4. Egy ágyban az ellenséggel

Kint vihar tombolt, de ahol Donna volt, ott semmi jele nem volt ilyen időjárásnak. Egy üveg asztalnál ült Sanchezzel szemben. Donnában feltevődött nem egy kérdés.
- Azt mondták, hogy békén hagynak... – szólalt meg végül.
- Értse meg, muszály volt ide hozzuk – felelte Sanchez. – az ön érdekében tettük. A „Kaszás Lovagjai” megtalálták volna.
- Unom ezeket az idióta neveket, egyáltalán hol vagyok? Mi ez a hely?
- A D∞ főhadiszállása.
- És újból kikötöttünk nálla, D∞, mint mindig!
- El kéne mondjak valamit, de ha megtenném, maga még jobban meggyűlölne.
- Azt nehezen hiszem, ennél jobban már bolondot nem lehet útálni.
- Remélem tudja, hogy ön egy nagyon nehéz eset.
- A jövőben sem fogom megkönnyíteni a dolgát. Miért cibáltak ide? Mostmár az igazságot kérném, ha lehet!
- Az agyi aktivitása annyira erős lett, hogy a kaszások hamarabb magára találtak volna, minthogy maga egyáltalán a múltban kinyithatta volna a szemét, mint tudja, ha meghal itt, ott is meghal, és fordítva. Az érdekli, hogy mi ez a hely nem? Nos közlöm magával, hogy ez D∞ legféltettebb kincse. Látszólag egy átlagos tengaralattjáró. A 70-es években készítették egy milliárdos kérésére. A milliárdos egy professzor legjobb barátja volt. A professzor pedig mentőangyal volt. Szerencséjére a kaszások pont a milliomos kastélyában támadták meg. Az öreg ekkor tudta meg a két angyal legendáját. Mindenben segítette barátját, aki magánélete, munkája és angyali teendői között szenvedett. Hatalmas terhet vett le a válláról, mikor felajánlotta segítségét a professzornak. Azokban az időkben, akárcsak most nagyon nehéz volt találni egy ilyen segítőtársat. A nagylelkű adományozónak viszont minderre megvolt az oka. Régebben már találkozott egy mentőangyallal, pont a barátjával. Az életét áldozta, csakhogy megmentse a milliárdos palántát. Amikor a prof meghalt örökbefogadta annak lányát, majd rá öt évre feleségül vette. Tehát nem volt egy szent, ahogy a fiatal felesége sem. Még a nászéjszakán megmérgezte. Az öreg viszont bebiztosította magát. Halála előtt írt egy végrendeletet, amiben minden pénzét a D∞ nevű szervezetre hagyta. Látom unja a mesedélutánt.
Donna nem felelt. Az arca annál többet mesélt. Sanchez elnyomta a cigarettáját, majd a lányra nézett.
- Ha akar elmehet. Ha akar maradhat. Nem börtönben van, csak szólnia kell valakinek és megmutatják önnek az egész tengeralattjárót.
Felvette a magával hozott papírhalmazt és kiment. Donna még ült egy keveset. Figyelte ahogy a lába alatti akváriumban pörög az élet. Egy aprócska hajóroncsból egy hal úszott elő. A hínárok közül egy másik, jóval nagyobb hal úszott a hátához és falta fel az előbb előkerültet.
„Ennek se lettem volna a helyében” – gondolta Donna.
Ahogy hátratolta a székét a falatozó hal amilyen gyorsan csak tudott Donna lába alá úszott.
- Nagy falat lennék neked. – és a üvegpadlóra csapta cipője sarkát.
A hal mint egy kiskutya úgy követte egész addig amíg Donna ki nem ment a teremből. A folyosó sem volt átlagosnak mondható. A padló helyett, most a falak voltak üvegből. Szinte át lehetett volna látni rajtuk, ha nem lett volna azokba is tengeri növényzet téve. Állatokat nem látott benne. Az első személyt akit meglátott, megállított.
- Ön a Donna Mazill, ha nem tévedek – mondta a férfi.
- Úgy látom a hírnevem megelőzött.
- Tudja minden álmom az volt, hogy találkozhassak egy valódi mentőangyallal. Tudja az itt dolgozók 90%-a már találkozott mentő vagy halálangyallal.
- Aha, nos láthatja...ilyen egy mentőangyal, mikor épp nem ment, na szóval Miss. Sanchez azt mondta, hogy ha kérem megmutatják ezt az úszó akváriumot.
- Ha nem baj, nem én leszek a túravezetője. Jöjjön, valahol itt kell legyen Rick is, őt már ismeri.
Két másik folyosót szeltek keresztül, mire ráleltek Lewis-ra. A pasas épp Sanchezzel beszélt rádión. Donna várhatott még egy keveset, mire a férfi befejezte a beszélgetést.
