Úgy éreztem, hogy túl hamar hazaértünk. Nem volt időm átgondolni, hogy mit mondok Charlie-nak, és hogyan fogom neki beadni ezt az egészet. Talán még menteni kéne, ami még menthető vagy is, ha én magamat, na meg persze Edward-ot akarom megmenteni, Alice-nek is jönnie kell. Őt még mindig szereti az apám, és így talán egy kicsit megenyhül. Ahogy ismerem nem fog túlságosan örülni ennek a házasságnak. Sőt, biztos, hogy ki fog akadni!

Sóhajtva szálltam vissza a kocsiba, ahol már velem lehetetett Edward. Szerencsére! Most nagy szükségem van rá! Emmett-tel az előbb vadásztunk, bár én valahogy nem igazán voltam éhes, de nem akartam megbántani Emmett-et. Így végül elmentem vele! Már szinte erőből téptem fel a kocsi ajtaját és ugrottam az erdőbe, hogy ne kelljen Alice további terveit hallgatnom. Már zakatolt a fejem! Nem sok kedvem volt a vadászathoz, de ahhoz képest igenis megnyugodtam a vérnek a szagától, ízétől, mámorától. Vigyorogva ugrottam be a dzsipbe, aminek már semmi baja nem volt, és egy gyors csókot nyomtam a másik oldalon ülő illető szájára. Carlisle-t a fiúk átpaterolták a lányokhoz, így csak én meg a három jómadár volt a kocsiban. Már vagy 20 perce elindultunk, én pedig Edward ölében vigyorogva hallgattam, amint elől Jasper és Emmett hogyan veszekednek.

Edward erősen szorított magához, mintha attól félne, hogy elhagyom. Bizonyára már neki is eszébe jutott Charlie, így alkalmam nyílt, hogy végre szóba hozzam.
- Edward, mi lesz az apámmal?
- Hát, gondolom, nem akarod elmondani neki a színtiszta igazságot.
- Viccelsz? Szívrohamot is kapna. - háborodtam fel, hisz nem kellett még egy gond a vállamra.
- Oké. Akkor mást kell kitalálni. Ötlet?
- Nem tudom, azt hittem, hogy már Forks-ban leszünk, mire minden ilyen dolog elrendeződik.
- Héj!- szólalt meg hirtelen, mire rákaptam fejem.
- Hm?
- És ha azt mondanánk, hogy még Párizs előtt kértem meg a kezed? Akkor mondhatnánk azt, hogy csak ezt a néhány hetet akartad ott tölteni, mint gondolkodás idő.
- Ez beválhat!- meglepődve néztem rá, de egyben hálásan is. Tudtam, hogy ő valamit ki fog találni.
- Charlie a gond?- fordult meg Jasper, és ránk nézett.
- Igen, de nem tudom, hogy mit csináljak! Ez lesz a legjobb módszer, amit Edward mondott, de tudod jól, hogy nagyon mérges lesz! Nem fogja csak úgy hagyni!- néztem szerelmemre, aki csak mosolygott.
- Igen, tudom. Ugyanolyan makacs, mint a lánya.
- Azért érdekelne, hogy legelőször miért nem mentél bele a házasságba!- nézett rám Emmett a visszapillantó tükörből.
- Tessék? Én belementem!
- Igen, de legelőször nem akartál. Miért nem?- vigyorgott Edward, mire magyarázatba kezdtem.
- Csak úgy. Fiatal vagyok még!- magyaráztam félvállról, mire Edward felkuncogott alattam és megpuszilta vállamat.
- Én viszont már nem!- nevetett fel kedvesem.
Elmosolyodtam és próbáltam nem arra gondolni, hogy mi lesz ha, visszaértünk.
Talán nem kellett volna, ennyire hirtelen eljönni. Túl friss még minden… a vámpírok támadása… Victoria… és nem utolsó sorban a vámpírrá válásom. Mélyet sóhajtottam és kinéztem az ablakon. Talán sose fogom elfelejteni, ahogy mint egy csapat vadállat ránk támadtak. Talán nem voltam ott, de hallottam. Így visszagondolva, a fájdalom, amiről mindig is beszélt Edward, nem is volt olyan vészes. Szenvedni, szenvedtem, de nem olyan mértékben, mint akkor… a balett stúdióban.


