Sziromvölgyben a nap nyugodni tért, s Zóra a tündérkastély rózsalugasából integetett a távozó Agatonnak. A fehér pejlovát megülő, hosszú, szőke hajú ifjú alakja egyre vékonyodott, ahogy a völgy aranyló fái bezárultak mögötte, mígnem a határ menti ezüsttóba olvadva végleg láthatatlanná vált. Ezüstföld hercege minden nap ellátogatott a rózsaillatú vidékre, hogy kedvesét láthassa, ám ma több napra búcsút intett, ugyanis apjának, Oberonnak szüksége volt rá a közelgő háború miatt. A tündérlány elválásukkor szerelmének zálogául vöröslő hajkoronájából egy tincset karjára font, s csókkal bőrére erősítette. Ezzel a szertartással esküdött vőlegényének hűséget. A pirosló ajkak melegét a fonat viselője mindaddig érezhette, míg gondolnak rá. Zóra ezt örökre fogadta. S valóban, szerelme lángja Agaton csuklójától egészen annak szívéig kúszott, s már az első elvált pillanattól fogva melengette. Az ifjú hazatértével kedvese azonban csak a távoli ezüsttó hideg képét őrizhette.

- Zóra! – énekelte egy csilingelő hang.

A rózsabokor mellett gyökeret eresztett tündérlány vádliját verdeső, tűzszínű hajzuhataga áttáncolt bal vállára, ahogy megfordult, s tengerzöld szemében apró csillámpontok gyúltak, mikor tekintete nővére, Flóra ibolyaszín szemsugarával egybefonódott.

- Gyere, apánk hivat – hívta a fehér liliomba öltözött, mellé libbenő tündér.

Szárnyai eltűntek aranyhaja alatt, mikor mellé ereszkedett a földre, s virágillatot lehelt minden tincse. A lényéből áradó vidámság táplálta parfüm azonban halványult, mikor húga gondterhelt arcának ütközött.

- Fáj a szíved Agaton miatt, igaz?

Szánakozó hangját keze követte, s végigsimított Zóra homlokán, mint egy könnyű fuvallat. De a szomorúság nem illant tova. A tündérlány bólintott, s a szemében hullámzó tenger sűrű patakokban kiöntött.

- Lehet, hogy egy könnyű zápor jót tesz kora hajnalban a fáknak, de anyánk nem fog örülni, ha ily módon szerez tudomást bánatodról – emlékeztette a kedves énekhang.

Ellenben Zóra, akinek esti hangulata Sziromvölgy hajnali időjárását befolyásolta, nem tudta útját állni könnyeinek. Nővére megjegyzése pedig csak rontott közérzetén.

- Flóra! – pirított rá az idősebb tündérre. - Agaton háborúba megy pár nap múlva! Hogy törődhetnék most bármi mással? – fakadt ki.

- Ugyan! – jött a vigasztalás. – Tudod jól, hogy Agatont védi jósága, nem eshet baja.

- Csakhogy a démonok Smaragdszigetén ez mit sem ér – ágált Zóra, kezei pedig ökölbe szorultak halványrózsaszín szoknyája mellett.

Flóra lemondó sóhajára folytatta.

- Morgan területeket akar a tündérek földjéből, s nem nyugszik, míg el nem éri célját. Lehet, hogy Oberonnak apánkra is szüksége lesz a harcban. Akkor pedig a te vőlegényed, Dalton is háborúba vonul.

A vészjósló hang megborzongatta a virágok tündérét, a ruháját díszítő liliomok összecsukódtak.

- Zóra! – szólította kétségbeesetten. – Kérlek, ne mondj ilyeneket! – ragadta meg kezét, mellyel elnémította testvérét.

Sziromvölgy mindkét lánya szívébe félelem költözött, s a két, együtt érző szempár percekig összekapcsolódott, hogy erőt merítsen egymásból.

®

- Ülj le, leányom! – kérte Sziromvölgy atyja, Efraim, Zórát a tárgyalóban.

Hosszú haja és szálkás szakálla ezüstszálai szétrebbentek, ahogyan karját kitárta a kerek kristályasztaltól, s a mellette álló székhez navigálta gyermekét. A tündérlányon rossz előérzet lett úrrá, s arcán átsuhanó felhővel foglalt helyet. A magas, nyúlánk férfi még ültében is tekintélyt parancsolt. De ezt nem termetének köszönhette, hanem a belőle áradó nyugodtságnak és megfontoltságának. Türkizkék szemeiben az apai szeretet most sem küzdötte le azt az örökös higgadtságot, mely sajátja volt, tompán fénylett.

