...Hawk lova hirtelen horkantott és megtorpant. Nem volt hajlandó továbbmenni.
- Valamit érez.- szólalt meg a lovag fojtott hangon, mégis úgy, hogy útitársai hallhassák - maradjunk
együtt, és a fegyvereket készenlétbe...
Arasus sólyma szintén nyugtalanul tollászkodott Roberto vállán. A madár és a fiú összebarátkoztak, és
a sólyom szívesen vitette magát a kisfiúval... ő meg finom falatokat juttatott szárnyas kedvencének...
de most visszarepült Arasushoz, majd vijjogva körözött felettük, felderítve a terepet.
Robertot, Elinát és Sannah-t rögtön közrefogták. Tekinteteik az ösvényt keretező bozótot fürkészték.
Kezeik fegyvereiket markolták, ugrásra készen.

Lion egyszer csak apró, gyors mozdulatot tett a kezével: maguk körül létrehozott egy védőpajzsot. Épp
időben. Nyilak tucatjai süvítettek feléjük. A védőburokról viszont ártalmatlanul pattantak vissza. A
támadók nem vártak. Alig lőtték ki a nyilakat, máris vad ordítással rohamoztak a bozótosból. Viszont
döbbenten vették észre, hogy céllövészetük hatástalan volt. Ekkor kezdték sejteni, hogy nem stimmel
valami... rájöttek, hogy a megtámadottak közt mágiahasználó is lehet. Már késő volt visszakozniuk. A kis
csapat fegyverekkel fogadta őket. Az útonállók hamarosan megfutamodtak - már aki tudott... néhányukat
ugyanis helyben marasztottak a védekezők kard- és fejszecsapásai. A nagy elánnal támadó rablóbandára
fertályóra múlva csak néhány hátrahagyott, halott tagja emlékeztetett.
A nagy felfordulásban azonban valami elkerülte mindenki figyelmét. Amikor a támadók elszeleltek, akkor
jöttek rá: Elina eltűnt.
Roberto majdnem sírva fakadt. Kiabálva hívta nővérét. Hawk és Tenoro döbbent tanácstalansággal pislogott
egymásra, majd az Oroszlánra néztek, aki lehunyt szemmel idézte meg mágikus képességeit. A lány auráját
kutatta. Pár perc múlva csak ennyit mondott:
- Megvan. Utánamegyek. Maradjatok mindannyian együtt. A bátyámék meg tudnak védeni benneteket erőtérrel.
Nemsokára hozom a kisasszonyt.
- Rendben.- bólintottak. Az elf nő máris nyugtatni próbálta a kisfiút. A sólyom odatelepedett a
kétségbeesett gyermek vállára, szárnyával puhán megsimítva arcát.

Az ifjú mágus-lovag elvágtatott, ammerre a rablók távoztak. Kisvártatva meglátta, amit keresett és a
távolból érzékelt...
A lány lova nyugodtan álldogált egy gyepes domboldalon, és jókat harapott a fűből. Nem messze tőle egy
törékeny alak feküdt mozdulatlanul.
A fiatal férfi ragadozót megszégyenítő ugrással termett Elina mellett. Elszörnyedve meredt a lányra. A
zöld macskaszemek lehunyva, a bőre falfehér... hosszú, barna haja csapzottan, véresen terült szét
körülötte... jobb oldalán nagy, véres seb - valószínűleg kardvágás. A lány nem adta olcsón az életét:
tőle néhány lépésnyire két halott feküdt... ezek ragadhatták magukkal.
Lion a különleges képességeivel minimális életjeleket észlelt. Egészen picit megkönnyebbült: a lány még
él... de nem volt veszteni való ideje... haldoklik. Nyugalmat erőltetett magára, és erősen koncentrált.
Tudta, hogy most "csak" az életét mentheti meg... a seb begyógyítása a súlyossága miatt még mágiával is
időbe telik.
Energiáját Elinára koncentrálta. Telt az idő. Percek múlva megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot, amikor
megrezdültek a macskaszemeket rejtő hosszú, sötét szempillák. A gyógyító varázslat megmentette a
haláltól, és valamennyire csillapította a lány fájdalmát is, aki magához térve összeszorított foggal
szenvedett.
Szemeiből ömlöttek a könnyek, végigfolytak sápadt arcán.

