A csöndes éjszakában megmozdult a párától nehéz levegő. Mintha megijedt volna attól, hogy reggel
mesterségesen akarják eltüntetni... így feltámadt a szél...
Ki tudja, honnan jött, de a nedvességet - maga előtt tolva - hamarosan eltüntette. Az éjszaka második
felében lassan felragyogtak a csillagok... és az egyik, a Vörös Hold is feltűnt a felhők közül, mielőtt
lenyugodott volna...
A hűvös, tiszta levegőtől minden élő fellélegzett. Az éji vadászok elindulhattak zsákmány után.
A növények szinte kinyújtóztak, annyira rájuk nehezedett eddig a súlyos ködfal. Szinte hallani lehetett
a Természet megkönnyebbült sóhaját...
És önkéntelenül felsóhajtottak az alvók is menedékükben. A barlangba betódult friss levegő az épp hogy
pirosan viágító parazsat izzásig hevítette. Pattant egy nagyot, néhány csillogó szikrát ártalmatlanul
elszórva.
Anter a neszre felpillantott. Látta, hogy a tűzre rakni kell. Így hangtalanul felállt, és az odakészített,
apróra tört faágakból jó halmot tett rá. A parázs melegítette, forrósította a vékonyabb gallyakat, majd
füstölve kapott beléjük. Hamarosan megerősödve, narancs lángnyelvekkel nyaldosta végig a táplálékául
odarakott fadarabokat.
A lassan parázsló rőzse pattant néha. A mágustanonc elgondolkodva figyelte a tüzet, majd lassan, újra
elálmosodva visszadőlt fekhelyére.
Már több, mint fél éve együtt jár csapatuk a kardok és a Démon nyomát keresve... összeszoktak, mindig
számíthatnak egymásra.

A tűz éledésének halk zajára viszont Lion nyitotta ki smaragdzöld szemeit. Ránézett a lobogó kicsiny
máglyára, és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy nincsen semmi baj... Körüljártatta pillantását a társain.
Mindenki az igazak álmát aludta. Szemei végül a karjaiban tartott Elinán álltak meg. A zöld szemek
aranylón csillanva, szerelmesen simogatták végig a számára legfontosabb lényt a világon...
Mágnesként vonzották az alvó lány kissé elnyílt ajkai. Puhán hozzáérintette a sajátját... a leheletfinom
érintésre azonban a macskaszemek tágra nyíltak... és a lány ajkai kissé bátortalanul viszonozták a csókot.
Az Oroszlán szemei szenvedélyes ragadozóként gyúltak ki. Újra rávetette magát a zsákmányra, és birtokba
vette kedvese ajkait. A szépség végigsimított a fiú hosszú haján, és karjait körbefonta lovagja nyakán.
Gyengéden cirógatták egymás ajkainak minden kicsi szegletét, majd az érintésektől égve csókjuk egyre
mélyebbé, forróbbá vált. NYelveik mézízű csatát vívtak. Ölelték egymást, a szerelemtől reszketve, édesen
fájón... Minden érzésüket belesűrítették... az egymás iránt érzett végtelen érzelmet, a féltést, a
visszafojtott szenvedélyt, vágyakozást... Gondolataik egymást becézték. Mindketten tudták, mit érez a másik.
A szívük, a lelkük eggyé vált, szétszakíthatatlanul, mámorító lázban lángolva. Hosszú perceken át falták
egymást, míg levegőért kapkodva szétváltak ajkaik. De csak addig, míg az éltető oxigén elárasztotta
tüdejüket... utána újra találkoztak, hogy szerelmük perzselő tüzét a csókkal enyhíthessék... szomjazták
egymást. Hosszú hónapokon, majd' egy éven át vágyakoztak a másikra, némán szenvedve a hiányától...
és most nem tudtak betelni egymással... csak egy pici rezdülés kellett, ami elindította a lavinát...

