9. Vadász és préda, avagy a halálra ítélt falu

Naplemente tarkította a kastély fehér falait. A benne levők valahogy nem a naplementére figyeltek. Pár zenész játszott. Ők voltak az egyetlenek kiknek az arcát nem fedte maszk. A népes vendégsereg letagadhatatlanul nemesekből állt. Az egész termet gyertyák borították be fénnyel. Az egyik asztalnál egy fiatal lány ült. Fekete selyem maszk fedte finom arcát. Teste vékony volt, talán túlságosan is. Az ember nem tudta volna megmondani az arckifejezásáről, hogy bántja valami vagy betegség kínozza. Nagy szomorúságában egy férfi lépett elé. Felé nyújtotta jobb kezét és így szólt.
- Felkérhetem a húgomat egy táncra?
A lány bólintott és felállt. A férfiak többsége irigykedve néztek a bátyra. Nem csoda, már sokan kérték a lányt, de egyikkel sem tett egy tánclépést sem.
- Ne légy ilyen rideg a többiekkel – mondta a férfi.
- Nem vagyok rideg senkivel, egyszerűen nincs kedvem táncolni senkivel.
- Akkor én egy senki vagyok.
- Nem úgy értettem...
- Értettem Donna, csak nem akarlak szomorúnak látni.
- Míg te kardot forgatsz, addig én csak a bajt hozom mindenkinek a fejére.
- Nem tehetsz arról, hogy gyengébb vagy mint a többi nő.
- De én nem akarok soha többé beteg lenni.
Azzal elengedte táncpartnerét és kiviharzott a teremből. A többi ember csak egy pillanatra kapta oda fejét, de nem szenteltek az esetnek nagyobb figyelmet. A férfi mellé egy jóval idősebb férfi állt.
- Azt hiszi, hogy vívással töltöm az időm...pedig csak alszok. Én is apám jobbján szeretnék a harcba menni, mintsem itthon aludjak...
- Nem csak alszol, megvéded a világ egyensúlyát. – felelte az idősebbik. – mondd csak miért vagy ennyire hallgatag? Mióta felébredtél két hete nem is nagyon beszéltünk.
- A neve Donna....
- Tehát a húgodról van szó, az orvosok szerint szépen gyógyul, már a köhögőgörcsei is szűnnek.
- Nem róla van szó, hanem a mentőangyalról, őt is Donnának hívják. Félek, hogy pont ezért nem tudok vele úgy bánni mint az eddigiekkel.
- Csak a neve miatt? Nem hiszem el. Hisz a Kristina nevezetűt símán a pokolra küldted, pedig anyád neve Christina ugyebár...
A halálangyal megvonta vállát és kiment a vígan mulatók közül.
Ezidőben Gillianne lépett be Donnához. A lány az íróasztalon feküdt. A professzor nyugodtan elővette a telefonját és felhívta Sanchezt. A nő közölte vele, hogy Donna agyiaktivitása normális, tehát csak szimulál. Gillianne tehát simán odament Donnához és közelhajolva hozzá színte súgta a lánynak.
- Tudom ám, hogy nem alszol. Ugye nem készítetted el a házit...
De válasz nem jött. Donna még mindig az asztalon feküdt. Gilianne a mennyezetre kémlelt. Már nem is zavarta ha a lány ki akar vele tolni. A legutolsó bűzösborz merénylet óta már nem tudta semmivel sem kihozni a nyugalmából. Azóta is már vagy ezerszer áttisztítatta a kosztümjét, de a szag sehogy sem akart kijönni belőle, már azon gondolkodott, hogy kihajítja a szemétbe. Nézve Donnát kihúzta a lány feje alól a füzeteket és kutatni kezdett köztük. Az egyikben megtalálta a házifeladat teljes megoldását.
„Hát ez tényleg kezd már az idegeimre menni. Ez a lány direkt csinálja!” – gondolta a prof, de a nyugalma még mindig rendítlen maradt.
Donna hirtelen felemelte a fejét, egy jó nagyot ásított majd Giliannere nézett.
- Hol van az a spanyol kígyó? – kérdezte álmosan.
- Nem vagyok elég neked én?
- Nem ér, meg akartam mondani Sancheznek, hogy találkám van Al Pacinóval, hopszika lehet hogy Al Capónéval? Őőő...melyik is a gengszter? – azzal visszabukott az asztalra és csicsikált tovább.
Gilianne már majdnem elmosolyodott, mikor kopogás nélkül rájuk rontottak. Sanchez volt az, két férfival és egy mentőággyal. Felemelték Donnát és elvitték. Gilianne a dühös Sanchezre nézett aki egy cigaretta után nyúlt épp.
- Hé, ne tedd, emlékszel mit mondott Black. – mondta Sancheznek – ne add a kezébe készakarva a felmondásod.
Sanchez lélegzett egy mélyet, majd visszacsúsztatta a cigarettát a többi közé. Most szerencséje volt Gilianne-el, de legközelebb nem biztos, hogy ott lesz, így jobb ha összeszedi magát.
- Helena, azt mondtad, hogy Donna agyi aktivitása normális. Most mégis alszik?
- Semmi jele nem volt, hogy elalszik. Egyre furcsább.
- Vagy csak a sötétben tapogatóztok.
Sanchez erre nem felelt. Igazság szerint nem is akart válaszolni, érezte, hogy Gilianne-nek igaza van.
