- Szeretn�k valami maradand�t alkotni. Hogy amikor itt hagyom, amit itt kell hagynom, maradjon valami, amir�l azt mondj�k, ez igen, ez � volt.

- �s mondd, Kicsi, hogy akarod ezt el�rni?

- Mondtam m�r, hogy ne h�vj Kicsinek – nevetek –, nem szeretem. Olyankor �gy �rzem, mintha az orrom al� d�rzs�ln�d, hogy te nagy vagy �s er�s, de �n kicsi �s t�r�keny.

- A s�rk�nyhoz k�pest az ember kicsi �s t�r�keny – jegyzi meg tud�l�kos arccal. Igaza van. Mint mindig. Ez�rt
szeretem. – Szeretlek, te v�n, morg�s s�rk�ny, ugye tudod?

- Tudom. Sose tudtad eltitkolni az �rz�seidet. Azokban a nagy, barna szemeidben benne van a vil�g �sszes sz�ps�ge �s f�jdalma egy�ttv�ve. Ez�rt nem j�solok neked k�nny� �letet, Kicsi. A Ti vil�gotokban az emberek hazudnak �s csalnak. N�ha azt k�v�nom, b�rcsak itt maradn�l velem �r�kre. Hogy ne s�r�lj�n meg a csod�latos �s finom lelked.

- Mi�rt vagy ilyen rossz v�lem�nnyel az emberekr�l?

- Mert nem j�k. Van egy-kett�, akinek a lelke �s a sz�ve zene �s csoda. De a legt�bbnek nem. �s mivel �k vannak t�bbs�gben, elnyomj�k, len�zik, �s b�ntj�k a t�nd�rsz�p lelk� embereket. Csak nagyon kev�s van, aki meg tudja �rizni a sz�ps�g�t �s tisztas�g�t, mire feln�… Ez�rt is f�ltelek. Te �lmod� vagy. Csod�latos �lmaid vannak, de ha egyszer csal�dsz, majd nem fogsz t�bbet hinni az �lmokban, s�t, tal�n megakad�lyozod, hogy csod�kat �lmodj. �s az nagyon nagy baj lenne. De ha itt maradn�l velem… vigy�zn�k r�d.

- De te is tudod, hogy nem maradhatok. Az �lmok sz�pek, de nem �lhetek itt mindig. Ez�rt szeretn�k valamit csin�lni, hogy eml�kezz r�m. Ha m�r nem j�v�k t�bbet… ha m�r nem leszek.

- B�cs�aj�nd�k gyan�nt? – Mindig ragyog� borosty�nszemeit felnagy�tj�k a visszatartott k�nnyek. Nem is tudtam, hogy a s�rk�nyok tudnak s�rni.

- Igen, annak sz�nom. De ne legy�l szomor�, rendben? Neked itt marad ez a mesevil�g, de nekem tov�bb kell l�pnem.

- Feln�tt�l, Kicsi? Feln�tt�l �s te is itt akarsz hagyni engem?

- Meg kell �rtened. B�rmennyire is f�j. – Elford�tja a fej�t �s m�lyet s�hajt.

