5. A főnök élete vagy halála rajtam múlik

Donna farkas szemet nézett a halálangyallal. Más helyzetben biztos nem zavarta volna ennyire, de most egy szál alsónadrág volt csak....Donnán. Zavarában lehajította az ágyról riválisát. Magához szorította az ágyon heverő takarót és egyenes irányban megcélozta a fürdőszobát. Szörnyű fejfájás állt egész fejébe. Azt se tudta, hogy hol fáj jobban. Érdekes szagra lett figyelmes. Rájött a két gazdatest halálának okára. Nem érte el a fürdőszobát még, mikor visszakiáltott a halálangyalnak.
- Fel ne gyújtsd a villanyt ember, mert mindketten megtanulunk repülni.
Először az ablakhoz futott, kinyitotta, majd a gáztűzhelyhez sietett. Megnézte a csapokat. Az egyik tényleg nyitva volt. Miután elzárta beviharzott a fürdőszobába. Kishíján ki is fordult onnan. Büdös volt bent, és mindenütt cigaretta csikkek hevertek szerte szét. Még a fürdőkádban is csikkek és piás üvegek hevertek. A tükör előtti polcon pedig egy injekciós tű állt. Donna kisidőn belül megundorodott új testétől, pedig az nem nézett ki rosszul, csakhát az életszínvonala...márha volt neki olyan? Mindenesetre elég alacsonyan tartotta a mércét. A fürdőkád szélén egy póló hevert. Donna felemelte. Iszonyatosan büdös szaga volt. Jobbnak látta visszahajítani oda ahol találta. Felegyenesedve, egy köntöst pillantott meg a falra akasztva. Annak is volt cigaretta szaga, de legalább nem volt olyan mocskos mint a másik ruhadarab. Visszamnet a hálóba. A halálangyal még mindig az ágyon ült. Láthatóan rendesen fájt a feje.
- Mi a neved? – kérdezte Donna.
Szekrény fosztogatás közben azt remélte, hogy legalább megtud pár dolgot a férfiról, de az egy szó nem sok annyit nem szólt hozzá.
- Még azt hinném, hogy néma vagy, ha nem ismernélek. - szólt a pasasra.
- Nem beszélek az ellenségeimmel.
- Pedig puszipajtások lehetnénk.
- Csak a véletlen műve volt, hogy egymás mellett tértünk magunkhoz.
- Miért nem öltél meg?
- Visszaadom a tartozást. Majd ha két ember meghal, akiket meg kellett volna védj, azután majd végzek veled.
- Milyen egy úriember.
- Azok már rég kihaltak.
- Nem csodálom...látták, hogy mivé fejlődtél. Nem zavar, hogy nő vagy?
- Férfi vagyok, netán te vagy a vak, és rám fogod?
- Nő vagy édesem, női testben férfi lélek. Nállam meg fordítva. Eh, de azért nem irigylem ezt a férget, az italtól kezdve a heroinig, minden megfordult a szájában. Ha már a férgeknél tartunk, neked mi a neved?
- Engem sem érdekel a te neved, úgyhogy téged se érdekljen az enyém.
- Jól van...fantom. Ki a fene az az idegbeteg, aki ennyire dudál odalent?
Donna az ablakhoz sietett. Lent egy fekete rakteres autó állt. Abból dudált valaki eszeveszetten. Végre csend lett. A kocsiból egy kövér, 30-as éveit taposó férfi szállt ki.
- Jonathan, hagyd a qrvád, majd este folytatjátok! – kiáltott fel pont arra, ahol Donna is volt. – a főnök kibelez, ha ma is elkésel!
- Ahogy hallom ez neked szólt...Jonathan White.
A halálangyal nyomott egy személyigazolványt Donna kezébe. A lány, egy férfi testében felkapott magára pár ruhát és már az ajtó előtt ugrált féllábon, a másikat felemelte, hogy beköthesse a cipőjét.
- Találkozunk este, picikém. – kacsintott a halálangyalra. Becsapta maga után az ajtót, de még csak visszanyitott egy pillanatra – nem adsz egy puszit a fiúdnak? – kérdezte a pasas szemébe nézve.
Nevetve csukta vissza az ajtót. Lesietett az utcára, majd beszállt a kocsiba. A férfi, aki felkiálltott neki hátrafordult.
- Johny, szokj már le arról a csajról, a munkahelyeddel játszol miatta.
Donna furcsállta, hogy ezt mondja arról a „nőről”, hisz a gyűrűs ujjára egy gyűrű volt húzva. A halálangyal ujján is látott egy hasonlót, tehát férj és feleség voltak, na de akkor miért enged meg az a férfi magának olyan durva szövegelést. A hátsó űlésen egy újság hevert. Felvette.
- Mai? – kérdezte a sofőrtől.
- Johny, tudsz olvasni? Ez ám a melepetés. – jött a válasz előlről.