- Jobban vagy? - simította le a sós cseppeket óvatosan az ifjú lovag. Ott térdelt mellette, és aggódva
figyelte. A két zöld szempár összekapcsolódott. Lion smaragd tekintete meglepődve villant a lányra.
Elméje tétova, bizonytalan keresést észlelt... az ifjú Lady Knightnek voltak különleges képességei...
de a telepátiával életében először próbálkozott. Halvány mosoly tűnt fel a meggyötört arcon, ahogy a lovag
elképedt arcát látta...
- Próbáld tovább... előbb-utóbb menni fog! Képes vagy rá. - biztatta az ezüstszőke fiú. Arca, amely szinte
mindig érzelemmentes volt, most sugárzott az örömtől. A lány azonban fáradtan lehunyta pilláit.
- Elina... kedves... - hallotta a mély, lágy hangot, mire csodálkozva nyitotta nagyra macskaszemeit. Az
Oroszlán elmosolyodott, majd folytatta:
- Akkor talán később... majd ha még jobban leszel. De... fel kell, hogy vegyelek az ölembe... és az nem lesz
kellemes. Fájni fog. Vissza kell jutnunk a többiekhez. Már nagyon aggódhatnak... bár a bátyámnak épp az
előbb üzentem...
A hosszú szempillák erre beleegyezőleg csukódtak le egy pillanatra.

A mágus először a saját lovának kantárához kötötte a másik lovat, elég hosszú szárat hagyva. Majd paripája,
Éjherceg - egy "egyezményes" jelre - a földre feküdt. Lion ekkor nyalábolta fel a sebesültet, és fekvő lovára
ült.
A lány az ölében fáradtan, fájdalomtól gyötörve hajtotta fejét a vállára. A férfi vigyázva, gyengéden ölelte
magához. Még mindig azon aggódott, hogy kibírja... hogy életben maradjon...
Az okos állat óvatosan, minden zökkenő nélkül állt fel velük, és indult vissza csapatukhoz.
Ők kissé távolabb álltak meg a támadás helyétől, egy - satnya fákkal ritkásan benőtt - irtáson. Feszülten
várakoztak addig, míg Ryken meg nem szólalt:
- Barátaim, megtalálta. De... nagyon súlyosan megsebesült. Nemsokára visszaér vele...
Majd a délutáni nap fényében még messze, a dombtetőn meg is pillantották a két lovat egymás mögött, és
lovasaikat... ahogy Lion az ölében tartotta Elinát.
- Hol voltatok ilyen sokáig? - rohant eléjük Roberto, ahogy a közelükbe értek. De megtorpant, és döbbenten
szisszent fel, meglátva nővére állapotát.
- Menjünk tovább! Alkalmas pihenőhelyet kell keresnünk, ahol az éjszakát is eltölthetjük. - nézett rájuk
komoran az Oroszlán.
- Előremegyek. - jelezte Arasus. Sólymát feldobta a levegőbe. A madár remekül tájékozódott, a magasból
segített megtalálni a megfelelő helyet, majd odavezette gazdáját, aki elégedetten bólintott:
- Remek. Jól van, Vijjogó, ügyes sólyom vagy. De most hozd ide őket is. - célzott társaira. A madár gyorsan
visszarepült, és hamarosan oda is vezette a csapatot.

Sziklákkal határolt tágas térségre bukkantak, amit fű borított. Barlang ugyan nem volt, de a derült idő miatt
nem is hiányzott nagyon a fedél a fejük fölé. Viszont víz, és védett hely... az kellett. Itt mindkettőt
megtalálták.
Az egyik sziklafal tövében forrás fakadt, és apró tavacskát alkotott, majd vize kis patakká alakulva csobogott
tova. A tóban a víz langyos volt, de a belőle eredő patak hideg. Arra következtettek ebből, hogy egy hideg és
egy meleg forrás is táplálja.
Ahogy odaértek, lovaikról leugrálva gyors munkába kezdtek.
Elani és Sannah - Robertot is magához véve - sebesült társnőjüknek készítettek kényelmes derékaljat. Emellett a
már korábban, Arasus által gyújtott tábortűzre készítettek egy üst vizet.

