A lány szeme tágra nyílt. Reszketni kezdett. Némán kiáltott: "Neeem! Nem bánthatod!" A baljóslatú kacagás még
sokáig ott visszhangzott az agyában.
Az Oroszlán erősebben magához húzta:
- Ne félj! Vigyázok Rád. És nem megyek mellőled el. Még ha az átkot nem tudjuk megtörni, akkor sem.
- Hallottad?!
- Hallottam... most már tudom az indítékát... Te nem is magadat, hanem engem féltesz ?!- fogta puhán tenyerébe a
könnyáztatta kis arcot - de majdnem elárultad magad neki. Szerencsére az erőmmel a válaszodat elrejtettem. Nem
tudhatja meg, hogy képes vagy a telepátiára... akkor meg akar majd ölni Téged...
- Így is meg akar...
- De ha kitudódik, hogy a különleges képességeid nem tűntek el, akkor még nagyobb veszélyben leszel. Nem akarlak
elveszíteni...
- Én sem... - simult hozzá a lány újra sírva.
- Ne sírj... aludnod kell. Pihenj. Többé nem fog tudni az elmédbe jutni.- dőlt hátra a férfi, magával húzva
Elinát. A lány lassan megnyugodott az ölelő karok biztonságában, és újra elaludt. Az Oroszlán csak nézte, a
selymes, hosszú hajat simogatta és a kettőjük párbeszédén gondolkodott: " Félt, és nem akar elveszíteni... szeret...
de hogy?! mint testvért... vagy szerelemmel?"

Hajnalra a tűzből csak egy kupac hamu alatt izzó néhány szem parázs maradt. Hűvös volt. Aki egyedül aludt, az orráig
becsavarta magát takarójába. Akik párban... nos ők egymást melengették.
Ryken felneszelt. Valami apró dolog felébresztette. Alisa!
- Ryken... A Démon tegnap nálam járt. Kezd türelmetlenebb lenni. Amíg lehet, húzom az időt... A kardokat
megtaláltátok?
- Még nem. Nem vagyunk messze Moragas várától, de sűrű köd akadályoz. Néhányan tovább tudnánk haladni, de a
többség nem. A lovak nagyobbik része sem.
- Együtt kell maradnotok, valóban. Most már nem válhattok szét kisebb csapatokra.
- Miért olyan fontosak a kardok?
- Nem mondhatom el. A jogos örököse használhatja, másnak csak egy egyszerű kard. De úgy tudom, valamiképp az egyik
útitársnőtökkel is összefügg.
- Elina de Knights? Az egyik örökös... Őt Sayaka megátkozta. Ezzel függ össze?
- Igen, de nem tudom, hogyan. Próbáltam belelátni a jövőnkbe... de olyan ködös, mint a Ti utatok...
- Előbb-utóbb ki kell sütnie a napnak.
- Igen, tudom. Remélem, mindannyiunkra ragyogni fog... vigyázz magadra, Ryken! És egymásra is...
- Te is, drága Alisa!- köszönt el gondoltban, majd a kapcsolat megszakadt.

A mágus szétnézett a homályba borult barlangban. Még mindenki aludt. Elmosolyodott, ahogy öccsét figyelte. Ő már
megtalálta azt a lányt, aki a sok átélt szörnyűséget elfeledtetheti vele... azt a véres éjszakát, amikor mindketten
árvák lettek... és a lánynak is feledést nyújthat... Lion máskor kifürkészhetetlen arca boldog nyugalmat tükrözött,
ahogy Elinát átölelve pihent.
"Landras, a nagy nőcsábász elf... hát igen... úgy látszik, most a vadászt ejtették el..."- gondolta, miközben
végignézett társain. Tenoro álmában valamit motyogott. Felhorkant, majd felült. Értetlenül nézett körül, aztán
eszébe jutott, hol is van. Bólintott Rykennek egy "jó reggelt" gyanánt, majd halkan felállt, és kilépett a barlang
bejáratához. A mágus ugyanolyan csendesen követte.
- Semmit sem változott ez az átkozott idő...- morogta alig hallhatóan a varázslónak.
- Hmm...valóban... pedig sürget az idő.- suttogta a választ.
- Ti tudtok tájékozódni a különleges erőitekkel. Nem lehetne előreindulnotok?
- Nem. Így erősebbek vagyunk együtt. Szerintem ellenfeleink pont arra várnak, hogy szétszakadjon a csapat. Alisa
szerint is...
- Kapcsolatba léptél vele? Jól van?
- Nem bántották.
- Értem. - mondta, majd kevés hallgatás után fojtott hangon újra megszólalt:
- Szerintem meg kellene rakni a tüzet.
- Menjünk.- bólintott Ryken.