Valamelyik alvó megmozdult, ahogy a tűz egy nagyobbat pattant. Erre tértek magukhoz, meg arra, hogy már
megint légszomjjal küzdenek... A két zöld szempár egymásba kapcsolódott. Tekintetük beszélt helyettük.
Gondolataikat sem rejtették egymás elől... Az éjben "elhangzott" egy néma szerelmi vallomás...
ami után még jobban egymáshoz bújva ölelték egymást. Amikor nagy nehezen vissza tudtak aludni, sugárzott
róluk a boldogság.

Reggel a társaság ragyogó napsütésre ébredt. Igaz, a fény csak egy keskeny hasábban zúdult a barlangba,
de így is észrevehették a változást, amit örömmel üdvözöltek. Elina és Lion egymás karjában ébredtek,
de a lány alig mert a férfire nézni, mert rögtön pirosodni kezdett az arca. Párját ez nem zavarta
különösebben. Igézően elmosolyodott... majd szép csendben ráhajolt az oly csábító ajkakra egy csókért...
Néhányan már ébren voltak, de csak Ryken vette észre, mi történt. Viszont ő nem volt egy nagyon fecsegő
típus... de örült öccse változásának.
Reggelijük elköltése után frissen, energiától telten indultak neki a magas hegyek felé vezető kaptatónak.
A lombos fák lassan eltünedeztek, és sötétzöld, magas fenyőfák erdejében vitt tovább útjuk. A vastag
tűlevélszőnyegen szinte teljesen csendben haladtak, csak néha a lovak prüszköltek, vagy horkantottak.
Már elég hosszú út maradt mögöttük reggel óta.
Egyszer csak az elöl haladók arra lettek figyelmesek, hogy mögöttük a félelf lány először felvisít - pedig
ez merőben szokatlan volt nála - majd pedig hangja felcsattan:
- Na, ez aztán már több a soknál! Tenoro, te bolond dalnok... Mi a jó fenét tettél az iszákomba?! - húzta
ki a kezét belőle, amiben egy mocorgó, szőrös valamit tartott. Amikor megnézte, haragja rögtön csillapodni
kezdett.
- Egy mókus?!
- Esküszöm, hugi, hogy most ebben teljesen ártatlan vagyok... - bizonygatta a mókamester, aki szintén
meglepetten nézte a kis állatot.
A többiek már körül is vették őket... Nem mertek nevetni, nehogy a mókust megijesszék, "aki" valószínű,
hogy az előző pihenőjükön bújt kíváncsiságból a tarisznyába. Miután jól megbámulták kis állatkát, Elani
óvatosan felrakta egy fa törzsére. A rőt bundás kicsi lény fürgén felkúszott az ágak közé, majd bemutatott
néhány szédületes ugrást a magasban, mielőtt eltűnt volna szemük elől.
Jókedvűen, nevetgélve haladtak tovább a fárasztó, egyre meredekebbé váló ösvényen, mely a hágó felé vitt.
Az Oroszlán kedvesét maga elé ültette a lován. A lány hátasát kötőfékkel Éjherceghez kötötték, úgy vezették.
Mivel ők mentek serghajtóként, a többiek nem igazán vették észre, ha csókot váltottak... ami elég sűrűn
megtörtént...

Estefelé a fenyőerdők felső szélén egy széles, dús füvű havasi legelőhöz értek. Az örök hóval borított
csúcsok egyre közelebb látszottak. A nap utolsó sugarai vörös és arany színorgiával kápráztatta őket, ahogy
a havas hegyeken elömlött a fénye.
- Hmm... ez a rét éjjel nem lesz valami kellemes hely a pihenésre... A hegyekből árad a hideg levegő.
Fázni fogunk, még ha mindig rakjuk is a tüzet...- szólalt meg Arasus.
- Igaz.- bólintott Farro.- itt semmi nem áll a szél útjába. Keresnünk kell valami megfelelőbb helyet.
- Hallgassátok! - szólt Landras - Arra, ott egy tanya lehet...- mutatott egy kisebb sziklacsoportosulás
felé, ami eltakarta a kilátást.