Lion karjaiból Hawk emelte ki a teljesen legyengült Elinát, és odavitte a számára előkészített fekvőhelyhez.
Rábízta a félelf nőre és Sannahra. Majd a férfiak kissé távolabb mentek, szétnézve a környéken... hátha valami
kerülhet a konyhára... Addig a két nő és Roberto megfürdethette Elinát. A sebét fertőtlenítették
gyógynövényfőzettel, majd bekötözték, és egy könnyű felsőt adtak rá, meg kényelmes nadrágot. Mire alkonyodni
kezdett, és a többiek visszatértek, addigra Elina már el is aludt. Öccse mellette ülve őrizte, míg a két nő
a tűz körül serénykedett. Tenoro néhány pompás fajdot mutatott fel diadaslmasan...
- Hmm... bátyus, ha már a kezedben van... neked kell megkopasztanod, és előkészítened.
- Na és miért nem Te végzed, hugi?! Félsz tőlük?! Nem csípnek...
- Nem érek rá. Sannah sem. Újabb adag gyógyteát kell főznünk. - hagyta kivételesen megtorlatlanul a csipkelődést
Elani.
- Rendben. Feláldozom magam a köz érdekének oltárán...- forgatta szemeit viccesen a dalnok, mire a feszültség
alábbhagyott, és az alvó kivételével mindenki elnevette magát.

Az ifjú mágus-lovag csak bátyjának és Hawknak számolt be egyenlőre arról, hogy mi történt, amikor Elinát
megtalálta és magához térítette... hogy a lány próbált telepátiát alkalmazni.
- Ez nagyon reményteljes dolog... Nehéz szegénynek, hogy megértesse minden gondolatát... így, ha elsajátítja,
az átokkal kapcsolatban is segíthet... de szerencséje volt, hogy még időben ráakadtál... meghalhatott volna.
- Már haldoklott... Az a két fickó, akiket a pokolra küldött, alaposan helybenhagyták. Gondolom, próbáltak
erőszakoskodni vele...
- Egy ilyen kis, fiatal, gyönyörű, tiszta teremtéssel... szörnyetegek! - fakadt ki Ryken.
- Ne feledd... vannak, akik nem osztják ezt a nézetet... és szántszándékkal keresik ezeket a lányokat...
- Igaz... Vajon Alisát nem bántották?
- A sárkány-leszármazottak különleges lények. Teljesen tiszta szívűek, és minden lényben képesek ugyanezt
érzékelni... Ebben rejlik mérhetetlen erejük is. Csak az érintheti őket, akinek megengedik. De ezzel a ténnyel
nagyon kevesen vannak tisztában... aki rájuk támad... az egyenlő az öngyilkossággal.
- Honnan tudod? Akkor hogyan rabolhatták el?! És miért keltik gonosz hírüket?- döbbent meg Hawk.
- Hmm... dolgoztam együtt sárkányokkal. Elrabolni? Mágiával. De jelenleg csak egyetlen feketmágia-használó képes
rá...
- A Démon?
- Igen. Bántani azonban még ő sem tudja... így az élete és az épsége nincs veszélyben. Csak mindenki másé... aki
ellenszegül a gonosznak... Régen volt rá példa, hogy feketemágusok befolyásolták őket... és képesek voltak gonoszat
tenni... a szívüket feketítették be mágiával... De bocsássatok meg... pihennék, mert sok erőmet kellett
felhasználnom, hogy Elinát életben tartsam...
- Menj csak! - bólintott Hawk és Ryken. Majd jelentőségteljesen mosolyogva pillantottak egymásra, amikor látták:
az ezüstszőke hajzuhatagot ott lebegteti a napnyugtakor feltámadt szellő Elina mellett...

A sebesült lány most nyugodtan feküdt. Fájdalomcsillapító főzetet itattak vele. Épp nem ült mellette senki, mert
Robertot Elani anyai gondoskodással vitte fürdeni és vacsorázni.
Ébren volt, de behunyt szemmel gondolkodott: majdnem sikerült üzenetet átadnia Lionnak... Sóhajtott, és újra
próbálkozott: " Sir Karleen... merre vagy?" Többszöri próbálkozás után szinte berobbant tudatába a válasz:
"Melletted."
Elina gyorsan kinyitotta a szemeit. Lion valóban ott ült mellette. Smaragd szemeiből gyengédség és a siker felett
érzett öröm sugárzott.
- Sikerült! - suttogta mosolyogva, miközben megfogta a lány kezét - így végre tudunk beszélgetni. Az átok erre
nem vonatkozik... a boszorkány hibázott. Szerencsére.
- Mert nem is volt meg ez a képességem akkor...- válaszolt gondolatban a sérült.
- De... csak rejtve... Mi történt Veled ma délután?! Hogy vittek el?
- Valahogy elkapták a lovam kantárját, és kihúztak mögületek...a fegyvereimet elvették... aztán vágtatni kezdtek.
A többi még veletek harcolt... Ott, ahol megtaláltál, megálltak. Akárhogy próbáltam ellenállni, leszedtek a
lóról és a földre taszítottak. Iszonyatosak voltak... durván vigyorogtak és perverz dolgokat mondtak... annyira
elfoglalta őket a szándékuk, hogy sikerült az egyiknek a kardját megszereznem. Azt azonnal le is döftem. Saját vasa
lett a végzete. A másik rám támadt. Mielőtt azt is levágtam, megsebesített. Még arrébb tudtam menni tőlük...
aztán csak arra emlékszem, hogy mellettem vagy...
- Szerencse, hogy megtanultál vívni... Most már ne erőltesd magad. Pihenj, mert a telepátia is megerőltető. Főleg,
hogy először beszélsz így...
A lány halványan elmosolyodott.
- Ugye itt maradsz?!
- Itt. Vigyázok rád. Csak hozok Neked enni.- állt fel az Oroszlán.
- Jó.- mosolyodott el a lány.

