Jól tippelte Lord Sébastienne, a bátyám nem jött vissza az éjjel. Viszont nyugalom volt,nem
környékezett meg bennünket egyetlen rosszindulatú látogató sem. Úgy ébredtem, ahogy elaludtam: védelmezőm két izmos karjának ölelésében. Nem mozdultam, csak a szememet nyitottam ki. A barlangban a vízesésen beszűrődő gyér fény világított. Még nagyon korán volt, majdnem teljesen sötét.
Nagyot sóhajtottam, miközben megfordulva még jobban befészkeltem magamat Tigrisem karjai közé, arcomat nyakába és hajába fúrva. Kellemes, férfias illata valósággal elbódított... Újból elaludtam.
Még félálomban éreztem, ahogy  jobban magához húz, és a takarónkat is megigazítja...

Nagyon hirtelen lettem éber. Nem tudtam, mi volt, ami felébresztett, de veszélyt szimatoltam.
A barlangban továbbra is félhomály volt, bár most a nap átsütött a vízesésen, ezért jobban lehetett
látni. Ösztöneimnek engedelmeskedve végtelenül lassan emeltem fel a fejemet. pillantásom Tigrisdémonom izzó tekintetével találkozott. Éreztem: izmai megfeszülnek, ahogy minden idegszálával odakintre figyel.
Közben - Ő is nagyon lassú mozdulattal - megcirógatta arcomat, és az ujját ajkamra téve jelezte, maradjak csendben. Szinte még a lélegzetemet is visszafojtottam. Kintről hangokat hallottunk:
- Itt jártak. Érzem a szagukat.
- Igen, de ez már nem friss nyom... tegnapi lehet. Arra mehettek!
- A herceg szaga... valóban arra mehettek. Kövessük!
A hangok távolodtak. Rémülten néztem Sébastiennere: mi lesz most a bátyámmal?! A démon lord csak a pillantásával jelezte, még mindig ne mozduljak, és maradjak csendben. Lehunyta a szemeit,és a homályban
is láttam arcán: erősen koncentrál. Nekem szinte örökkévalóságnak tűnő néhány perc múlva újra rám nézett.
- Elmentek - suttogta - ne félj, drága Alicia hercegnő, a bátyádnak nem lesz semmi baja. Telepátiával értesítettem. Azt üzente, most már elmondhatom Neked, hová ment: haza. Neked akart rangodhoz illő ruhát
hozni - ugyanis már sokan tudják, hogy visszatértél, és kíváncsiak Rád...
- Óh...akkor legalább ő biztonságban van. De Lordom, ugye nem akarod azt mondani, hogy most rám mindenfélekötelezettségek, meg udvari rendtartás vár?!- suttogtam én is, miközben felültem, és úgy néztem a szemeibe.
- De, igen...- válaszolt, és tekintete most végtelenül szomorúnak tűnt.
- Jaj, ne...- nyögtem fel kétségbeesetten - ugye Ti, ketten mellettem lesztek?! Te és Arestin...
- Lady Alicia! Én lennék a legboldogabb, ha ezt a kívánságodat teljesíthetném...
- Nem! Egyedül nem fogom kibírni...- tört ki belőlem a zokogás.
Felült ő is mellettem, és gyengéden,de határozottan magához szorított. Karjaimat a nyaka köré fonva ráborultam, és úgy sírtam, mint egy kisgyerek. Fölémhajolt, ajkával fejem tetejét érintve. Csodás ezüst - arany hajkoronája mintegy óvón vett kettőnket körül.
- Ideje indulnunk.- suttogta, amint zokogásom csillapodott.
- Nem akarok!
- Várnak Rád a szüleid... meg a bátyád! Legalább Neki ne okozz csalódást, hercegnő!
- Rendben - keményítettem meg magamat - induljunk!
- Jó. Kétféleképpen juthatunk ki a barlangból: a csúszós padkán, vagy a vízesésen átugorva. Melyiket választod?
- Inkább a vízesést. Nem szeretnék megcsúszni azon a párkányon, és leesve Téged is magammal rántani...
- Akkor ülj fel a hátamra!- válaszolt, miközben tigrissé alakult. A holminkat magamhoz véve ráültem a hátára.
Átfogtam a nyakát, és arcomat a meleg, puha sörényére fektettem. Nekilendült, és egy ugrással átvágott a vízfüggönyön, a fenyveserdőig. Nem lettünk vizesek, mert indulás előtt előhívtam a démoni aurámat, ami nem csak a támadásoktól tudott megvédeni...
- Nem vagyunk már túl messze a kastélytól, hercegnőm. De még mindig veszélyben vagyunk, akik reggel a nyomunkat követték, megtámadhatnak.
- Értem. Remélem, biztonságban hazaérünk. Annyit kérhetek Tőled, hogy a megérkezésünk majd ne legyen feltűnő?
- Persze. Megértelek...- morogta bársonyosan lágyan. Gyönyörű szemeiből reggel óta hiányzott a vidámság szikrája. Repültünk a fenyvesek felett, de én most nem éreztem a tegnapi boldog, határtalan szabadságot. Sajgó szívvel hajoltam démonom nyakára, és arcomat illatos sörényébe temettem. Szomorú gondolataimba merültem.
Az riasztott fel belőle, hogy meredeken lefelé kezdtünk ereszkedni. Máris megérkeztünk?! Nem...

