† Első fejezet †

Delia dühösen rúgta be szobája ajtaját. Vállán lévő táskáját a sarokba dobta, mielőtt teljes erejéből becsapta volna az ajtót. Arca eltorzult a fájdalomtól, mialatt hátrált pár lépést, s keservesen az ágyára dőlt le. Szomorú, fájdalmas arcát a párnájába fúrta. Mért, kérdezte magában. Mért van az, hogy a Sors ennyire kegyetlen és szörnyű élettel áldotta meg? Megfordult, így könnyes tekintetét a plafonra emelte.

Delia tizenhét éves, gyönyörű, fiatal nő volt. Porcelánfehér arca szinte világított sötét szobájában. Hollófekete haja a szemébe lógott, így kicsit eltakarta szürkészöld tekintetét. Karcsú, nőies alakja alatt egy kissé besüppedt rozoga ágya. Oldalra fordította a fejét, hogy végigpillantson jelenlegi lakhelyén:

A szoba nem volt óriási, inkább nevezhetnénk egy egérlyuknak. Sőt, még annak se... Az ágya az északi részen helyezkedett el, mely már vagy három éves kora óta megvan neki. A pihenőhellyel szemben lévő kisebb ablak üvegei itt-ott repedt volt, ami alatt egy faíróasztal helyezkedett el, melyen egy lámpa, néhány lap, s egy toll pihent. A szürkés színű falnál még egy öreg szekrényt is láthattunk, melyben Lia ruháit találhattuk. Mélyet sóhajtva ismét a plafont kezdte el intenzíven bámulni.

Ez a szoba egy hatemeletes háznak a része volt, ahol édesanyjával élt, kit tiszta szívéből gyűlölt. Hogy mért? Talán mert elege volt, hogy nem mehetett el ebből a disznóólból. Hogy nem élhetett normális életet az anyja pasijai miatt. Hogy az anyja valójában egy... kurva volt.

- Delia Elizabeth Oldben! - ordította valaki a nevét. A lány nagy nehezen fölállt, szemeit megtörölte, s kicsit rendbe téve a kinézetét kinyitotta az ajtaját. Hangtalanul leosont a pár lépcsőfokból álló lépcsőn, s fejét lehajtva szólalt meg halkan.

- Tessék?

Az anyja a nappaliban ült. Hidrogénszőke, festett haja kicsit kócos volt előző partnere miatt. Egy halványrózsaszín miniszoknyát viselt, ami alá egy fekete, nyitott szexharisnyát vett fel. A tanga pedig valamelyik sarokban heverhetett, darabokra tépve. Mellén nem is egy melltartó, hanem inkább egy mellemelő volt, de jelenleg csak egy testre feszülő, sötét toppot hordott. Lábán egy öt centiméter magas, vakítóan sárga, tűsarkú cipő helyezkedett el. Kezében egy cigaretta díszelgett, melyet hamarosan a szájához emelt, hogy letüdőzhesse. Mélyet köhögött, ahogy élettelen barna tekintetét a lányára emelte.

- Takarodj a konyhába és mosogass el! Utána húzz el innen! - parancsolta, miközben másik kezével vastagon kikente ajkait.

- Egy újabb strici? - kérdezte ismételten csak halk hangnemben.

- Szóltál, te hülye kölyök?

- Nem, anyám, nem szóltam. - felelte szomorúan, lehorgasztott fejjel, majd a konyhába lépett.

Megengedte a forró vizet a mosogatóba, tett bele egy kis mosogatószert, majd szép sorjában kezdte el mosni a több napja mocskosan álló tányérokat és evőeszközöket. Miután végzett, eltörölte, s el is pakolta.

A mai nap péntek volt, és minden pénteken egy negyvenes éveiben járó férfi jött fel hozzájuk. Delia gyűlölte ezt az embert. Nem csak, hogy anyjával, de még vele is kikezdett. Egyszerűen undorodott tőle. Hányingere volt ettől a szakmától. És a tulajdon anyja ezt csinálta nap, mint nap! Istenem, bármit megtett volna, ha Ő is egy szerető családban élhetett volna. Ha lehetne egy édesapja, aki megszidná, ha valami rosszat tenne... Ha az édesanyjának a legféltettebb titkait elmondhatná. Ha lehetne egy kistestvére, ha... Ábrándozásaiból a csengő hangja hozta vissza.

