Am�g elalszik

�Am�g elalszik� – ez volt a k�p c�me. Egyik k�z�s utunkon l�ttuk egy m�zeumban, tal�n M�nchenben. P�kh�l�f�tylak m�g�tt rejt�z� arcot �br�zolt, melynek egyik orc�j�r�l r�g lefoszlott-lesz�radt m�r a h�s. Az arc m�sik, �p oldal�nak pergamensz�raz b�r�re r�ncok rajzolt�k az aggkor t�rk�p�t, de a szeme �lt, �s f�nyesen ragyogott.

Nem tudom, mi�rt �tlik ez most fel bennem. Az embernek minden marhas�g esz�be jut fell�p�s el�tt, m�g ereiben higanyk�nt kering a v�rakoz�s fesz�lts�g�t�l h�s v�r, teste felett pedig lassan �tveszi az uralmat a robotpil�ta.

�llok a magasban, hajamban hideg ujjakkal turk�l a sz�l. A szigor� kontroll abroncsa alatt egymer� ideg vagyok, egymer� s�t�t, visszafojtott szenved�ly. Az agyam sz�tesett, gondolataim a sz�lr�zsa minden ir�ny�ba sz�llnak, zaklatott elm�m �lomszer� k�peket l�k lelki szemem el�. T�r�m. �n vagyok a jobb, nem gy�rhetnek le holmi v�zi�k. �llok rend�letlen�l, mag�nyos �lomkatona: cib�lhat, l�kd�shet a sz�l, nem moccanok. A fegyvert m�g nem emeltem fel, m�g nincs c�l. Ujjam a ravaszon pihen. Ravasz?! Csepp f�mszalag, alig f�l centi sz�les, hideg s�v a b�r�m�n. Egyetlen finom nyom�s, �s kialszik egy �let – no �s? Mi�rt f�jj�k ezt fel annyira?

Kopott farmert �s feh�r trik�t viselek, egy�bk�nt. Mese habbal, hogy a gyilkos mindig feket�ben van. Marhas�g. A fekete sziluett �ppolyan kir�v� c�lpont a felh�k halv�ny izz�sa el�tt, mint egy vil�g�t�torony a s�t�tben. Vil�gos h�tt�r el� az �ll ki s�t�t ruh�ban, aki le akarja l�vetni mag�t.

Teh�t farmer �s feh�r trik�. Mint amikor utolj�ra tal�lkoztam vele. �jabb eml�kek? A m�lt haldokl� monitor�nak pixelekre t�redez�, �rtelmetlen k�pe? Legyen h�t! Ezzel is telik az id�.

–        Szuka! – h�r�gte, amikor a torka el� fektetett peng�vel a falhoz szor�tottam.

No j�, lehet, hogy goromba voltam egy kicsit. Borost�s b�r�n keskeny v�rcs�k araszolt az inge kiv�g�sa fel�.

�reztem, hogy megfesz�l a v�lla. Mozdulni akart.

–        Ne mer�szeld! – vicsorogtam r�, �s valamivel el�r�bb l�ktem a peng�t. A v�rpatak �l�nkebben kezdett cs�rgedezni.

Nem az arckifejez�sem vette r�, hogy mozdulatlann� dermedjen; nem is a pomp�s ac�l  metsz�s�nek parazsa. Sohasem f�lt semmit�l, sosem f�ltett semmit: az �let�t sem. De ha valami, az kitart�sra k�sztette, hogy �pp egy n�t�l kell ilyen gyal�zatot elszenvednie.

Tudat�ban volt saj�t tehetetlens�g�nek. Ismert m�r r�g: tudta, ha felemeli a kez�t, lev�gom; ha megpr�b�l fel�m mozdulni, egy �letre megnyomor�tom.

N�ztem a szemp�rt, amely annyiszor megig�zett, n�ztem a sz�j�t, amelyet sosem k�v�ntam jobban megcs�kolni… �m mindketten tudtuk, ha csak egy millim�ternyit is fel�m hajolna, gondolkod�s n�lk�l kiharapn�k egy darabot az ajk�b�l.

El�g! Tal�n csak percek vannak h�tra, �s akkor �lmodozunk, igen?!

B�r, nem mindegy? R�m nem hatnak az �lmok, ahogy a sz�l sem. Legyen k�b�t�szeres v�zi�, legyen j�ges�, kukks�t�t, vagy �pp k�d; legyen fekete �veg� diplomataaut�, nem sz�m�t: az optika a szememben �tl�t rajta, �s olyan tiszta k�pet kap, mintha el�tte �llna az �ldozat. Ez�rt szeretnek, ez�rt fizetnek. Ez�rt akasztott�k r�m a nevet: �a Radar�.

