Idegesen tördeltem ujjaimat a Cullen ház konyhájában. Ma este megérkezik a vendég. És akkor minden megtudok. Legalább is remélem.
Edward és a srácok elmentek a közelbe vadászni. Kivéve Jasper.
Csak én, meg a többi lány volt itthon. Esme, aggódóan mellém lépett, és hideg kezét, az enyémre helyezte.
- Ne izgulj! Nem lesz semmi baj.
- De az egész olyan kusza, és már nem bírom tovább. Tudnom kell, mi vagyok!- hangsúlyoztam, de csak egy fáradt mosolyt kaptam tőle.
- Carlisle éjjel-nappal ezen gondolkozik. De nem tudja, még ő sem. Bocsásd meg neki!
Még csak most kapcsoltam, hogy Esme, félre értette.
- Jaj, nem! Én nem vagyok mérges Carlisle-ra. Már így is sokat segített.
Egy ideig csöndben ültünk, mire betáncolt a helyiségbe Alice.
- Mi ez a bús komor ábrázat? Egy kicsit mosolyoghatnátok.
- Bocs Alice, de most valahogy nem megy!- nyögtem ki, mire ő csak még nagyobb vigyorba került.
- Mi volt az a sikítozás tegnap a fürdőszobában?- kérdezte hirtelen kacér, és perverz mosollyal. - Be akartunk menni Jasper-rel, hogy megnézzük minden rendben van-e, de azt tanácsolta, inkább ne. Ki tudja, mit csináltatok.
- Alice!- szólta le mérgesen Esme, én pedig elpirultam.
- Hogy lehetsz ilyen perverz?- néztem rá, de csak elvihogta magát.
- Ugyan már. Ez csak feltételezés!- védekezett, és elsétált.
Nagyot sóhajtottam.
Valahogy ez sem tudta elfújni a rossz kedvem.
És sajnos az lett a következménye, hogy visszagondoltam az álmomra. Álmokra.
- Talán el kellett volna mondanom…- suttogtam magamnak. Nem tudom, miért de úgy éreztem, egyedül vagyok.
- Mit?- kérdezte mellőlem Esme.
- Öö. Hát, szóval már egy ideje egy visszatérő, de annál furább álmom van. Nem tudom, van-e valami köze az eseményekhez.
- Biztosan. Elmondtad már…
- Nem. Még senkinek sem mondtam el. De a baj, az hogy… nem biztos, hogy álmok. Lehet, hogy tényleg megtörténtek velem, csak nem emlékszem rá.
- Ezt közölnöd kellett volna Carlisle-al.
- Tudom, de még sem annyira fontos, mint amik tényleg megtörténtek. Például, hogy megharaptam Edward-ot. - keserűen felnevettem.
- Nem haragszik rád. Inkább aggódik.
Bólogattam, bár akkor sem tudtam elnyomni a lelkiismeretembe felgyülemlő rossz érzést.
Egész délután csak tétlenkedtem. Majd a végén már nem bírtam tovább.
A nappaliban levő szerelmes párhoz ültem le.
Mindketten látták rajtam, hogy nem vagyok épp a legjobb formámban, így Jasper elkezdett nyugalmat áraztani. Hálás mosollyal néztem rá, majd úgy éreztem, ki kell adnom magamból.
- Mond csak nyugodtan Bella. Meghallgatunk. – jelentette ki Jasper, én pedig belekezdtem.
- Szóval, én nem tudom, de…- már mondtam volna mikor hirtelen Alice megszólalt.
- Te figyelj Jasper, hol van a CD-m?- csak most vettem észre, hogy vagy millió lemezt rakosgat az előtte levő tükörasztalon.
- A Debussy tokba. - válaszolta rá nézve, de azért rám koncentrált.
- És akkor hol van a Debussy CD?- kérdezte újra, mire Jasper habozva felelt.
- A Mozart hatodik szimfóniája tokba. - válaszolta, de Alice újra kérdezett.
- És akkor hol van Mozart hatodik szimfóniája?
Jasper, nyugodt hangon, de azért kicsit hadartan mondta:
- Figyelj drágám, megspórolok neked egy kis időt. Az 1200 lemezből egyik sincs a helyén. - jelentette ki teljesen nyugodtan, habár tudtuk, hogy ettől kicsit Alice mérges lesz.
És ez így is történt.
Egy ideig, mint aki nem kap levegőt, majd haragosan megszólalt.
- Jól van. Csak semmi pánik. Majd én szánok rá, egy kis időt, és rendbe rakom. Ha már te ilyen kedvesen fel turmixoltad.