Donna elég rendeset nézett. Az út további részében már az újságot bújta. Ahogy gondolta, gyerekkorába került, pontosabban 1995-be, amikor alig volt még 10 éves.Furcsállta, hogy mekkorát változott a világ röpke 10 év alatt. Mire az újság végére ért meg is érkeztek. Arra az építkezére értek, ahol álmában a baleset történt. Jonathan mindenesként dolgozott. Szegény Donna nagyon nem volt oda új melójáért, na de amit muszály, azt muszály. Alig várta már az ebédidőt. Akkor viszont újra munkába vágyott. A munkatársai nem fogták vissza magukat. Olyan stílusban ettek, ittak, meg mi mást csináltak még, amitől Donnának felfordult a lányos gyomra. Fel is tűnt a férfiaknak barátjuk megváltozása. Kibúvóként fejfájásra hivatkozott és ott hagyta a többieket. Ahogy kint sétált egy szürke limuzin állt meg. Egy öltönyös alak szállt ki. Donna ráismert a férfira. Barna, hátul összekötött haj, márkás öltöny, fekete bőrcipő, márkás karóra, ugyanaz aki az álmában életét vesztette. A férfi pont felé tartott. Donna ahogy ő megszokta köszönt. Viszont a férfi neki esett.
- Jonathan White, hogy lehet, hogy maga itt van? Hogy-hogy nem a közeli kocsmákban kushad?
„Lesz még valami?” – nézett az égre hősnőnk
- Jobb ha tudja, minden lépését figyelem. Ha mégegyszer, megismétlem mégegyszer részegen jön dolgozni én úgy kihajítom magát innen, hogy a lába ne érje a földet.
„Nem látsz a szemedtől, nem vagyok részeg, csak fáj a fejem” – folytatni már hangosan folytatta – igenis, uram.
De hogy ne csak Donnát készítsem ki idegileg, rátérek a halálangyalra is. Ő is felöltözött. Majdnem hányt, mikor a tükörbe nézett, na de muszály volt női cuccokat felvegyen, csak nem mehetett ki akárhogy. A sminkeléssel viszont meg sem próbálkozott. Kiment a városba, körülnézni. Egy hídnál állt meg. Ahogy figyelte a vizet egy férfi ölelte át. Az angyal leütötte magáról.
- Mit képzel, mit művel? - kiáltott a férfira.
- Sandy – szólalt meg a férfi, jól láthatóan ismerte a nőt – ma este próbáld meg lerázni azt a barmot. Egy fejes házában hatalmas buli lesz. Gondolom érdekel a dolog.
- Tévedsz. Leszokok a bőrszivarról. – mondta Sandy.
- Na Sandy, te vagy a legjobb a szakmában. Máskülömben is a férjed munkája függ tőle...
- Mit érdekel engem. – vonta meg a vállát – engem csak az érdekel, hogy hol találhatok egy épülőben levő épületet.
- Ezt a férjedtől kérdezd. Tudtomal ő dolgozik építkezésen.
- Eltakarod előlem a napot, tűnj a szemem elől.
Meg kell hagyni durván lekoptatta a férfit. Végre újra egyedül volt és nyugodtan állhatott a nyári napsütésben. Donna is szabadulni akart a nyomasztó környezetből így inkább a maradék ebédszünetet a parkban töltötte. Láthatóan sok ember ismerhette Johnyt, hisz sokan nézték, hogy a folyton részeg férfi, józanul egy parkban ül. Üldögélése közepette meglátta a halálangyalt. Muszály volt odamenjen. Már csak a kiváncsiság is hajtotta.
- Szia Sandy. – könyökölt ő is a híd szélére.
- Inkább hívj fantomnak, még az is jobban tetszik.
- Jól van Sandy, majd máskor.
- Csak idegesíteni jöttél ide?
- Nem, megtudni, hogy mikorból pottyantál ide.
- Az téged úgysem érdekel.
- Nem kértem, hogy mondd meg. Szeretek találgatni, csak annyit kérek, ha telibe találom, akkor ne tagadd le.
- Nem fogom. Úgyse jössz rá.
- Gondolom nem a jövőből jöttél, mint én.... – választ várt rá, de a férfi nem felelt. – khm, mondom a jövőből biztos nem jöttél....ugye?
- Azt mondtad, hogy csak akkor kell igennel feleljek, ha eltalálod az időpontot.
- Jó, tehát jövő kihúzva. Hippi vagy netán?
- Azt se tudom, hogy az mit jelent.
- Akkor nem vagy hippi...mami csak azt ne mondd, hogy náci vagy?
- Jártam már abban az időben, de ha te annak titulálsz én kitekerem a nyakad. Nem gyilkolnék le nemzeteket.
- Jól van, megnyugtattál. Tudod az egy dolog, hogy a halál angyala titulust viseled, de ha még náci is lennél az már nagyon komoly lenne. Akkor netán...akkor meg a vadnygat fiaként születtél? – lelkesedése közben egyre jobban kezdett csökkenni.
- Nem.
- A feudális korszakból vagy?
