A kivont kard - a háború szele - ott lebegett fölöttünk...

A szobánkban voltam, a szekrény előtt álltam, és azon töprengtem, mit vegyek fel a vacsorához... hiszen most nem mehettem
le nadrágban és laza felsőben... vendégeink jönnek. Ők is illendően fognak öltözni, tehát nekem is úgy kell.. Végül egy
egyszerű szabású jégkék, hosszú selyemruhát választottam, melynek felső része testemhez simult, vállaimat szabadon hagyva.
Ujja lefelé bővölt, a könyökömig ért. A szoknyarész szintén lefelé bővülő volt. Derekamra egy árnyalattal sötétebb, hátul
megkötött széles selyemöv került. Ujjamra Sébastiennetől kapott gyűrűmet, nyakamba, karomra, fülembe a szülinapi arany
ékszerszett darabjait tettem. Stellától kapott sminkkészletemet is használatba vettem, halványan és ízlésesen kifestettem
szemeim környékét, ajkaimra kevés szájfényt vittem fel. Hajamat lazán feltűztem. Mire készen lettem, addigra kedvesem is
előkerült. Anyámékkal akart beszélni, mielőtt a vacsora megkezdődne. Bejött, és megállt az ajtóban. Csak nézett, egy szó
nélkül, egyfolytában, de úgy, hogy teljesen zavarba sikerült ejtenie. Szemei aranyszínben lobogtak, és mérhetetlen vágyat
tükröztek...
- Megjöttél? Sikerült elintézned a ... mit is akartál beszélni Velük?!- léptem hozzá, és gyengéden megsimítottam arcát.
- Később elmondom, kiscicám. Gyönyörű vagy! - fogta meg a kezemet, és magához ölelt. Máris csókolóztunk. De még hogy!!!
Minden porcikám beleremegett, és Neki is... Hű... csillapodj, Alicia... nemsokára jönnek szólni a vacsora miatt... Levegőt
kapkodva szakítottuk meg csókunkat, és megszólaltam:
- Sébastienne, kérlek, most öltözz... mindjárt le kell mennünk.
- Rendben, de segíts! Mondd meg, mit vegyek fel!- mosolyodott el csábosan.
- Hmm... felőlem semmit... de az nem lenne megfelelő odalent...- villantottam rá egy huncut mosolyt.
- Azt hagyjuk későbbre...- nevetett fel. A szekrénye elé lépett, én követtem.
- Szerintem ezt.- vettem ki egy sötétkék, testhez simuló nadrágot, és egy jégkék - az én ruhám színével azonos - selyeminget.
Mellé egy rövid, sötétkék bársony mentét választottam. Nyakába egy rövid aranylánc került, ami kivillant félig nyitott
ingnyaka mögül. Bődületesen jól nézett ki. Majdnem rávetettem magamat, de megfékeztem vágyaimat.
Csodás haját fésültem, amikor kopogtak.
- Gyere be!- kiáltottam ki bátyámnak.
- Készen vagytok?
- Majdnem. - fogtam össze hátul szerelmem haját, majd lágyan a hátára engedtem a hosszú tincseket.
- Kész.- mondtam, és adtam egy csókot a szájára.
- Hmm... nem is rossz...- bólintott Arestin, végigmérve minket. Rajta szeme színéhez hasonló egészen sötét bordó felső,
alatta beige ing... és fekete nadrág.
- Te sem nézel ki rosszul...- szólaltam meg, Arestinnek címezve véleményemet - de valami hiányzik. A lánc a nyakadból...
- A "rangjelző"?
- Igen. Te vagy a Nagyúri cím örököse. Vendégeink miatt fel kell venned.
- Rendben. Felveszem, ha ez az óhajod, hugi. De a két lány már így is rám van állva... vagyonos és előkelő férjjelölt vagyok
számukra...- vigyorgott keserűen, gúnyosan.
- Leszerelheted őket... egy dologgal.
- Hmm... igaz. Meg is teszem, most, azonnal.- ragyogott fel a tekintete.
- Miről beszéltek? - szólt bele kedvesem.
- Lánykérésről.- nevettem el magamat.
- Stella?! - kérdezte Tigrisem a bátyámat.
- Ha beleegyezel... elvégre Te vagy a bátyja és az egyetlen rokona. Soha nem éreztem így lány iránt még...- vörösödött el
fivérem.
- Beleegyezem. Nagyon vigyázz rá, és szeresd. Ő is szeret Téged.
- Köszönöm. Ígérem, vigyázok, és nem szeretem - hanem imádom.