- Tudtam, hogy elj�n ez a nap. De rem�nykedtem benne, hogy k�s�bb. Nem lenne szabad feln�n�d ennyire hamar �s hirtelen. Nem szakadhatsz ki egyik pillanatr�l a m�sikra onnan, ahol szerett�l lenni. Valami maradand�t akarsz itt hagyni? Valamit, ami te vagy? Akkor maradj. Itt az lehetn�l te is. Maradand� �s csoda. Az emberek csak elrontatn�nak. De ha menni akarsz, menj. Nem foglak megakad�lyozni, b�rmennyire is szeretn�m megfogni a kezed �s visszah�zni, �s magamhoz �lelni t�ged, �s v�deni, �s szeretni. – Smaragdsz�n� a k�nnye, ahogy lefolyik mindig mosolyg�s arc�n. Istenem, nem hittem, hogy ennyire neh�z lesz az elb�cs�z�s. –Menned kell. Most, am�g van hozz� er�d. Am�g �gy �rzed, itt tudod hagyni ezt a helyet. �s maradand�t alkott�l, Kicsi. Szeretetet hozt�l ide, tisztas�got �s j�s�got. Nem kell semmit itt hagynod, hogy eml�kezzek r�d. Ez a hely, minden egyes f�j�val, vir�g�val �s f�sz�l�val mindig arra fog eml�keztetni, hogy volt egyszer egy l�ny, aki itt keresett b�k�t a nagyvil�g zaja el�l. Aki sz�p volt �s a sz�ve szeretettel volt teli, �s m�g a morg�s s�rk�nyt is k�pes volt szeretni. Ez a legszebb dolog, amit itt hagyhatsz.

- Soha, soha nem foglak elfelejteni. – Az arcomon patakokban folynak a k�nnyek, � elmosolyodik, a szem�ben pajkos f�ny csillan, mag�hoz �lel, �s hirtelen felemel, �s a h�t�ra dob. H�tratekeri a fej�t, �s r�m kacsint.

- Egy utols� rep�l�s, Kicsi. Eml�kbe, t�lem. – Elrugaszkodik a talajt�l, �s felemelkedik a leveg�be. Sz�tt�rja �ri�si sz�rnyait, �s m�lt�s�gteljesen elkezd rep�lni arra, amerre m�r j�rtunk, nem egyszer, de most utolj�ra. N�zem a vir�gokat, a f�kat, az �llatokat, t�nd�reket, apr� �s nagyobb csod�kat, amikt�l most el tudok b�cs�zni gondolatban. Nevetek, de s�rok is egyszerre, a sz�vem szabad, de m�gis neh�z. � mindent megpr�b�l, hogy k�nnyebb legyen. Vagy hogy nehezebb? �nz�, tudom. Mint minden s�rk�ny. Nem akarja, hogy elmenjek, de musz�j. El kell hagynom ezt a vil�got, hogy ott �lni tudjak. Elrep�l�nk a hegyek f�l�tt, el�tt�nk a v�gtelen �ce�n, a lemen� nap narancss�rga f�nye hihetetlen sz�nekre festi a hull�mokat. Lesz�ll a homokos parton, leseg�t a h�t�r�l. Nem tudok megsz�lalni, csak n�zem �t, majd elfordulok, �s a tengerbe mer�l� nap utols� sugarainak j�t�k�t csod�lom.

- Hi�nyozni fogsz. Nagyon. �s ez a hely is. De meg kell �rtened.

- Meg�rtelek, Kicsi. Egyszer elj�n az id�, amikor tov�bb kell l�pni. Sz�modra ez az id� most j�tt el. – Mag�hoz �lel, puha, meleg b�r�hez szor�tom az arcom, �s bel�legzem a jellegzetes erd� �s avar illatot, ami mindig is jellemezte. Megpuszilja a fejemet, elenged, �s h�tr�bb l�p. – Isten veled, Kicsi.

- Isten veled, te nagy, morg�s s�rk�ny. – Elmosolyodok, �s �rzem, hogy halv�nyodok. �jabb k�nnycseppek buggyannak ki a szem�b�l, �s folynak v�gig az arc�n. Lassan elt�nik a hely, nem �rzem m�r a homokot a talpam alatt, nem f�jja a hajam a tengerparti sz�l. H�t megtettem. Otthagytam az �n �reg bar�tomat, az �lmok, �s csod�k birodalm�ban. De egyszer visszat�rek, mint ahogy visszat�r mindenki, aki m�r j�rt ott. P�r �v m�lva �jra egy�tt lesz�nk, �s egy�tt fogjuk n�zni a naplement�t, �s � b�lcsess�geket fog mondani, mint minden egyes besz�lget�s�nkkor.