Még 1 hétig voltunk ezen a csodálatos helyen. Alig akartam elmenni, és látszólag Edward is maradt volna még. Szerencsére ki tudtam deríteni, hogy miért nem akar menni. Bár sejtettem, de akkor is váratlanul ér, mikor hangosan ki is mondta. Egy kiadós úszás során az ember eléggé elfárad, legalább is én eléggé kifulladtam, így ledőltem az ágyba. Mint mindig, most sem tágított mellőlem. Nekem pedig tökéletes alkalmam nyílt, hogy megkérdezzem tőle.
- Edward, látom, hogy te se akarsz hazamenni. Én sem, de én azért nem, mert itt nagyon jól érzem magam. Te is, persze…- folytattam, mert láttam, hogy közbe akar vágni. – de még sem ez az igazi ok, jól gondolom?
Muszáj volt rákérdeztem, most vagyunk csak kettesben, elég rossz lenne a repülőn emberek közt megkérdezni, hogy na, lelkileg felkészültél-e már, hogy vámpírrá változtass? Kétség kívül, ha hazamegyünk ez fog rám várni. Ki kell élveznem minden percet, mert soha többé nem leszek ember. Legalább is akkor nem, ha ő döntött már.
Szótlanul állta kérdő tekintetem. Szemei semmit nem árultak el, ami egy kicsit zavart. Kicsit megemeltem fejem, hogy szóljon valamit, mire halkan beszélni kezdett.
- Már azt hittem, hogy letettél erről. - mondta halkan és felállt az ágyról. Összehúzott szemekkel néztem utána. Ezt meg hogy érti? Miért mondtam volna le erről, ha ez minden vágyam?
- Miért, kellett volna?- kérdeztem kicsi éllel a hangomban. Az ágy szélére ültem, miközben Edward hátát a szememmel perzseltem. Nem nézett felém, az üvegablakon a tengerpartot figyelte.
- Már megkaptad, amit akartál. – fordult felém hirtelen, de én még mindig nem értettem.
Majd bevillant. Hát persze!
- Te tényleg azt hitted, hogy az egész csak a szex miatt van?- kérdeztem csípős és sértődött hangon. Hogy gondolhatta ezt?
- Miért, nem erről szólt?- hangja kegyetlenül metszette az így is kínos levegőt, de mikor kicsit kifújtam a levegőt, észrevettem, hogy Edward telefonja az ágy mellett rezeg. Nem érdekelt, és őt sem.
Váratlanul olyan harag gyülemlett fel bennem, hogy azt hittem, rögtön a torkának ugrom.
Csak eltátottam a számat, miközben egy csepp hang nem jött ki. Hitetlenkedve néztem rá, mire kis mosoly jelent meg szája szegletében.
- Ne izgasd fel magad…- kezdte volna, de én felpattantam.
- Mit képzelsz te rólam?- kiabáltam, amilyen hangosan csak tudtam. – Miért gondoltad azt, hogy csak a szeretkezésünk miatt volt minden?
- Bella, nyugi!- lépett felém, és meg akarta fogni a kezem, de én dühösen elrántottam.
- Most, menj el.
- Mi?- dermedt le, és igazi fájdalmat láttam a szemében.
- Át kell gondolnom néhány dolgot és az úgy nem megy, ha te is itt vagy. - magyarázkodtam, és elfordultam tőle.
- Rendben. - törődött bele. – Nem sokára visszajövök. Úgy is el kell mennem, vadászni. – mondta, és közelebb jött. Egy lágy csókot lehelt kiszáradt számra, de nem viszonoztam. Mióta együtt vagyunk, ez az első, hogy így viszonyulok a csókjához. Dühös voltam rá. Mire az ablaküvegre néztem, már nem volt ott.
Erős fájdalom kezdett mellkasomban felgyülemleni, mire összeroskadtam. Az ágy szélében megtámaszkodtam, miközben térdeimre ereszkedtem.