Röpke néhány óra múlva már Forks határán voltunk. Sóhajtva próbálta összeszedni gondolataimat. Először a Cullen villába mentünk, és amíg ők kipakolnak, addig én elintézem Charlie-t. Már csak egyedül Edward-dal, mentem az ismerős úton a Volvo-val. Alice nem akart jönni, látta, hogy nem lesz semmi baj, így felbátorodva léptem a Swan ház elé.
Mély levegőt vettem, majd Edward kezét megfogva kopogás nélkül beléptem
- Apu?- léptem be, de olyan élettelennek tűnt most minden, még is nagyon hiányzott ez a ház. Legelőször észre se tudtam venni ezeket a dolgokat, de most!
- Bella?- állt meg Charlie, aki éppen a nappaliból jött ki.
- Szia, apu!- köszöntöm felé, és hirtelen tört rám a hiánya. Pedig most már itt vagyok vele, de ki tudja meddig! Szinte még mindig a sokk hatása alatt volt, így kómásan lépdelt elém, majd szorosan átölelt.
Edward figyelmeztetett, hogy nagyon ne öleljek vissza, mert sokkal nagyobb erőm van. De a szeretet, amelyet apám iránt éreztem határtalan volt. Edward óvatos pillantása ellenére, szorítottam magamhoz, mire éreztem, hogy kicsit meggörnyedt.
– Nagy erőbe vagy Bells. – húzódott el, majd furcsán összevonta szemöldökét. – Bella, neked, nem barna a szemed?
- Öm, az volt, csak volt egy kis baleset. Már nem lesz barna a szemem, soha!
- Tudtam, hogy nem kéne téged elengednem!- igazi meghatódott arca, olyan érzelmeket tükrözött, ami még nekem is fájdalmas volt.
- De, mit keresel te itt? Nem Párizsban kéne lenned tanulni?
- Hát…- vakartam meg tarkómat zavartam, de nem tudtam válaszolni. Annyira rossz volt a szemébe hazudni. – Tudod, hazudtam nekem, ne haragudj apa. Nem, tanulni voltam Párizsba.
- Akkor hol?- féltő hangját felváltotta a düh, amit már vártam. Majd mérgesen az eddig csendben álló Edward-ra meredt. – Te tudtál erről?
- Igen. – válaszolta halkan, mire Charlie nagyon mérges lett.
- De akkor miért…
- Apu hadd magyarázzam meg!- kértem mielőtt még letámadná Edward-ot a semmiért. – Nézd, én… tényleg nem tanulni voltam, hanem… gondolkoztam.
- Még is min? Min kellett gondolkoznod, hogy ennyire messzire menekülj?- kiabálta átlagnál magasabb hangon.
- Én… apu… Edward megkérte a kezem, és muszáj volt gondolkoznom egy kicsit. – hadartam el, hogy minél előbb vége legyen.
Charlie először döbbent volt, még megszólalni sem tudott. Érdeklődve méregetett Edward-ot és engem.
- Nézze Charlie, tudom, hogy engedélyt kellett volna kérnem előbb, de minden nagyon hirtelen jött.
- Azt hittem, hogy a férfiak sokat gondolkoznak ezen. – motyogta alig hallhatóan. Fura, hogy nem borult ki, és nem ordibál, de ezért is szerettem nagyon őt. Nem piszkál, és nem szól bele az életembe, csak próbál a helyes irányba terelni.
- Hát, én nem gondolkoztam. Váratlanul ötlött a fejembe, hogy azt akarom, hogy velem maradjon mindig. – fél mosollyal az arcán felém fordult és megfogta kezem.
- De ti annyira fiatalok vagytok…
- Nézd apu, tudom, hogy nem örülsz a dolognak, de legalább próbálj egy kis boldogságot mutatni. – kérleltem könyörgő hangon, nagyon nem szerettem volna, ha éppen ő az, aki ellenezné az egészet.
- De hát… én örülök neki Bells, végre valaki melletted lesz, és megvéd mindentől. - Edward-dal összemosolyogtunk. – de nem gyors ez egy kicsit. Ma már az embernek első a karrier. Nem a család…
- Tudom apu hogy hirtelen jött, és ezért mentem el gondolkozni. Mindent átgondoltam, és szeretnék Edward-hoz feleségül menni.
- De a suli…
- Befejezzük, mindketten. – válaszoltam a fel nem tett kérdésre.
- Legalább megvárnátok az érettségit?
- Nem, apu. Alice hamarabb akarja.
- De… na, jó!- sóhajtott egyet, mire én a nyakába vetettem magam. Úgy tűnik feladta, hogy megakadályozzon benne. Nagyon is tudja, hogy milyen vagyok.
- Köszönöm apu! Szeretlek!
- Én is Bells!- ölelt vissza és egy puszit nyomott, már kissé hidegebb arcomra.

Megkönnyebbülten ültem be a kocsiba, és a bent tartott feszült levegőt kifújtam.
- Nem is volt vészes, ugye?- nézett rám Edward mosolyogva, miközben már majdnem 100-al mentünk a főúton.
- Rosszabb is lehetett volna. Miért fogadta ilyen könnyen?- kérdeztem, hisz bizonyra, ő jobban tudja ezt, mint én.
- Nem tudom. – vonta meg vállát, mire összehúztam szemeimet. Egy suta pillantást küldtem combjai felé, majd egy határozott mozdulattal, erőből belemartam belső combjába.
- Au, bolond vagy?- nézett rám fájdalmas képpel. Felnevettem, majd már sokkal lágyabban simogattam meg combját.
- Bocs, de muszáj volt megcsinálnom.
- Aha. – nyögte tömören. – Hogy kihasználod már az erőfölényt!
- Ez van Edward! Megszoksz vagy megszöksz?- nevettem fel jókedvűen.
- Nagyon vicces! Úgy se maradsz már sokáig ilyen.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy kihallgattam Elizabeth gondolatait.
- És?- vontam fel szemöldököm, de egyrészt gyomrom meg is remegett.
- Nem fog sokáig tartani, ez a nagy erő. Csak legfeljebb 1 hónapig.
- Aha. – kacagtam fel, és közelebb csusszantam hozzá. Elég kicsi volt a hely, de azért lábamat magam alá húztam és Edward felé fordultam.
- Mi van?- somolygott, kacér arckifejezésemen.