Az erdő szélén egy kis települést láttam. Azaz- csak a lángoló, füstölgő romjait. Vérszagot éreztem. Amint
közeledtünk, a látvány egyre borzasztóbb lett. Megcsonkított halottak; közöttük nők, gyermekek is vértócsákban.
- Jaj...- nyögtem elhalón a szörnyű látványtól.
- Alig egy-két órája történt.- morogta tigrisem - bizonyára azok voltak, akik Arestin nyomát követték.
Felismerem a szagukat... Menjünk, LAdy Alicia! Itt már nem segíthetünk. Várnak a szüleid,a bátyád... és a
leendő férjed.
- Mi?! Ezt miért nem mondtad eddig?! Férjhez akarnak adni?!
- Békeszerződés gyanánt...
- Lord Sébastienne! Nem vagyok áru, sem zálogtárgy. inkább visszamegyek az emberi világba, és maradok halandó, mint hogy ezt tegyék velem akaratom ellenére... Segítesz Nekem?!
- Nem tehetem... most még nem. Eskü köt, hogy épségben a kastélyotokba vigyelek.- nyögte elkeseredetten - óh.. még ez is!!
- Mi baj ?!
- Idegenek közelednek, nagyon gyorsan. Ártó szándékkal. Találnunk kell azonnal olyan helyet, ahol nem tudnak bekeríteni...
- Nézd, ott, jobbra!
- Tényleg jó! Készüljünk, mert nehéz harc lesz... azok jönnek, akik követtek, és a falut lemészárolták...
- Hányan vannak?
- Legalább tízen. Közöttük 3 igen erős aurát érzek. Ez nem lehet... Hercegnőm, közöttük van a számodra kijelölt vőlegényed.
- Ránk akar támadni?!
- Úgy tűnik, ő is csak hatalmat akar, de azt mindenáron... mindjárt itt vannak.

Alig hívtam elő démoni erőmet, már valami repült is felénk... és lepattant a védő auráról, szikraesőt szórva körülöttünk a fűre.
- Minő meglepetés!- szólt egy metszően éles, gúnyos hang, mmajd megpillantottam a tulajdonosát is. Jóképű, de rideg, jeges rémületet keltő démon állt tőlünk úgy 10 méterre.
- Itt az én drága jövendőbelim... - folytatta - de nekem halandó feleség nem kell. Meggondoltam. Legfeljebb eljátszogatok egy kicsit veled, mert meg kell adni, valóban egy tünemény vagy... utána meg élvezettel, lassan foglak megölni...
- Addig, amíg élek, egy ujjal sem fogsz hozzáérni.- vicsorogta Sébastienne. Nyugalmat erőltetett magára, majd halkan szólt nekem: telepatikusan tudta értesíteni a bátyámat, hogy megtámadtak... Ki kell tartanunk, míg ideér a segítség.
- Rendben, drága Lordom, kitartunk.- súgtam a fülébe válaszul - csak hadd higgye, hogy egyáltalán nincs démoni erőm... okozzunk nekik egy kis meglepetést!
- Tudod, mennyire szeretlek, drága Aliciám?!- nézett rám a tigrisdémon most már vidáman, sőt, huncutul.
- Csak el ne felejtsd, mire végzünk velük...- válaszoltam hasonló hangnemben.
- Jönnek!
Egyszerre négy gyengébb démon támadt ránk. Az aranyszín erőgömb védelmében Tigrisem nagy nyugalommal sorra levadászta őket.
- Bizseregnek az ujjaim, alig várom, hogy elárasszam őket a tűzesővel...
- Még ne tedd. CSak türelem, kedves. Most fognak jönni az erősebbek. Ez csak erőfelmérés volt...
- Gondoltam, hogy nem leszel megfelelő asszonyomnak... hiszen még védekezésre is képtelen vagy, nemhogy támadásra...- gúnyolódott a démon.
- Te sem tudsz támadni, vagy félsz tőlünk, Deathbird?!- válaszolt csípősen vissza Sébastienne.
Halálmadár... találó név, ráillik. Elővette a kardját, és támadni készült, de előtte néhány társa próbálkozott.
A Lord újabb kettőt szedett le kés-karmaival közülük.