|
1. fejezet
Catttt 2008.10.07. 16:39
Donna – A mentőangyal
1. Halálos egy nap
A ventillátor feje lassan kanyarodott hol jobbra, hol balra. Alig hallhatóan duruzsolt. Éjszaka volt ugyan, mégis a hold fényétől minden világos fényben úszott. Az ablak melletti ágyon egy lány aludt. Takarója a földön hevert, párnája rajta feküdt. Nem volt valami meleg már ígysem a szobában, főhősnőnk mégis izzadtan forgolódott ágyában. Valami nagyon rosszat álmodhatott, az arcáról leolvasható félelem, legalább is ezt sugallta. Ijedten pattantak ki szemei. Még pár másodpercbe beletellet, hogy felfogja, hogy felébredt. Amint kellőképpen magához tért, megnyugtatta magát, hogy csak rosszat álmodott. Az órára nézett. Hajnali négy volt. Eszébe jutott, hogy az anyja nemsokára elmegy dolgozni. Gondolta lefut és elköszön. Nem tévedett, anyukája már tényleg útra készen állt. Épp a hűtőre ragasztott egy cetlit, amin pár házimunkát hagyott lányára. Nagyon meglepte, hogy ilyen korán látja lányát, főleg így nyár végén. Olyankor legtöbbször csak délelőtt képes kinyitni a szemét. Érezte, hogy valami rossz álom ébreszthette fel. Ő csak egy álomra tudott gondolni, ami már többszöri visszatérő vendég volt Donnánál. A lány közölte, hogy nem arról az álomról van szó. Egy másik, borzalmas rémálom ijesztette fel. Egy közúti balesetet álmodott meg. Álmában egy templomot látott, ami előtt autók hada állt. Pont a templom ajtaja előtt ment el egy fiatal anya. Egy baba kocsit tolt, viszont a csöppség mellette lépdelt. A nő elért az átkelőhöz. A jelző lámpa még pirosan világított. Sőt még egy másik ismerősével is összefutott. Csupán egy pillanatra nem figyelt a gyerekre, és már meg is történt a tragédia. A kislány meglátott a szemközti oldalon egy kóborkutyát, kikapta kezét az anyja kezéből és már futott is át a forgalmas úttesten. Az anyja és a beszélgető partnere egyszerre futottak a gyerek után. Egy teherautó dudálására tekintett oda, minden ember. Habár a sofőr megprbált megállni, az egyik nőt elütötte, míg az anyán szabályosan keresztülment, sőt, hogy elrántotta a kormányt, pont a fején állt meg. Annyira valóságos volt, hogy esküdni mert volna, hogy megtörtént amit látott. Donna anyja csak azt tudta ajánlani a lányának, hogy ne nézzen többet lefekvés előtt horrort.
„Lehet benne valami” – gondolta Donna.
Visszament a szobájába. Azt hitte, hogy már biztos nem fog tudni elaludni, mégis amint lehúnyta szemeit, azonnal elaludt. Harangozás ébresztette fel. A furcsa csak az volt, hogy semmiféle templom nem volt a ház közelében, a tv-t pedig folyton kikapcsolja mielőtt lefeküdne. Nem csak a harangszó keltette fel figyelmét, hanem az erős fenyőillat. Nehezen kinyitotta a szemét. Egy hatalmas csillárt pillantott meg, pont a feje fölött. Mikor felhajolt vette észre, hogy a keze meg össze volt kulcsolva.
„Mi a fene van itt?” – csodálkozott.
Fehér selymen feküdt, egy...koporsóban. Ahogy körülnézett rájött, hogy egy templomban van. Sok ember ült a padokban. A fele közülük elájult, mások meg sikoltozva futottak ki a szabadba. Őrajta pedig egy fekete öltöny volt, fekete lakkozott cipővel. A sikoltozók és a menekülők felé nézett. Ahogy kipillantott meglátta a babakocsi elejét az álmából.
- Mi van emeberek? Úgy néznek, mintha holtat látnának! – kiáltotta.
Egyszerűen már nem bírta azokat a remegő szemeket nézni, amik egyenest rá szegeződtek. Kiugrott a koporsóból és kiszaladt. Akik eddig talpon voltak, azok most leültek, sőt a bátrabbak is elájultak. Donna lecövekelt, mikor kiért. Ugyanazok az autók parkíroztak a templom előtt, amiket álmában látott. Balra nézve megpillantotta a két beszélgető nőt. Átnézett a másik oldalra. Ott egy férfi tett le egy kutyát. Az álmában szereplő kutyát. Donna futásnak eredt. A kislány már lefutott az úttestre. Donna is kiugrott. Még mielőtt a gyerek anyja a gyerek után futott volna, Donna elkapta a gyereket és a járdára hajította. Elhagyta az ereje, fényt látott csupán és dudálást, majd csend.
