Én egy kicsit izgultam, amiatt, hogy aggódtak, az eltűnésem miatt, de elvégre, jó helyen voltam. Hol máshol lehetnék biztonságban, mint szerelmem karjaiban?
Edward gyors futásának köszönhetően, a hideg szél hamar kiűzte az álmot a szememből.
Hangosan, szinte túl hangosan léptünk be az ajtón.
Persze, nem mintha a többiek, annyira aludnának, de akkor is korom sötét volt. Fogalmam sem volt, hogy merre megyek, és nem is tudom miért, de féltem. Bár tudtam, hogy Edward ott jön mögöttem, de akkor is!
Főleg, akkor sikítottam egyet, mikor Edward hirtelen, a hideg kezeivel erősen megragadta a vállamat, és a lépcső felé kezdett vezetni.
Nevetve, betapasztotta egyik kezével a számat.
- Nyugi!- lehelte fülembe, de még mindig kacarászva léptünk be szobájába.
A délutáni alvásomnak köszönhetően nem volt kedvem álomra hajtani a fejem.
Inkább az ablaka elé ültem le a földre, és a holdat néztem. Nem is tudni, hogy mennyi idő telt el, úgy elmerengtem, csak arra rezzentem össze, amikor Edward mögém ült, és átkarolt. Volt egy olyan érzésem, hogy eddig engem figyelt.
Szinte még mindig nem tudtam megunni, ha a közelembe van.
Lehunyt szemmel, nekidőltem és beszívtam bódító illatát.
- Minden rendben?- kérdezte aggódva.
- Igen, csak. Apám már olyan régen elment, és még nem is hívott. Kezdek aggódni.
- Biztos, azért nem hívott, mert minden rendben van!- bíztatott, bár sikertelenül.
Felhívtam volna, de aztán észre vettem, hogy még sötét van.
- Holnap ki kéne kérdezni Livjoy-t. - értetlenkedő tekintetemet látván folytatta. – Hátha tud adni, valami magyarázatot a dolgokra.
Lesütöttem szeme, de ő kérdőn próbált a szemembe nézni.
- Mit tudsz?- suttogta, én pedig megremegtem.
- Nem sokat. - mondtam, de nem hitte el.
- Bella!- várakozóan szólított nevemen, és egy kicsit türelmetlenül.
- Hát csak néhány dolgot. - nyögtem nehezen, mire megunva más módszerhez folyamodott.
- Oké, akkor kérdezem másképp. Miért kérdezted, hogy átváltoztatnálak-e, amikor jól tudod a választ!
- Hát csak…- ez a két szót nagyon könnyű volt kimondani, de aztán nagyot sóhajtottam. Illő tudnia. Nem titkolhatom el előle.
- Oké, szóval. Minden annak az oka, hogy két énem harcol belül. Az elmémben, a testemben. És azért vannak ezek a furcsaságok. A tudatalattim, azt hiszi, hogy ember vagyok, de egyébként nagy a valószínűsége, hogy vámpír vagyok. Még nem tudta a testem egész lénye felfogni ezt. Livjoy, azt tanácsolja, hogy döntsek, de véglegesen. Ha ember akarok maradni, akkor kiűzi a vámpírt belőlem, de ha úgy döntök, hogy vámpír leszek, akkor valakinek meg kell harapnia. Hogy biztosak legyünk. Azt mondta, egyedül nem tudok majd meg birkózni vele, és egyszer a saját énem fog megölni.
Az elhangzottak után kínos csend volt közöttünk. Már rosszul esett, hogy nem szólalt meg.
Nagyot sóhajtottam, majd megfordultam. Törökülésbe tettem magam, és a szemébe néztem.
Ott nagyon sok érzés volt. Féltés, harag, bűntudat, szerelem…
- Nincs semmi baj!- mosolyodtam el magam, bár eléggé erőltetett mosoly volt.
- Hogy ne volna baj, Bella.