- Apám! – emelte rá mélyzöld szemeit Zóra. – Csak nem azt kívánod bejelenteni, hogy háborúba állsz?

Az asztalfőn ülő tündérkirály arca megnyúlt döbbenetében, de kemény vonásai hamar visszatértek.

- Agaton többet mondott, mintsem szabad lett volna – zsörtölődött. – Az az ifjú még bajt hoz a fejemre!

A szerelmét megrovó hangra a tündérlánynak mentegetőznie kellett.

- Hidd el apám, nem sokat kellett elárulnia ahhoz, hogy átlássak rajta.

Efraim fehér, hosszúkás arca bólintott, majd merengővé vált. A következő pillanatban felpattant helyéről és az asztal mögött tátongó ablakhoz lépett. Fehér palástja utána repült, hullámzón követte minden rezdülését.

- Agaton meggondolatlanságára vall, hogy beavat a birodalom külpolitikájába – mormogta, s vádló tekintete a távoli ezüsttóba fúródott, mely az ifjú vőlegény alakját nem sokkal ezelőtt elnyelte. – De – fordult lánya felé -, Oberonnak egy hónap áll rendelkezésére, hogy megegyezzen Morgannal. A háború csak akkor veszi kezdetét, ha ez nem sikerül.

Zóra valamelyest megnyugodott apja szavaira.

- Viszont nem ezért hivattalak – váltott témát a tündérkirály kis csend után és visszatelepedett lánya mellé.  – Tudnom kell – ragadta meg Zóra kis fehér kezeit -, hogy valódi szerelmet érzel-e Agaton iránt – röpült kérdése nyíl egyenesen a tündérlány szívébe.

Míg csöpp kezei eltűntek a hatalmas tenyerek között, a felfokozott érzések felforrósították az apró végtagokat.

- Szereted-e annyira, hogy megjárd a poklok útját? – jött a következő próbakérdés.

- Igen! – tört elő Zórából, s forrongó tenyere bizonyította állítását.

Efraim elengedte kezeit. Fehér arcára szomorúság telepedett, ahogy visszavonult és magába zárkózott. Aztán szavai nagy elhatározottságról tettek tanúbizonyságot, mikor ismét megszólalt.

- Van rá mód, hogy elkerülhessük a háborút. Ha gyermeked foganna Ezüstföld hercegétől, az megerősítené Tündérország egységét, s Morgan megérezvén az erőt, kénytelen lenne visszavonni követeléseit.

A tündérlány megnyalta kiszáradt ajkát.

- Apám! Megteszek bármit, ha ezzel megmenthetem földünket – jelentette elszántan. – Tudom jól, hogy Agatonon és rajtam múlik Sziromvölgy és Ezüstföld közös jövője, hiszen nővérem a völgyünkből választotta jegyesét.

- Így van – helyeselt Efraim. - Csak ti kapcsolhatjátok egybe a két felet és növelhetitek a birodalom erejét. De – emelte fel a hangsúlyt -, ehhez feltétlen egybe kell kelnetek, és mihamarabb unokát kell nemzenetek.

- Boldogan vállalom – mosolygott Zóra megkönnyebbülten, hogy csupán ennyi kötelezettséggel jár küldetése. – Hiszen szeretem őt.  

Apja bólintott.

- Médea! – hívatta tanácsadóját, s az ébenfekete hajú tündér pillanatok alatt hurrikánként repült a tárgyalóba egyenesen Efraim mellé.

A már több ezer éve fiatalos tündérasszony földet súroló hajkoronája szerteágazott a levegőben, ahogy leszállt, ám átható, ametisztszín szeme csak akkor villant Zórára, mikor a tündérkirály engedélyt adott.

- Médea, te vagy uradalmam legbölcsebb asszonya! Mondd meg, mit érzel, ha lányomba tekintesz!

Zóra emelt fővel állta a tündérasszony szívet átdöfő tekintetét. Közben megcsodálta hamvas arcbőrét, melyen egyetlen ráncot sem találhatott, s szív alakú arcának vonalaiban mélyedt el. A fehér harangszoknya ingrésze sem rejtette el fiatalos kecsességét.

- Efraim! – szólította lágyan Sziromvölgy atyját. – Lányodban óriási szenvedély lobog.

Szeme színébe vörös árnyalat lépett.

- Vajon képes lesz Agaton ezzel egyesülni? – jött a tétova kérdés, s a tündérkirály egy csettintésére kihúzódott egy szék.

Médea helyet foglalt.

