Másnap délután szerencsétlen nő lévén Kawazo meglátogatott, hogy megnézze, hogy vagyok. Azonban volt egy olyan érzésem, hogy nem csak a hogy létem érdekelte, hanem valami más is…

Szóval, én az ágyban üldögéltem, miközben erőltetett nevetéssel nyugtáztam Kawazo történeteit és hálás pillantásokat lövelltem mesterem felé, aki egy percre sem hagyott magamra, amióta csak Kawazo betette hozzám a lábát. Velem ellentétben azonban Kawazo nem díjazta mesterem ezen cselekedetét, mivel egyszer csak közelebb hajolt hozzám, és halkan ezt súgta a fülembe:

 - Nem tudnád lerázni? Csak mert szeretnék már veled… - függőbe hagyta a mondatot, és pontosan ez volt az, ami nem tetszett benne és amitől nagyon megijedtem. Most már a világ összes hatalmáért sem küldtem volna ki Halálszárnyt, kinek aurája mellesleg megnyugtatott. Így tovább folytatódott a kínos nevetgélés, a keserű érzés, hogy simogatja a lábamat… Majd végül mesterem megelégelte Kawazo felettébb fellengzős stílusát és nem bírta tovább szó nélkül.

 - Ez mind szép és jó, csak az a baj vele, hogy hazugság. Legalábbis ami a fekete-kék nekris háborút illeti. Nem a kékek nyertek, hanem mi. Egy ütközés sem volt amit ti nyertetek volna meg. És, hogy te nem harcoltál benne, az még biztosabb. Még csak nem is éltél. – okította mesterem olyan hangon, mintha csak egy három éves, rövid életű embernek magyarázna. Én lehajtottam fejemet, hogy hajam így arcom elé omolhasson. Így legalább egyikőjük sem láthatta azt a kaján mosolyt, ami kiült arcomra. Kawazo azonban nagyon felhúzta magát, bizonyosan rosszul esett neki, hogy Halálszárny meggyalázta őt előttem. 

 - Azt még eltűrtem, hogy pofátlanul bent tartózkodsz, zavarva minket, de hogy beleszólsz abba is, hogy mit mondok Catherin-nek, az már tűrhetetlen! – felelte Kawazo, de szerencséjére nem lépett hozzá előrébb, mert, ha megtette volna, már nem élne.

 - Még hogy te tűrsz el engem? – kérdezett vissza vészjóslóan Halálszárny. Végül azonban lenyelte amit mondani készült, legalábbis erre következtetem abból, hogy felállt a székből ahol tanóráim alatt ülni szokott. – Inkább nem fecsérlem rád a drága időmet. – mondta végül és elindult kifelé. Kawazo, mikor ezt észre vette látszott, hogy szeretne visszaszólni neki de végül úgy tűnt jobb ötlete támad. Keze, melyet felállta közben sem vett le lábamról, most vészesen fentebb csúszott. Páni félelem lett úrrá rajtam.
Azonban Halálszárny észre vette Kawazo kezének mozdulatát, mire rögtön ott termett és elkapta a nyakánál fogva.

 - Veszed le róla a kezedet te semmirekellő! – ijedten néztem mesterem arcára. Sosem láttam ennyire dühösnek. Jó persze, 1 hete ismerem, de akkor is… Rettegés fogott el, ahogy belenéztem abba a szempárba.
A pupillái fekete lángként lobogtak szürke íriszében. Soha életemben nem tapasztaltam még ilyet. Azt hiszem most fogtam csak fel, hogy mesterem ki is valójában. Nem az a perverz, nem a folyton higgadt, néha humoros mester, akinek eddig gondoltam. Hanem egy vérszomjas nekris, aki örömmel, élvezettel gyilkol. Bárkit, bármikor, bárhol.

 - Ó, hát innen fúj a szél! Szemet vetettél rá? Hát fogd fel, hogy ő engem szeret és nem téged, szóval mondj le róla! – Kawazo láthatóan nem hitte el, hogy Halálszárny képes ott helyben megfojtani, vagy valami fájdalmasabb halált adni neki.
Mesterem tekintete egy pillanatra az enyémet kereste és meg is találta. Csupán egy pillanat töredékéig volt látható a kérdő tekintet benne, én pedig megráztam fejemet arra választ adva. Mintha enyhe megnyugvást láttam volna benne…

 - Melyik ép eszű férfi ne kívánná meg ezt a nőt? Más részről még ha szeret is, amit erősen kétlek, akkor sem érdekelne. – pár másodperc töredékéig még a magasban tartotta a kék nekris fiút, majd elengedte.