- Ne aggódj e miatt. - fogtam meg hideg, márvány kezét. Nem húzta el, de nem is szorított vissza.
- Nem kellett volna elmondanom!- álltam fel kicsit csalódottan, mire ő is ijedten kapott utánam.
- Dehogy. - rázta meg fejét, és karjába zárt.
Szorosan öleltem át.
- Minden rendben lesz. - mondta a fülem mellett. Felemeltem fejem, és a szemébe néztem.
- Meg gondolod?
Bólintott egyet, de volt valami fura ebben a válaszban. Lassan lejjebb hajtotta fejét, és jéghideg ajkát, az enyémhez érintette.

Este újra rémálmom volt. Most Charlie házában voltam, és menekültem valami vagy inkább valaki elől. Csurgott rólam a víz, miközben kapkodva, és zihálva a szobámba rohantam. Egy szekrényt, az ajtó elé toltam. De így is felsikítottam mikor hallottam a dörömbölést. Arcomat, folyamatosan könnyek áztatták e. Karomat vér borította. Aztán egy hegyes kalapáccsal betörte az ajtót. Felsikítottam!

Aztán felriadtam. Levegőt kapkodva ültem fel, kedvesem ágyán. Folyt rólam a víz, ahogy szétnéztem magamon, majd megakadt a szemem a karomon. Csak egy póló volt rajtam. A takaró alá néztem, ahol szintén az egész combomon vágások voltak. Felpattantam, és csak akkor vettem észre, hogy az egész ágy vérbe úszik.
Sírva nyitottam ki, illetve téptem fel az ajtót, és rohantam a fürdőszobába.
Közben még azért hallottam, ahogy Emmett, hangosan fel kiállt, hogy mi ez a vérszag? …
Hisztérikusan mostam a vért kezeimről, és lábaimról. De a hegek ott maradtak. Mikor felnéztem a tükörbe, újra a nőtt láttam. Ijedtemben hátrább ugrottam, miközben megint, az, történt, ami a kocsinál. Egy késsel tördelte az ablakot.
Nem bírtam megmozdulni, meg bénultam. Majd hirtelen feleszméltem. Újra zokogtam, és az előttem levő nőre ordítottam.
- Mit akarsz tőlem?- kiabáltam, és lábaim felmondták a szolgálatot. Összeroskadtam, és a kádhoz préseltem magam. Még mindig a nőt néztem, aki akadálytalanul utat tört magának a tükrön keresztül.
Nem szóltam semmit, csak könnyeim potyogtak.
Aztán kiért. Kúszva elém ért, de annyira féltem, hogy meg mukkanni sem tudtam. Düh vett úrrá rajtam, ahogy rajta is mindig az volt!
Majd megfogta karomat. Égetett.

És akkor felültem. Ziháltam, és arcom is vizes volt. Idegesen körül néztem, de semmi furcsa nem volt. Nem volt véres az ágy, rajtam egy heg se volt! Csak egy dolog volt zavaró!
A bal karomon ott maradt az öt ujj!
Újra eleredtek könnyeim, ki tudja, hogy ma reggel már hanyaggyára.
Térdeimre raktam fejem, és hangosan szedtem a levegőt.
Pár percig, így voltam, majd fogtam magam, és lementem a földszintre a többiekhez.
Úgy éreztem, amit kisírtam vizet magamból, vissza kell töltenem. A konyhába mentem, és egy nagy pohár hideg vizet legurítottam. Nem vettem észre, olyan gyorsan csináltam, hogy ott van Jasper, és Emmett.
- Bella, azt hiszem, rossz szobában vagy!- nézett végig rajtam a dumagép.
- Igaza van!- értett vele egyet Jasper.
- Nem érdekel, most. - suttogtam, de nem néztem rájuk. - Hol van Edward?
- El kellett mennie, de hamarosan jön. Csak négyen vagyunk itthon. Te, mi és Esme, aki rendezi a nappalit.