Hiequar-nak csak � h�vott.

Rezzenetlen�l tartom a fegyvert; egyel�re laz�n, k�z�mb�sen. Csak egy t�rgy. �rzem, amikor a kilom�ter-hossz� utca v�g�n bekanyarodik a limuzin. Oda sem figyelek – mi�rt tenn�m? L�bam mintha gy�keret eresztett volna a tet� szurokfoltos betonj�ba; v�llam, fels�testem pontosan fogja k�vetni az aut� mozg�s�t, a radar bem�ri a c�lt, a mutat�ujj megh�zza majd a ravaszt, ide �n nem kellek: a robotpil�ta garant�lja a sikert. Ennyi, nem t�bb, nem kevesebb, nem kell �gyet csin�lni bel�le.

S�t�ltunk a parkban a v�rrom k�r�l, azt�n ki�lltunk a b�stya sz�l�re, �s n�zt�k a tavat. H�tulr�l �lelt �t.

–        Hic… – suttogta a f�lem mellett. L�legzete megemelte egyik hajtincsemet: csiklandozott. – Tudod, hogy nekem ezt kimondani…

–        Tudom – feleltem hat�rozott hangon. Magam sem akartam, hogy olyasmit mondjon, ami nehez�re esne. Megel�ztem. – �n is t�ged – v�laszoltam a kimondhatatlanra. Halk s�haj k�lt m�g�ttem; a h�tamhoz simul� mellkas mintha megremegett volna. Szembefordultam vele, �s a szem�be mosolyogtam, miel�tt tov�bbindultunk.

L�pteink nesz�t elnyelte a szit�l� k�dt�l nyirkos, ezersz�n� avar, fej�nk felett vadludak ki�lt�sa visszhangzott. Hideg volt a keze: ink�bb a derek�t fogtam �t a b�rkab�t alatt. � is �tkarolt. �sszesimulva ment�nk tov�bb. Ujjaimmal �reztem mozg�s�t, �s eml�keztem, ahogy v�vni, l�ni, harcolni tan�tott. M�g�m �llt, amikor a katan�val dolgoztunk, �s karom alatt �tny�lva ir�ny�totta mozdulataimat. Ugyan�gy tett, amikor l�fegyvert ragadtam: �ll�t a v�llamra fektetve s�gott, mit hogyan tegyek, term�szetes �rz�keim pedig k�vett�k tan�csait. �rint�se sosem zavart: olyan volt � nekem, mintha testem kieg�sz�t�se lenne… eg�szen addig, m�g r� nem j�tt�nk, hogy a bar�ts�gn�l az�rt valamivel t�bbet �rz�nk egym�s ir�nt. Innen kezdve viharos em�ci�k firk�lt�k �t- meg �t az edz�seket.

Ennek k�sz�nhet�en egy lila alkonyos, mozg�sig�nyes, nevet�s edz�sen elrep�lt egy darabka a bal f�lcimp�mb�l… �s am�g d�bbenten b�multam a v�res peng�re, �s felette a ravaszul csillog� szemp�rra a meglassul� pillanatokban – ahogy � nevezte, a s�rk�nyid�ben –, a kardja hegye a sz�vemnek szegez�d�tt.

Nem kellett mondania, hogy ezalatt h�romszor is meg�lhetett volna; tudtam magamt�l is. Valamit viszont nem tudtam; valamit, amire ezekben a pillanatokban �bredtem r�, �s ami annyira letagl�zott, hogy m�g a zsibbad� f�jdalom �s a f�lemb�l csorg� v�r sem tudott �rdekelni.

A szememet n�zte � is; mint mindig, olyan t�rgyilagos szeretettel, ahogy egy apa n�z a neveletlen gyerek�re… azt�n megv�ltozott a tekintete. El�bb d�bbenet, majd valami furcsa indulat lobbant a szem�ben, �s a k�vetkez� pillanatban a kard a parkett�ba v�g�dott, alig k�t millim�terre a l�bamt�l.

A markolat m�g remegett a hajladoz� peng�n, amikor becsap�dott m�g�tte a terem ajtaja.

Egyed�l �llok a tet�n, egyed�l tartom a fegyvert, �s gy�zk�d�m magamat: elm�lt, v�ge! Feln�tt�l, kisl�ny. Az egyik legjobb vagy, m�r r�g nincs sz�ks�ged r�.

Mint egy lass�tott felv�telen, a limuzin k�zelebb �s k�zelebb �r. A h�ts� �l�sek egyik�n gubbaszt valaki – Fontos Ember, ah! – aki tal�n �pp elgondolkodva b�mul ki az ablakon, �s nem is sejti, hogy �lete n�h�ny m�sodpercen bel�l v�get �r. Nem sejti, hogy a goly��ll� �veg a nem v�di meg a p�nc�lt�r� l�ved�kt�l; nem tudja, hogy az ember akkor a legv�dtelenebb, amikor a legnagyobb biztons�gban �rzi mag�t.

