - suttogta. - Hozzászokik.

- Úgy hallom heves természetű.

- De még mennyire- mosolyodott el a tündér.

- Majd szólok a fiamnak, engedje néha szabadjára.

- Csak vigyázzon, nehogy megszökjön.

A zene felcsendült, a nép elhallgatott, a tanúk bevonultak. Mindenki a párokat figyelte. Asamo csak bosszankodott és arája felett néha legidősebb testvére felé nézett�.