2. fejezet
Elina 2008.10.06. 18:05
Lassan mocorogni kezdtek a tisztáson pihenők. A lord tekintete hirtelen találkozott egy éber, zölden csillanó pillantással.
Lion nézett vissza rá. A két férfi nem szólt, tekintetükben azonban egy megállapodás volt olvasható: "nem beszélek róla..."
Hawk ezt arra értette, hogy Liont látta Elina mellett, az Oroszlán viszont arra, hogy érzékelte a lovag Elani iránti titkolt
érzéseit. Mindketten némán, aprót biccentettek a másiknak. Majd csendesen felálltak, és tűzifa után néztek, mert az este
gyűjtött takaros halom elfogyott. Az idősebbik lovag odament lovához, és fülébe súgott valamit. A nemes állat ránézett,
és mintegy bólintott. Hawk arra kérte, figyelje a környéket. Majd végigsimított a ló nyakán. Lion első útja szintén a
lovához vezetett.
- Gyönyörű állat. - súgta Hawknak elismerően Lion - és sokra képes.
- Igen, de a Tiéd is...- válaszolt Hawk - menjünk, mielőtt felébrednek. Még meg is kellene rakni a tüzet a reggelihez... Ne
haragudj, de mondanék valamit...- kezdte az idősebb lovag, miközben a fák közé értek.
- Igen?! - nézett várakozón az ezüstszőke.
- Mi lenne, ha együtt folytatnánk az utunkat egy darabig? Zavaros idők járnak... úgyis egyfelé mennénk. No és megígértem
a két árvának, hogy megvédem őket... Ha többen vagyunk, jobbak az esélyeink.
- Hmm... megfontolandó. De egyedül nem döntök. Meg kell beszélnem a társaimmal. És a tieid mit szólnának hozzá?
- Megértem... Ó, velük évek óta együtt vándorlunk. Mindannyian elfogadjuk a másik döntését, és csatlakozunk. Épp a
megérkezésetek előtt beszélgettünk arról, hogy kevesen vagyunk a két gyermek mellé. Valaki a vesztüket akarja. Mindenáron.
- Honnan ismered őket?
- Az édesapjukat ismertem. Jó barátom volt. A halála nem marad megbosszulatlan. És a kardot is vissza kell szerezni.
Mágikus képességekkel bír, ennyit tudok róla.
- Elina beszélt róla egyszer, amikor ott voltam náluk. Az Ezüst Hold Kardja... Milyen furcsa...
- Mi furcsa?
- A Vörös Hold Kardja pedig apámé volt. Elragadták, amikor a családommal végeztek.
- Ez nem lehet véletlen...
- Valóban. A Démonnak csak idő kérdése, hogy a kardok titkára rájöjjön. Mert biztos vagyok abban, hogy mindkét gaztett az ő
lelkén szárad... és a támadás is a Knights testvérek ellen.
- Hmm... Abban is biztos vagy, hogy Morodas átadta neki a kardokat?
- Mondasz valamit... egyébként pontosan én sem ismerem a kardok titkát. Alisa viszont igen...
- Ki?
- Alisa de Dracon, a Sárkányhercegnő. Őt is elrabolták. Mi az ő nyomát követjük.
- Miért Sárkányhercegnő?
- Az ősei sárkánylovasok voltak... de a családjában lassan kihalt ez a képesség.
- Értem. Nos, ennyi tüzelő azt hiszem, elég lesz...- mondta Hawk. Lion csak bólintott. Tényleg jókora adag gallyat
gyűjtöttek... visszatértek a táborhelyükre.
A tűz halk pattogására felneszeltek a többiek. Álmosan nyújtóztatták tagjaikat. Roberto azonnal nővéréhez szaladt. Elani
lassabban követte.
- Éhes vagyok. - jelentette ki a kisfiú.
- Menj, mosakodj meg. Majd Tenoro elkísér...- nézett a dalnokra Elani - addig elkészítjük a reggelit. A két fiatal nő máris
a tűz mellett szorgoskodott. Elani az útiholmijából kiszedett egy üstöt, aztán a pap kezébe nyomta. Annak semmit nem kellett
mondani, már ment is vízért, vállán sólymával. Összeszokottan mozdultak. Lion figyelmesen nézte őket, és magában elismerően
elmosolyodott, de arcára ez sem ült ki. Megállapította, hogy remek kis társaságba botlottak...
Ryken már ellátta a lovakat, és itatni vitte őket. Hawk lova is engedelmesen követte. Tenoro, Arasus és Roberto pedig
nevetgélve jöttek vissza a forrástól.
A két lovag a tűz mellé ült. Elani rögtön a kezükbe adott egy-egy cipódarabot és egy kis sajtot. A tegnapi sült húsból is
jutott mindenkinek még egy kis adag. A két lány teát készített. A forró ital mindenkit átmelegített, hiszen a hajnalok még
dermesztően hűvösek...
Amikor az evést befejezték, Hawk megszólalt:
- Sir Karleen! Beszéltél a társaiddal?
- Igen. Úgy döntöttünk, csatlakozunk hozzátok. Hiszen a célunk azonos. Együtt könnyebben elérjük...