Lassan arcához közelítettem, majd a szokottnál is lágyabban adtam szerelmes puszit arcára. Hallottam, ahogy kellemesen felsóhajt, így kuncogva csókokkal halmoztam el arcát, majd lejjebb haladtam. Gyengéd csókot nyomtam nyaka jobb oldalára, majd ugyanott, ahol ő szokott, fülénél kezdtem kényeztetni bőrét.

Váratlanul taposott bele a fékbe, de hála kifejlett reflexeimnek köszönhetően épp csak egy kicsit meginogtam. Edward felém fordult, majd mindkét kezével arcomat megfogta. Tudtam, hogy meg akar csókolni, de galád módon elhajoltam mellette, és nyakába belecsókoltam. Éreztem, hogy teste megfeszül, így úgy éreztem, végre megadhatom neki a kegyelemdöfést.

Lassan ajkaihoz közelítettem, majd elcsattant a nagy tüzes csók. Nyelve vadul vitte táncba az enyémet, én pedig élveztem, ahogy felhevítettem benne mindent, és végre egyszer én gonoszkodtam vele. Milyen sokszor volt úgy, hogy ő nem engedte a dolgokat. Hát, most legalább visszakapta.
Már majdnem közelebb vont végre magához, mikor aztán fogtam magam, és vigyorogva elhúzódtam.
- Tudod, hogy ez nem fair?
- Már miért ne lenne az?- döntöttem félre fejem, és mosolyogva hallgattam, amint a ház felé menet morog.

Lassan, de biztosan eltelt egy hét. Az esküvő az egyik hétvégére esik, ahol mindenki jelen lehet az időjárás miatt. A legnehezebb az volt, mikor anyámat kellett meghívnom. Féltem, hogy ő nem áll majd mellettem. Ehelyett kellemesen csalódtam. Persze, a fejmosást megkaptam, ugyanúgy, mint Charlie-nál, de azért még is, talán jobban fogadta. Ennek nagyon örültem, nagyon tetszett, hogy így összepasszolnak a dolgok.

A veszélyes dolgokról, amikről beszélt Lizzy, nem voltak vészesek. Csupán vigyáznom kellett a nappal, mert hol csillogtam, hol nem. Az emberi ételeket hol megettem, hol nem. Mindig éppen a hangulatomtól függött. Egyedül talán, az alvást sajnáltam! Azt az egy dolgot! Nem kell kipihennem magam az eksüvőre!

Az esküvő a Cullen birtokon lesz, a házban, és egyben a teraszon, amit meglepő módon, én még nem láttam. Gyönyörű volt, nagyon tetszett, és ha Alice belevágja magát, egy nagyon szép esküvői helyet lehet belőle csinálni. Nagy megdöbbenésemre, még Rose is csak mosolygott, és segített Alice-nek. Küldtem egy levelet a Denail-i klánnak, akik jóban vannak Edward-ékkal.

Sóhajtva nyugtáztam, hogy bár az én esküvőm, Alice mindent elintéz. Mindent ő csinált, a zenét is összeállította, a díszletet is megcsinálta, és hatalmas megdöbbenésemre, Emmett lesz a pap. Csütörtök van, és ezen a hétvégén pedig már az esküvő. Nyugtalan voltam, amit Jasper érzett a legjobban, így őszintén szólva nem sokat tágított mellőlem. A legnagyobb baj az volt, hogy Edward-dal, alig találkoztam. Ha még is, csak néhány percre élvezhettük egymás közelségét. Lefogadom, hogy ez csak is a lányok ötlete lehetett. Anyáék holnap érkeznek. Ahogy közeledett a szombat, egyre idegesebb és izgatottabb lett mindenki. A ház régi pompájában tündökölt, aminek talán a legjobban én örültem. Nagyon szerettem ezt a házat. Edward szobája is ugyanolyan volt, mint eddig, azzal az icike-picike változással, hogy az egyik falon egy nagy festmény volt Sydney-ről, az egyik polcon pedig volt egy halom kép a házról. Alice nagyon kitett magáról.

Unottan csuktam be a könyvet, amit már néhány órája olvasgatok. Most jelen pillanatban szinte a ház rajba lettem. Illetve a szoba rabja. Alice rám parancsolt, hogy amíg ma el nem készíti, a díszítést ki ne tegyem a lábam a szobából. Ez még nagyon enyhe kifejezés, ugyan is szabályszerűen megfenyegetett.