Nem mintha valaha is a Nagy Mesterl�v�sz szerep�ben tetszelegtem volna. A te�tr�lis ostobas�gok sosem �lltak k�zel hozz�m. Nem �rdekel, hogy �n leszek az, aki v�get vet valaki m�s f�ldi p�lyafut�s�nak – ha �n nem tenn�m, lehet, hogy holnap el�tn� a vonat. Nem �rdekel a p�nz, amit a munk��rt kapok, nem �rdekel, hogy manaps�g m�r a harap�sabb koll�g�k is f�lnek t�lem – engem sosem �rdekelt m�s, csak �. Nem a megb�z�mnak akarok megfelelni, akinek ravasz vagyok az ujja alatt, hanem neki. A gyilkoss�g sem �rdekel: sosem �reztem az �l�s �ll�t�lagos �r�m�t. Gyilkos vagyok, mert annak sz�lettem, nem lehetek m�s, de ennyi – egyszer�, mint a fakocka.

V�llamhoz emelem a Remingtont, �s lassan, der�kb�l fordulva k�vetem a k�zeled� aut� mozg�s�t. A fegyver c�lon, v�llam mozdulatlan; valahol a homlokom m�g�tt v�r�sen par�zslik a Radar. L�tom a s�t�t �veg m�g�tt a fejet, amit pillanatok m�lva sz�t fogok l�ni. Nem l�thatn�m, m�gis l�tom. Sokadik �rz�k, de csak m�sok szem�ben extra, nekem nem. Van, aki balkezesnek sz�letik, van, aki tud�snak. �n radarnak sz�lettem.

Elmentem hozz� aznap este. Elmentem? R�rontottam, mint egy felingerelt vad�llat. �gy v�gtam be magam m�g�tt az ajt�t, hogy beleremegett a tok.

A sz�m�t�g�p el�tt �lt; kez�ben cigaretta f�st�lg�tt, k�r�l�tte �res s�r�sdobozok hevertek. M�g�tte, hanyagul valami eserny�tart�ba t�zve a katan�ja �llt b�szk�n, ezer m�s kacat t�rsas�g�ban. A monitoron nyomk�vet� program k�pe vil�g�tott. F�lrehaj�tottam a billenty�zetet, magam foglaltam el a hely�t.

–        A m�sik f�led se kell, k�ly�k?  – k�rdezte vigyorogva, �s m�r ny�lt is h�tra a kard�rt. A bal combom f�kezte meg a vill�mgyors mozdulatot, mivel �pp ebben a pillanatban siklottam az �l�be az asztalr�l. Lovagl��l�sbe �rkeztem, de cs�p�met is el�rel�ktem, nehogy f�lre tal�ljon �rteni.

–        Van neked jobb fegyvered is ann�l – nevettem r�. Meg is feledkezett a katan�r�l hamar.

A hajamba markolt, mag�hoz r�ntott. F�jt, �s csod�latos volt. A harap�s, s�rt�l, cigit�l keser� cs�k nemk�l�nben.

A hajnal az �gyban tal�lt minket, az eb�did� pedig a gyakorl�t�ren, karddal a kez�nkben. T�bb� nem tudott legy�zni. �n sem �t: a k�zdelem v�g�n rendszerint nevetve elhaj�tottuk a peng�t. L�lekben azonban �r�kre a tan�tv�nya maradtam. � elismert engem – de �n sosem ismertem el magamat; vagy ha igen, h�t csakis rajta kereszt�l. Profi voltam – de az � profija.

A c�lpont mozog, teh�t k�vetnem kell. Gond n�lk�l veszem fel a ritmus�t. �gy fordul a fels�testem, mint egy harckocsi l�vegtornya: pontosan, sim�n, meg�ll�thatatlanul. V�r�sen izzik bennem a radar: lehunyt szemmel is eltal�ln�m a c�lt.

Ujjam a ravaszra simul, egy sz�zadm�sodperc, �s…

�s szisszen valami, iszony� er�vel meg�t valami, �s t�zr�zsa vir�gzik a v�llamban �les sz�l� k�n-szirmokat bontva; elejtem a fegyvert, h�tral�k a f�jdalom, zuhanok – estemben m�g l�tom a szomsz�d h�z tetej�n, az egyik k�m�ny mellett meglebben� hossz�, s�t�t hajtincset, � az! – azt�n a derekamra csatolt katana al�m fesz�l, sz�tv�gja a trik�mat, a b�r�met, tark�m koppan a tet� betonj�n, sz�rke hull�mok terjednek a fejemben… De nem, nem, nincs id� el�julni! M�ris keres, tudom, egy perc, �s itt lesz, utol�r b�rhol, �s meg�l, mert szeret – mozdulj, kisl�ny!