- Miss. Mazill, örülök, hogy végül csak itt maradt. A műszereink azt mutatják, hogy ön a közeljövőben újra álmodni fog.
- Ha nem lenne olyan ellenszenves képe, még szinte élvezném is ezt a fantasztikus környezetet.
- Helenának igaza volt, maga tényleg egy nehezen elviselhető személy.
- Köszönöm a bókot. Akkor megmutatja ezt a tengeralattjárót vagy sem?
Lewis késszégesen megmutatta neki az egész tengeralattjárót. Akkora volt, hogy Donna a felénél elvesztette a szálat. Lewis persze tudta, hogy elsőre biztos nem fogja Donna megjegyezni az összes helyet ezért Donna szobájától újra megmutatta neki a fontosabb részlegeket, ahova akár még hívhatják is.
- Meg kell valljam, szép ez az úszó bunker. – mondta végül.
- Mióta Helena a főnök, azóta egyre szebb és egyre fejlettebb. Elmondok magának valamit. Van, hogy a mentő és a halál angyalának dolga megcserélődik.
- Hogy-hogy?
- Helena férje is mentőangyal volt. Egy éjjel megálmodta élete legszebb és egyben legborzalmasabb álmát. A feleségével már sokszor próbálkoztak, hogy kisbabájuk legyen, de sehogy sem jött össze nekik. Az álmában Helena kilenc hónapos terhes volt. Megindult a szűlés, minden jól ment. Amikor viszont az orvos kijött a szűlőszobából nem hallatszott baba sírás. Komplikációk adódtak, amibe a baba és Helena is belehalt. Ekkor felriadt. Várta, hogy időt utazzon, de semmi. El sem mondta az álmát a feleségének, hisz biztos volt benne, hogy ez csak egy normális rémálom volt. Helena viszont ide jövet megpillantott egy férfit. Akaratlanul is kijött belőle, hogy az arca olyan volt mint egy nőé. Mr. Sanchez felismerte a halálangyalt, aki akkoriban még egy nő volt. Rájött, hogy az álma mégis csak valósnak bizonyult. A halálangyala a pirosnál utolérte őket. Kiráncigálta a mentőangyalt a kocijából, hogy a szemközti forglaomba hajítva megölhesse. Sanchezt viszont nem faragták olyan fából, mint aki azt megengedje. Ő hajította ki a halálangyalt az autók elé. Egy rendőrautó tűnt fel. Kiszállt belőle két rendőr. A halálangyal leütötte az egyik rendőrt és elvette a szolgálati fegyverét. Le akarta lőnni Sanchezt, el is találta. Közben a másik rendőr lelőtte a halálangyalt. Helena nem akarta elhinni, hogy a férje már lényegében halott. Férje a lövéstől haldoklott, de még így is képes volt megmenteni a feleségét. Az utolsó ölelés helyett hasba szúrta a saját feleségét. Helena aznap két személyt is elvesztett, az egyik a férje a másik pedig egy magzat volt, ami alig volt két hetes. Azóta Helenának nincs magánélete.
- Furcsa dolgokat produkál néha a sors. Nem hittem volna, hogy Sanchez ilyen múltal él. – Mindegyikőnknek van valami a múltjában. A magáé már elég hamar tönkre ment.
- Tudja mit Lewis, ne foglalkozzon a múltammal.
Donna otthagyta a férfit. Nem tudta megmagyarázni, de elöntötte a fáradtság. Alig dőlt le, már el is aludt. Álmában egy építkezésen járt. Ismerősnek tűnt neki a környék. Emlékezett rá még gyerekkorából. Az autók közül látszott ahogy a távolban leomlik egy bontásra szánt épület. Ahogy a közelbe ért a romok közt egy emberi holttestet takartak le a mentősök.
- Hogy az a jó... – riadt fel Donna.
Meglepetésként érte. Sanchez állt az ágya mellett.
- Amint elalszik elvisszük innen.
- Abba a fűrdőkádba, vagy micsodába?
- Igen, oda. Ott biztonságban lesz, és ha valami baja esik, talán még segíteni is tudunk. Újra a középkorig kell visszamenjen?
- Nem, úgy láttam csak a gyerekkoromig.
- Sok szerencsét...Donna.
A lány visszabukott párnájára és elaludt. Semmit sem érzékelt, amíg fel nem ébredt. Akkor is csak annyit érzett, hogy valami eltakarja a fényt. Lassan felnyitotta a szemét. Kipattant azonnal amint meglátta, hogy kivel szemezik.
„Ez a nap is jól kezdődik – gondolta – nem is lehetne jobb, pont a halálangyal karjaiba zuhanni...ejha, Donna, ehhez is érteni kell.”