3. Boszorkány égetés minden áron!

Minden olyan csendes volt, mikor Donna felébredt. Kintről semmilyen zaj nem szűrődött be. Nehezen ugyan de felkelt. Megdöbbent ahogy végig nézett a szobán. Az ágy mellett két magas gyertya tartó állt, amiben már csonkig égett a gyertya. A szobában még volt egy faragott asztal két székkel, egy szekrény. Mindenesetre ízlésesen volt berendezve, csak kissé középkori volt a stílus. Donna kiment. Egy hosszú folyosón ment végig, ami egy lépcsőhöz vezetett. Az alján három ember állt. Két nő és egy férfi. Az egyik nő felnézett és felsikított, azonnal utánna pedig elájult. A másik nő a szájához kapta kezét.
- Démon! – kiáltotta a férfi.
- De hisz a lányom... – szólt rá az eszméleténél levő nő.
- Ő már nem a lányod, ő egy démon, aki bírtokba vette a lányod testét.
„Jaj mami, még a végén meglincselnek.” – nyelt egy keserveset Donna.
Körbe nézett. Látta, hogy a lépcsőn le nem mehet, így visszafordult és berohant abba a szobába amiből kijött. Ott volt csupán ablak. Elhúzta a függönyt és lenézett.
- Csipázom én a rózsákat, de most jobban örülnék a helyükön egy úszómedencének.
Futás zaja hallatszódott a közelből. Jól tudta, hogy őt üldözik, így nem tehetett mást, ugrott. A véletlen, vagy a szerencse segítette ki, épp egy lent elhaladó cselédre esett, hatalmas püffenés kíséretében. Szerencsétlen férfi alatta, majdnem szörnyet halt, ahogy ránézett.
- Bocsesz tata, de sietek.
Azzal felugrott a még mindig reszkető férfiról és a kapu irányába futott. Pár őr állta volna csupán útját, ha bátrak lettek volna, de nem mindennap botlik egy élő holttestbe az ember, így érthető volt, hogy feltartás helyett elugrottak előle. Donnát mondhatom egyáltalán nem zavarta. Végre kint volt a házból. Újabb gond zuhant a nyakába. Egy utcára ért, ami ki tudja hova vezetett, és főleg hány emberbe botlik bele, aki ismeri azt a testet és kikiálltja démonnak. Több arcon meglepettség, más arcokon riadalom rajzolódott ki, mikor elfutott mellette Donna. Egy sikátor előtt futott el, mikor valaki behúzta. Donna olyat visított, hogy az egyén majdnem eldőlt. Egy 30-35 éves férfiről volt szó. Inkább csúnya volt mint szép, de Donna most neki köszönhette az életét. Nem szólt a lányhoz semmit, csupán elment mellette és hátrabökött, mutatván, hogy kövesse. Kissebb utcákon értek el egy kocsmáig. Mint kiderült a férfi a kocsma tulajdonosa volt, és már régóta ismerte Mariát. Ismerte a mentőangyal és a halálangyal legendáját, így kissebb meglepetésként érte, mikor megpillantotta a lányt és egy pillanatra egy rózsaszín hajú, jóval magasabb lányt látott a már ismert személy helyett. Az eddig segítőkész férfi hirtelen megváltozott, becsapta maga mögött az ajtót és levett egy kardot a falról, amit egyenest Donna torkának szegzett.
- Halljam, melyik vagy? A mentő, vagy a halál angyala?
- Mit csinálsz, ha nem az leszek amelyik nem szeretnéd, hogy legyek?
- Én kérdezek! Te felelsz!
- Donna vagyok, a mentőangyal.
A férfi fellélegzett, majd visszatette a kardot, oda ahonnan levette.
- A nagyapám öccsét a halálangyal ölte meg. Alig volt öt éves.
- Már csak ilyen, habár még nem ismerem.
- Még kezdő vagy? – ült félelem a férfi arcára.
- Igen, mondjuk. Ez a második küldetésem.
- Még tényleg az elején jársz. Szólok a lányomnak, hogy öltöztessen át...jobban mondva varázsoljon át.
- Varázsolni? Mennyit írunk, hogy még varázsolgatnak?
- Nem úgy értettem – nevetett fel a férfi – csak nőből férfit csinál belőled. Már jön is, ő lányom Francesca. Ne csodálkozz, ha nem szól majd semmit, ugyanis néma. Az én hibám miatt megölték az anyját, neki pedig kivágták a nyelvét.
- Milyen barbárság...
- Eggyet értek. Az új király egy zsarnok, na nem mintha a régi jobb lett volna.
- Ismerős helyzet, csak mi nem királynak hívjuk... – felelte Donna, hunyorogva. – Milyen évben járunk és hol vagyok?