�tfordulok a v�llamon. Fogaim �sszecsikordulnak, legsz�vesebben felsikoltan�k, de m�r talpon is vagyok, miel�tt m�g �jra megk�rny�kezne az �jul�s. Beugrom a tet�kib�v� s�t�t ny�l�s�ba. Nem siker�l a vet�d�s: f�lemeletnyit gurulok lefel� a vasl�pcs�n, mik�zben minden sejtemben �v�lt a gy�trelem. �p karommal kapaszkodom a korl�tba, �gy h�zom fel magam – nincs id�, �rzem, hogy k�zeledik, l�tja a homlokom m�g�tt �l� radar – nem n�zek h�tra a v�rcs�kra, amit magam m�g�tt hagytam, k�s� m�r: azt majd elemezgetik a zsaruk. Lefel� rohanok a l�pcs�h�zban. Sportcip�m sarka meg-megcs�szik a fordul�kban a saj�t v�remen, v�llam b�na a k�nt�l, de nem �rdekel: ha b�n�n is, de ott leszek, Vele szemben, �jra, �s nem �rdekel, ha meg�l is, de Vele fogok harcolni megint. M�s �gysem sz�m�t m�r, mindennek v�ge: csak id� k�rd�se, �s elkapnak.

A f�ldszint t�gas el�ter�ben futunk �ssze, h�t persze. Egym�s szem�be n�z�nk. Az id�be fagy, majd szil�nkokra robban a pillanat: m�ltba veszett percek j�gk�s�j�n cs�szk�lva rohanunk egym�s fel�.

�sszecs�kol�znak a peng�k, sokadszor. Higanyf�nnyel villan az ac�l, a f�jdalom k�d�be sikolt a f�mes peng�s, a k�zdelem zaja. Zih�l�sunk ritmusa festi al� a pengecsattog�st; akrobatikus mozdulataink, vet�d�seink adj�k a hal�los t�nc koreogr�fi�j�t. Elhajolok egy sziszegve �rkez� sz�r�s el�l, azt�n megint; sodor a lend�let, egy gyors bukfenc, �s m�r m�g�tte vagyok – de mire �tv�ghatn�m t�rde inait, m�ris perd�l �s �jra sz�r, ez�ttal hajsz�lnyival a csukl�m mell�. H�r�tok, fordulok, a kard hegye c�lt keres, viszi a vad akarat, azt�n felizzik a radar, �s sz�rok �n is: a bal v�ll�ba, a kulcscsont f�l�.

Nem ki�lt: �n jajdulok fel. Ennyi er�vel magamba v�ghattam volna a kardot, az se f�jna jobban. Nem forgatom el a peng�t: nem akarok m�g nagyobb f�jdalmat okozni. Zokogva, de er�sen jobbra r�ntom a kardot, hisz m�r �gyis mindegy. A radar v�r�s f�ny�ben l�tom, mikor elmetszi az �t�eret.

A padl�n fekszik. Mellette t�rdelek, szor�tom a kez�t. A ki�ml� v�r egyre nagyobb t�cs�ba gy�lik mellett�nk.

–        Hic… – suttogja.

Sosem volt m�g ilyen szel�d a tekintete. L�tom, hogy b�szke r�m. Tudom, mit akar mondani. �v�lten�k… Ehelyett a v�laszt s�gom, a mag�t�l �rtet�d�t:

–        �n is t�ged.

Odakint szir�n�k vijjognak, majd hangsz�r�val feler�s�tett, g�piv� torz�tott hang sz�l�t fel, hogy felemelt k�zzel s�t�ljunk ki az �p�letb�l.

T�rsam – mesterem – mosolyog.

–        T�n�s innen… k�ly�k…

Sz�zadm�sodpercek alatt �rtek meg mindent. �ssze�ll a k�p – t�n �pp egy �vsz�zados l�ny k�pe, aki r�g elpusztult m�r, de a tekintete – a Radar – �l. Tal�n egy k�p, aminek azt a c�met adt�k: �am�g elalszik�.

Most m�r mindent tudok.

Nem a �nagyoknak� dolgoztam, hanem Neki. Nem a munk�mnak �ltem, hanem �rte. Neki v�ge – teh�t v�gem nekem is. Nincs hov� mennem, mert mellette van a helyem.

Azt mondj�k, a j�v�nk nem m�s, mint d�nt�seink k�vetkezm�nye. Egy pillanat alatt d�nt�k.

Itt maradok vele, am�g elalszik.

*