Barátaik a pattogó tűzre, és kellemes melegre ébredtek. Ryken már megnézte a lovakat is, és hozott vizet a közeli
patakból. A sűrű köd miatt varázserejét használta a tájékozódáshoz.
A félelf harcoslány meglepetten nézett a mellette épp ébredő lovagra, aki éjjel átölelte, és karja még mindig a
lány derekán pihent. Elani elvörösödött, ahogy a lovag melegbarna tekintetével találkozott pillantása... olyan 20 cm
távolságból. Mellettük Roberto még aludt.
- Jó reggelt! - suttogta Hawk. Szemeiben pajkos szikrák táncoltak. A nő még nem látta ilyenek, pedig jó néhány éve
kóborolnak együtt.
- Neked is. Elárulnád, mit csinálsz itt, közvetlenül mellettem?
- Aludtam. És mivel fáztál, melegítettelek kicsit... csak hogy meg ne fagyj.- mosolyodott el a lovag, a nő zavarát
látva. Hogy tetézze, még meg is simította az arcát. De csodálkozására és örömére a lány szemei nem váltottak vörös
színre... tehát nem haragszik.
A nő felült. Hosszú haját kezdte fésülni, hogy összefogja. Eközben megint elkapta Hawk bámuló, elragadtatott
pillantását, amibe jólesőn beleborzongott, és újra elpirult. Néztek így már rá sokan... de rá nem volt ilyen
hatással... azt már biztosan tudta: szeretné, hogy a férfi mindig mellete legyen...
Amikor mindenki magához tért álmából, nekiláttak a reggelinek. Majd a tüzet körbeülve beszélgetni kezdtek.
Lion pár szóban elmondta: az éjjel Elinát a boszorkány megfenyegette, de nem tudta meg, hogy a lány telepátiára
képes, mert időben sikerült a válaszát árnyékolni.
Ryken arról számolt be, hogy Alisával milyen beszélgetést folytatott.

Ezután sokáig latolgatták, mit és hogyan tegyenek az elkövetkezőkben. Abban egyetértettek, hogy együtt kell maradniuk,
nem válhatnak külön, mint eddig, ha valamit el kellett intézniük... és abban is, hogy először a kardok rejtekhelyét
kell megtalálniuk. Az első cél a néhai Moragas vára volt. Várhatóan nem lesz könnyű bejutniuk, a hely biztosan tele
van csapdákkal, még ha a vár maga lakatlan is. A mágusokra vár a feladat, hogy a cspdákat felfedezzék és
hatástalanítsák. A kardok a gazdájukat "hívni" fogják, ezért azokat Elina, Roberto és Lion találhatja meg. A többiek
pedig a felbukkanó hívatlan vendégekkel foglalkoznak majd... mert biztosan lesznek. Nem is kevesen.
Eddigi útjuk során egyre rosszabb helyzetet tapasztaltak. Úgy hallották, a határvidéken lázonganak. A helyi "kiskirályok"
minél nagyobb szeletet akarnak kanyarítani... mert hírét vették a hercegnő eltűnésének. És ez még nem is volt minden...
A birodalmat eddig egyetértésben kormányzó lények képviselői a tanácsban egymásnak estek, és vádolták a másikat
mindenféle képtelenségekkel... mert valaki a háttérből - az erős mágusokat kivéve - bábként tudta mozgatni őket.
Az a valaki jelen esetben két személy volt: a tűzvarázsló pap és Sayaka, a boszorkány. A nő a bájait vetette be, a pap
félelmet keltett azokban, akik bűverejének nem tudtak gátat szabni.
Mivel a tűzvarázsló az egyedüli feketemágus volt, aki a Tanács környezetébe jutott, a mágusok ellen nem tudott mit tenni.
Azok együtt erősebbek voltak nála.
Fellépni mégsem mertek ellene, mert egyre több hívet szerzett varázserejével. Mögötte pedig ott állt a rettegett Fekete
Démon...
Egy véres háború szele ólálkodott körülöttük.