- Nem.
- Középkor?
- Az attól függ kinek középkor.
- Onnan vagy?
- Figyelj, elég komplikáltan fogalmazol. Most átválthatnál évszámokra, de még úgysem jönnél rá, hidd el.
- Na jó, legyen. A nevem Donna Mazill és 2004-ből jöttem. Mostmár te tudod, hogy ki vagyok, sőt már azt is tudod, hogy milyen távolság áll köztünk. Remélem nem untattalak. Hát akkor búcsúzok, vár a meló.
A halálangyal rá sem nézett, pedig a fiú agya csak azon zakatolt amit a lány mondott neki. Donna látva a srác reakcióját, letörten otthagyta. Az kicsit nehezen kapott észhez, de már késő volt. Hiába futott utánna, Donna eltűnt a tömegben. Őt meg kishíján kivasalta egy autó. Ajaj, nem is akármilyen autó alá került majdnem, egy limuzin elől ugrott el. Érdekes módon a kocsi nem ment tovább, hanem lenyílt a hátsóablak és egy kövér férfi feje tűnt fel.
- Üdv Sandy. – köszönt az. – mit szólna ha ma intézne a férjének egy kevés fizetés emelést... – sejtelmesen felugrott szemöldöke.
„Lesz még valami... – gondolta most a halálangyala – ez a nő mindenkivel képes volt lefeküdni? De ez a férfi...ez az akit az álmomban láttam. És a „férjemnek” akar fizetés emelést adni? Donna pont ennek a csótánynak a közelében van? Jobb ha inkább elintézem, hogy ez a féreg ne élhessen tovább. Jobb lesz így még Donnának is.”
Legszebb mosolyát tette arcára, majd behajolt a kocsiba.
- Gyere értem mikor befejezi Johnathan a munkát.
A férfi bólintott eggyet majd intett a sofőrnek, hogy indulhat. Délután fél hatkor a limó tényleg megjelent Sandy háza előtt. A nő persze nem volt olyan szexin kisminkelve mint ahogy régen, de azért nem lehetett még így sem csúnyának mondani. Beszállt a kocsiba, majd elmentek. Az építkezésre mentek, Sandy kérésére. Magával vitte a felajzott férfit ahhoz az épülethez, ami leomlott álmában, és a gerendákhoz szíjazta. Mindezt a férfi csupán játéknak képzelte. Még akkor is csak nevetett, mikor a nő magára hagyta. Donna közben haza ért. Meglepte, hogy a halálangyal igencsak jó kedvében van. Az a sejtése támadt, hogy valami baj van. Felhívta a barátját, aki reggelente érte jött, hogy menjen el hozzá, ha ráér. A férfi öt perc múlva már ott volt. Ekkor viszont a halálangyal nem akarta kiengedni. Donnának végül csak sikerült kiszabadulnia. A halálangyal jól tudta, hogy Donna hova készül. Mire leért Donna már a kocsiban ült. Körül nézett. Meglátott egy lovas rendőrt. A járókelők nézték is, mikor felpattant a lóra és lefejelte a zsarut. Nem vette figelembe, hogy járdán vagy úton vágtat-e, sem a jelzőlámpa nem tántorította meg. Nem egy karambolt okozott, mikor „áthajtott” a piroson. Donna észrevette, de csak egy pillanatig, mivel a lovas eltűnt egy mellékutcában. Hiába minden, Donna hamarabb megérkezett. A halálangyal pont mellette ugrott le a nyeregből.
- Elkéstél. Máskülömben sem kár érte.
- Majd én megállapítom, mikor kések el, és mikor nem. – azzal rátaposott a fiú lábára.
A rozoga építménybe szaladt. Megtalálta a férfit. Azt hiszem jobb ha le se írom, miket mondott Donnára, meg annak „nejére” a „főnöke”. Alig tudta kibogozni. Az épület tartógerendája megrogyott. Minden másodperc számított. Donna látta ahogy összeszűkül előtte a menekülési út. Mint múltkor most is saját életével játszott. Teljes erejét összeszedte és kihajította a férfit az összeomló épület alól, de ő már nem tudott kiszabadulni. Sokan nézték kintről a bátor férfit, aki megmenti főnökét. Elszörnyedve nézték végig, ahogy a szemük előtt veszti életét. Abban a pillanatban kint álló felesége is holtan rogyott össze...
Egy szempár nyílott ki. Nehezen vette át a fényt. Érezte ahogya víz csorog le róla. Szét nézett. Sanchez arcát vélte felfedezni. Most épp nem cigizett, de az arca az ugyanolyan rideg volt.
- Ki nyert? – kérdezte hidegen.
- Köszönöm kérdését megvagyok. – mosolyodott el Donna – feladat teljesítve.
Kiszállt a vízből és az ajtó felé vette az irányt. Még egy percre visszafordult.
- Majdnem elfelejtettem, feladat teljesítve, most pedig megyek a Pink koncertre. – mondta, és futva távozott a teremből.