2. fejezet

Cesarina és Devon még jó ideig a lány szobájában voltak. Nehéz volt úgy ruhát választani, hogy az terepre is jó legyen és ne is legyen rosszul, ha tükörbe néz. Ráadásul Cesa ideges is volt az ügy miatt, ami meg is látszott rajta.
- Remélem épp azon agyalsz, hogy jutunk át az erdőn. - Zavarta meg gondolatait barátnője.
- Persze..már az odajutás is kész gyönyör, lesz. Csak az nem fog észrevenni minket, aki nem akar. - mondta, és kivette kedvenc fekete ruháját. - Azt hiszem kerülő úton kell mennünk, a Sötét Tölgyesen.
- Hurrá! - Fintorgott a lány nagy lelkesen. - Nagyobb kerülő nem jutott eszedbe? - Cesa átpillantott a válla fölött, és megvillant a tekintete. - Van jobb ötleted? Ha igen, epekedve várom.
- Szerintem rövidebb lesz az út, ha van mivel elütni az időt. - Vigyorodott el a lány. - Nem semmi a kíséretünk, nem?
- Te hogy tudsz egyik percben szemtelen, a másikban pedig rohadtul kaján lenni? Amúgy is te ismered őket, én nem. Nekem ők csak egy újabb feladat.
- Igen azt láttam. - Vigyorgott tovább. - Különösen ahogy a hercegre néztélr30;
- Mire is célzol tulajdonképpen?
- Semmire. - Egy nagy sóhaj után, inkább témát váltott. - Szerintem így is csinos vagy. Nem mehetnénk már? Szeretnék túllenni rajtar30;
- Nem is tudom, ki van vele baráti viszonybar30; - felelte Cesa, majd mégegy pillantást vetett a ruhájára és elindult kifelé a szobából. Házi kedvence hűségesen követte.
- Nem is azt mondtam, hogy: rIlyen mély baráti pillantásokat még életemben nem láttamr30;!r1; - Kicsit rájátszott az előadásra, s közben próbált lépést tartani Cesával.
A lány levágtatott a lépcsőn,és egyenesen a nappaliba ment,ahol kinyitott egy szekrényt,ami roskadásig volt fegyverekkel. Pár pillanatnyi tanakodás után két hosszú kardot húzott elő,és a hátára erősített tokokba csúsztatta.
- Mehetünk? - Nézett körbe.
- Alig várom. - Devon közben rámosolygott kíséretükre és nagyon remélte, hogy remekül ellesznek a fiúkkal az úton.
A többiek is bólintottak, beleegyezésüket adva. Cesával és a herceggel az élen, megindult a csapat. A kastély oldalánál felnyergelve lovak álltak. - Ezekkel megyünk, mert rázós utunk lesz. - mondta a lány,és felült kedvenc fehér hátasára.
- Ezek szerint nem a szokásos úton kíván menni, igaz? - A kérdező a herceg volt, aki már szintén lován ült és ismét a lány mellé került.
- Igen. A Sötét Tölgyesen átmegyünk. Vagy azt akarja, hogy mindenki tudja,kik vagyunk,és hová tartunk? - kérdezett vissza Cesa és elindult,nem várva meg a választ. Nem volt túl jó kedve ettől az egésztől.
- Bocsánat kisasszony. - További beszélgetést inkább nem akart kezdeményezni. Megértette a lány idegességét és nem állt szándékában tovább bosszantani őt.
- Hanyagoljuk a kisasszony megszólítást,jó lesz a Cesa is. - morogta a lány. rA fenének kell ilyen rohadt udvariasnak lennie?r1; - átkozta magában a herceget.
- Ahogy kívánja. - Bólintotta. rAjjaj! Harap a hölgy.r1; Magában jót mosolygott a golgon.
- Devon, te maradj az urakkal, én egy kicsit előre megyek. - mondta, mikor már néhány órája úton voltak és előre lovagolt. Rossz érzései voltak.
Ezek beigazolódni is látszottak kétszáz méteren belül. Pár tünde került látótávolságba, de őt még nem vették észre. Gyorsan egy bokorcsoport mögé húzódott és fülelni kezdett. Túl sokat nem hallott, mivel társai hamar beérték. Kis időbe telt, míg megértették mért bujkál vezetőjük, de addig is jobbnak látták leállni és csendben maradni. Mivel nem nagyon halott semmit, ezért előbújt rejtekéből,és a tündék elé lovagolt.
- Üdv!
- Önnek is. - Jött a kimért válasz egyiküktől.
- Nem ismernek meg? - kérdezte csodálkozva.
- De Cesarina kisasszony, megismerjük. Őket kevésbé. - Biccentett a még mindig bujkálók felé.
- Velem vannak. - mondta a lány és intett a társainak, hogy bújjanak elő.
- De nélkülük kell átmennie. - Nem hangzott valami kedvesen, de ez senkit sem lepett meg.
- Velük megyek át. - jött a nyugodt válasz.
