† Második fejezet †

Delia lassan ébredezett. Mélyet sóhajtva kinyitotta zöldesszürke tekintetét. Ám, a látvány egyáltalán nem volt ismerős. Amint tudatosult benne, hogy hol van, rémülten ült föl ágyában. Ágyában? Hiszen ez nem is az Ő ágya!

Egy hatalmas fekvőhelyen pihent. Testét vörös színű, nehéz takaró lepte be. Feje körül óriási, puhábbnál puhább párnák díszelegtek. Az ágy egy baldachinos ágy volt, és minimum öt ember elfért rajta. Tekintetét körbevitte a szobában. Méregdrága festmények csillogtak a szintén vörös falon. Te jó ég, csak nem egy eredeti Leonardo da Vinci kép? Nem, ez biztosan csak egy másolat, nyugtatta magát. A falakon arany gyertyatartók voltak, melyeken egy-egy hosszú, fehérkés, vagy esetleg vérvörös színű gyertya adott Nap színű fényével világosságot. Ha jobbra fordította fejét, hatalmas ablakot pillanthatott meg, melyet kívülről redőny takart el. Előtte viszont szintén egy piros színű, nehéz anyagú sötétítő függöny lógott. Nem messze egy gondozott narancssárga színű szobanövény ontotta finom illatát. Természetesen, a mai modern berendezések kellékei sem hiányozhattak a szoba kiegészítői mellett: nagy, falra feltett plazma tévé az ággyal szemben, melyek mellett két-két hangszórót láthattunk. A falat úgy alakították ki, hogy egy kicsit besüllyedt, így benne kényelmesen elfért egy DVD és egy videó lejátszó is. Külön, kis állványon pihentek a távirányítók. Emellett, látott még két ajtót is. Oldalát eléggé furdalta a kíváncsiság, így hát óvatosan fölkelt kényelmes ágyából, mielőtt kikecmeregett volna onnan. Mikor lába a földre ért, felsóhajtott. A szőnyeg, melyen lépkedett átkozottul puha volt. Egy pillanatig behunyta a szemét, majd az egyik tölgyfából készült ajtóhoz lépett. Ujjait a szintén csak aranyszínben pompázó kilincsre tette, s pár pillanattal később lenyomta azt.

A villanyt fölkapcsolva, ajkai döbbenetében elváltak egymástól. Úr Isten, suttogta meglepetten. A fürdőszobában volt, de természetesen, nem egy egyszerű fürdőszobát kell elképzelni, ahol van egy fürdőkád, egy mosdótál meg egy tükör. Persze, ezek a dolgok itt is megtalálhatóak, de... luxus körülmények között. A padló fekete márványlapokkal volt lefedve, melyek mezítelen lábait melegítették. A középen elhelyezkedő hatalmas, beépített kád inkább hasonlított jakuzzira, mint fürdőkádra. Jobb oldalt egy szintén csak beépített fürdőszobai szekrény sort találhatott, melyen két mosdó és a hozzá tartozó sárgás színben ragyogó csapokat láthatta. A falat tükrök lepték el. Az ablak itt nem faltól falig volt, inkább csak úgy szellőztetés gyanánt építették oda.

Ha ez az ajtó ilyen csodaszép helyiséget rejtett, akkor a másik mit rejthet, tűnődött magában Delia. Mivel olthatatlan kíváncsisága még nem kapott választ, becsukta az ajtót és a másikhoz igyekezett, természetesen halkan, mintha attól félne, valaki meghallaná. Belépett a szintén csak tölgyfából készült ajtón. Az öltözőszoba, jött rá a lány. Rengeteg ruhát találhatott itt, de érdekes volt a számára, hisz mind női ruha volt. És milyen méregdrága, kényelmes ruhák! De nem csak a mai világ divatjának megfelelő ruha kellékeket fedezett fel, hanem gyönyörű, báli ruhákat, melyet még a tizenhetedik-tizennyolcadik században is használtak.

Istenem, ez egy álom lehet! Biztosan csak álmodja az egészet! De ha ez egy álom, akkor abból soha nem akarok felébredni, suttogta halkan. Becsukta az ajtót, majd visszasietett az ágyához. Ekkor vette észre, hogy nem az az ócska és piszkos ruhákat viselte, hanem kényelmes kékes színű vastag pulcsi volt rajta egy ugyanolyan színű alsó résszel. Lábait pedig puha zokni fedte be.