- Most már csak Stellát kell megkérdezned... meg a szüleinknek szólnod. - mondtam.
- Anyáéknak már említettem. Egyetértettek a választásommal.
- Akkor nincs más hátra... menjünk a húgomért.- javasolta vőlegényem.

Máris indultunk, csak én még beszereztem pár szál vörös rózsát - nem volt nehéz, minden nap frisset tett nekem a vázába a
szobalány... a bátyám szobájánál is megálltunk, hogy felvegye rangját jelző aranyláncát, meg az eddig rejtegetett finom
ötvösmunkát, az eljegyzésére szánt gyűrűt. Stella a szobájában volt. Szőke hajához csodásan illett a halványzöld selyemruha.
Mosolyogva néztük össze: ruhánk, a színét leszámítva egyforma volt.
Arestin nem sokat teketóriázott. Máris szíve hölgyéhez lépett, és - átadva a virágot - megkérte a kezét. Stella elpirult,
ránézett Sébastiennere, aki alig láthatóan bólintott, jelezve, egyetért... majd húga pirosan, mosolyogva kimondta az igent.
Arestin elővette a csodás kis gyűrűt, felhúzta Stella ujjára, megcsókolták egymást... és már kopogott is egy szolgáló az
ajtón. Vacsora...
Méltóságteljesen vonultunk le a lépcsőn. Elöl Arestin vezette újdonsült aráját, utánuk meg mi mentünk... csak most nem
egymást ölelve, hanem Sébastienne a karján vezetett. Anyánk és apánk a lépcső aljánál vártak. Vendégeink Néhány pillanat
múlva megérkeznek...
Arestin fejet hajtva vitte oda Stellát, aki megint pirosabb volt a pipacsnál. Apám áldását adta rájuk, mint annak idején
miránk is, majd ránk nézett.
- Sébastienne, elmondtad a lányomnak?
- Még nem. Nem volt alkalmam, vacsora után szeretném.- hangzott a válasz álmaim pasijától, és én csak kapkodtam a fejemet:
miről van már megint szó?! Lemondóan sóhajtottam - úgy is megtudom az étkezés után... de addig furdal a kíváncsiság.
Apám halványan elmosolyodva bólintott. Anyám szintén.
Bevonultunk a szalonba, és már jelezték is a vendégek érkezését. A lord elegánsan lépett be, karján leányaival.
Drága ruhakölteményekbe voltak öltözködve, de nem volt egyik sem különlegesen szép. Hasonlítottak egymásra. Fakóbarna hajuk
feltűzve, egyiken rózsaszín, másikon sárga, fodros és csipkés bársonyruha. Stellával lopva összenéztünk: a mi ízlésünk
szerint túlcicomázva...
A lányok szeme mohón tapadt párjainkra. A bemutatkozás aztán kissé lelombozta őket. Apám Arestin után Stellát mutatta be,
mint fia jövendőbelijét. Utána pedig minket. Így értettek a finom célzásból: ne próbálkozzanak a fiúknál... Ennek ellenére
feltűnően bámulták párjainkat.

Udvarias hangnemben társalogtunk néhány közömbös - és szerintem unalmas - témáról, majd átmentünk a terített asztalhoz.
Vacsora közben, amikor a szolgálók már kimentek, előkerült az a téma, amit fontos volt megbeszélnünk. Az ikrek természetesen
vállalták a csatában való részvételt. Ezzel otthonukat is védték. És sok férfi között foroghattak... ezt azonban csak ketten
állapítottuk meg Stellával- hogy a hátsó szándék ez lehet...
- Hölgyeim, hogyan állnak a fegyverforgatás terén? - kérdezett rá apám egy fontos dologra.
- Hát... - jött zavarba Ela - karddal tudunk bánni egy kicsit. Eddig nem volt rá szükségünk, hogy ilyesmit gyakoroljunk.
- Akkor holnaptól fogva minden nap edzeni fognak, itt, a palota gyakorlóterén. Két kapitányom lesz benne a segítségükre.
Más fegyverrel is meg kell tanulniuk bánni, meg kell tudniuk védeni saját magukat.
- Kedveseim, két kényelmes vendégszoba máris a rendelkezésükre áll. És persze édesatyjuknak is.- tette hozzá anyánk.
- Lady Allona, zavarba hoz lekötelező kedvességével... és Ön is, Lord Aramesh...- köszönte meg zavartan lord Radan.