Halk kopogást hallottam meg, mire odakaptam fejem. Pár pillanat múlva, az életem értelme lépett be, mire mosolyogva kitártam karom. Szempillantás alatt előttem termett és szorosan magához ölelt.
- Hol voltál mostanság?- kérdeztem vádlón.
- Jaj, a srácok mindig elcsaltak a házból. – bosszankodva megrázta fejét, látszólag ő sem örült annak, hogy ilyen keveset vagyunk együtt. – Na,- szólalt meg, mire várakozóan a szemébe néztem. – ha már úgy is ezekben a dolgokban vagyunk, úgy értem, házasság, jegyesség, meg stb., adok valamit!- pár pillanat múlva, egy karikagyűrűt húzott elő farmere sebéből.
- Ezt nem volt alkalmam odaadni!- nyújtotta át nekem.
Végtelenül hálás voltam neki, hogy nem ereszkedett fél térdre. Nem lett volna ínyemre. Meghatódva néztem, a kis arany gyűrűt, gyönyörű zafír kőberakással.
- Köszönöm!- csókoltam meg, majd megöleltem. Karjaimat erősen nyaka köré fontam, és éreztem, hogy belecsókol nyakamba.
- Ha már itt tartunk, nosztalgiázzunk egy kicsit!- húzódtam el egy pillanatra, és nevetve megcsókoltam, majd az ágy felé kezdtem hátrálni.
Csókunkba belekuncogott, majd mielőtt ledönthetett volna kopogtak. Mérgesen váltunk ki az ölelésből, és távolodtunk el egymástól egy nagyon kicsit.
Tudtam, éreztem, hogy a drága Alice akart berontani.
- Gyerekek bocs, hogy így betörök, de Bella, gyere, fel kéne próbálnod az esküvői ruhádat.
- Rendben, mindjárt megyek!- talán kicsit durva hangnemben válaszoltam neki, de már nagyon dühös voltam, hogy az egész család ellenünk fogott.
- Rendben!- nevetett fel csilingelően, látszólag nem zavarta hangnemem.
Szomorúan, és bágyadtan sétáltam az ágy szélén ülő görög istenhez. Mosolygott hangulatváltozásomon, de láttam rajta, hogy már őt is nagyon idegesíti ez az állandó összeesküvés.
- Te figyelj, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha kitalálnánk következő nászútra hova megyünk?- kérdezte, miközben lerántott magára. Ölébe ültem, miközben a hallottakon gondolkoztam.
- Fogalmam sincs. Miért te ilyeneken gondolkodsz?
- Mondjuk. Na, mit szólnál Párizshoz?
- Párizshoz?- kérdeztem vissza, és furcsán méregettem.
- Persze. Az esküvő után rögtön oda vezetne az első utunk. És meg sem állunk a hálószobáig!- nevetett fel perverzen.
- Szeretem, ezeket az egyszerű és lényegre törő terveid!- adtam hangot tetszésemnek.
Felkacagott, majd magához vont és megcsókolt.
- Nagyon jó lesz!- suttogta fülembe érzékien, mire megborongtam. – Hatalmas francia ágyba fekszünk majd egésznap és majd egymást kényeztetjük!
- Egymás vérével?- kérdeztem vissza, kicsit morbidan, ezzel elütve azt, hogy mennyire elkalandozott képzelőerőm.
- Ha szeretnéd. Minden megadok neked. Amit csak akarsz!
- Amit csak akarok?- néztem rá jelentőségteljesen, és kacagva lerángattam róla pólóját, majd eldőltünk az ágyon. Én voltam felül, és már épp megint egymás ajkait vettük volna birtokba, mikor újra kopogtak.
- Ez Párizs, ki tudja, hogy itt vagyunk?- kérdezte heves dühvel, és felült, ezzel engem is normális pózba térítve.
- Na, jössz már Bella?- nyitott be Alice, mire jelentőség teljes pillantást váltottam Edward-dal. Úgy tűnt, mindketten ugyanarra gondolunk. Kinyírni, Alice-t!
Nyugtatásképpen sóhajtottam, majd felálltam.
Alice arcán diadalittas mosoly tűnt fel. Pár lépéssel a szobájában termettünk.
Lustán leültem hatalmas ágyára, míg ő a hatalmas gardróbba ment, hogy kihozza a mennyasszonyi ruhámat. Az egész az én elképzelésem szerint van, de Alice és Esme készítették el.
- Na, teljesen készen van, de van egy-két igazítás, próbáld fel légyszí!
Kitette mellém az ágyra és még a szavam is elakadt. Meseszép volt!
Az egész, egyszerű fehér selyem anyagból volt, derekánál kicsit kijjebb lejtett. Dekoltázsa szép, íves, V nyakú. Ujjatlan, vállánál, pedig szépen be volt szabva.
- Alice… ez csodálatos!- fordultam felé, mire csak legyintett.
- Szerintem még lehetett volna rá…- mielőtt belekezdett volna, gyorsan a szavába vágtam.
- Alice, nem! Ez tökéletes, köszönöm!
- Hát, örülök neki, hogy tetszik. Na, próbáld fel!
Kapkodva és nevetve adtuk rám, együttes erővel. Nagy tükrében, elégedetten vettem tudomásul, hogy szépen festek benne. De lehet, hogy a vámpír szépségem teszi.