Vajon hol lehet? És ki hozhatta ide? Kicsit homályos számára a kép. Addig emlékezett, amíg az a részeges banda megtámadta... Könyörgés, harc, dulakodás és az a gyönyörű férfi; a megmentője. Azután filmszalagszakadás.

Az idegen. Még a nevét sem tudhatta meg. Lehet, hogy sohasem látja már többé! De ő találkozni akar vele, el akarja neki mondani, mennyire hálás, hogy segített neki! Ám volt benne valami furcsa: olyan hideg, és elkülönült volt. A szemei fájdalmat mégis könyörtelenséget tükrözött. Elterült ágyán, és gondolatait tovább szövögette. Várjunk, csak! Emlékezett, hogy megvágták az oldalát. Fölpattant, fölemelte a felsőruháját, ahol csak egy kisebb heget vett észre. De ez meg hogy a fenébe történhetett, hisz... Tegnap szerezte a sebét. Vagy netán ilyen sokáig aludt?

Mi lenne, ha kiderítené, hol a fenében van? És mióta?

Az ajtóhoz lopakodott, s csendesen kinyitotta. A padlót itt is márvány fedte és vöröses színű szőnyeg lepte be. A falakon ugyancsak festmények lógtak, a mennyezetről pedig kristály csillárok világítottak bizonyos beosztásokként. Viszont nem adtak valami nagy fényforrást, gondolkodott el Lia. Először jobbra majd balra tekintett, mellette fülelt. Hangokat hallott... Mély, férfihangokat. Nevetést. Majd csalódott sóhajtásokat.

- Kisasszony! Segíthetek valamiben?

Delia ijedten pördült meg. Egy kedvesen mosolygó öreg komornyikot látott maga előtt. Haja már őszült, teknőc keretes szemüvege mögül meleg barna tekintet nézett rá. Arcán mély ráncok vonultak végig. Egy fekete öltönyt és márkás, kényelmes cipőt hordott. Kezében egy ezüst tálcát szorongatott, amin porcelán tányérok és ezüst evőeszközök pihentek. Valamint két pohár; egy borospohár illetve egy sima kristály pohár.

- Hát... Izé...

- Akar találkozni az urakkal? Biztosan jól fog esni egy kellemes séta. Esetleg éhes?

- Egy... Picit igen. Elnézést, elmondaná, hogy pontosan hol is vagyok? - Érdeklődött félénken.

- Kisasszony, ezt majd az uraktól meg fogja tudni. - Mosolyodott el ismét a komornyik. - Ha bármiben segítséget kérne, forduljon csak hozzám. Ha el akar érni, kérem az éjjeliszekrényén elhelyezkedő telefonon nyomja meg a kereszt gombot, és a hetvenkettes számot.

- Rendben. - Bólintott aprót.

- A nevem pedig Joseph.

- D-Delia Elizabeth Oldben. - Nyögte nehézkesen.

Istenem, még sohasem bántak vele ilyen kedvesen! Általában vagy egy szavas válaszokat kapott, vagy nem kapott válaszokat, vagy pedig két pofont.

- Tudom, kisasszony, tudom. De most kérem, jöjjön utánam. Elmegyünk a keleti szárny nappalijába.

- Oké.

Körülbelül ötpercnyi séta után a lány egy óriási, boltíves ajtóhoz ért. Mint minden más ebben a házban, a nappali is luxus körülmények között volt berendezve. Bőr kanapé, plazma tévé, hifi, Xbox, Playstation és miegymás. Mind-mind hihetetlenül drága dolgok. A hangszórókból Eminem egyik száma bömbölt.

A szobában a szófán a TV előtt két férfi ült. Két hihetetlenül nagy és jóképű férfi. Úr Isten, ezek honnan jöttek, hogy ilyen izmosak, erősek és hogy átkozottul jól néznek ki? Még két ugyan ilyen termetű férfiembert pillantott meg: az egyik a laptopjával ügyeskedett valamit, a másik meg valami könyvet olvasott unalmában.