- Ez csak természetes, hogy itt maradnak... - mosolygott anyám. - de azt hiszem, mindenki befejezte az étkezést. A kávét és
az áldomást tervünk sikerére a szalonban fogyasszuk el.- javasolta, majd méltóságteljesen, ragadozómozgásával felállt. Atyánk
a karján vezette ki az ebédlőből. Mi udvariasan félreálltunk, magunk elé engedve a tábornokot és lányait. Jól felfogott
érdekünk az volt, hogy a csatáig a vendégeink legyenek, mivel így kisebb a veszélye a haditerv kitudódásának... Közben apánk
hívatta is a két kapitányát, akiket az ikrek tanítómestereinek szánt. Mindkettőt jól ismertük mindannyian: nagyon megbízható,
remek harcosok. Magasak,izmosak, eléggé jóképűek. Stellával egymásra nézve kacsintottunk össze: most már jól elvannak, hála
apánk ravasz húzásának... mivel ő is észrevette Ena és Ela kiesőfélben lévő szemeit, ahogy fiára és leendő vejére néztek...
Így nyugodtan félre tudtunk vonulni szerelmemmel a teraszra, ahol megkérdeztem:
- Szóval: mit akartál velem közölni vacsora után?
- Hmm... hogy is kezdjem... holnap hivatalosan megáldanak, és az asszonyom leszel. - dorombolta lágyan a fülembe.
- Mi?! És ezt csak most közlöd velem?! Tudod, mennyi előkészülettel jár egy esküvő?
- Nem lesz nagy esküvő. Csak egy szűk körű. Viszont este bált rendeznek a szüleid, egyrészt egybekelésünk tiszteletére,
másrészt testvéreink eljegyzése alkalmából...
- Akkor jó... - sóhajtottam. Láthatólag megkönnyebbült, hogy elfogadtam a helyzetet. Különben meg boldog voltam, hogy most
már tényleg együvé fogunk tartozni, meg azért is, hogy nem les majd 4-500 démon arra, mit rontok éppen el a szertartás alatt...
legalább az nem lesz pletykatéma.
Gyengéden, de szorosan a derekam köré fonta karjait. Én a kezeimet finoman végigfuttattam izmos mellkasán, kigombolt inge
alatt, majd átöleltem a nyakát. Egymás lángoló tekintetében elmerülve suttogtunk, becéztük egymást és forró csókokat váltottunk.
- Tudod, mivel jár a szertartás?- kérdezte Sébastienne két csók között.
- Mivel?- néztem rá kíváncsian.
- Vérszerződéssel... legalábbis a bátyád szerint így hívják az emberek között... Azt jelenti, hogy mi most már örök időkre
egymáshoz fogunk tartozni.
- Te szeretnéd?!
- Én igen.
- Én is. - válaszoltam, mire aggódó arca felderült, és én szinte eszemet vesztettem mosolyától. Ajkunk újabb mohó csókban
egyesült.
- Be kellene mennünk...- szólalt meg szerelmem bizonytalanul - illetlenül sokáig vagyunk távol...
- Na jó...- adtam meg magam sóhajtva. Beléptünk a nagy üvegajtón. Apám azonnal rám nézett. Nem is kellett kérdeznie, telepátia
útján válaszoltam:
- Igen, elmondta, és boldog vagyok.
Apám elégedettsége jeléül bólintott, majd anyámhoz fordulva súgott néhány szót. Anyám elmosolyodott, és rám nézett. Kicsit
elpirultam, és zavartan mosolyogtam vissza.
Apám felállt, és mély hangján megszólalt:
- Van még egy-két fontos közlendőm: az első: Lord Sébastienne holnap egy szűk körű szertartáson nőül veszi leányomat, Aliciát.
A második: este bált rendezünk, részben esküvőjük, részben az új jegyespár tiszteletére. Kérem, Lord Radan, leányaival és
mestereikkel együtt tiszteljenek meg azzal, hogy a holnapi szertartáson és a bálon is részt vesznek...
- Nekünk megtiszteltetés... köszönjük a meghívást, örömmel elfogadjuk.
- Kérem, a vacsora alatt elhangzottakról egyikük se beszéljen senkinek! Ez természetesen családomra is vonatkozik.- nézett
négyünkre. Mi egyetértően bólintottunk.
- Mylady, ha megbocsát... leányaim eléggé eltörődtek.
- Óhh... hát persze, azonnal a szobájukba kísérik őket. Lordságod, még - remélem - kitüntet társaságával bennünket, ha a
fiatalság el is vonul pihenni...
- Örömmel, ha így kívánják...- hajolt meg a tábornok.
Bátyámmal egymásra néztünk. Már köszöntünk is el a szüleinktől és vendégüktől, majd megkönnyebbülten siettünk lakosztályaink
felé párjainkkal.