Másnap, már nagy volt a zsibongás. Este mikor visszaértem, a vadászatról, már Tanya és a többiek ott voltak. A nappaliban gyűltek össze, és nagy volt az öröm, a viszontlátás miatt. Halkan léptem be, de már az ajtóban meghallottam, vidám kacajukat.
Nem mintha félnem kellett volna, még is feszengve álltam meg. Edward is nagyon boldog volt, legalább is annak tűnt. Mikor meglátott tanácstalanul állni, kinyújtotta kezét felém, miközben felállt.
- Bella!- szólt felém, mire elindultam. Megálltam előtte, és üdvözlő mosollyal a 3 idegen vámpírra néztem.
- Lányok, ő itt Bella, a menyasszonyom!- nagyon tetszett neki, hogy így mutathat be nekik. Hát akkor még, hogy fog örülni, ha majd a felesége leszek!
- Szerbusz, Tanya vagyok!- jött elém, egy nagyon szép nő. – szőke, szinte már eperszínű tincsei gyönyörűen, göndörödve omlottak vállaira.
- Hello!- köszöntem vissza.
Olyan fura volt a tekintete. Vádló, de beletörődő, vagy nem is tudom. Egy biztos, rá fogok kérdezni!
Aztán egy másik lány, egy szintén csinos lány váltotta fel helyét.
- Örülök Bella, a nevem Kate!- talán Alice-hez tudtam volna hasonlítani. Ő is vidáman mosolygott, ellentétben Tanya-val, aki nagyon furcsán méregetett.
- Én is nagyon örülök nektek!- ha jobban megfigyeltem, észrevettem, hogy mindegyiknek aranyszínű a szeme.
- Szia, én Carmen vagyok, ő pedig Eleazar!- mutatott a háta mögött levő lányra. Mindkettőnek sötét fekete haja volt, benne olíva színű tinccsel, ami kihangsúlyozta kréta fehér arcukat.
- Nagyon örülök nektek!- mosolyogtam rájuk. Mindegyik barátságosan tekintett rám, kivéve Tanya. Volt egy olyan érzésem, hogy vele még meg fog gyűlni a bajom! Mint Rosalie-vel.
- Na, most hogy így megismerkedtünk, mi lenne, ha…
- Alice, megnézhetem, a díszítést?- szakítottam félbe, mire meglepetten nézett.
- Hát, oké, bár szerintem elég lenne, ha holnap megnéznéd.
- Alice, péntek van! Szeretném, ha holnap már a többi dologgal nem kéne foglalkoznom, csak is a reggeli készülődéssel.
- Persze, megértem!- bólogatott, majd mosoly kúszott fel arcára. – De láttam, és nem lesz semmi gond!
- Én…- ezt még könnyebb volt mondani, majd rémült arckifejezéssel végig néztem a társaságon. Mindenki furcsán méregetett.
- Bella?- fordult felém Edward, félve. Aggódhatott, hogy miért vágok ilyen rémült képet, és én magam sem értettem magam.
- Bella!- hallottam meg, a már oly szeretet hangot. Odakaptam fejem, és ha tehettem volna, biztos elsírom magam.
- Anya!- léptem elé, és erősen magamhoz öleltem.
- Jaj, kicsim! Annyira jó téged látni, épségben!- lehelte fülembe. Annyira jó volt őt megölelni, már hosszú idő óta, beszívni illatát, amit mindig is annyira szerettem. Eltávolodtam, majd megláttam Phil-t. Nem gondoltam, hogy neki is ennyire örülni fogok. Őt is boldogan magamhoz öleltem, majd a háta mögött olyan személy bukkant fel, akire aztán végkép nem számítottam.
- Nagyi?
A nőnek,- aki egyébként Phil anyukája, alig 50 éves- festett, világos vöröses haja volt, amit kontyba tűzött, és meleg barna szemei voltak.
Kitárta vigyorogva kezeit, majd mérgesen visszahúzta. Hát persze!
- Megmondtam már, hogy ne szólítsd nagyinak!- dorgált meg, utálta, ha nagyinak hívom.
Számára az túl, öregítő! Ahhoz képest, hogy mindjárt 50 lesz, nagyon jól tartja magát, és fiatalos.
- Örülök, hogy itt vagy, de téged nem hívtalak meg!- öleltem át, nálam egy fejjel kisebb volt.
- Ugyan már, mikor meghallottam, hogy az egyetlen unokám férjhez megy, nem hagyhattam ki!
- Remek!- morogtam, majd hirtelen anyu maga felé fordított.
- Bella, neked nem… barna szemed volt?
Francba! Átkoztam meg. Jobb lett volna kontaktlencsét venni. Már épp belefogtam volna a magyarázatba, mikor észrevettem, hogy a többiek mögöttem vannak és hallgatnak.
- Nagyi, ő itt a jegyesem, Edward Cullen!- léptem szerelmem mellé, aki átkarolt.
- Üdvözlöm!
- Ó, szervusz! Tudod, hogyha 43 évvel fiatalabb lennék, Bellának félnie kéne!
Hát igen! Tudniillik, hogy a nagymamám korától függetlenül imád fiúzni. Edward felkuncogott, és mohón rám nézett.
- Na, jó gyerekek, akkor hamarosan ideér Charlie és Carlisle is itt lesz. Akkor vacsorázhatunk!- jelentette be Alice, mire meglepődve néztem.
- Milyen vacsora Alice?
- Jaj, ne haragudj, nem szóltam? Úgy gondoltam, hogy nem lenne gond, ha csinálnánk egy vacsorát. Ja és a barátaid mindjárt itt lesznek, már meg is hívtam őket.