A szobájában ébredt.
- Gratulálok Donna, ez volt ám a rémálom. – dícsérte saját magát.
Az órára pillantott, pont délelőtt 10 volt. Jó hosszú álom volt, meg kell hagyni. Felkelt, összevetette az ágyát, csinált magának reggelit, és próbálta elfelejteni az álmát. Reggeli közben csengettek. Kinyitotta az ajtót. Egy ősz hajú, idős férfi, és egy barna hajú jóval alacsonyabb férfi állt az ajtóban. Az alacsony kifejezzetten meglepettnek tűnt, ahogy a lányra pillantott.
- Jó reggelt, miben segíthetek? – dőlt az ajtóra Donna.
- Ön Miss. Mazill?
- Donna Mazill, miben segíthetek?
- Nem mehetnénk be?
- Már hogyis ne? Pont két vadidegent invitálok be. Ne nézzenek már palimadárnak.
- A D∞ - től jöttünk.
- Mitől?
- Ha nem tévedek, éjszaka volt egy rémálma. – szólalt meg az őszhajú – ami utánna következett az már nem álom volt. Ha most nem enged be, hogy elmagyarázzuk, akkor a következő alkalom akár még halálos is lehet magácskára nézve.
Donna láthatóan meglepődött az őszhajú beszédén, de még mindig nem volt bátorsága behívni őket. Inkább a kertbe tessékelte őket. A kertnek alacsony kerítése volt, így az utcáról be lehetett símán látni.
- Kezdjenek csiripelni, mert nincs sok időm. – ült le egy székbe
- Ahogy már mondtuk a D∞ - től jöttünk. – kezdett mondandójába az őszhajú – a nevem Rick Lewis. Én vagyok a „cég” egyik alkalmazottja.
- Erről a vállalatról még soha életemben nem hallottam.
- Nem is hallhatott. A profilja ugyanis a mentőangyalok védelme.
Donna szeme felakadt. A barna hajú elvigyorodott. Most ő kezdett beszélni.
- Honnan tudjuk, hogy ön egy mentőangyal? Csak mert volt szerencsém találkozni önnel már elég rég. A nevem Simmons, két és fél éve ismerkedtem meg magával egy temetésen. Az egyik barátomat temették. Amikor a koporsóba néztem egy pillanatra egy női arcot láttam, pedig a barátomnak sosem voltak nőies vonásai. Alig mentem el a koporsó mellől, mikor halottnak hitt barátom felkelt és kifutott az utcára. Megmentett egy gyermeket, utánna pedig holtn rogyott össze. A kiérkező mentősök biztosan megállapították, hogy már több mint négy napja halott volt. Pont ahogy én is tudtam. Ekkor elkezdtem kutatni az interneten, a könyvtárakban mígnem ráleltem a mentőangyalokra és a halálangyalaira. Majd ráleltem a D∞-re. Ők mesélték el a két rivalizáló angyal történetét. Miszerint létezik két angyal, kiknek egymással ellentétes a célja. Ugyanazt az álmot látják, viszont mikor egy holttestbe kerülnek, akkor a mentőangyal feladata az áldozat védelme, míg a halálangyalnak mint a nevében is szerepel az áldozat halálának biztosítása a cél, bármi áron. A mostani halálangyal pedig kitünően végzi a feladatát. Nem kímél sem áldozatot, sem mentőangyalt.
- De hisz én nem futottam össze semmilyen halálangyallal.
- Mert még nem tudta, hogy ön kicsoda. Most viszont már tudja, hogy maga az ellenfele. De most nem a halálangyal a főellensége, hanem a „Kaszás Lovagjaiként” elnevezett csoport. Ők ugyanolyan képességű emberek mint amilyen én is vagyok. – mondta Simmons. – tisztán látom a mentőangyal és a halálangyal valódi arcát. Igaz csupán egy pillanatra, de annyi bőven elegendő. Nos elfogadja a D∞ védelmét, vagy sem?
- Na jó emberek, hol a kandikamera? – kérdezte Donna komoly arccal.
Rick és Simmons egymásra néztek majd felálltak és távoztak. Donna meg a székbe cövekellt. Fogalma sem volt, hogy ez a két ember most csak szórakozott vele, vagy sem. Egy biztos egy hét eltelt és a rémálmok távoztak Donna életéből...legalább is ő úgy hitte.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
