Reggel arra ébredtem, hogy a barlangban egyedül fekszem. A tűz kialudt. Viszont nem fáztam, mert a köpönyeg
felét valaki a hátamra borította, amíg aludtam. Sébastienne...- tehát nem álmodtam. Valóban itt vagyok a démonok
között, és az emberi világ tűnik egyre inkább álomnak...
A bejárat előtt beszélgettek. Felismertem a tigrisdémon hangját, meg egy másik férfihangot, ami valahonnan nagyon
ismerősnek tűnt... Nem hallgatóztam, de mégis hallottam: rólam van szó.
- Valóban ő lenne az, Arestin barátom? Biztos vagy benne?
- Természetesen. Csak megismerem a húgomat, hiszen az emberi világban is részben mellette voltam. Benne született
újjá, és idővel, ha átalakul, teljesen önmaga lesz... Lady Alicia.
- Hmm... külsőre tényleg nagyon hasonlít a hercegnőre... de nincsen meg semmilyen képesége.Halandó. És nem emlékszik
semmire. - hallottam a gyönyörű démon most fájdalmas hangját.
Hercegnő? Én?! Ez valami újabb vicc? Mindegy, kíváncsi vagyok az állítólagos bátyámra... Felkeltem a köpenyről, és
szép lassan kisétáltam.
- Jó reggelt!- köszöntöttem a két férfit, akik elképedve bámultak rám. Úristen! Sébastienne még annál is sokkal
fantasztikusabb pasi, mint ahogy a gyér éjszakai fényben láttam! És a bátyám... az sem marad el mögötte. Ruhája,
fegyverzete hasonló volt a Tigriséhez, de a fekete öltözék fölött mélybordó páncélt viselt arany díszítéssel.
Tépett, fekete lobonca a derekáig ért úgy, hogy hátul összefogta. Büszke, szép arca láttán ledöbbentem... Tényleg
hasonlítunk... csak az arca két oldalát neki két pár bordó sáv díszítette, és a szeme is egészen sötét vörösbarna
volt...
De mit bámulnak ennyire rajtam?! Kezdtem ideges lenni...
- Most mi a fene bajotok van? Ennyire rémisztő vagyok?! Tudom, ma még nem fésülködtem, de az nem lehet ennyire bénító
látvány...- törtem ki.
Sébastienne olyan mosollyal válaszolt, amitől majd hogy el nem olvadtam... persze megpróbáltam nem elpirulni, ami
majdnem sikerült...
Arestin is csodásan mosolygott, odajött hozzám, és megölelt:
- Végre, újra itthon találkozhatunk, húgocskám!
- Húgocskám?
- Tudom, hogy az előbb már ébren voltál, és hallottad a beszélgetést, ezért is szólítottalak így. Gondoltam, nem fogsz
meglepődni ezen...
-Jól van... elfogadom, hogy Te a bátyám vagy... bár odahaza van kettő... Megtudhatnám, mi ez az egész? És hogy mi volt
annyira érdekes rajtam az előbb?!
- Óh... csak meglepődtem, még szebb vagy, mint régen...- mondta bátyám.- Ja, hoztam Neked néhány - utazáshoz alkalmas -
ruhát, Alicia! Át tudsz öltözni- nyújtotta nekem a hátizsákféle táskát.
- Köszönöm, de akkor fürödni is szeretnék... Lordom, Te emlegettél valami meleg forrást tegnap.
- Máris megmutatom, hol találod, Lady Alicia!- bólintott a démon.
A kis patak mentén indultunk el az éji szállásul szolgáló barlang mögötti sziklákhoz. Egy zárt kőkatlanba jutottunk.
A szabálytalan alakú szurdok alján kristálytiszta víz csillogott.
- Köszönöm.- néztem rá kísérőmre, aki megint rám villantott egy olyan mosolyt, hogy a szívem bolondul ugrándozni kezdett...
aztán a démon távozott, hogy fürödni tudjak.
Amint egyedül maradtam, lehúztam magamról a ruháimat. Belegázoltam a kellemesen langyos vízbe. A legmélyebb helyen le tudtam
ülni úgy, hogy a fürdő a nyakamig ért. Nekitámasztottam fejemet egy kis, kiálló szirtnek. Bátyám még illatszerekről is
gondoskodott. Míg üldögéltem a természetes fürdőmedencében, ismét a történteken gondolkodtam: Ezek szerint tényleg démon
vigyázott rám mindig... Arestin. Minden kis titkomat ismerte... Mit szólhatott, amikor állandóan dacoltam és ellentmondtam Neki,
míg Ő megpróbált engem megvédeni másoktól és önmagam butaságaitól... Most már teljesen értettem az ellentétes, állandóan harcoló
lelkem titkát... A szívem a saját lelkiismeretemmel és Arestinnel is küzdött. Mennyi vívódás előzte meg azt, hogy Philippe-nek
mit mondjak... Arestin előre megmondta őrző démonomként: a barátom csak arra hajt, hogy bekerüljek a gyűjteményébe.