A kis társaság tagjai örömmel fogadták a hírt. A Knight lány egy picit elpirult, ahogy Lion ránézett. A közjátékot most
nem látta senki. Mindenki az induláshoz készülődött, amikor Elani hangja dühösen felcsattant:
- Tenoro, Te anyaszomorító! Mit műveltél már megint?! Nem a ruhámra kell öntened a maradék teát, hanem a tömlőbe!
Az pedig nem én vagyok... Csurog belőlem a tea!
A dalnok zavartan szabadkozott, de közben vidám huncutsággal kacsintott társaira, mondván: véletlenül megbotlott egy
gyökérben... Kitört a nevetés. A nő félig nevetve, félig dühösen keresett magának holmija közt száraz ruhát, majd elment
átöltözni. Amikor visszaért, a férfiak elismerően összenéztek. Hawk le sem tudta venni a szemét a lányról. Tenoro
elégedetten elvigyorodott. Sikerült! Végre valami nőiesebb holmi...
- Indulhatunk végre? Be kell mennünk a városba. Jack fogadójában ebédelünk. Hátha hallunk valami használhatót. Meg be is
kellene szerezni pár dolgot az útra. És mindenkinek lovat. - szólt Hawk.
- Mi Robertoval és Arasussal élelmet vásárolunk. Szerintem addig majd ki tudtok választani pár jó lovat...- szólalt meg a
félef nő.
- Elani, Te a természet gyermeke vagy, jobban ki tudod választani a megfelelőt... úgy hogy először ebéd, majd lóvásár.
Utána mehettek a piacra... Ott köszörülheted az éles nyelvedet...- vigyorodott el Tenoro.
- Te beszélsz?! Soha be nem áll a szád.
- Még szép. Dalnok vagyok...
- Abbahagynátok?! Már csak mi maradtunk le... - szólt közbe Roberto arra célozva, hogy a többiek már a város felé vezető
útra tértek. A völgyben kanyargó poros út elég népes volt. Társzekerek döcögtek, egy-két előkelőbb kocsi, fegyveres
kísérettel... Gyalogosan és állatot hajtva mezítlábas parasztok siettek a piacra.
- Hmm... úgy látom, jókor jöttünk... - bólintott elégedetten Ryken - hetivásár van...
- Tenoro, vigyázz a szádra! Nagy a tömeg. Nem állod meg... Még kotyogni fogsz...
- Nem vagyok én tyúk... annál inkább Te, Elani...
- Ti sohasem hagyjátok abba?- nézett rájuk Roberto csodálkozva.
- Bizony! Olyanok, mint két nagyra nőtt kisgyerek, ha összeeresztik őket...- mosolyodott el Arasus.
- Fogd be, bátyus! Inkább énekelj!
A Knights testvérek és Lionék meglepődve fordultak hátra. Bátyus?!
- Mit néztek? Nem tehetek róla, hogy ilyen idióta unokabátyám van...- morgott Elani.
- Azért valld be - néha jó - hogy vagyok...
- Amikor feleslegesen nem beszélsz. És nem teszel perverz megjegyzéseket.
- Jó, hogy mondod... - vigyorodott el a férfi, de időben visszakozott, meglátva húga vasvillatekintetét.
A tömeggel együtt besodródtak a városkapun. A két testvért pártfogásukba vették, hogy véletlenül se szakadjanak el tőlük.
Lion Elinát a lovára ültette, és hasonlóképp cselekedett Hawk Roberoval. A többiek már mind ismerősek voltak itt, könnyen
eltaláltak a fogadóig.
Jacknál is rengetegen tolongtak. Az ivó dugig volt a vásározókkal. A fogadós viszont alig hogy meglátta lord Hawkot és az
Oroszlánt, valamint csapatukat, azonnal eléjük sietett. Volt egy-két kisebb, az előkelőbb vendégek számára fenntartott
terme, ahol a kiváltságosak nyugodtan megpihenhettek és étkezhettek.
- Minő megtiszteltetés, és öröm... Régen jártatok már erre! Hölgyeim... legyetek üdvözölve az öreg Jacknál.- hajolt meg.
Majd beljebb invitálta őket, az egyik különterembe.
- Mit hozhatok? A kedvenceteket? - kérdezte Tenorot, mire a dalnok a többiekre nézett:
- Nektek is? Tényleg nagyon finom. Pecsenye, de különleges mártással.
A társai rábólintottak. A fogadós már el is sietett, hogy szóljon a konyhában. Közben vitetett nekik jóféle vörösbort is.
Ebédjüket hamar elkészítették, és már neki is láthattak. Mindannyiuknak nagyon ízlett. Amikor jóllaktak, Tenoro, Arasus és
Ryken kicsit elvegyültek a kint lakomázók közé. Hírekre, információkra vadásztak, persze nem feltűnően. Addig a
különszobában maradtak sokféle dologról beszélgettek.