Az idő a nap további részében sem javult. Így a tűznél megszárítottak minden nedves holmit, a fegyvereket
karbantartották, élezték. Landras még egy kis gyakorlásra is rávette Sannah-t, aki egyre jobban forgatta a kardot. Sőt,
mesterének meglepetést okozott, amikor egy szúrása ujjnyival a férfi mellkasa előtt állt meg.
- Huh... kislány... lassan felülmúlod Landrast... pedig az nagy szó!- jelentette ki elismerően Farro.
- Köszönöm... - lihegte a szőke lány, majd elmosolyodott - jó tanárom volt.
- Igyekeztem átadni, amit tudok. - mondta az elf, fekete loboncát szeméből hátracsapva - jól vizsgáztál, Sannah. De
az igazi megmérettetés: a valódi ellenfél. Most már képes vagy megvédeni magadat... de rám mindig számíthatsz... -
kacsintott a szőkeségre, aki elpirult:
- Igazán?
- Igazán. - bólintott most teljesen komolyan a férfi. Tengerkék szemei a vizek örvénylő mélységeit idézték, ahogy a
lány belemélyedt. Tudta, a férfi igazat mond. Beleremegett abba a tekintetbe. Gerincén hangyahadként vonult végig
egy különös, kellemesen bizsergő érzés.
- Gyere! Pihenj egy kicsit...- fogta meg a férfi a könyökénél, és húzta magával éjszakai alvóhelyükhöz. Sannah aprót intett:
nem kíván most aludni. Neki most a fürdés esett volna jól... de hogy tudna kimenni úgy, hogy a férfi nem megy utána?
A kísérete nem volt ellenére,sőt... de a fürdés... az más.
Hiszen Elaninak is vannak különleges képességei... félig ő is elf. Így nem fognak eltévedni a ködben, és a veszélyt
is időben észreveszik. A lányok tehát kimentek a patakhoz megfürödni. Kis idő múva baj nélkül visszatértek. Odakint
sötétedni kezdett, így a barlang félhomálya is sötétté vált. A tűz fénye megvilágította menedéküket, és meleg színű
árnyakat rajzolt arcaikra, ahogy körülötte letelepedtek, és elköltötték egyszerű vacsorájukat.
A kinti sötétből messziről, tompán farkasvonyítást hallottak, amire egy másik ordas felelt. Ingyen lakomához hívták
egymást... A barlang ideiglenes lakói szívének jó részét az iszonyat járta át... érezték, hogy valahol egy martalóchad
újra lecsapott.

Megbeszélték, tovább nem várhatnak az idő javulására, ha reggel még mindig nem lehet látni, a mágusok varázslathoz
folyamodnak, hogy az útjukat tovább folytathassák. Majd lassan mindannyian nyugovóra tértek. Egyikük sem csodálkozott
azon, hogy Hawk ismét a félelf harcoslány mellé telepedett, vagy hogy Landras Sannah-nak, Lion pedig Elinának őrizte
az álmát... Mindannyian tudták: ők, ha nem is mondják ki, összetartoznak, szorosabb kötelékkel, mint ahogy
barátaikhoz... és ez így jó. Még erősebb tőle kis csapatuk. Szükség is lesz mindenki lelki és testi erejére, hogy
szembenézzenek ellenségeikkel, és győzni tudjanak... hogy megállíthasanak egy vérzivataros őrületet, aminek jelei
már mutatkoztak, baljós árnyakként kísértve...