 – Most húzz haza! De nyomban! – nem kellett kétszer mondania, Kawazo végre felfogta, hogy mesterem komoly veszélyt jelent. Miután elment, Halálszárny sokáig állt mellettem fürkésző pillantással méregetve.
Sokáig néztem magam elé, azon töprengve hogyan is köszönhetném meg neki ezt. Végül csak egy, tökéletesen megfelelő ötlet jutott eszembe. Olyan, ami, hogy ha őszinte akarok lenni magammal, nekem sem volt ellenemre. Gyorsan feltérdeltem és egy gyors csókot leheltem mesterem szájára, aminek az lett a vége, hogy őrült gyorsasággal kellett hátrébb húzódnom nehogy mesterem karjai elkapjanak. Csalódott mosoly kíséretében nézett rám. Én, pedig úgy éreztem meg kell magyaráznom előbbi cselekedetemet.

 -Köszönöm. – mondtam, fejemet félre fordítva. Ő nem válaszolt. – Őszintén köszönöm. Nem is tudod mit tettél értem.

 - Bántott téged igaz? – már megint a tegnapi téma.

 - Én ilyet nem mondtam. – tértem ki a válasz elől.

 - Szóval igen. – nem feleltem, így mesterem lehajolt. Finoman lenyomott az ágyra, majd betakart.
Egy pillanatra mintha megértést láttam volna a szemeiben, de mielőtt jobban megnéztem volna, kiment, maga után becsukva az ajtót.
Hosszú ideig még levegőt sem mertem venni, magam sem tudom miért. Majd lassan kifújtam a bent rekedt levegőt, és elaludtam…

*

Eközben pár szobával arrébb:

Halálszárny még mindig dühösen gondolt vissza Kawazo-ra. „Az átkozott! Hogy mert hozzá érni? Hogy merte elrontani azt a szerencsétlen lányt? Ha még egyszer meglátom, biztosan megölöm!” Mielőtt azonban ezt megfogadta volna, ennél szórakoztatóbb ötlet jutott eszébe. Már előre is kárörvendő vigyorra húzódott szája.

Miután egy pillanatra eltöprengve hátra dőlt, felállt és bekopogott Gwineth ajtaján. Hamarosan egy: gyere be! választ kapott és bement. Gwineth alaposan meglepődött a kései látogató láttán, de persze rögtön felvette a legcsábosabb helyzetet, amit ki tudott hozni magából. Halálszárny szeme meg sem rebbent, ágyasai tudtak ennél jobbat is, ráadásul most másért van itt.

 - Minek köszönhetem megtisztelő jelenlétét mester? – kérdezte mézes-mázos hangon, amitől Halálszárnynak más esetben felfordult volna a gyomra. De ezt most nem engedhette meg magának. Nem, ha segíteni akart Catherin-nek.

 - Csupán te vagy az egyetlen akihez bizton fordulhatok, ha az ostoba nővérét szeretném szapulni. – Gwineth kicsit csalódottá vált, amiért mestere csak ennyit akar tőle, de mint optimista lélek, remélte, hogy ha egyetértő lesz, Halálszárny csinál majd mást is…

 - Igen, Catherin felettébb sokat gondol magáról. Úgy tesz, mintha az egész világ csak az övé lenne. – mondta Gwineth, mire nem sok múlott azon, hogy Halálszárny meg ne fojtsa.

 - No meg hálátlan is. – fűzte tovább mondanivalóját fog csikorgatva a férfi.

 - Ezzel mire gondolsz? – kérdezett rá Gwineth, mivel rossz szándékát kezdte felkelteni a téma.

 - Idehozza azt a kék férget, pedig tudja, hogy tilos a testvéreimen meg rajtatok kívül bárkinek is itt lennie. Igazán örülnék annak, ha valaki elcsábítaná Catherin-től. Catherin-nek ez fájna is, meg egyúttal elkergetné innen azt a férget. Persze csak egy olyan kaliberű szépség lenne rá képes mint te, de hát tudom, hogy te olyan jó testvér vagy, hogy sosem okoznál a nővérednek fájdalmat. Nos, mindegy, köszönöm, hogy meghallgattál kedves. Most megyek, van még egy kis elintézni valóm. – ezzel már kint is volt az előtérben.

Megengedett magának egy önelégült mosolyt, hisz tudta: elültette a bogarat Gwineth fülében. És jól is gondolta. Gwineth máris elkezdte előkotorni az egyik legkirívóbb ruháját, ami csak volt és felkészült arra, hogy mindenki más előtt lecsapjon Kawazo-ra érkezésekor, ami csak este következett be…