A két testvér megtudta tőlük, hogy Anath szabad kereskedőváros. Egyik környékbeli hercegséghez sem tartozik. Különleges
helyzete teszi lehetővé, hogy ebben a zűrzavaros, belvillongásokkal, rablóhadjáratokkal teli időkben aránylag nyugodtan,
és biztonságban lehetnek. A város vezetője nem egy ember, hanem egy városi tanács, aminek tagjai a legtekintélyesebb
polgárok közül kerülnek ki.
Lion a beszélgetés alatt egyre komorabb arckifejezéssel ült közöttük. Majd halkan megszólalt úgy, hogy csak a lovag hallja,
mit mond:
- Azt hiszem, ez csak eddig volt így... Morodast és csatlósait érzem... Meg halálfélelmet, nem túl messzire innen... a
városon belül. Kérlek, lovag, vidd el innen őket... vigyázzatok rájuk. Rykennel és Anterrel megpróbáljuk feltartani és
tévútra vezetni az üldözőket... mert érzem, hogy keresnek...
- Morodasnál vannak a kardok. Ugye, azt hiszi, a testvérek tudják a titkát?! - súgta Hawk gondterhelten ezüstszőke
társának. Az csak bólintott. Majd hozzátette:
- Azért akarja megöletni őket... hogy ne a Démon, hanem az ő kezében legyen a hatalom...
- Az alvezér titokban a főnökére tör?!
- Igen, valószínű. De nem hinném, hogy őgonoszsága nem sejti...
- Hmm... Akkor mi most egy tűzfészek kellős közepén ülünk...
- Ezért kell mihamarabb eltűnnünk. Az Arany Zuhatagot ismered félúton Tanan városához?
- Igen, már jártunk ott...
- Ha valami történne, mentsétek Elinát és Robertot... ott találkozunk.
Hirtelen kivágódott az ajtó, mire Elani és a férfiak fegyvereikhez kaptak. Szerencsére csak Anter jött, de lélekszakadva.
- A városban eluralkodott a zűrzavar. Mindenhol zsoldoscsapatokba botlik az ember. Tenoro éa a Mesterem vesz néhány lovat,
meg élelmet, aztán jobb lenne elmennünk innen...
- Helyes, készüljünk. Ennivalót és néhány nélkülözhetetlen holmit még Jack barátunktól is beszerezhetünk... Elani, ugye,
megteszed?
- Hát persze. - indult a fogadóshoz a nő, és máris intézkedett, majd némi csengő aranyakkal honorálta vendéglátójuk
buzgalmát.
Arasus felmálházta az időközben meghozott lovakat. Roberto segített. Majd mindenki nyeregbe pattant. Ideje is volt...
A főbejárati súlyos tölgyfaajtót nem kinyitották, hanem "nemes" egyszerűséggel bedöntötték bizonyos hívatlan, fegyveres
látogatók...
Addigra már az ivó eléggé kiürült. Csak egy-két erősen italos állapotban leledző vendég feküdt a durva deszkákból összerótt,
nehéz asztalok alatt, vagy támasztotta a padokon ülve zavaros szemekkel a falat... A röhögő martalócok szórakozásból
vadászatot rendeztek rájuk. Majd megunták, mikor már mindegyik a vérében fetrengett, és új préda után néztek: hol van
a fogadó női személyzete?! Az egész épületet feldúlták...
Addigra már Jack és családja segítségével a csapat és a szolgálók kimenekültek egy rejtett úton, viszont kissé később a
zsoldosok a nyomukra akadtak.
Kurjongatva hívtak erősítést. Lion két mágustársával hátramaradt, hogy fedezzék a többiek menekülését. A már jócskán kapatos,
szedett-vedett fegyveresek könnyelműen támadtak a fiatal varázslóra. Ő híres volt... de az alkohol már úgy eltöltötte a
zsoldosagyakat, hogy nem ismerék fel... Józanul soha sem kötöttek volna belé... Az Oroszlán és két társa megpróbálta őket
minél jobban elcsalni a menekülőktől... Ez pedig úgy sikerült, hogy az ezüstsörényű fiú engedte, hogy könnyebben
megsebesítsék. Azt hitték, hogy legyengült. Alkalmas helyen a három mágus szembefordult tekintélyes számúra duzzadt
üldözőcsapatával. Kinyújtották kezeiket, és egy közös varázslathoz folyamodtak. Ryken és Anter szélörvényt idéztek meg,
Lion pedig szikrázó energiakisüléseket, ami energiaörvénnyé egyesült, és végigsöpört a döbbent martalócokon. Nem sok maradt
belőlük... testüket a hatalmas erő a házfalakba passzírozta.
A három mágus elindult kifelé a városból. Útjukból kisebb varázslatokkal takarították el a kellemetlenkedőket... amikor Lion
lova nyugtalanul horkantva jelezte: kisvártatva nemkívánatos találkozásban lesz részük... Mindhárman megérezték a
feketemágia borzongatóan jeges fuvallatát.
- Morodas... - mormogta Ryken gyűlölettel.
- Lám, újra találkozunk... pedig azt hittem a múltkor, hogy meghaltál... de most nem fogsz megmenekülni... - sziszegte a
feketemágus utálattal vegyes lenézéssel az ezüstszőke fiúnak.
|