- Angliában vagy és 1284-et írunk.
- Kösz a segítséget.
- Megkérdhetem te mikorról pottyantál közénk?
- Még aludhatsz rá jó párat, de még az ük-ükunokáid is szunyálhatnak rá nem keveset.
A férfi mosolyogva csóválta a fejét. Ki tudja mi járt akkor az agyában. Mindenesetre, mire Francesca mondjuk úgy „átvarázsolta” nőből férfivá, ami nem is volt olyan nehéz, mivel Mariának nem voltak túl nagy mellei, tehát egyszerűen le lehetett kötni őket, férfiruhákból pedig akadt nem egy. Donna már nagyon éhes volt, alig várta, hogy leérjenek és birtokába vegye a „büfét”. Keservesen talált csak valami számára is ehetőt. Mivel akkoriban nem volt annyira változatos a menü, ezért bekellett érje sült csirkével meg kenyérrel, a borról meg ne feledkezzek. Azt hitte, hogy víz és egy jó adagot nyelt le egyszerre. Mondanom sem kell, mennyire elment a kedve bármi nemű ital megivásától. Azonnal a vacsora után eljött az ideje Francesca munkájának letesztelésének. Négy katona jelent meg, akik mindegy szálig a szerintük démonszállta Mariát keresték. Donna csak állt és nézte ahogy elmennek mellette a katonák, tehát Francesca jó munkát végzett. Sőt, annyira elváltoztatta Donnát, hogy még maga a kocsmáros sem ismerte fel egyből. Míg a férfi dolgozott, addig Donna elmesélte Francescának az álmát, hátha a lány rájön valamire, de lány nem igazán tudott mit segíteni. Ahogy kint irogattak a homokba, Donna meglátott két férfit közeledni. Az egyikről nem tudta levenni a szemét.
- Anyucikám, ez a pasi döglesztően fest. – mondta mikor a férfi bement a kocsmába.
Francesca csodálkozva nézte, majd írt valamit a földre, de mire feleszmélt Donna elment mellőle. Ő is felállt és utánna szaladt. Egyenest az apjához futott. Megkérte, hogy beszéljen Donnával, mert valami nagyon nem stimmel. Donna a leghátsó asztalnál foglalt helyet és álmodozón nézte a pultnál álló, rövid barna hajú, izmos férfit. Francesca apja arra nézett amerre a lány. Úgy tűnt, hogy kezdi már kapizsgálni, mire gondolt a lánya. Leült a lánnyal szemben, és láss csodát, Donna jobbra dőlt, csakhogy tovább nézhesse álmai férfiját.
- Kit nézel ennyire? – kérdezte a pasas.
- Nem látja? Az a fiú, olyan cuki.
- Fiú? – nézett a férfi is a pult felé – én nem látok egy fiút sem errefelé.
- Akkor ott Mr. Wonderfull mégis ki lehet?
A férfi hátrafordult még utoljára, majd valami leírhatatlanul gügye pofával Donnára nézett.
- Mégis kiről beszélsz? Én csak egy vén aggastyánt, meg egy nállam pár évvel öregebb, részeges fajankót látok.
Donna agyába nehezen jutott el az információ, de amint eljutott csapott mint a villám.
- Vén aggastyán? Az a barna kabátos, fekete nadrágos pasas egy vénember?!
- Az! – kiálltott Donnára.
Donna az említettre nézett, majd harsány nevetésben tört fel. Minden vendégnek rá esett a tekintete.
- Hupsz. – fogta be a száját – de nem bírtam visszatartani...csórika halálangyalunk gazdateste szerintem végelgyengülésben patkolt el. Még egy nap szenvedés...
Francesca apja már a fejét fogta kínjában. Csak remélhette, hogy a híres nevezetes halálangyal nem hallotta meg. Francesca Donna mellé szaladt, elkapta a karjánál fogva és kirángatta. Megálltak egy felnyergelt ló előtt. Donna az állatra nézett.
- Ezt ugye nem nekem tartogatod? – kérdezte a lóra mutatva.
- Ha nem akarsz felszállni rá, majd én felűlök, úgyis van egy kis dolgom.
Azzal a hang tulajdonosa arrébb pakolta Donnát, és felugrott a lóra. Bevágtatott a városba. Donna nem hitte el, hogy a halálangyal lökte félre, a többiek meg azon hüledeztek ahogy az aggastyán nyeregbe pattant. A kocsmáros azonnal odaszaladt megtudakolni, hogy nem-e történt valami velük. Donna aba az irányba nézett amerre a halál angyala ment. Az erdő fái fölött egy hatalmas vár terült el. Donna sejtette, hogy az lehet a király vára, de azért biztos ami, biztos csak megkérdezte. A kocsmáros viszont felvilágosította. Az egy apátság volt.