Kicsit mérges voltam Alice-re, amiért ezt nem mondta el, de végül is, mindent neki köszönhetek, így hamar megenyhültem. Rosalie segített gyorsan magamra kanom valamit, ami illet a vacsorához. Felvettem, egy mély dekoltázsú, hosszú derekú, megkötős kék pólót és egy sötét farmernadrágot, a hajamat pedig erősen begöndörítette.

Fél órán belül, már mindenki ott volt, és majd elkábultam mikor Esme és Alice kivezette a társaságot a hatalmas teraszra. Egyszerűen elképesztő volt! Hosszú, asztal volt a korlát mellett, és körülötte székek, még a teríték is mindenkinél meg volt. A konyha nem volt messze, Esme onnan hordta a finomabbnál finomabb dolgokat. Kár, hogy már nem éreztem olyan nagymértékben a zamatát. De, nem is volt olyan rossz! Még Edward állandóan azt motyogja, hogy az emberi étel, olyan, mint a föld, addig én szinte nagyon is élveztem az ételek ízét.
Angela és Ben alig voltak jelen, Edward pedig megsúgta a fülembe, hogy ők is nagyon szeretnének egy esküvőt. Már csak szeretettel és boldogan tudtam rájuk nézni, ahogy aranyosan egymás fülébe sutyorogtak. Nem volt szép hallgatózni, így inkább másra figyeltem. Mindenki annyira jól kijött a másikkal, hogy hihetetlennek tartom, hogy ilyen van. Nem is volt feltűnő, hogy a társaság nagy része vámpír.

Már javában volt vagy 10 óra, és még mindig volt mit enniük a társaságnak. Meguntam már egy kicsit az ott ülést, miközben alig tudtam valamibe belefolyni, így inkább felálltam. Edward végig mellettem ült, és fogta a kezem, így meglepődve és aggódva nézett utánam. Plusz, már kezdtem aggódni Mildred miatt, hisz csak ebben a néhány órában már néhány pohár alkoholt elfogyasztott. Imádott inni, sajnos!
Nem csalódtam, amikor az italos pultnál találtam meg. Esme még ránk mosolygott, majd újra egy tálcát vitt ki. Hatalmas volt a zaj, és a mulatozás, sose gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz!