Mennyire igaza volt, és én mégsem hittem el! Aztán - amikor a fiú olyan jellegű - közeledését visszautasítottam, és elhagyott,
még Arestint is bántottam gondolatban... Pedig jobban vigyázott rám, mint azt bármikor is gondoltam volna. Biztos vagyok benne,
hogy most is azt teszi, a szívdöglesztő barátjával együtt...Ja, ha már a tigrisdémonnál tartunk... különös, hogy más férfi mellett
soha nem éreztem ezt, mint Sébastienne mellett: biztonságot, megnyugvást, és valami furcsa, forró vibrálást- mindezt úgy, hogy alig
fél napja találkoztunk össze - persze eszem ágában sincs ezt elárulni... Egy démonom helyett kettőt kaptam - igazit- ebben a
csodásan "civilizálatlan" világban..."

Mire idáig jutottam elmélkedésemben, hirtelen valamit érzékeltem, amit nem tudtam megmagyarázni... jelenlétet...
Majd oldalról, kissé a hátam mögötti partrészről megszólalt egy gúnyos hang:
- Na lám csak! A hercegnő... Milyen kedves... Teljesen védekezésképtelen, és még csak nem is vigyáznak rá...
- Ennyire gyenge lennél, hogy észre sem veszel minket? Vagy csak az érzékeid csalnak, Blackheart?! - válaszolt hasonló hangnemben
a bátyám, aki ugrásra készen állt mellettem, a kis sziklaszirten, amihez eddig támaszkodtam.
- Hugi, kapd ezt magadra, nem baj ha vizes lesz... csak minél gyorsabban érj ki a partra, Sébastiennehez! - nyújtotta le nekem
a köpönyegét a vízbe. Azt tettem, amit mondott. Amint kiértem, védelmezőm ölbe kapott, és a levegőbe emelkedve villámgyorsan
kivitt a sziklakatlanból. A barlang előtt értünk földet.
- Lady Alicia, itt a parton hagyott holmid... odabent át tudsz öltözni, a bejáratot pedig védeni fogom... - azzal felvette démoni
alakját,a gyönyörű, fehér királytigrisét.
- Köszönöm! Tudod, Lord Sébastienne, mielőtt megjelent volna az a démon, éreztem valami furcsát... hogy közeledik valaki...
- Óh.. ez azt jelenti, hogy kezd visszatérni a démoni erőd. Persze, nem lehet előre tudni, mennyi időbe fog telni...- morogta
válaszul, de inkább dorombolásnak hatott...- menj, mert megfázol...
- Megyek, köszönöm!- simítottam végig a selymes sörényén, mire zöld-arany szemei furcsán megvillantak. Sürgősen eltűntem a
barlangban. A bátyám által hozott holmik pontosan az én méretemre készültek. Volt ott két-három testre simuló nadrág, meg derékban
húzott tunika... Kiválasztottam egy fekete nadrágot, egy pasztellzöld felsővel. Hajamat összefogtam a fejem tetején, lófarokba.
Lábaimra hasonló rövid, fekete csizma került, mint társaimnak van. A többi holmimat bedobáltam a hátizsákba, majd kióvakodtam
a barlang bejáratáig. Közben újra megéreztem valamit, de képtelen voltam beazonosítani. Így csak bent, a bejárat mellett a
sziklafalhoz lapultam. Odakint üvöltés reszkettette meg a levegőt. Majd még két másik - a támadók többen voltak. Félelmemet jeges
nyugalom váltotta fel. Valamit nekem is tennem kell! Forró hullám szaladt végig gerincemen. Nagyon furcsa érzés volt. Valami
megváltozott bennem... Tudtam, mert érzékelni kezdtem: 4 személy van a barlang előtti kis tisztáson - a Démon Lord és 3
rosszindulatú idegen, aki a bőrünkre pályázik...
Azt is érzékeltem, hogy bátyám a Blackheart nevű démonnal harcol a kis tónál. Arestin elterelte rólam ellenfele figyelmét, hogy
elmenekülhessek... imádott testvérem! Nehogy bajod essen! És a Tigrisemnek sem...
Végignéztem magamon: villódzó aranyszín aura vett körül, kezeimen karmok nőttek. Megdöbbentem, de csodálkozásra nem volt időm -
tudtam, hogy nagy baj van, és hogy képes vagyok segíteni...