- Devon kisasszonnyal biztos, de azok ar30; szárnyasok itt nem mennek át.
- Pedig át fognak. Velünk együtt. Az uralkodóhoz jöttünk.
- Ő tud róla?
- Most majd fog.
- Azt még megvárnám, hogy értesítsen róla.
- Ne raboljuk egymás idejét!
- Feltételeztem, hogy nem jókedvéből van velük. - Jegyezte meg gúnyosan, majd sóhajtott egy nagyot. - Ha vállalja értük a felelőséget és parancsba is adja az átengedésüket, ekkor semmit sem tehetek. - A megadó hangnem mögé még beférkőzött egy rsajnosr1; is.
- Én vállalom a felelőséget értük. - mondta Devon. - Legyen elég ennyi.
- Ahogy parancsoljar30;- Kelletlenül intett a társainak és fortyogva nézte, ahogy továbbvonul a csapat.
Az Árnyak Erdeje varázslatos hely volt. Különleges erő járta át, és megbabonázott mindenkit. Nézelődve és egyesek olykor kicsit félve lovagoltak tovább lépésben és szorosan felzárkózva.
- Csak nem félnek? - kacagott Cesa.
- Csak önért aggódunk. - Felelte egyik kísérője. - Nem szeretnék túlságosan lemaradni, nehogy valaminek esélye legyen kegyednek ártani.
- Gondolja, hogy itt engem bármi baj érhet?
- Sosem lehet tudnir30; A fogadtatást figyelembe véver30;
- Én itt nőttem fel. - felelte a lány. - Én itt otthon vagyok.
- Ez roppant megnyugtató. - A mosoly mögött meglapuló mondatot inkább megtartotta magának. rAkkor majd meg tudja mondani, mi tép szét minket.r1; Ekkor fehér farkasok léptek elő a fák sűrűjéből. Cesa és Devon leugorottak a lovakról, és jól megölelgették a fél lónyi méretű lényeket.
- Hogy maguknak milyen széles baráti körük van?! - Mosolygott rájuk a herceg odasétálva. - Megtisztelnének egy bemutatással, ha szépen kérem?
- Ők az Árny Őrök. - mutatott az állatokra Devon. - Ők is elfek, csak alakváltók. A lények meghajoltak a herceg előtt. Ő viszonozta a gesztus, majd bemutatkozott, végül Cesa felé fordult.
- A továbbiakban ők is megtisztelik társaságukkal a csapatot?
- Igen. Gond?
- Dehogy. - Vágta rá azonnal. - Én személy szerint kifejezetten örülök neki. - Cesarina elmosolyodott, először a nap folyamán.
- Folytathatjuk az utat? - Egy bólintás volt a válasz. Mivel a hercegnek nagyon úgy tűnt, hogy Cesa ma már nem fog harapni, bátorkodott visszasegíteni őt a lóra. A lány megengedte,és a herceg szemébe nézett. Tetszett neki, amit látott. A férfi is kihasználta a lehetőséget egykis rtanulmányozásrar1;. Az a fajta volt, aki hitt abban, hogy a szem a lélek tükre. Cesarina elpirult,és inkább elfordította a tekintetét. Alig húsz perc múlva elérték a tündék várósát. Apró kis lámpák világították meg az árnyas várost. Egyeseknek még igencsak új volt a látvány. Csak a két barátnő ismerte ezt a helyet annyira, hogy ne lepődjenek meg. Boldog, felszabadult mosollyal néztek körbe.
- Olyan jó itthon lenni. - suttogta Devon, ahogy a palotához közeledtek.
Mindenhol megnézték őket,de az angyaloknak nagyon nem örültek. Az elég rövid út a palotába, most a legtöbb angyalnak úgy tűnt, van az egy órás is. A kivételt a herceg képezte, aki nem az utat vagy a lakosok reakcióit figyelte, hanem Cesát. A lánynak a tarkóját csikizte a figyelő tekintet,de nem fordult hátra. A palotában rögtön a királyi pár elé vezették őket. A lányokat követően a herceg, majd az ő példájára a többi angyal is egy meghajlást követően tisztelettel bemutatkozva köszöntötték az uralkodó párt.
- Felség, azért jöttünk, hogy figyelmeztessük. - kezdte Cesa.
- Talán valami baj van? - A királynő hangjában aggodalom csengett, de ezt nem akarta kimutatni.
- Hallgatlak Cesarina. - Bólintott a király.
- Háború készül. Az Angyalokat megtámadták a mordelek. - A királyi pár meglepett tekintete az említett faj képviselőire tévedt, majd összenéztek.
- Sajnálom, hogy ezzel a hírrel kellett hazatérnem. - mondta Devon szomorkásan.
- Ugyan! - Mosolygott rá a királynő. - Hisz nem tehetsz róla. - Cesa hátrébb húzódott, hogy barátnője nyugodtan beszélhessen a szüleivel. Észrevette,hogy valaki figyeli. Egy tünde. Nagyon ismerős volt az arca,de nem tudta,hogy vajon honnan.