Egész különös volt kívülről szemlélni magamat és a környezetemet. Mikor élőben voltam itt és mikor álmodtam akkor is a magam szemszögéből láttam mindent, most viszont kívülről. Halálszárnnyal együtt. Ő elgondolkodva nézett engem. Már az akkori magamat. A... kicsi Catherin-t.

Mert úgy értem tényleg kicsi voltam... Már magamhoz képest. A mostani magamhoz képest. A vállamig értem, arcomról is csak úgy sütött még az "ártatlanság". Halálszárny eddig elgondolkodó tekintete lassan szórakozottá vált, mikor a régi önmagam arcán észre vette a magatehetetlenséget.

- Hé, ne nézz rám így! -böktem oldalba. Ő ártatlanul felém fordította az arcát.

- Miért, hogy nézek? Csupán elbűvöl, hogy mennyire ártatlan és naiv még az arcod. - szemem összeszűkült. - Persze most jobban elbűvölsz, végtére is már érett nő vagy. Itt még kevésbé látszanak domború idomaid...

- Az istenit, még csak 16 éves vagyok (emberileg nézve), mit vársz? És ne legyenek tisztátalan gondolataid... még nagyon fiatal voltam ahhoz, úgy hogy eszedbe se merjenek jutni olyan gondolatok! - néztem rá fenyegetőnek szánt arckifejezéssel. Ő eltöprengve nézett újból régi önmagam felé.

- Nagyon fiatal? Ha te mondod... Bár voltam én már fiatalabb lányokkal is az ágya... - végül nem folytatta a mondanivalóját, mert meglátta elhűlt arcomat.

- Még ennél is fiatalabbakkal? Az istenit mégis mennyire fiatalokkal? Eddig azt hittem, hogy csupán perverz vagy, de most már azt is meg kell rólad tudnom, hogy pedofil is vagy? - kérdeztem kikerekedő szemmel. Halálszárny kínos vigyorra húzta a száját.

- Nos az ágyasaim között találsz tízen... Ó, azt hiszem, kezdődik a Próba első fele. - dühödten fordultam régi magam felé, de közben még dühösen odasziszegtem neki egy választ.

- Tudod csak azért nem firtatom ezt tovább, mert ezzel kiegyenlítjük számlát. Te most még elviseled hogy sírok, cserébe én inkább nem törődöm a te... Mocskos dolgaiddal. - véleményem szerint ez egy jó kompromisszum lett volna, de természetesen mesteremnek erre is volt válasza.

- Szerintem sokkal inkább a te érdeked az, hogy ne tudj az én... Hogy fejezted ki magadat? Oh, igen. Szóval, hogy ne tudj az én mocskos ügyeimről. Nekem csak olyan szinten az érdekem, hogy kevesebb okod lesz ami miatt veszekedhetsz velem. Semmi egyéb. - ekkor hirtelen repedés futott végig a földön, és a hatalmas repedésből egy mocsárszerű lény csúszott elő.

Láttam régi önmagam arcát, ami egy pillanatig a rémület fehér maszkját veszi fel, majd egy pillanat töredéke alatt szeme megkeményedik majd kezét rá kulcsolja az övében lógó kard markolatára. Silány egy kard volt nem is emlékeztem rá, hogy ennyire az lett volna. Halálszárny érdeklődve figyelte őt (már mint a régi Catherin-t) látszott, hogy érdekli mi lesz a következő lépése a várakozás után. Mivel éppen türelmesen várakozott arra, hogy a mocsár szörny teste alakot öltsön, ami elég lassan ment, Halálszárny megengedte magának, hogy felém forduljon egy kérdéssel.

- Miből állt a Próbád? – kérdezte, fél szemmel továbbra is szemmel tartva a "kicsi Catherin-t".

- Két részből, azon...

- Mindenkinek két részből áll. -mondta enyhe gúnnyal mesterem.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Mindenkinek ugyan abból áll? - kérdeztem lassan, azon töprengve közben, hogy vajon hogyan bírtam ki ilyen angyali türelemmel kivárni a szörny alakfelvételét.

- Mindenkinek egy fizikai és egy szellemi próbából áll. Azon belül már eltérő mindenkinél. - jött a felelet, majd mivel a szörny még mindig mászott kifelé a repedésből, újból felém fordult. -Nos, miből állt?

- Nos, ugye ez itt a fizikai része a Próbának. Mint látod egy ilyen... mutánssal kellett megküzdenem. Hogy nekem mekkora türelmem volt! - ráztam ámultan a fejemet.

- Szerintem inkább fogalmad sem volt arról, hogy mit tegyél. Azért vártad ilyen türelmesen, hogy alakot öltsön, mert közben gondolkodtál.

- Ha-ha-ha... Mond csak miből következtettél erre? - kérdeztem mérgesen, tudva jól, hogy igazat mond. Visszagondolva tényleg fogalmam sem volt róla, hogy mit kéne tennem.