A torkom égni kezdett, és hirtelen nem kaptam levegőt. Összeszorítottam szemem, és próbáltam magam megnyugtatni. Az összeszorított fogaim közt próbáltam egy kis friss oxigént préselni, de elég nehéz volt. Mióta itt vagyunk, már egyszer előfordult velem. De az éppen, akkor volt mikor szeretkeztünk. Nagyon nem figyeltem akkor a kínra, hisz más kötött le, de így visszagondolva, az ugyanez volt. Az égés lassan a torkomból, a gyomrom felé vándorolt. Karjaimat fájdalmasan szorítottam hasamra, miközben szenvedő nyögés hagyta el ajkaimat. Összeszorítottam fogaimat, és szemeimet, miközben megpróbáltam a kínzó vágyat visszaszorítani elmém leghátsó zugába. A szigeten, már nem egyszer kiütött rajtam a vágy, áhítás a vérre, de ezt mindig visszaszorítottam valahogy. Vagy egy szenvedélyes csókkal, vagy a tenger megnyugtató meleg hőmérsékletével, vagy csak egyszerűen lefoglaltam valamivel magam. Ennyire rossz még sosem volt, és amennyire tudtam gondolkozni, ez azért van, mert eddig mindig visszafojtottam. De most Edward nincs itt, és nem is csinálok olyat, ami elvenné figyelmem. Éles hasítást éreztem halántékomnál mire odakaptam tenyerem. Annyira fáj! Hangosan felszisszentem, és kába tekintettel a fürdőszoba felé vettem az irányt. Lábaim nem igazán engedelmeskedtek nekem, így inkább csak vánszorogtam. Kapkodva és sietve nyitottam volna meg a csapot, egy kis hideg vízért, hogy tompítsa a fájdalmat a fejembe, de csak egyre rosszabb volt. A csapból hirtelen kettőt láttam, és nem tudtam, hogy melyik nyitja meg a hideget. Mindig rossz illúziót kaptam el, mire könnyeim megeredtek. A fájdalom egyre szorítóbb volt, és a tükörbe néztem. Ott egy teljesen más lány állt. Barna haja kócosan omlott le vállaira, bőre fehér, mint a kréta, ajkai szárazak, de gyönyörű piros színben pompáztak. Utoljára hagytam a szemét. A szeme a zöld és a vörös között ingázott, de egyébként a fájdalom minden mértéke meg volt benne. Dühös lettem, nem is tudom, hogy miért, talán a tükörképem miatt, vagy a fájdalom miatt, de tiszta erőből a kezemet a tükörnek csaptam. Tenyerem nyomán, rengeteg karc kezdett végigfolyni a tükör száz sarkába, még minden harmadik hullani kezdett a mosdókagylóba, és a földre. Kezemet lassan elemeltem onnan, és csodálkozva figyeltem, ahogy a tenyerembe több szilánk is fúródott. Vérem lassan csörgedezni kezdett, majd több helyre is lecsöppent a padlóra. Fájdalmasan felszisszentem, mikor a szilánkokat elkezdtem kiszedni. Az egész kezemen hegek voltak, és a vér borította be minden centiméterét.
Egy ötlettől vezérelve a kezemet a megmaradt tükörbe kentem. Kezemet ritmusosan mozgattam, hogy egy-egy betű kirajzolódjon. Miután végeztem elégedette húzódtam el, hogy kiolvashassam keletkezett irományom. A tükör helyére Edward neve volt írva. Azt vettem észre, hogy a fájdalom megszűnt, a méreg vette át helyét. Iszonyú dühös lettem, mikor visszagondoltam mondatára, amiért eredetileg is mérges voltam.



Lassan érzékelni kezdtem magam körül mindent. A hangok nem voltak durvák, inkább pakoláshoz hasonlított. Valaki, vagyis más nem lehet, csak Edward, a szobát rendezgette. Hunyorogva pislogtam néhányat, hogy tisztán lássak, bár elég nehezen ment. A szemeim fájtak. Nem értettem miért, csak fogtam és kinéztem az ablakon. Esik az eső! Megrökönyödve bámultam kifelé, reméltem, hogy amíg itt leszünk szép idő lesz. A zaj egyre hangosabb volt és a hátam mögé kaptam fejem. Edward háttal nekem valami ismeretlent rakosgatott. Hirtelen felém fordult, és félénk mosoly kúszott fel arcára.
- Felébredtél? Sajnálom, nem akartam hangos lenni. - ült le az ágyra, és megsimította arcom.
A fejem fájni kezdett, csak úgy, mint az embereknél, mire odakaptam kezem. Ekkor fájdalom nyílalt a bőrömbe, mire megnéztem. A jobb kezem tele volt vágásokkal, és beforratlan sebekkel. Én ezt nem értem!
- Ezt hol szereztem?- kérdeztem halkan, és Edward-ra néztem, akinek különös szenvedés látszódott szemében.
- Mindegy. Mindjárt jövök és bekötöm neked, hogy hamarabb gyógyuljon, de ígérd meg, hogy itt maradsz.
Ezt nem igazán értettem, hisz hova mennék?