- Agaton nemes ember, de magja el fog égni Zóra méhében. Ekkora szenvedélyt aligha képes elviselni – jelentette be a bölcs asszony.

Efraim szakálla centiket nőtt ijedtében, Zóra szíve pedig zakatolni kezdett.

- Milyen megoldás lenne arra, hogy a két fiatal mégis gyermeket nemzhessen? – markolta tanakodva szakállát a tündérkirály.

- Ha leányod szívében kioltom a szerelmet, képes lesz befogadni Ezüstföld hercegének magját.

- Nem! – tiltakozott hevesen Zóra, s kiáltására az aranyló gyümölcsök lehullottak a kerti fákról.

Apja rátette tenyerét remegő kézfejére az asztalon.

- Nyugodj meg, kincsem! – szólt higgadtan, mellyel lecsitította. – Ezt a megoldást nem kell választanunk, elvégre csak a szerelemből fogant gyermek ereje lesz képes egységet teremteni – magyarázta. – Milyen más lehetőség létezik? – fordult Médeához.

Zóra megtört szívét édesapja érintése és szavai bebalzsamozták, mégis feszülten figyelt az ébenfekete hajú tündérre, s ijedten kerekedtek szemei az elhangzottakra.

- Egyetlen démon magja képes elviselni a leányodban izzó szenvedélyt, s ezzel felkészíteni méhét Agaton befogadására – kezdte visszafojtott hangon a bölcs asszony, majd villámok cikáztak szeme égboltján, mikor hozzátette: - Smaragdsziget uralkodója, Morgan.

Az apja mellett ülő lány arca fehérsége ellenére is továbbsápadt. Ajka megremegett, s a rátörő rettegést titkolni képtelen roskadt a szék támlájába. Mennyire szerette volna kétségbeesését kezeibe temetni, de Efraim nagy tenyere még mindig bitorolta kézfejét. A tündérkirály arca vele ellentétben higgadt maradt.

- Leányom! – nyíltak szólásra ajkai. – Az imént azt mondtad, megtennél mindent Agatonért és földünkért. Íme, eljött az idő, hogy bizonyítsd.

®

- Ne sírjon, kisasszony! – vett kezébe ollót Berill, Zóra tündérszolgálója, s a tükör előtt ülő tündérlány vöröslő hajkoronájába nyisszantott.

Zóra minden vágásnál felzokogott.

- Csak maga alatt vágja a fát, ha továbbsír – figyelmeztette az alacsony, zömök tündérasszonyság, s kezében egy pillanatra sem állt meg az olló. – Holnap kora hajnalban útra kel, s vihar fogja kísérni útján. Egy ázott, árva ember pedig aligha fogja elnyerni a démonkirály tetszését.

- Nem érdekel, mi fogja elnyerni a démonkirály tetszését! – zuhant le egy fésű a pipereasztalról.

- Zóra, gyermekem! – jött a gyengéd kérlelés, s az aranyruhás tündérkirálynő fenséges tartással belibbent lánya szobájába.

Berill enyhén meghajolt Sziromvölgy úrhölgye jelenlétében és levágta az utolsó hajfürtöt is. Amina aranyrózsákkal díszített, selymes ruhája vetekedett rózsaillatú, gyémántos fényű hajával, s akvamarin szemében a zöld árnyalat erősödött, ahogy gondterhelten lányára függesztette.

- Anya! – találkozott tekintetük a tükrön át. – Komolyan hagyod, hogy ez történjen velem? – fakadt ki Zórából és vállig levágott, tűzszín hajára bökött, mely rakoncátlanul táncolt jobbra-balra dühében.

Amina intésére Berill távozott.

- Leányom! – fordította maga felé gyermekét székével az anya. – Morgan nem jöhet rá, hogy tündér vagy. Ezt az áldozatot meg kell hoznod.

- De miért nem varázslattal tűntettük el a hajamat? – ágált Zóra. – Akkor legalább bármikor visszanöveszthetném, ha úgy tartja kedvem.

- Épp ez az – guggolt le elé a tündérkirálynő. – Smaragdszigeten nem varázsolhatsz csak úgy kényed-kedved szerint. Ha az uralkodó rájön, hogy te tündér vagy, csak Isten a megmondhatója, mi történhet. Óvatosnak kell lenned, különben olyan haragot szítasz Morganban, amilyet Tündérföld nem hordott még a hátán.

- És a szárnyaimmal mi lesz? – hüledezett Zóra, majd anyja megkeményedett arcára megértette a szomorú valóságot. – Azoktól is meg kell válnom? – kapta kezét ajkához.