A többiek a tűz körül ültek, és a sült fajdot ették jóízűen. Ryken ránézett öccsére, aki szinte diadalmas
tekintettel válaszolt, amikor melléjük ért. Ryken halványan elmosolyodott, bólintott. Hát... sikerült. Elina néma,
de mégis beszél...
Lion gyorsan visszatért kis védencéhez, és apró húsfalatokkal etette a gyenge teremtést. Majd a félelf nő
teáját itatta a lánnyal, aki hálásan nézett rá a gondoskodásért.
- Legalább most részben visszaadhatom azt az ápolást, amit annak idején Tőled kaptam...- súgta neki a mágus,
miközben a homlokához rakta kezét, hogy megnézze, lázasodik-e. Szerencsére nem volt vészes, de figyelni kellett
folyamatosan...
Amikor a vacsorával végeztek, a fiú továbbra is ott ült Elina mellett, a kezét fogva, miközben a lány újra
elálmosodott. Már egészen bealkonyodott... a tűznek fényes udvara lett, és azon kívül mélyült a sötétség.
A többiek még a lángokat bámulva beszélgettek, míg Lion a sebesült álmát őrizte.
Néhány napig egy helyben kell maradniuk... amíg mágiával eléggé sikerül meggyógyítani Elinát ahhoz, hogy ismét
lóra ülhessen.

A mágusok gondoskodtak a biztonságos pihenésükről... mindenki aludt. Késő éjjel volt. Valahol az erdőben egy
bagoly huhogott... néha álmában csipogott egy madár, majd a fülemüle kezdett bele énekébe...
A tábortűz már csak parázslott. Halvány fényköre rávetült az alvó harcostársakra... Egyikük motyogott valami
érthetetlent, majd megfordult, és álmában jobban beburkolódzott takarójába.
Elina felébredt.
Sebe kegyetlenül sajgott. A jobb oldalát alig mozdította, máris erős fájdalmat érzett. De őrangyala ott volt
mellette. Már pihent annyit, hogy mágiával csillapítani tudta a seb lüktető kínját. A lány megkönnyebbülten
sóhajtott.
- Köszönöm... - üzente Lionnak.
- Örülök, hogy enyhíteni tudtam... iszonyatosan fájhat. - simította végig az arcát. Eközben megállapította,
hogy a lánynak láza van, bár nem túl magas. Nem akart mellőle elmenni, így a mágiát hívta segítségül. Egy
edény hideg víz. egy puha kendő... és máris Elina homlokán virított a vizes borogatás. A férfi aggódó arccal
fölé hajolt, miközben hosszú, gyönyörű haja csiklandozón érintette az elbűvölő teremtés arcát és nyakát.
Elina ép bal kezét felemelve bizonytalanul, félve simított végig a most érte aggódó szoborszépségű arcon:
- Ez jó... kellemesen hűsít... - hunyta le a szemeit elpirulva, amit az Oroszlán a sötétben is tökéletesen
észrevett.
- Pihenj csak... akkor hamarabb meggyógyulsz.
- De csak akkor tudok, ha vigyázol rám...
- Nem megyek mellőled sehová.- feküdt az ép oldala mellé, majd óvón átölelte, és leheletfinoman odaérintette
az ajkát a lány arcához:
- Aludj,kedves!
Elina sóhajtott,azután - amennyire sebe engedte - kiscica módjára simult hozzá, és szinte azonnal elaludt.