- Ha már úgyis megcsinálod, lehetne, hogy téma, vagy ABC sorrend szerint rakd?- kérdeztem, mire Alice kínosan megvonta vállát.
- Nem is tudom. Előbb meg kéne beszélnünk.
Na nálam itt pattant el a húr.
- Úristen, micsoda problémák, te jó ég!
Mindketten rám néztek.
- Ne haragudj. - állt fel Alice, és megölelt. - Nem beszéltél a testvéremmel?
- De Alice beszéltem vele, de úgy érzem, van valami még mindig, amit jó volna megbeszélni.
- Figyelj Bella, azért mert ideges vagy, azért ne Edward-ot hibáztasd!- oktatott ki Jasper, mire én dühös pillantást lövelltem felé.
- Tudjátok mit, én ezt nem bírom tovább, hazamegyek. Addig is, csinálok valamit. - álltam fel a bőr kanapéról. Egyedül Alice állt fel, szerelme ülve maradt, csak rám szegezte tekintetét.
- Várd, már meg még megjönnek! Már korán reggel elindultak, és a közelben vannak. Nem sokára hazajönnek. Szerintem délre már itthon lesznek. Főleg Edward miatt. Biztos vagyok benne, ahogy csak tud, siet vissza hozzád. Nem szeret sokáig egyedül hagyni, még akkor sem, hogy tudja, mi itt vagyunk.
Nagyot sóhajtottam. Végül is igaza van. Bár határozottan, majdnem de párhuzamot von ez az esemény, a néhány hónappal ezelőttire
- Alice!- állt fel Jasper, látva, hogy valamint nagyon elgondolkodom.
- Mi az?
- Szólj Esme-nek, hogy készítsen valamit Bellának.
- Rendben. - mondta, hisz látta, Jasper, beszélni akar velem. Majd eltűnt.
- Nézd Bella, nem kell aggódnod. - közelebb jött, elvégre már majdnem meg tudom védeni magam, de azért az egy lépés távolságot megtartotta. Ez az első, hogy tényleg konkrétan csak ketten beszélünk.
- Én csak. Most valahogy nem ezeken gondolkozok, amik most történtek. Hanem ami, néhány hónapja.
- Mire érted?
- Vissza fog jönni értem. - suttogtam, és az egyik üvegablakhoz sétáltam, majd kinéztem az erdőbe.- Csak idők kérdése.
- Ki Bella?
- Hát Victoria. - mondtam, és visszafordultam Jasper felé.
- Nem fog visszajönni.
- Dehogynem. Azt hiszed, hogy csak úgy tétlenül fogja nézni, ahogy megöltük, azt a személyt, akit ő a legjobban szeretet?
- De Bella… már egyedül van. Laurent pedig olyan életet akar élni, mint mi. Senki nem segít neki.
- És szerinted mennyi időbe telik, amíg a legtöbb vámpírnak nem újságolja el, hogy megöltétek? Sőt, ha olyan, akkor még el is túlozza a dolgokat. Vagy szól a Voltúrinak vagy minek.
- Te tudsz a Voltúriról?
- Keveset. Annyit tudok, hogy ők képviselik a vámpírokat, és ők vigyáznak, hogy nehogy kiderüljön a létezésetek. Edward is oda ment volna, hogy megölesse magát, ha én nem éltem volna túl, a balett stúdióban.
- Értem. Nos, igaz, hisz az tényleg nem lenne jó, ha a Voltúri megtudná, hogy egyáltalán te vagy, és hogy tudsz rólunk.
- Megölnének? - kérdeztem remegő hangon.
Bólintott egyet.
- De mi akkor is megvédenénk.
- Nem vagyok fontosabb, mint ti! Én csak ember vagyok. - kimondtam, persze, de ez mára már egyáltalán nem volt biztos.
- Nem kell aggódnod. Amúgy megjöttek Edward-ék. - mondta hirtelen, én pedig felvontam szemöldököm.
- Honnan tudod?- kérdeztem, de ő csak mosolyogva a hátam mögé mutatott.
Buzgón megfordultam, és igaza volt.
Emmett dzsipje, most állt meg a ház előtt. Még jobban az üvegfalhoz léptem.
Kiszállt a kocsiból, Carlisle, Emmett, majd Edward.
Úgy tűnt, nagyon veszekednek valamin.
Én sajnos, nem tudtam kivenni, hogy min, de mikor megfordultam, Jasper összevont szemöldökkel nézte az érkezőket.
- Min veszekednek?
- Ha hiszed, ha nem, ugyanazon, mint te az előbb, én velem. - nézet rám, és kiment a nappaliból.