- Hát ezért ment arra? – kérdezte hangosan.
- Elárulnád a gondolatod első felét is, mert ezt nem igen értettem. – vakarta fejét a kocsmáros.
- Álmomban a nőt akit meg kell megmentsek, szerzetesek égették meg.
- Akkor sietned kell. Meg kell előzd...És pont a legjobb lovamat vitte el.
Donna elszántsága egyáltalán nem csökkent, még így sem. Egyedül csak akkor ment el a jókedve mikor megpillantotta a halálangyalt visszafelé tartani. Csakhogy most nem volt egyedül. Hátánál ugyanazok a katonák jelentek meg, akik Mariát keresték. Francesca elkapta Donna vállát és berángatta a házba. Alig fél perc alatt megérkeztek. A halál angyala elől menve vezette be a katonákat a csehóba. Donnára mutatott.
- Az a nő az akit keresnek!
- Ez egy férfi! – próbálta menteni a menthetetlent Francesca apja.
Közben Francesca Donnával felfutott az emeletre. Lent kardcsörgés zaja hallatszódott. A folyosó végén egy ablak állt, ami le volt szögezve. Feltépték a léceket és kinyitották. Lent egy szénarakás állt, mintha csak nekik rakták volna oda. Várakozás nélkül kiugrottak.
- Fuss! – kiálltott Francesca Donnára.
Donna leporolta magát és már indult is. Egy férfihang állította meg.
- Angyal, állj meg, vagy megölöm!
Donna érezte, hogy ki mondhatta ezt neki. Nem tévedett. A halálangyal kötelet vetett Francesca nyakába, és bármelyik percben meghúzhatta annyira, hogy a lány megfulladjon. Donna azt se tudta mit tegyen. Ebből a szorult helyzetből is volt kiút. Donna egy nyílvesszőt pillantott meg, ami egyenest a halálangyal vállába fúzródott. A fiú összeesett. Donna pedig elszaladt. Fel akart szállni egy lóra, de túlesett rajta. Szidkozódva nyögte fel magát rá végül. Az indulással nem is volt gond, viszont használati utasítást nem adtak hozzá. Még véletlenül sem arra ment amerre ő szerette volna. Kishíján feladta, mikor sikerült eljusson a hídig, amit az álmában látott. A lónak esze ágában sem volt ráfordulni a hídra. Inkább a rét felé vágtatott. Donnánál betelt a pohár. Leugrott a lóról. Végig gurult a földúton. Ájultan feküdt pár percet. Patkó dobogásra ébredt. Tőle nem messze azok a katonák jöttek akik üldözték. Ráfutott a hídra, egyenest a kastély felé véve az irányt. Látta, hogy a kapuban áll két őr. Lehajolt és felvett két méretesebb kő darabot. Fejbe verte velük az őröket. Mostmár szabad volt az út. Az udvaron már készen állt a máglya. A lányt készültek felkötözni rá.
- Állj! – kiáltotta.
Mindenki ránézett. Volt is mit nézni. A hölgyeményt elkapták a katonák. Donna rúgott karmolt, csak békén hagyják.
„Mit csináljak? Előttem ölik meg, sőt még engem is máglyára tesznek mellé...EZ AZ !!! Donna te egy lángész vagy!” – ezt csak gondolta, viszont a következőket már mondta – miért akarjátok bántani?
- Mert egy boszorkány!!! – vágták rá, habozás nélkül.
- Ho-hó. Az én vagyok! Egy rettentően gonosz, csak fekete mágiát használó boszorkány vagyok, ő meg a férjem és egyben a mesterem is. – mutatott a halálangyalra. – „Nem fogok egyedül a pokolra jutni...te is velem jössz.”
A halálangyalt jól láthatóan meglepte a lány, deszerencséje volt, mivel mindenki ismerte. És egy elismert tanítót, biztos nem fog senki sem máglyára tenni. Az „öreg” igencsak széles mosollyal díjazta Donna megkötözését. A tűz fellángolt Donna lába alatt. Érezte ahogy a lábát nyaldossa a láng, majd filmszakadás. A forróság eltűnt, hideget érzett és vizet...egészen a feje tetejéig. Egy kád vízben ébredt...mégcsak nem is a szobájában. Már azt hitte, hogy ez egy újabb álom, de nem, Helena Sanchez állt a teremben, mellette három ismeretlen emberrel.
- Sajnálom kisasszony – szólalt meg. – muszály volt idehozzuk. Kishíján megölték míg aludt.
Donna hova is került? Egy tengeralattjáróba, aminek a neve D∞.