Donna érdekes szagot érzett az orrában, mikor már kezdte venni a körülötte levő világ jeleit. Kesernyés, torkotfojtogató bűz, vegyítve puskapor szaggal. Nagy nehezen kinyitotta a szemét. A közelben nem látott mást csak lemészárolt embereket. A többségük gyerek volt. Donna kishíján elájult. Álmában sem gondolta volna, hogy ilyen látvány fogja fogadni ébredtével. Úgy érezte, hogy jobb ha távozik onnan, még a végén visszatér, aki azt tette az emberekkel, és akkor újra meghal. Öszeszedte minden erejét és futásnak eredt. Fogalma sem volt, hogy hol van, vagy egyáltalán merre halad? Határozottan futott az ismeretlenbe. Hirtelen lövések dördültek el. Nyomában riadt madarak szálltak fel a fákról. Donna nagyot nyelt. A lövések nem a közelből hallatszódtak.
„Mi folyik itt? Kik lövöldöznek, egyáltalán hol vagyok? Kihagytam a prof egy újabb idegtépően „izgalmas” óráját...na jó, bevallom az nem gond, inkább ülnék egy hordó puskapor tetején, nyugodt szívvel szivarozva, minthogy hallgassam Gilianne kioktatásait. Azt is, hogy tudnám leszerelni? Csak egyszer hagyna békén...”
Gondolatai szaladás közben is csak magántanára körül járt. Azért ez már elég kínos lehetett Donnának. Fogalma sem volt róla, hogy mióta szaladhatott, mire történt valami. Egy árny a fák lombjai közül kiugrott. Magával ragadta Donnát, egészen a szomszédos árokig.
- Hé kölyök, megőrültél? Ha a vadászok elkapnak, neked annyi. – hallotta Donna.
A hang tulajdonosára nézett. Az egy fiatal, borostás férfi volt, kinek szakadt ruhái és véres keze bizonygatta, hogy Donna most tényleg nagy bajban van.
- Milyen vadászokról beszélsz ember? És engem ne nevezz kölyöknek! – kiáltotta felbőszülve.
A férfi halálra riadt. Lerántotta a felállt Donnát és reszketve körül nézett. Fél perc síri csend után végre megszólalt.
- Ne kiabálj erre te bolond! És, hogy nevezzek egy öt éves gyereket, ha megtudhatnám. Szép, hogy már a kicsik is így beszélnek a felnőtekkel.
Donna elvigyorodott. Avigyor is finom szó volt arra az eltorzult grimászolásra. Imádta szivatni a körülötte levőket, hisz ő már csak ilyen volt.
- De bácsi, még pár év és elérem a 20-at. Az szép kor, majd küldök egy csokor virágot a sírjára, nagyjából 70 év múlva. – folytatta kicsit sem visszafogottan.
Egy lövés fejezte be a beszélgetésüket. A férfinak vékony sávban vér kezdett csorogni a szájából. Szemei meg sem rebbentek, csak a földre dőlt és soha többé fel nem kelt onnan. Hátánál egy ismerős arca bontakozott ki.
- Szia Donna, rég nem láttalak. Egyre pofátlanabb vagy, tudod? Ajánlom fuss, mert a többiek is észrevették ezt a zajt.
- Pszihopata vagy Fantom...ez az ember nem ártott neked.
- Megvédett téged, ez nekem már elég indok, hogy megöljem.
- Nem is ismert!
- Higgyem is el? Ajánlom ne kiabálj, mert a végén észrevesznek és új mentőangyalt...kapok a nyakamba.
- Vagy én kapok új halálangyalt....ezt elfelejtetted mondani.
- Fogalmam nincs, hogy te hol ébredtél, de én egy, hogyishívják, áh megvan, autóban. Egy gyönyörű fiatal nő bömbölt rám borulva, hogy meg ne haljak. Mikor végre kiszabadultam csókjaiból egy társaság kellős közepébe erültem, akik azt mondták el, hogy a zsákmány falunak még hány túlélője van. Alig 25-en vagy kevesebben élnek még. Menj szedd össze őket. Én addig távol tartom a többi vadászt.
- De mégis milyen vadászt? Miről beszélsz? Miért segítessz, miután megöltél egy embert?
- Akikről beszéltem gengsztereknek hívják magukat. A falut pedig halálra ítélték, mert ott készítettek valami füvet. Habár fogalmam nincs miért kell készíteni a füvet, elég kimenni a mezőre és találnak eleget.
- Tudod....ha abból a fűből szívnál aranyom, amiről beszéltek, igencsak feldobna. Nekem az lenne a legjobb ha túladagolnád. Egy Fantommal kevesebb. – és felnevetett - Na jó, még egy utolsó kérdés, neked melyik név tetszik jobban, az Igor vagy a Richard? A hozzád hasonló gyilkos halacskámnak név kell és nem tudok dönteni...hé Fantom, ez komoly! Ne fuss el!
A halálangyal elment, Donna pedig felállt és szaladni kezdett. Már figyelmesebb volt, mint eddig, nem csapott nagy zajt, ő viszont minden neszre odafigyelt. Fogalma sem volt róla, hogy milyen gengszterek üldözik, azt sem tudta, hogy hol keresse a túlélőket. Azt meg fleg nem, hogy hogyan fogja elérni azt a villát, amiben az álmában járt...ahol az volt akit meg kellett mentsen.