- Kutyaugatás... és lovak, meg tehén...- sorolta Elani.
- Várjatok... előbb mágiával derítem fel a környéket...- szólalt meg az Oroszlán, majd alaposan megvizsgálta
a környéket. - Hmm... fura... olyan, mintha hegyi pásztorok lennének... de ez álca. Rablótanya. Menjünk
gyorsan innen, mielőtt felfedeznének... bár most alig néhányan vannak ott...
- Merre?- kérdezte Hawk.
- Az ellenkező irányba. Minél messzebb, annál jobb.
- De akkor nagyon sokat kerülünk a hágóhoz...- jegyezte meg Sannah.
- A banda valószínűleg ott portyázik. Nem tudjuk, mennyien vannak. A harc helyett jobb elkerülni őket. -
válaszolt Ryken.
- Így van. És más átjárót kell keresnünk. - bólintott Lion, és már fordította is meg lovát.
Jó félórát vágtattak, mire az ezüstsztőke mágus elégedetten bólinthatott, hogy nem érez semmi veszélyest...
Körülnéztek, és maguk előtt láthatták a hegyi rét szélét.
Mintha valami óriás dobálódzott volna sziklákkal... Rendezetlen összevisszaságban tornyosultak egymásra a
hatalmas darabok. Az egyik gigász tövében gleccserpatak rohant a völgyek felé. Zúgása messziről hallatszott.
Már szürkület volt, kezdett sötétedni.

Ahogy közelebb értek, meglepődtek. Egy elhagyott gerendaház árválkodott a sziklák védelmében. Látszott,
hogy régóta nem lakják, de még éjjelre nekik menedékül szolgálhat.
Azért a mágusok és a pap alaposan megvizsgálták kívül-belül, mielőtt rábólintottak volna... majd suttogva
tanácskoztak, varázsigéket mormoltak, és úgy fordultak a többiek felé:
- Rendben. Készen van. Rég nem volt ilyen kényelmes szállásunk éjszakára...
A lovakat egy fedett színbe vezették és lemálházták, ellátták. Majd avatatlan szemek elől mágiával
rejtették el.
A ház kívülről sötétnek és elhagyatottnak tűnt. Ráadásul varázslat védte... A rablóbanda túl közeli,
veszélyes szomszédsága indokolt minden óvintézkedést.
Bementek a házba. Aztán döbbenten torpantak meg: odabent egy tiszta, takaros, több szobás szálláshely
volt, hálókkal, hozzá fürdőhelyiségekkel, konyhával, teljes berendezéssel... mindez a varázslóik műve.
Holmijaikat lerakták a szobákba. A megszokott párosok most is együtt maradtak. Roberto Arasussal és
kedvencükkel, a sólyommal osztozott egy szobán, Ryken a tanítványával, Farro meg Tenoroval.
Mindannyian összegyűltek a tágas konyhában. A pompás tűzhelyen lobogott a tűz, de a vacsorához Anter
még egy kis világító varázslatot is bevetett. Az ízletes, bőséges étkezés után néhányan még beszélgettek
a tűz fénye mellett, de Roberto és Sannah is elég laposakat pislogott.

Elina segített öccsének az elrendezkedésben, majd saját szobájukba ment. Lion még a többiek társaságában
időzött. Így a lány belépett a szobájukhoz tartozó fürdőbe, ahol egy kényelmes, nagy kőkádban hívogatóan
csillant a víz. Itt is tűzfény volt a világítás...
Kezét belemártva kellemes meleget érzett. Ruháit levéve lassan beleereszkedett a medencébe. A víz a
válláig ért, ahogy benne ült. Selymes, barna haja beborította vállait, és hosszan beleért a vízbe is.
A kellemes félhomályban nagyon jól esett a meleg fürdő. Jókora levegőt véve lemerült teljesen a víz alá.
Így nem vette észre, hogy kedvese bejött a helyiségbe. Lion azt hitte, Elina még az öccsénél van...