Megfordultam, de ott már csak Edward-ot láttam dühösen a kocsira támaszkodni.
Mintha megérezte volna, hogy figyelik, hátra nézett.
Szemünk találkozott, majd mintha a haragja, egy szempillantás alatt, eltűnt.
Elmosolyodta magát, mire én is vigyorba terültem szét.
Hihetetlen gyorsasággal eltűnt, és mire én észbe kaptam volna, már a derekamat ölelte át.
- Szia!- nevetett fel, mire én is elkezdtem nevetni.
- Szia!- fogtam magam, és megfordultam. Majd átöleltem.
- Nem voltál mellettem reggel. - emlékeztettem, hisz mikor felébredtem nem volt mellettem.
- Ne haragudj, de muszáj volt elmennünk, vadászni. Már hajnalban elmentünk, hogy mi hamarabb visszaérjek hozzád. - suttogta fülembe. - Ígérem, bepótoljuk.
- Ajánlom is!- húzódtam el, és mérges szemekkel néztem rá, de ő tudta, hogy én sose lennék mérges rá!
Még jobban elnevette magát, majd kivált az ölelésből, és derekamat megfogta, vezetni kezdett.
A konyhába mentünk, ahol már mindenki összegyűlt. Tiszára, mint mikor elsőnek hozott el ide Edward.
Ahogy beértünk, azonnal előttem termett Carlisle.
- Hogy érzed magad Bella?
- Jól. – válaszoltam.
- Nem érzel sehol fájdalmat? Vagy szorító érzést?- folytatta a kérdezősködést.
- Nem. Inkább csak félek, és aggódom a jövő miatt.
Elmosolyodta magát, de ez amilyen hamar jött, olyan hamar el is múlt.
- Nem kell.
A nem rég érkezők összenéztek. Sajnos, ez sem kerülte el a figyelmem.
Kérdőn páromra néztem, ő pedig a szemembe fúrta az övét. Tudta, nagyon jól, hogy nem kerülte el figyelmem, ez a gyors pillantása fivérével, és nevelő apjával.
Nagyot sóhajtott, majd bele kezdett.
- Emlékszel még James társára Vicoriára? Hülye kérdés, persze, hogy emlékszel. - ezen inkább csak, ő idegesítette fel magát, mintsem engem. - Szóval, alig pár órája találkoztunk vele. Az erdőben kószált. Carlisle határozottan állítja, hogy téged keres. - dühös pillantást vitt apjára.
- Ez igaz. - suttogtam, mire mindenki kérdőn nézett rám. - Edward, ezen ne csodálkozz. Megöltétek a társát, akit szeretett, naná, hogy bosszút akar állni. - értetlen tekintetüket látván, körbenéztem, majd megakadt szemem Rosalie-n. – Rosalie, te nem állnál bosszút, ha valaki megölné Emmett-et?
- Hát annak, tényleg erősnek kell lennie, hogy engem megöljön. - nevetett fel Emmett, mire egy csomó unalmas pillantást kapott.
- De, bizonyára, nem nézném ölbetett kézzel.
- Na ez az! Victoria sem fogja, de neki is van esze. Egyedül nem jönne ide, ahol ennyi mindenki védelmez. Megpróbálja, azt ki lesni, hogy mikor vagyok egyedül.
- Akkor soha nem hagyunk egyedül. Soha nem fogom megengedni, hogy az a nő, akár egy mérföldes körzetbe, is a közeledben legyen. Úgyhogy jobb, ha hozzá szoksz, hogy mindig lesz veled valaki!- csattant fel dühösen Edward.
- Mi lenne, ha ide költöznél?- ajánlotta fel Alice mosolyogva.
- Mi?- kérdeztem kővé dermedve.
Egy ideig mindenki csak hallgatott, majd Edward szólalt meg.
- Jó ötlet.
- Mi? De Edward?- néztem rá megrökönyödve.
- Nézd, így legalább állandóan figyelhetünk, nem kell mindig mászkálnod, hogy itt legyél, vagy otthon. Itt jobban tudunk vigyázni rád. Kösz Alice!- intézte hozzá szavait, nem törődve az én hápogásommal. Majd hátat fordított és elsétált.
Hát ez pompás!
- Na legalább több időt tölthetünk együtt!- egyedül Emmett, örült nagyon, de nagyon ennek az ötletnek. Persze, mindenkin láttam, hogy tetszik nekik, de azért még is a legboldogabb, még Edward-on kívül is, Emmett volt. - Isten hozott a családban húgi!- játékosan megütötte vállamat, majd nevetve elsétált, feleségével az élen.