 - Darius! Ez tényleg nem ér! - Kiáltott fel duzzogva a kanapén ülő ember akárcsak egy kisgyerek, akitől elvették a nyalókáját, miközben a TV-re az volt kiírva, hogy Game Over. - Már megint te nyertél! Ezer százalék, hogy valamit előtte átállítottál!

- Ilyenkor szoktam azt mondani drága testvérem, hogy Í. J, azaz így jártál! - Felelte diadalittasan Darius, miközben kényelmesen hátradőlt a kanapén.

- Ez akkor sem ér! - Mondta még mindig ugyan olyan hangszínben W.

Dariusnak szőke haja volt és barna tekintete, mely melegséget és végtelen nagy kedvességet tükrözött. Mint minden férfinak, akit itt látott, nagy teste volt. Emellett rettenetesen helyes. Lia még nem látott ilyen férfit a világon. Egy fekete pólót és egy farmernadrágot viselt, mezítláb lábait törökülésbe tette.

A mellette ülő W-nek pedig rövid aranysárga haja volt, melyek apró tüskékként meredeztek. Éjfekete tekintete olyan, akár az étcsokoládé legsötétebb árnyalata. Ő is biztosan rengeteget edzhetett, mire ilyen nagy és erős lett. Rajta egy világoszöld hosszú ujjú és egy egyszerű otthoni gatya volt.

A harmadik személy nevét még nem hallotta, de azt viszont látta, hogy sötétbarna haja meseszép. A tekintetét viszont nem láthatta, hisz egy napszemüveg takarta el, s úgy olvasott. Napszemüveg? Hisz bent vannak és még a Nap sem süt, furcsállta a lány. A laptopnál ülőnek hosszú, körülbelül hát középig érő haja hold ezüstszínben tündökölt. Pillantása sötétkék. A férfi hihetetlenül gyorsan gépelt. Biztos gyorsíró, futott át Lia agyán.

- Uraim - hajolt meg Joseph, miután belépett a boltíves ajtón. - Delia kisasszony felébredt. - A férfiak mind abbahagyták eddigi tevékenységüket. Csak a rap dübörgő zenéjét lehetett hallani. Mind a négyen a fejüket Lia felé fordították. A lány egy kicsit elpirult, de hát ez érthető volt. Nem minden nap bámulták meg ilyen lenyűgöző hímneműek. A számítógépes srác fölállt.

- Szia - köszönt rá kedvesen. - Örülünk, hogy fölébredtél. Hogy érzed magad?

- Én... megvagyok, köszönöm. - Felelte bátortalanul.

- A nevem Rhoderick. A napszemüveges pasas Khartolen, a mellette ülő Darius, aki meg duzzog az W.

- Delia Elizabeth Oldben - engedett meg egy halvány mosolyt.

- Elmegyek, megterítek önöknek. - Hajolt meg Joseph, majd el is tűnt.

- Válaszolnátok nekem egy kérdésre? - Kezdett bele, miután a komornyik becsukta a két szárnyas ajtót.

- Persze, mondd csak. - Vakarta meg a tarkóját Rhoderick.

- Mondjátok, hogy kerültem ide, mióta vagyok itt és egyáltalán ki hozott el idáig? - Hadarta egy szuszra.

- Ez három kérdés volt, egy kérdésbe tömörítve - szólt közbe az a napszemüveges férfi, halványan mosolyogva.

- Öö... Hát az az itt az az otthonunk. Két napja vagy itt nálunk. És hogy ki hozott el ide? - Ekkor ismételten csak megjelent valaki. A többiek elhallgattak, ugyanis az újonnan érkezőre figyeltek.

A férfi, akárcsak a többiek, hatalmas volt. Vállai szélesek, teste izmos és erős, és talán egy kicsit sovány is, gondolta a lány. Viszont magas és gyönyörű. Arca finom vonású, markáns. Szemei gyémánt színben csillogtak, ám ridegséget tükröztek. Egy fekete hosszú ujjú felsőt és egy ugyan olyan színű nadrágot viselt, ám ezt nagyjából eltakarta a viharkabátja. A szokásos acél betétes cipőjét hordta lábán. Hideg tekintettel mérte végig a tőle alig egy méterre álló lányt. Ő volt az, a megmentője, sóhajtotta boldogan Delia.