Ledobva ruháit belecsobbant a medence vizébe, épp akkor, amikor a lány felemelkedett levegőért. Döbbenten
meredtek egymásra.
A ragadozó fürgeségű fiú csak egy pillanatig tétovázott. A dermedt lányt magához húzva csókolni
kezdte, őrjítően lágyan, majd egyre szenvedélyesebben. Elina pirult, remegett, teste tűzforró lett és
elgyengült. Szerelme tartotta, mert a lábai nem bírták volna...
Meztelen, vizes bőrük egymáshoz ért, és szinte szikrázott. Borzongatóan édes érzések árasztották el
mindkettőjüket, ahogy testük egymáshoz simult. A lány formás, kemény mellei odanyomódtak az izmos
mellkasnak.
Ágyékuk összeért, tüzes bizsergést indítva végig bennük. A vízcseppek végiggördültek bőrükön, és nedves
nyomaikat gyengéden cirógató férfiujjak követték, egyre titkosabb helyekre kalandozva. A szépség néma,
elragadtatott sikolyai ott visszhangzottak kedvese fejében. Nem tiltakozott. A folytatásért esdekelt
reszketve, kezeivel az ezüstszőke hajkoronába túrva, majd végigsimítva Lion vizes vállait és hátát. A
fiatal mágus csókjaival a vízcseppek útját követte, ezzel még jobban feltüzelve szerelmét. Ölében a
vágy kínja már kezdett elviselhetetlenné válni. Ködös tekintettel, kérdőn nézett a macskaszemekbe, s azok
ugyanolyan mámorosan csillogva néztek vissza rá. Már nem volt megállás... elkapta őket a tűzörvény...
Amikor eggyé váltak, a fiú kissé erősebben beleharapott kedvese vállába, ezzel elterelve figyelmét a
másik fájdalomérzetről, amit okozott. Tovább ölelték,csókolták, simogatták egymást, a végletekig
korbácsolva vágyaikat, miközben csípőik egyre hevesebben mozogtak ösztöneiknek engedelmeskedve.
Érzelmeik, érzéseik árja ellenállhatatlanul ragadta őket magával, mint amikor a hegyek hótömege sodor
mindent magával, megállíthatatlanul. A föld és az ég mélységeit és magasságait megjárva a mennyekig
emelkedtek a boldog örömtől,szerelemtől, kéjtől reszketve. A gyönyör hullámai futottak végig testükön,
remegve szorították egymást, míg csókkal jutalmazták a beteljesülés - agyukban kiáltó - önkéntelen
hangjait. A hullámok egyre csillapodva még végigégették testüket néhányszor, majd remegésük is lenyugodott.
Forró testük még mindig egymáshoz simult.
Bágyadtan feküdtek a medence szélén, az általuk keltett vízmozgástól apró hullámok paskolták bőrüket.
Lion végül erőt vett magán. Ujjai kedvese arcán siklottak végig, a vizes, csapzott hajat félresimítva.
Majd ölbe vette elgyengült párját, és bevitte a hálószobába. Ott a kandalló elé terített puha prémre fektette.
Melléfeküdt,és a tűz táncoló, narancs visszfényének világításában gyönyörködött a lány kecses alakjában.
A bőrén lefutó, kihűlő cseppek nyomán Elina finoman megborzongott. Szerelme érintése azonban forróságot
gyújtott megint a testében.
A lány felült, hosszú haja fátyolként borult teste köré. Elgondolkodva nézte a lobogó tüzet. Az Oroszlán
hátulról átölelte, állát kedvese vállgödrébe fektetve. Így ültek sokáig, telepátiával beszélgetve.
Bőrük és hajuk megszáradt a tűz melegétől. Lágy csókot váltottak, majd a férfi magával vonta imádottját
a kényelmes, széles ágyba. Vágyaiknak ismét engedelmeskedtek, majd jó óra múlva kimerülve, mély álomba
zuhantak. Álmukban is egymást ölelték, arcukon boldog mosollyal.