- Te mond nagyi, nem lesz ez egy kicsit sok?- néztem rá, mikor újra egy martinit kevert magának.
- Addig kell kihasználni mindent, ameddig élünk!- válaszolta és megint szájához emelte a poharat. Megforgattam szemem, majd rá néztem a martini-s üvegre. Nagymamám nem várta meg döntésem, gyorsan kevert nekem is egyet és a kezembe nyomta. Vigyorogva poharát, az enyémhez koccintotta, majd meghúzta.
Én csak lassan kortyolgattam belőle, nekem ez még túl erős volt.
- Mesélj egy kicsit babám! Mi újság, a szexi pasiddal?
- Jól, jól megvagyunk!- hadartam és ittam egy kortyot.
- Ó, jaj! Na, tudod mit, éjfélre berúgunk, hogy holnap az esküvődre szépek legyünk és jöhetnek a szaftos részletek!- indult lassan kifele, de gyorsan utána léptem, előtte pedig egy hörpintéssel megittam az italom tartalmát.
- Az elég szaftos, hogy amikor megkérte a kezem, igent mondtam, de, azóta se térek magamhoz? Holnap pedig esküvő…- hagytam lógva a mondatot, de nem tudtam folytatni, mert nagyi megtorpant, megragadta karom és az ellenkező irányba kezdett húzni.
- Kifelé!- mormolta, majd a lehető legtávolabb vitt a hangos terasztól. A nappaliba gondterhelten leültem a kanapéra, ő pedig mellém telepedett.
- Félre ne értsd! Én imádom Edward-ot, csak…
- Bella, babám a házasság nem egy halálos ítélet!
- Lehet, hogy csak… a példák miatt félek, hiszen…
- Példák?- vonta fel szemöldökét, mire magyarázni kezdtem.
- Igen, mert neked sem sikerült és egyedül maradtál Phil-el, és anyának sem sikerült és egyedül maradt velem, és tudom, hogy lehetetlen, hiszen ismerem Edward-ot, nem hagyna el, de akkor is benne van a pakliban!
Rossz mentség volt, mert nekem már nem lehetett gyerekem. Legalább is azt hiszem! De attól még elhagyhat! Már milyen régóta rettegek ettől, amióta csak megismertem! És most, hogy vámpír vagyok, főleg nem kellene emiatt aggódnom, de… Mindig ez a DE!
- Figyelj kincsem, a házasság nem más csak egy papír aláírással és egy gyűrű. Nem nagydolog! Ha akarsz, menj hozzá, ha nem akarsz, ne menj, ennyi!
- Szeretem, és vele akarom letölteni az életem! Nem tudok nélküle élni!
- Akkor nincs probléma! De amúgy is, egy válás minden nőnek kijár!- simította hátra az egyik fürtömet, majd megpaskolta kezem, és felállt. Gondoltam, hogy megint inni fog!
Még egy ideig ültem ott, egyedül és magam elé meredtem, majd fogtam magam és felálltam.
Mikor felnéztem, majd hátraestem. Edward néhány centire volt csak tőlem, és engem nézett.
- Állandó szokásoddá fog válni, ez az ijesztgetés?
- Ne haragudj!- mosolyodta el magát, majd karjaiba vont. – Minden rendben? Olyan csendben voltál vacsoránál!
- Csak fáradt vagyok már! Ja, és külön köszönöm mindenkinek, hogy csak miattam, képesek voltatok enni. Nagyon hálás vagyok!
- Ugyan, semmiség. Szerintem, most ez volt a legkisebb gondjuk!
Bólogattam, majd lehajtottam fejem, de ő hideg ujjával megfogta államat, és felemelte fejem.
- Mi a gond? Miért nem vagy biztos önmagadban?
- Nem tudom. – ingattam meg fejem, és kétségbeesetten összevontam szemöldököm.
- Nem vagy egyedül, mind itt vagyunk.
- Tudom, csak…
- Természetes, hogy ijedt vagy, ez mindenkinél megesik.
- Nem, nem mindenkinél. A nagyi és…
- De! Ő is átesett ezen.
- Honnan tudod?
- Láttam a fejében. Mikor beszéltetek, váratlanul ő is átélte, amikor ő neki volt ez. És alig tudott rá venni, hogy ne aggódj! Kicsit múlott, hogy ne árasszon el téged, azokkal a dolgokkal, amiket ha meghallanál, biztos, hogy elmenekülnél.
- Én aztán sehova!- húztam ki magam, mire Edward bágyadt mosolyt villantott.
- Bella, biztos nem gondoltad meg magad?
- Tudtam, hogy hallgatóztál!- vádoltam meg, és megböktem vállát.
- Megszokhattad volna már, hogy mindegy milyen messze vagy tőlem, akkor is vigyázok rád. Ha még okom sincs rá! De válaszolj! Megbántad, hogy igent mondtál?
- Nem. Félek, csak nem tudom mitől. De nem bántam meg, mert tudom, hogy így helyes. És amúgy is megegyeztünk. Te már teljesítetted az alku rád eső részét. Most én jövök!
- Rendben! De ha bármi gond van, nyugodtan szólj! Elhiheted, hogy a családom nem fog megakadályozni, abban, hogyha bajban érzed magad ott legyek!
- Köszönöm!- leheltem, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

Alice meggyőzte Charlie-t, hogy hadd maradjak itt, így anyáék mehetnek apuhoz. Boldogan búcsúztam el a többiektől, mondjuk, holnap úgy is találkozom velük. A kicsi klán az erdőbe vadásznak, hogy eléggé kibírják az családom és barátaim mellett. Sóhajtva lépdeltem fel a lépcsőn, ugyanis Alice és Esme nem hagyták, hogy segítsek pakolni. Remek! Benyitottam Edward szobájába, és meglepődve vettem tudomásul, hogy Edward bent van. Épp az ágyon henyélt, ami nála nem megszokott! Elmosolyodtam magam, majd mellé feküdtem és hozzá bújtam.
Magához szorított, de nem szóltunk semmit. Mélyen megszagolta hajamat, majd puszit nyomott homlokomra, miközben a hátamon elterülő hajtincseimmel játszott. Én izmos, kemény mellkasán doboltattam ujjaimat, mikor kopogtak.
- Ez nem lehet igaz!- mormoltam Edward hasába, ugyanis kínomba oda hajtottam fejem.
- De igaz, Bella! Edward tipli van!- nyitott be Rosalie.
- Bocsi, de kiküldesz a saját szobámból?- szólalt meg szerelmem.
- Úgy van!- bólogatott Rosalie, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Na, jó. A srácok, úgy is szeretnének elmenni, vadászni, ha már azt a sok ételt le kellett tuszkolniuk a torkukon!- felém fordult mielőtt még leszállt volna az ágyról, és olyan meggyötört képet vágott, mintha örökre elválnánk. Elmosolyodtam magam, majd közelebb csusszantam és mohón megcsókoltam.
Olyan, igazi éhséggel visszacsókolt, majd hirtelen vált el tőlem, és már a szobában sem volt. Rosalie diadalittasan vigyorgott, majd becsapta az ajtót. Ismét egyedül voltam!
Az este folyamán nem tudtam mit csinálni, így csak tétlenkedtem. Unalmamban fogtam magam és elkezdtem sétálgatni, vagy éppen olvastam. Az éjszaka gyorsan, de még sem elég gyorsan elröppent.