- Delia! - rikácsolta anyja. - Nyisd ki az ajtót! - a nő elnyomta cigijét, s az utolsó simításokat végezte magán.

A lány lassan odasétált és kinyitotta az ajtót. Az az alak állt ott. Részeg tekintete vággyal volt megtelve és ezzel a pillantással mérte végig Deliát. Nem sokkal magasabb nála. Haja már kopaszodott, tekintete sötétbarna. Nagy sörhasa volt, hurkás lába, kérges keze. És ami még eléggé bosszantó volt, hogy kétgyermekes családapa, egy szerető feleséggel, aki halálra aggódja magát miatta. Általában élettársa ilyenkor úgy tudja, hogy elutazik munkája miatt. Ám ez egyáltalán nem így volt...

A férfi belépett. Cigaretta és alkohol, ez volt az első gondolat, ami eszébe jutott a lánynak. A hím keze már a lány testét barangolták.

- Eliza... Hogy milyen gyönyörű vagy... - a szavakat csak nehezen ejtette ki. Látszott rajta, hogy nemrég jött ki a kocsmából.

- Uram... Kérem, engedjen el... - könyörögte szorosan becsukott tekintettel.

- George! - dőlt a falnak az anyja szétterpesztett lábakkal. - Micsoda öröm, hogy újra látlak.

- Mary... - bűzös lehelete megcsapta a lány orrát. Azonnal elengedte Deliát és a nő felé indult.

Lia könnyes tekintettel a szobájába rohant. Ajtaját becsapta. Ezt nem bírom, suttogta keserű hangján. Az ágyához szaladt, melyet eltolt a helyéről. Alatta egy kisebb kilazított deszka egy dobozt rejtett, telis-tele több hónapra is elegendő pénzzel. Kiszedte, majd a szekrényéhez sietett, ahonnan egy táskát vett elő. A legfontosabbnak vélt dolgait beletette: ruhákat, cipőket és azt a kis dobozt a pénzzel. Fölvett egy pulcsit és egy cipőt, táskát a vállára helyezte, de előtte írt egy levelet, amiben elmondta, hogy megszökik. Halkan elhagyta a szobáját. Anyja lakosztályából sóhajtozások és mocorgások hallatszódtak.

- Viszlát... - suttogta, s kilépett a házból. Baseball sapkáját a fejére téve a kapucniját is ráhúzta. A lift már évek óta nem működött. Tekintetéből folyamatosan sós cseppek folytak, melyek vagy bő pulcsiján, vagy a padlón haltak meg, mialatt rohant a lépcsőn.

Ahogy sétált, macska nyávogását és kutya ugatását hallotta. Egy házaspár veszekedését és egy gyerek üvöltését. A kilences ajtó mögött hangos rap zene bömbölt. A folyosók tele voltak cigarettacsikkekkel és csipszes zacskókkal, illetve sörös üvegekkel, meg újságokkal.

- Jó lesz ezt a mocskot itt hagyni... - sóhajtotta, ahogy leért a földszintre.

- Hova mész, Delia ilyen későn? - kérdezte a portásnő.

- Öm... A barátnőmnél alszom, Mrs. Morcgower. - erőltetett egy mosolyt az arcára a lány, majd intett, és kirohant az éjszakába.

Az eget fekete felhők borították be, ezzel eltakarva a fehéren világító csillagokat. Egy vakítóan fehér villám hasította végig az égboltot, valahol nyugat felé. Delia felemelte tekintetét. Egy mennydörgés után a sötét felhők elengedték terhüket; esni kezdett. Egy fáradt sóhaj szakadt fel hősnőnk tüdejéből. Átölelve magát, kicsit vacogva folytatta útját.

Hová menjen, tűnődött magában, hisz nincs senkije, aki befogadhatná. Az anyja semmilyen rokonával nem tartotta a kapcsolatát. Nem volt se testvére, se unokatestvére, de még barátja se, aki segítene rajta. Előző életében biztos valami megbocsájthatatlan dolgot tehetett, hogy most ennyire szenved. Bár, kicsit furcsállta, hogy soha nem találkozott semmilyen rokonával. Ismét egy nagyot sóhajtott, s tovább folytatta útját.