- Hát Drake. - Fejezte be mondatát Rhod.

- Drake... - suttogta áhítattal. Hát mégis lesz rá lehetősége, hogy meghálálja kedvességét? Megköszörülte torkát, és ezeket mondta: - Köszönöm, hogy megmentettél azoktól a vadállatoktól. Ha nem jöttél volna, nem is tudom, mi minden történhetett volna. - mosolyodott el hálásan, ám ez a mosoly lehervadt szép arcáról, mikor Drake elutasítóan biccentett egyet.

- A szobámban leszek. - Mély hangja sokáig csengett a nappaliban. Megfordult és eltűnt onnan.

A lány szomorúan állt a nappali közepén. Pedig ő csak meg akarta köszönni, hogy segített rajta! Vajon mért ennyire hideg?

- Ne aggódj, Beth - mondta kedvesen Khartolen. - Ugye szólíthatlak így? Köszönöm. Kérlek, nézd el Drake-nek ezt a kisebb jelenetet. Ő mindig is ilyen volt és mindig is ilyen lesz. - Mosolygott bátorítóan.

- Értem. - Felelte. Ekkor egy nagyot korgott a gyomra. - Hoppá. - Pirult el.

- Éhes vagy? - Lépett mellé Darius, talán túl gyorsan és hevesen. - Na, gyere, alaposan megetetünk, azután leülünk PS-ezni, rendben?

- Nem-nem, veled nem lehet játszani, Darius. - Vágott közbe W.

- Már hogyne lehetne? Veszíteni tudni kell, tesó!

- Öö... Azt hiszem, én inkább visszamegyek utána a szobámba - ekkor jutott eszébe, hogy az nem is a szobája. - De... Biztos, hogy a terhetekre vagyok. Nem szeretném túl sokáig a vendégszereteteket kérni.

- Jézusom, nem kell nekem itt a szerény szerep! - Kiáltott föl Rhod. - Addig maradsz, ameddig akarsz. ~ Legalábbis, az átváltozásodig biztosan itt maradsz, tette hozzá gondolataiban.

- Köszönöm. Hogy is hálálhatnám meg nektek? Nekem tényleg nincs sehova mennem...

- Na, figyi, a témáról egy szót se többet. - Kacsintott W. - De most tömjük meg a hasunkat, mert azt hiszem, én is mindjárt éhen halok.

Lia még soha életében nem evett ilyen finom ételt. A tenger gyümölcseitől kezdve, a marhán át, egészen a csirkéig minden húsfajtát találhatott az asztalon, rengeteg körettel együtt. Bort és pezsgőt ihatott volna, de persze inkább csak egy csésze teát kért. Hogy valami aromát adjon az italnak, Darius tett bele egy kis whiskyt. Ez afféle ír szokás volt. Letekintett a porcelán tányérjára, melyben forró leves gőzölgött. Hát, ez tényleg nem egy zacskós leves, amit a sarki boltban vehet... Ahogy a levessel végzett, képtelen volt választani a fő étel közül. Erre D nagyot nevetett, majd találomra szedett neki innen is, meg onnan is egy-két falatot. Az eredmény: töltött gomba, egy roston sült bélszín steak, olvasztott sajttal, valamint héjában sült burgonya. Mintha csak egy étteremben ülnék, sóhajtotta.

 Miután jóllakott, ezerszer köszönte meg az öt férfi kedvességét. Megszokásból el akarta pakolni a piszkos tányérokat, mire Joseph halálra vált arccal ugrott oda, s kikapta a kezéből.

- Kisasszony, ezt hagyja csak a jó öreg Joseph-re, rendben? - A lány aprót bólintott, majd megfordult, elköszönt, és fölballagott a szobájába.

Csakhogy, mivel még nem nagyon ismerte ki magát ideiglenes lakhelyén, az egyik folyosón nem jobbra, hanem balra fordult.

- Pedig, mintha errefelé lett volna a szobám... - suttogta a lány bizonytalanul.

Próbaként benyitott az egyik szobába. Ám ez nagy hiba volt. Ugyanis az a lakosztály, ahova betette a lábát nem másé volt, mint Drake-é.