Már nem is emlékszem a reggelre, csak arra eszmélek fel, hogy ismét egyedül vagyok, immár Alice szobájában. Felöltözve a szép fehér ruhámba, enyhén kisminkelve, és egy komoly frizurával. Alice lelépett, állítólag még nem tudtak teljesen elkészülni a szertartásra az éjszaka, amit Emmett vezényel le.
Így legalább volt egy kis időm, hogy egyedül legyek. Már csak alig 10 perc volt hátra, és felváltva jött fel mindig valaki. Vagy Renée, vagy Alice, vagy Rosalie, vagy esetleg Esme. Most egy kicsit egyedül voltam, amit nem is bántam.
Már épp az ablak felé fordultam, ahol a felhők eltakarták a napot. Merengésemet az ajtó csapódása zökkentett ki. Fejemet odakaptam, és majd összerogytam mikor megláttam Edward-ot, fekete öltönyben, elegánsan kicsípve, és a kedvenc fél mosolyával engem mér végig.
- Ugye tudod, hogy ez babona?
- Mármint?- jött közelebb, és izgulásomnak jót tett, hogy megölelt.
- Ha a vőlegény látja a…
- Nos, egyrészt nem hiszek az ilyenekben. A házasságot csak is a két ember tudja irányítani, másrészt nem érdekel, mert egyszerűen gyönyörűen nézel ki. Komolyan, elkápráztató!
- Te se nézel ki rosszul!- böktem meg mellkasát, majd nem törődve szájfényemmel megcsókoltam.
- Mi a gond?- kérdezte mikor elváltunk.
- Kérlek, ne haragudj rám, de semmi kedvem most lemenni és ezt az egész cirkuszt végig csinálni. Mi tudjuk, hogy örökre együtt leszünk, nem elég ennyi?
Elmosolyodta magát, majd újra megcsókolt.


- Ezt nem hiszem el! Hogy tudták ezt megcsinálni?- kelt ki magából Alice.
- Szólok a násznépnek!- nevetett fel Rosalie, és kisietett a szobából, mielőtt Alice még több szidalmat zúdít a szerelmesek nyakába.
Esme és Renée a levelet tartották kezükben, amikben értesültek róla, hogy bizony a szerelmespár meglépett.
- Alice, nyugalom!- simogatta meg vállát Esme, a kis tündérnek.
- De akkor is… és még nem is láttam. Ha ezt tudom, biztos, hogy megállítom őket! Csak jöjjenek haza!- trappolt le, sima emberi tempóban.
- Sajnálom Alice-t. Annyit dolgozott!- mondta Renée, de Esme csak legyintett.
- Nem vész kárba, a vendégek még itt vannak. Elmentek, de úgy is hamarosan visszajönnek! Persze nem ma, de azért örülnék neki, ha maradnátok!
- Persze, maradunk. Legalább Alice nem hiába dolgozott. – s két büszke anyuka felnevetett, majd Renée újra a fehér papírra pillantott.
- Megszöktek!- lehelte maga elé, majd mosolyogva Esme felé fordult. – Ez annyira romantikus, nem? Olyan, mesébe illő befejezés!
- Nem, Renée, ez inkább tökéletes újrakezdés!- válaszolta mosolyogva majd ki nézett az erdőre.


Talán hiba volt, de jól döntöttünk. Bella nem akarta, és nekem sem volt túlságosan sok kedvem hozzájuk, így elmentünk, nagyon gyors pakolás után. Szegény Alice-t, összezavartunk, így már mikor rájött, hogy tényleg eljöttünk, már a repülőn voltunk. Bella most végtelenül boldog volt, így én se tudtam bűntudatot érezni.

Most épp egy hajón voltunk, vagy is annak a fedélzetén, ami szélsebesen megy egyenesen Párizsba. Bella háttal nekem, a korlátot fogja, miközben a végtelen hullámot figyeli, én pedig őt ölelem.
Nem sok mindent vesztettünk, úgy gondolom, van elég pap Párizsba.
Mélyen beszívtam a karjaimban tartott szépség kábító illatát, majd egy csókot nyomtam arcára. Vállára raktam államat, miközben kedvenc altatóját dúdoltam fülébe.
Belesimult ölelésembe, majd felém fordította fejét, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?- kérdezte, és mosolyogva fúrta, ellenállhatatlan zöld szemét az enyémbe.
- Igen, tudom. Én is nagyon szeretlek. És ugye te tudod, hogy örökre veled leszek?
- Igen, tudom. Én pedig veled!- fordult meg, és karjait nyakam köré fonta.
- Szeretlek! Örökké!- leheltem, és fél mosollyal homlokomat az övéhez döntöttem.
- Szeretlek. Örökkön örökké, édes!- emelte fel fejét, majd lassan ajkait az enyémekhez nyomta.
Tudtam, hogy minket semmi sem választhat szét. Mi mindig együtt leszünk! Szeretjük egymást, mindennél jobban, és bízunk egymásban!
Mindig hálás leszek arra a napra, mikor találkoztam vele, és megismertem.

"Az oroszlán beleszeretett a bárányba, s a bárány örökké vele lesz!"

The End