- Hát, az arckifejezésed elég sok mindent elárul.... Akkor szoktál ilyen komoly arcot vágni, mikor gondolkodsz. - a mocsári szörnynek ekkor már egészen jól kivehető alakja volt, ami azt jelentette, hogy hamarosan elkezdődik a harc.

- Látom egész jól megfigyeltél. - néztem arcára töprengve. Ő hümmögött egyet, majd pimasz mosolyra húzta a száját.

- Megnézném ezerszer szívesebben az arckifejezésedet mikor az ágyban vagyunk, és te már közelítesz a cs... - elharapta a mondata végét, mert jól fejbe vágtam hátulról.

- Javíthatatlan vagy. - közöltem vele nyersen, figyelmemet inkább az immár teljes egészében pompázó mocsári alaknak szenteltem. Gondolom sejthető, hogy mennyire undorító látványt nyújtott.

A barnás-fekete moszat bugyborékolva fodrozódott egyhelyben, mintha láthatatlan akadály akadályozná meg tovafolyását. Szemének helyét egy bíbor színű pont jelentette, mely hunyorgott az eget verő napfényben. Szája is volt bizonyára, de mivel nem nyitotta ki nem lehetett megkülönböztetni hullámzó testének többi részétől. A szagát inkább meg sem említem. Ekkor az eddig eget -illetve inkább napot- kémlelő szem rám szegeződött. (már a régi magamra. A legegyszerűbb az lesz, ha E/3-ban beszélek ezentúl a régi önmagamról) Hatalmasat bődült a szörny, majd felé csapott az egyik... Nos, fogjuk rá, karjával. Ő fürgén elugrott előle, kezében immár a kivont kardal ácsorogott méterekkel arrébb. A szörny lassú volt, láthatóan nem vette észre, hogy áldozata elszökkent a csapása elől. Eközben a fiatal lány (de furcsa magamról így beszélni!) óvatosan a szörnyhöz lopakodott és ruhájából kitépett egy darabot, amelyet a "mocsárba" dobott. Az azonnal sercegni kezdett, majd füstölögni, végül pedig -még a süllyedés előtt- lángra kapott. Erre a lány szisszenve hátrált, láthatóan alaposan átformálva magában eddig kiötölt tervét.

- Okos ötlet volt ezt ellenőrizni. Sőt, ha őszinte szeretnék lenni, nekem eszembe se jutott volna. - mondta Halálszárny hízelkedően.

- Ne áltass. A Próbának nem ez a része kavarta fel a lelkemet. - néztem rá szigorúan. Mesterem erre még inkább a harcolóra szegezte tekintetét.

- Csupán csak kedves szerettem volna lenni. - húzta sértődötten az orrát. Én persze rögtön meglágyultam erre.

- Tudom, és értékelem is. - érintettem meg gyengéden maga előtt összefont karját. Ő nem reagált, erre én újból a harcra figyeltem. Éppen most ugrott el egy újabb kicsapódó mocsár kar elől. Majd hirtelen megtorpan a lány, alakját kékes fény veszi körül, mely átterjed a kardjára is. Mi az isten ez? Én erre még csak nem is emlékszem!

Halálszárny mérhetetlen érdeklődést tanúsított a jelenség iránt, főképp, mikor a kék fénycsóvából kék hajúan, kék szeműen és kékes árnyalatú bőrrel lépett elő a fiatal hölgy. A legközelebbi csapás elől nem ugrott félre, hanem kardját feje felé emelte, úgy várva a csapást. A kívánt hatás nem maradt el, amint a kar hozzáért a kékesen ragyogó kardhoz, megfagyott a mocsár testből eredő nyúlvány, majd hihetetlen gyorsasággal kezdett terjedni az egész testen a jég. A szörny ijedten próbált hátrálni, de elkésett. Mindene jéggé vált.

Ekkor a lány előlépett a kar alól, újból fehér hajjal, zöld szemmel és napsütötte bőrrel. Egy jó nagyot rávágott a kard gombmarkolatával a szörny jéggé fagyott testére, mire az egész szilánkokra tört. A lány elégedetten bólintott, és kereső tekintettel nézett körbe, várva a következő feladatot. Én még mindig az előbb látottak hatása alatt voltam, hiszen én egyáltalán nem tudtam eddig arról, hogy külsőt változtattam. Halálszárnyra emeltem tekintetemet, hogy ő mit szólt ehhez. Meglepetésemre ő elégedetten mosolygott.

- Pontosan ezt vártam tőled. - nézett rám, majd látva totál értetlenségemet elképedt. - Csak nem azt akarod mondani, hogy nem vagy tisztában... - elhallgatott, mert egy pillanat alatt remegve kapaszkodtam a ruhájába. Ő értetlenül nézett rám, majd mellkasán pihenő fejemről felemelve tekintetét rájött, hogy miért bújtam hozzá.