Landras erejét most megkétszerezte az élni akarás, hiszen Sannahért is küzdött. De még ez is kevés volt az
ordasok zsákmányra éhes falkája ellen. Az elf félt. Visszagondolva később csodálkozott rajta... hiszen
a legvadabb csatákban is halálosan nyugodt maradt. De a karjában ott tartotta az ájult Sannah-t. Nem önmagát
féltette... hanem a lány életét...
A már-már torkának ugró, legközelebbi farkas egyszer csak vonyítva összerogyott. Oldalából egy nyílvessző
állt ki, ami halálos sebet ejtett rajta. Majd ugyanígy járt még három. A megmaradt néhány a váratlan túlerő
ellenében meghátrált. Fülüket és farkukat behúzva loholtak békésebb vidék felé.
A fekete férfi megkönnyebbülten pillantott az érkezőkre, akik számára most elrettentő látványt nyújthatott.
Zihálva, fájdalomtól torz arccal, véresen nézett rájuk, fél karjával még mindig a szőke lányt ölelve. Sannah
is hasonló látványt nyújtott azzal a különbséggel, hogy ő eszméletlen volt.
A jövevények leugrottak a lovaikról. Két lány és egy fiatal fiú is volt velük. A fiatalabb lány íjat tartott
a kezében. Ő lőtte le a farkasokat... Landras fején az a gondolat futott át: lehet, hogy ők azok, akikre
várnak... A lányok azonnal hozzájuk siettek az egyik férfi kíséretében. Sannah-t óvatosan a földre fektették.
Két másik férfi egy-egy vizestömlőt bányászott elő a holmijaik közül. A fiú tiszta ruhát hozott.
- Sir Andreas Hawk vagyok.- mutatkozott be a lovagi öltözetet viselő férfi zengő hangon - Ők pedig a társaim.
- Üdvözlet Nektek- nyögte ki nagy nehezen az elf. Még mindig nem tudta visszanyerni erejét - az istenek
szólítottak... Benneteket erre utatokon. Nem sokon múlt, hogy... a farkasok ebédje legyünk... Köszönet érte,
hogy megmentettetek. Ő Sannah de Meil... Port Pearlből... Én Landras vagyok.
- Akkor Ti csatlakoztatok Lion kis csapatához...- szólalt meg az idősebbik nő, míg sebeit ellátta.
- Igen. Ti pedig akkor azok vagytok, akikre vártunk...
A másik férfi, egy sólyommal a vállán épp a szőke lányt térítette magához, miközben gyógyító varázslattal
forrasztotta össze a tépett sebeket.
Landras megnyugodva látta, hogy Sannah már jobban van. Ekkor a fiatal lány és a fiú maradt mellette, míg
a pap az elfhez lépett.
- Arasus vagyok. Sajnos a varázserőmből ennyire futotta. A lányt visszahoztam az életbe, de a sebeiden csak a
mágusok tudnak segíteni. Addig ezzel tudom a fájdalmat csillapítani.- nyújtott oda egy kis edénykét, amiben
gyógyfűfőzet csillogott. A fekete férfi köszönetképp bólintott, majd megitta a folyadékot.
Eközben szinte berobbant a tisztásra az Oroszlán. Hatalmasat sóhajtott, látva, hogy a veszély elmúlt.
Üdvözölte a csapat tagjait. Landras észrevette, hogy barátja a fiatal lányhoz, Elinához kissé másképp viszonyul,
mint a többiekhez. Sokat sejtető mosoly szaladt végig csinos arcán, amelyet most sebhely tarkított.
Fel is szisszent, ahogy a marás meghúzódott. Lion addigra már mellette állt. Gyógyító erejét aktiválta, és
az elf sérüléseit eltüntette. Sannah-t is megnézte, és egy kicsi energiát adott neki, bár Arasus jó munkát
végzett...
Tenoro közben megállapította, hogy a farkasok - csodák csodájára - nem nyúltak az elejtett szarvashoz.
Sannahnak sikerült megmenteni zsákmányukat az éhes fogaktól. Így a dalnok arról gondoskodott, hogy a vadászok
erőfeszítése se menjen kárba.

Jó félóra múlva mindnyájan a vízesésnél voltak. Ryken, Anter és Farro már várták őket. A tisztás közepén tűz
lobogott, előkészítve a hússütéshez. A lányok eltűntek a barlangban. Pár perc múltán már a melegforrásban
áztatták magukat. Mire a vacsora elkészült, addigra megfürödtek és átöltöztek. A tűznél elmesélték mindannyian
a történteket, majd az őr kivételével mindannyian nyugovóra tértek.
Éjjeli nyugodalmuk zavartalan volt. Viszont úgy döntöttek, szükség van egy nap pihenőre. A Knight-testvérek, az
előző napi sebesülések miatt... és a lovaknak is jót fog tenni.