Bólintottam, jelezve, hogy megértettem.
- És Livjoy?- kérdeztem, mire megkövültek. Zavartan egymásra néztek. – Hol van?
- Elment.
- Miért?- fordultam Jasper felé.
- Nem tudjuk. Azt mondta, hamarosan visszatér. Addig pedig…
- Addig mi?- faggattam ki Emmett-et, aki elhallgatott.
- Addig ne engedjünk el sehova. Nem mozdulhatsz ki. De Edward beszélt vele. - fejezte be, mire én felkaptam a fejem.
- És mit mondott?- nem szólt egyik sem, mire a poharat lecsaptam az asztalra. - Mit mondott?- ismételtem, de megint nem válaszolt egyik sem.
- Oké!- szólalt meg Emmet. - Edward meg akarja győzni, hogy űzze ki belőled a vámpírt.
- MI?- akadtam ki, de nagyon. Hisz azt mondta, átgondolja az átváltozásomat.
Ezt nem hiszem el!
- Mi az, talán másra számítottál?- kérdezte Jasper, mire én csak bólogattam.
- Eléggé. - idegesen csaptam egyet az asztalra.
- Nyugi! Tudja, mit csinál!- tette vállamra kezét nyugtató hatásom.
- Nem Jasper! Én tudom, hogy mit akarok! De ő ezt ne veszi figyelembe! Csak azt nézi, hogy…
- Hogy neked mi a jó!- fejezte be mondatomat Emmett.
- Nem!
- Szerintem lassan meggyőzi. - jelentette ki Jasper.
- Ezt nem tudom elhinni. - leheltem idegesen.
- Pedig jobb, ha felfogod!
- Kösz Jasper, ez sokat segít!- kiabáltam rá, aztán eltrappoltam onnan.
Ideges voltam, de nagyon!
Épp hogy felértem Edward szobájába, és felöltöztem csörgött a mobil. Kapkodva kerestem meg, majd gyorsan felvettem.
- Igen?
- Szia Bell. - hallottam a rég hallott hangot.
- Apu végre. Már nem tudtam, hogy mi van. Nem hívtál!- vádoltam meg, de ő csak belenevetett a telefonba. - Minden rendben? Úgy értem, anyu, meg te… Phil?- akadozva estek a szavak a nyelvemre.
- Persze, már minden rendben. De mindent elmesélek, ha hazaértem. Már holnap elindulok.
- Rendben. - suttogtam.
Letette a telefont, és én is. Bár befeküdtem az ágyba, nem tudtam és nem is akartam elaludni.
Az álmon gondolkodtam. Mit jelent ez? Annyira rossz…
Vonakodva ültem fel, majd felpattantam, és bekapcsoltam egy kis zenét. Legalább az egy kicsit elvonja majd a figyelmem.
Az ablakon kinézve, úgy láttam, hogy eléggé rossz idő van. Esett, és még most is zuhog az eső.
Hm… Phoenix-be, most biztos süt a nap. Szomorúan sóhajtottam egyet. Bár szerettem volna néha visszamenni anyámhoz, de erről a gondolatról mindig letérített kedvesem. Akár hányszor megláttam, ez a gondolat elillant azonnal. Mintha csak a szél fújta volna el!
Miért tette ezt? Tudta, hogy mik a szándékaim, de amennyire ismerem, biztos, hogy meg fogja győzni Livjoy-t.
Pedig tudja, hogy mit akarok. Miért nem képes belátni?
Nem értem… Nem bírom felfogni… Olyan jó lenne mindkettőnknek, de nem! Makacsul ragaszkodik, az ő tervéhez! Hogy én nem leszek, soha vámpír. DE elvégre nem csak ő tud megharapni. Carlisle is biztos megtenné. Ha megkérem.
Legalább is remélem. Egy biztos, hogy ezért még nagyon sokat fog kapni Edward! Megkeserüli, amiért ennyire semmibe vesz.
Meglátjuk, ha majd hazajön!