Amina bólintott, de vigasztalásul megsimogatta lánya fejét.

- Amint hazatérsz, visszakapod – ígérte.

- Szóval nem elég, hogy emberként kell megjelennem Morgan színe előtt, még meg is kell alázkodnom? – háborgott Zóra.

Anyja felegyenesedett.

- Smaragdsziget urának ágyasa leszel egy kis időre. Ahhoz, hogy minél hamarabb Agatoné lehess, el kell nyerned Morgan tetszését. Márpedig a démonok uralkodója nem szíveli a makacs teremtményeket.

- Ezért kell emberré válnom? Mert a gonosz előbb tesz magáévá egy gyenge sarjat, mint egy büszke amazont? – gúnyolódott a tündérlány.

- Nem, kicsim! – vette vissza a szót Amina, de lánya értetlenségére már indulatosan folytatta. – Morgan azért hál földi nőkkel, mert azok nem téveszthetik meg hamis érzelmekkel. Ezen kívül a démonnők kiszámíthatatlanok, s nem tudni, hogy birodalmára vagy szívére vágynak-e. Morgan pedig annál jobban semmitől sem ódzkodik, minthogy egy démonnő visszaéljen a belőle nyert erővel. Szomszédos uralkodója, Rabán ezért biztosít számára a földről folyamatosan ágyasokat.

- Folyamatosan? – botránkozott meg Zóra.

Amina ajka mosolyra görbült.

- Ezért is merünk elküldeni téged, mert tudjuk, hogy gyorsan ráun szeretőire.

- Ragyogó! – ironizált a tündérlány. – Hetekig is magánál tarthat, ha úgy van kedve, s többször is a magáévá tehet.

- De te csak egyetlen egyszer engedheted ezt meg neki, különben a méhed átalakul – emelte fel mutatóujját anyja figyelmeztetésül.

- S mégis hogyan akadályozom meg benne, ha le kell mondanom tündéri erőmről? – ágált Zóra.

Amina sóhajtott.

- Sziromvölgy hajnala mindent el fog árulni nekünk időben. Ne aggódj! Megtaláljuk rá a módot, hogy kimentsünk – ígérte.

®

Aznap este Zóra kedvetlenül bújt ágyba. Flóra a mellette elhelyezkedő fekhelyen egy könyvbe temette arcát, s hosszan égette a liliomlámpást. Irigyelte nővérét, amiért gondtalan olvasásnak szentelte idejét, s keze alatt csak úgy repkedtek a lapok.

- Mit olvasol? – kérdezte tőle, mikor betakarózott, hátha saját gondolatait is új mederbe terelheti.

- Anyánk megkért, hogy lássalak el egy-két jó tanáccsal utazásod előtt, ezért belemélyedtem egy tanulmányba – jött a vaskos könyv mögül a tompa énekhang.

- Miféle tanulmányba? – tudakolta Zóra gyanútlanul.

- Még Vulfia írta egykor a démonok világáról.

- Flóra! Könyörgöm, legalább te hagyj ezzel békén!

A nyúzott hangra ellenben nem reagáltak.

- Tudtad, hogy mivel lehet elcsábítani egy démont? – kérdezte a könyv mögé bújt tündérlány. – Ha finoman morzsolod a fülcimpáját, kenyérre kenheted – mókázott. – Ezen kívül imádják a vörös színt.

Zóra tiltakozásul fejére húzta a takarót.

- Ilyen és ehhez hasonló fortélyokkal élnek a démonnők – magyarázta Flóra. – S ha a démonférfi hajából egy tincset lenyisszantanak, örökre rabul ejtik szívüket – csukta be a könyvet, mire húga kidugta fejét a takaró alól. – Ó, szegénykém! – borzadt el haját megpillantva. – A tiedéből már nem kell többet lenyisszantani.

- Nem – durcáskodott Zóra. – De nem is fogok tőle senkit sem jobban szeretni.

- Gondolj Agatonra! – biztatta Flóra. – Ő is megtenne érted bármit.

- Ha tudná, hogy én mire készülök? – sóhajtotta csüggedten a tündérlány. - Még jó, hogy napokig nem néz felénk, így nem fájhat a szíve.

- Te pedig hamar hazatérsz, Médea visszaadja ártatlanságodat és anélkül, hogy Agaton bármiről is tudomást szerezne, egybekelhetsz vele. Ezen kívül megmentesz bennünket a háborútól is. Daltonnal örökre hálásak leszünk érte – fejezte be az idősebb tündér, s finom virágillattal lehelt álmot kishúga könnyes szemére.