Apánk jött értünk. Egyenként vitt haza bennünket. Amikor óvatosan lerakott a szobámban, szolgálók jöttek, anyámat kísérve.
Nagyon gyenge voltam, szinte teljesen tehetetlen. Ellenkezés nélkül hagytam, hogy megfürdessenek, ellássák a sebemet és felöltöztessenek egy rövid, selyem hálóingbe. Kábultan feküdtem a széles ágyon, amikor apám meghozta Sébastiennet. Férjem összeszedte minden maradék erejét. Nem engedte magát fürdetni és öltöztetni. A sebei ellátását viszont csak Stellának engedte.
Napokig feküdtünk egymás mellett lázálomszerű kábulatban, míg végre démoni auránk kezdett rendbejönni. Ez idő alatt anyánk és Stella ápolt minket, meg Arestint is. Ahogy mi gyógyultunk, úgy egyre többször tudtuk a különleges gyógyító fényt előhívni.
Ezután már csak napok kérdése volt, hogy teljesen helyrejöjjünk..

Elmúlt a nyár, tüzes napsütésével. Majd az ősz, csodás, tarka színeivel, gyümölcsillatával. Visszatértünk a szokott napi tennivalókhoz. Tanultuk a tartomány ügyeinek intézését, és az edzésekről sem feledkeztünk meg. Igaz, nekem egyre kevésbé lehetett részt venni a testedzésben... ilyenkor leginkább a fürdőbe mentem úszni. Sébastienne pedig velem jött, nem hagyta,hogy egyedül legyek, mert féltett, nehogy rosszul legyek...
Felmértük a harc okozta károkat, és megtörtént a helyreállítása. (Az egyik kisebb falut érte a csatával egyidőben támadás.)
A szívekbe nyugalom, a jövőben való bizakodás költözött. A gonosz démonok maradéka erejét vesztve kushadt a nagy vereség után. Sebeiket nyalogatták és lapultak. Mi fellélegezhettünk.
Bátyám még az ősszel nőül vette Stellát. Nagyon boldogok.
A lakosztályunk berendezése már kibővült... egy kicsi ágy várta a hamarosan érkező jövevényt...
Egyik reggel ragyogó világosságra ébredtem. Nagyon korán volt még, éreztem. Mégis, mi ez a fehér ragyogás?! Életem szerelme ott feküdt mellettem. Még mélyen aludt. Kissé nehezen mozogva, de csendben felálltam, és az ablakhoz mentem. Kinéztem a sötétítő függöny mögül. Felsóhajtottam a csodálattól...
Az ablakok párkányát, a terasz csipkés kőkorlátjait vastag hópaplan fedte. Gyönyörködve néztem, majd nagy pocakomhoz mérten eléggé gyorsan magamra kanyarítottam egy meleg, hosszú köpenyt, és kiléptem az erkélyre. Végignéztem a hóborította tájon.
Elbűvölve szippantottam mélyet. Szinte mellbe vágott a hószagú csend. Csak néha-néha csippantott egy fázós madárka a fenyők
lombjai közé bújva.
Sébastiennet éreztem a hátam mögött. Teste forrósága átsütött még a meleg ruhánkon is. Fejét a vállamra hajtotta, kezeivel végtelenül óvatosan ölelt át, és domborodó hasamat simogatta.
- Jó reggelt! Nem fázol?- kérdezte lágyan.
- Van, aki melegítsen...- fordítottam hátra a fejemet, huncut mosollyal ránézve.
- Azért csak gyere be.. még valami bajotok esik..- csókolt a nyakamba, amibe jólesően beleborzongtam.
- Szeretem a havat.
- Tényleg szép...- bólintott egyetlenem, azután se szó, se beszéd- óvatosan felnyalábolt, és bevitt a szobánkba. Letett a kandalló elé állított egyik karosszékbe. Kissé elgondolkodva bámultam a lángok táncát.
- Min gondolkodsz? - ült mellém a szék karfájára.
- Az embervilágban holnap karácsony van...
- Mi is ünnepeljük... hiszen a téli napforduló ünnepe.
- Igaz... Ősibb ünnep, mint a kereszténység. Stella mesélt az emberek karácsonyáról?
- Igen. Hasonlít a miénkre. Ajándékozás meg lakomák... ha akarjátok, még fenyőfát is hozunk be Nektek...- mosolyodott el.
- Ó...- örültem, mint egy kisgyerek. Szerelmem arcára boldog mosoly ült, ahogy engem nézett.
- Gyere! - állt fel, majd felsegített - menjünk fürdeni, mert nemsokára beviharzik valaki, hogy jelenésünk van az étkezőben...
A pezsgőfürdőben üldögélve férjem kérdően nézett rám.
- Mi a baj?- tekintettem rá.
- semmi... Ha lenne, akkor nem nekem kellene először megérezni...
- Hmm?
- Mondd csak, Alicia, kedvesem! Nem érzel valami szokatlan dolgot?
- Nem... azaz... - tágra nyitottam a szemeimet. Befelé figyeltem. Gyermekünkre.
- Azt hiszem, ma már személyesen is találkoztok...- céloztam arra finoman, hogy elkezdődött...
- Mégis jól éreztem... De... pont most nincs itthon senki... hajnalban kimentek valahová, vitték a húgomat is, valami gyengébb szellem megfékezésére...
- Nem baj.. minden rendben... Te mellettem vagy, ez a lényeg...
- Gyógyítani tudok, de szülést levezetni...- esett kétségbe párom - mindegy... segítek, ahogy tudok.
- Azt hiszem, jó darabig itt maradok, mert nagyon jól esik a meleg víz...

Lassan teltek az órák, és egyre bizonyosabbá vált, hogy gyermekünk napvilágra kívánkozik... Sébastienne végig mellettem volt, és jobban aggódott, mint én... Bár nekem nem is volt időm rá az egyre erősebb fájdalomhullámok miatt. Eleinte némi pihenőm volt, de lassacskán egybeolvadtak a kínlódás percei... Kedvesem csak kicsit merte enyhíteni a gyógyító energiájával. Aztán eljött az idő.. megszületett csodaszép kisfiunk. Átjárt a megkönnyebbülés és az öröm. Gyönyörködve néztük picike kezeit, gyönyörű arcocskáját. Sébastiennere hasonlított. Még a haja színe is. Édesapja mosdatta meg, és bebugyolálva visszahozta hozzám. Majd néhány szolgálóval rendet rakatott a szobánkban. Még fenyőágakat is hozatott velük... illatuk betöltötte lakosztályunkat.
Mire anyámék hazaérkeztek, már aludt a kis Lord Arden. Első útjuk hozzánk vezetett, mivel finom orruk elárulta, hogy valami történt...
Mosolyogva, büszkén figyelték, ahogy első unokájuk jóllakottan szuszogott ágyacskájában.
- Ő a legszebb karácsonyi ajándék!- mondta halkan Stella, vigyázva, hogy unokaöccse fel ne ébredjen - boldog ünnepet!