Ruhája már teljesen átázott; nedvesen tapadt vékony alakjára. Fogai összekoccantak, teste reszketett, akár az őszi levél a fán. Ó, mit meg nem adna, ha most egy kényelmes, meleg székben ülhetne a ropogó kandalló mellett! Talán kár volt elhagyni otthonát, merült fel benne. Nem, biztos helyes döntés volt, hisz kiskora óta a rabja annak az átkozott hatodik emeleti, tizenkettes szobának!

Ahogy kifújta levegőjét, lehelete fehér ködként látszódott, de ez nem is volt furcsa, hisz november közepén jártunk. Lassú léptekkel tovább folytatta útját. Elhaladt egy kisebb étkezdeszerűség, no meg egy diszkó mellett is, ahonnan bömbölt a tehcnozene. Úgy döntött, hogy egy hotelben fog megszállni, aztán meglátja, mit hoz neki a jövő. Emellett tisztességes munkát is kellene magának szereznie, emlékeztette magát.

Egy éjsötét színű Maybach állt meg az Őrület kocsma előtt. Igen híres találkahely volt ez. Kívülről egy szokványos kocsmának tűnt, ám belülről közel sem ilyen. Rengeteg részeg, drogos és örömlány tanyája volt. És öt hihetetlen férfinak is.

- Drake, gyere már, öreg haver! - mondta egy átkozottul magas, izmos, kissé tépett, barna hajú és barna tekintetű férfi. Hihetetlenül jól nézett ki. Úgy huszonharmadik életévét tölthette be, ám ez csak a látszat volt.

- Rhoderick - emelte rá az említett gyémánt színű tekintetét. - Én most ki szeretném hagyni. Nincs kedvem a részeges alakokhoz és a túl sokat mutató kurvákhoz... - sóhajtotta unottan, ám hangja olyan hideg volt, mint a jég.

- Most meg mi a gond? Minden pénteken idejövünk. W, és K is nemsokára itt lesz, no meg Darius is. Ne rinyálj már, haver! - fordította el baseballsapkáját. Na igen, a fickó mániákus baseball és rögbi rajongó volt.

- Akkor mondd meg nekik, hogy most túl fáradt voltam a sok hülyeséghez. Inkább sétálok.

- Drake...

- Semmi Drake - nézett rá jéghideg tekintettel. - Ha nem szeretnék menni, akkor nem megyek. Menj, idd le magad holt részegre, keféld meg a neked tetsző csajokat, aztán menj haza! Nekem erre nincs időm. Bocs. - mondta, azzal megfordult. Rhod csak egy sóhajtással válaszolt, majd belépett a kocsmába.

Delia már sok hotelt végignézett, de mindegyik vagy tele volt, vagy olyan, ami két percen belül összedől. Így hát tovább bolyongott. Egy kisebb padra ült le. Fázósan átölelve magát nézte a fekete eget. Az eső körülbelül tíz perce elállt; az ég kitisztult, s engedte, hogy a fehéren fénylő csillagok mosolyoghassanak a félhold körül. Ekkor üvegcsörömpölést és mély, férfihangokat hallott. Ijedtében fölpattant a padról és megfordult.

Egy öt tagból álló bandát látott. Egyensúlyukat alig tartották meg és mindenféle trágár szavakat ordibáltak. Lia hátrálni kezdett. Az egyik férfi, valószínűleg a bandavezér fütyülni kezdett.

- Hé, cicababa, ne félj, nem akarunk mi bántani. - a szavakat nehézkesen ejtette ki, mivel nyelve alig pergett. Harmadik próbárkozására viszont sikerült kinyögnie, mit akar.

- Cicc-cicc. - mondta a mellette álló férfi. Nagyot röhögve eldobta cigarettáját, s lassan kifújta a cigarettafüstöt. Egyre csak közeledtek és közeledtek, mígnem el nem kapták a lány kezét.

- Kérem... kérem szépen, engedjenek el! - könyörögte.

- Ne siránkozz, nem fog fájni... - rántotta magához a nagydarab fickó. - annyira.