A farkasfalka maradéka eltisztult a környékről. Így Elina jelekkel megértette öccsével, hogy kicsit sétálni
szeretne. Magányra vágyott. Szinte örökké szomorú volt az utóbbi időben. Némasága súlyként nehezedett a lelkére.
Roberto együtérzően bólintott nővérének, aki hamarosan eltűnt az évszázados fák friss zöld lombkoronái alatt.
A fiú csak lord Hawkkal közölte, hogy nővére elment. A lovag bólintott. A mágusok és a lova érzékei elég
biztosíték volt számára, hogy nem történhet baj a lánnyal. A varázslók és Arasus meditációval töltötték a
délelőtt egy részét. Ilyenkor nagyon elmerültek, és csak arra ügyeltek környezetükben, hogy a csapat
biztonságban legyen.
Tenoro és unokahúga már megint vitatkoztak. Elani szarvaspörköltet főzött. A bográcsból csábító illatok szálltak.
A dalnok mindig belekotyogott a félelf nő dolgába, így az alaposan felpaprikázódott. Bátyja csak vigyorgott
bosszúságán. Majd odatelepedett a tűz mellé, fogta lantját, és halkan pengetni kezdte. A kis Roberto áhítattal
hallgatta. Farro is ott ült hallgatagon, és fegyvereit vizsgálgatta. Barátja Sannah-t őrizte, hogy pihenjen.
A lány mindenáron tovább akarta tanulni a fegyverforgatás fogásait, de Landras véleménye szerint aki előző nap
haldoklik, az nem alkalmas rá... még ha varázslattal meg is gyógyították. Sannah durcásan állt volna fel a
barlangban fekhelyéről, de az elf nem engedte. A törékeny lánynak esélye sem volt az izmos férfi ellen...
miközben Landras visszafektette, pillantásuk találkozott. Sannah elpirult, de remélte, hogy az elf nem figyel
fel rá. Az igaz, hogy ő úgy tett, mintha nem venné észre... de remekül látott még a félhomályban is. A férfin
furcsa, bizsergető érzés futott végig... meglepődött. Egy nő közelében sem érzett eddig ilyesmit. Zavartan
nézett félre. Hosszú, fekete haja függönyén keresztül azonban tovább figyelte a karcsú szőkeséget, aki megadóan
hanyatlott vissza fekhelyére. Landras eközben érzésein töprengett.

Elina a patakparton sétálva egy kicsi, de annál szebb szurdokvölgybe jutott. A szikladarabok között a víz
csacsogva bukdácsolt. A patak locsogásán kívül csak a tavaszi madárdal hallatszott. A szurdokot körülölelő
sziklák zöldelltek a páfrányoktól. A patak mentén vadvirágok nyíltak, és egy vadkörtefa bontogatta fehér
virágszirmait. A lány megállt a völgyecske közepén. Meggyötört lelke egy kevés gyógyírre bukkant. Gyönyörködve
nézett körül, majd nagyot lélegzett a kellemes illatú, kicsit párás, friss levegőből. Kissé elfáradt, mert
már jó darabot jött a meder mellet, és a talaj nem volt épp egyenletes... Talált egy kényelmes ülésnek ígérkező
kidőlt farönköt, és leült. Minden porcikájával a természet részévé vált. Hallgatta a nyugalom csodás szimfóniáját.
A lágy szellő végigsimogatta a völgyet, néhány virágszirmot sodorva... Elina hosszú hajára is hullott néhány.
A tavaszi nap fénye ragyogott a patak vizén.

Már jól délelőttbe hajlott az idő, amikor Lion befejezte a meditációt. Azonnal érzékelte, hogy Elina hiányzik.
Tudatát kiterjesztve keresni kezdte a lányt. Bátyja ránézett, és azonnal tudta, öccse a szfinx álarca mögött
aggódik. A lány hiányát ő is érzékelve rögtön rájött fivére aggodamának okára." Előttem hiába titkolod, Öcsém...
szerelmes vagy."-gondolta. Halványan elmosolyodott, amikor észrevette, Lion megtalálta a lányt.
- Nemsokára jövök. Körülnézek.- mondta társainak a fiatal lovag. Kimért lépteit sietősebbre fogta, ahogy a vízesés
elmaradt mögötte. Nemsokára a szurdokhoz ért. Ott ismét lassított iramán. Ahogy a tavaszi napfényben fürdő karcsú
alakot meglátta, megállt. Elina nem vette észre. Angyali arcát a napsütésbe tartotta, szemeit lehunyta.
Az Oroszlán rideg álarca eltűnt. A smaragd szemek szinte lángoltak. A máskor mozdulatlan arc ellágyult. Halk
léptekkel megindult a lány felé, aki meghallotta közeledését, és ijedten kapta oda a fejét. Amint meglátta a fiatal
férfit, megkönnyebbült mosoly ragyogott fel arcán. Lion visszamosolygott, és melléült a fatörzsre.
- Kérlek, máskor ne jöjj ilyen messzire egyedül.- mondta halkan. Elina kérdőn ráemelte macskaszemeit.
- Veszélyes lehet. Zavaros időket élünk. Ha sétálni szeretnél, szólj nekem. Én elkísérlek, és vigyázok Rád. Jó?-
fogta meg a férfi a vékony kis kezet. A lány elpirulva, ragyogó szemekkel biccentette meg fejét. Lion átkarolta a
derekát, és közelebb húzta, maga mellé. A szépség avállára hajtotta fejét, és némán nézték tovább a patakvíz csapongó,
szeszélyes fodrain a napsugarak táncát. Hajukba lágyan belekapott a szellő, és néhány újabb virágszirmot ejtett rájuk.