Értetlen szememet látván, csak félénken elmosolyodott és megrázta fejét. Eltűnt előlem, én pedig fogtam és felálltam. Kicsit meg akartam mosakodni, hogy tisztábban érzékeljek. Épp, hogy beléptem szörnyű látvány tárult elém.
A szép fehér csempézett padlón véres cseppek voltak, de nem csak ott. A falon, a zuhanyzóban, de abban még mindig ott volt a víz, amibe vér keveredett. Megfordultam, és levegőt kapkodva néztem a tükröt. Az ezer darabban volt, a kövön és a kagylóba. Vérrel volt az is felírva rá, hogy Edward. Szám elé kaptam kezem, és sietve kimentem még mielőtt megérzem a vér szagát.
- Edward…- mondtam, de nem mentem tovább. A nappaliban dulakodás nyomai voltak. A függönyök szinte szétszaggatva lógtak, a kis üvegasztal összetörve, a szép odaillő virágok, tövestől kitépve, és a föld maradványok körülötte. A tv is a földön volt behorpasztva, a kinyitott szekrényekről, amiken félig volt már csak ajtó, nem is kell beszélni. Azt hittem, hogy elájulok. Mi történt itt? Mintha bomba robbant volna.
- Azt mondtam maradj ott!- fogta meg karom lágyan, de azért kicsit bosszankodva. Ő is szétnézett, de nem igazán tűnt feldúltnak. Vagy is már látta.
- Mi történt itt? Jól vagy?- fordultam felé aggodalmasan.
- Én igen. – válaszolta könnyedén, de sajnos feltűnt, ahogy megnyomta az „én-t”.
- Akkor meg ki tett ezt?- kérdeztem és léptem egyet beljebb.
- Nem fontos, gyere…- hadarta és elkezdett húzni kifelé, de kirántottam karom.
- Nem Edward!- tiltakoztam hevesen, de mikor a szemébe néztem, egyszerűen leragadtam.
Újra átéltem az utolsó beszélgetésünket. Aztán mérges lettem, és a fájdalom, majd a fürdőszoba… Szám elé kaptam kezem.
- Bella, semmi baj!- ölelt át, de én csak lefagyva álltam.
- Ezt én csináltam?- kérdeztem rekedten, és éreztem, ahogy könnyeim utat törnek.
- Semmi baj nincs. - simogatta hátamat, majd a szemembe nézett. Hangtalanul sírtam, csak éppen, hogy hüppögtem. A könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon.
- Bella, nézd…
- Mit csináltam? Sajnálom, nem akartalak…
- Nekem nem eset bajom, ne aggódj, de el kell mondanod, hogy mi történt. - emelte fel állam. – Majdnem szörnyet haltam, mikor visszajöttem, és egy olyan kép tárult a szemem elé, amit soha nem képzeltem volna.
Megráztam a fejem.
- Nem emlékszem!- zokogtam fel, és a karjaiba bújtam. – Annyira félek Edward!- rekedt hangom fájdalmasan hatott még az én füleimre is
- Most mát itt vagyok, megvédelek!
A következő pillanatban, már az ágyban voltunk, és védően ölelt magához. Ölébe fészkeltem magam, amennyire csak tudtam nem foglalkozva a sajgó kezemmel. Erősen öleltem magamhoz, mikor megcsörrent a telefon. Edward mérgesen nyomta be a fogadás gombot, majd kihangosította, hogy én is halljam.
- Na, végre! Fogalmad sincs, hogy mit láttam!- üvöltötte teljes hangerővel Alice a telefonba.
- Már tudom. – hangjában olyan fájdalom csendült, hogy még nekem is rosszul esett.
- Jaj, ne!- fogta halkabbra hangját. – Ugye nem történt meg? Kérlek, mond, hogy minden szép és jó ott, és nincs semmi baj!
- El kell, hogy szomorítsalak. Nincs itt most semmi jó!- dühös, de egyben mérhetetlenül aggodalmas is volt a hangja. Egy szomorú pillantást vetett felém, én pedig a szemébe néztem. A szemeiben olyan érzések kavarodtak, mint a düh, a harag, a féltés, az aggódás, a szenvedés. A többit nem tudtam behatárolni, de nem is akartam. Újra könnyezni kezdtem, és a már megismert gombóc szúrni kezdte torkomat. Edward nyugtatóan megsimogatta vállamat, majd egy hatalmas sóhajjal megszólalt.
- Alice, megmondanád a többieknek, hogy megyünk haza?- kérdezte, mire felkaptam fejem.
- Rendben. Persze, és siessetek, főleg Bella miatt.