- Csak egy kicsit játszunk, rendben? - egy másik tag előrántotta kését, s az élével végighúzta a lány oldalát, mire az remegni kezdett.

- Könyörgöm... - a szélén álló srác a nadrágját kezdte kigombolni. - Ne! - sikoltott fel, s mocorogni kezdett.

- Kussolj! - rivallt rá a kést tartó ember, majd egy hatalmas pofont kevert le neki, mire a lány fájdalmasan felszisszent, mivel ajkai felrepedtek. Ahogy Delia mocorogni kezdett, a késes fickó megvágta az oldalát, s felordított. Vérfolyam indult a frissen szerzett sebből, mely hamarosan vörösre festette pólóját, majd pulcsiját. A férfiak simogatni, ölelgetni, csókolgatni kezdték. Széttépték ruháját, melltartóját felhajtották, és vadul röhögni kezdtek.

- Te, szerinted igazi? - röfögte az egyik, a kis megkeményedett mellbimbókat nézve.

- Mindjárt kiderül - felelte a nagyfőnök, s már majdnem ott tartott, hogy beléhatol, ám... ez nem következett be, ugyanis egy hatalmas rántást érezhetett, aminek következtében a földre került. - Te meg ki a franc vagy? - kérdezte a földről. A többiek előrántották fegyverüket.

Az idegen hatalmas volt. Szó szerint! Minimum százkilencvenöt centiméter magas, ha nem több. Válla széles volt, és Lia biztos volt benne, hogy ha át kellett volna ölelnie, nem tudta volna. Karja olyan nagy volt, mint a lány lába. És emellett lélegzetelállítóan gyönyörű! Arca arányos, orra egyenes, ajkai teltek, szépen íveltek. Éjfekete haja hátul fel volt nyírva, ám elől hosszúra volt meghagyva. Tekintete, ó, az a csodálatos tekintete pedig gyémánt színben pompázott. Fekete garbót és ugyanolyan színű nadrágot viselt. Acélbetétes cipője hangosan kopogott a nedves talajon. Sötét viharkabátjában nehéz fegyverek pihentek. Fejét felemelte és azzal a hideg szemével mérte végig a semmirekellő embereket.

- Fiúk! - hallhattuk a vezér hangját. A banda tagjai rátámadtak az idegenre.

Delia csak azt láthatta, hogy a nagymenő fiúk egytől egyig a földre esnek. Ám az egyik a lány háta mögé került, s a hajánál fogva fölemelte, a kését meg a nyakához szorította. Beth halkan felsikkantott. Erre a fekete hajú megmentője felé emelte a tekintetét.

- Takarodj el innen, vagy a csajszinak elvágom a torkát! - mondta fenyegető hangon.

Mintha egy mosoly jelent volna meg csókolni való ajkai mögött. Az idegen... Eltűnt. De nem úgy, hogy „nagyon-gyorsan-elfutott”, hanem semmivé lett. Hogy a fenébe csinálta ezt? A lányt fogságban tartó férfi ájultan esett a földre. Delia megfordult és... ott volt. A megmentője ott volt mögötte! De hisz az előbb még...

- Tűnés innen, srácok! - üvöltötték, majd mintha az életükbe került volna, úgy futottak el. Bár... Tényleg az életükbe került...

Delia még mindig a férfi tekintetébe nézett. Istenem, de gyönyörű, gondolta magában. Az idegen csak állt, mozdulatlanul. Olyan hatalmas volt a lány méretéhez képest. Lia előrébb lépett, ám abban a pillanatban rettenetesen nagy fájdalom nyilalt az oldalába. Odakapta a kezét és arca eltorzult a látottaktól. Az idegen egy pillanat alatt mellette volt. Elizabeth ismét csak döbbenten pislogott.

Megmentője a levegőbe szippantott; vérszagot érzett. Beth megszédült, és ha a férfi óvó karjai nem tartották volna meg, akkor biztos, hogy személyes élménye lett volna a hideg földdel.

- Ki vagy te? - kérdezte remegő hangon. A férfi nem felelt. Delia a fejét az idegen kemény mellkasára helyezte, s mélyet lélegzett. - Köszönöm... - suttogta halkan, majd átengedte magát a hívogató, fekete sötétségnek.