Naeginooswald - Darkblood
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

További idézetek...

 
Menü
 
A Túloldal Írói
 
Útravalóul :)
 

 

My vampiric name is CONSTANTA (Steadfast).
Take Vampire Name Generator today!
Created with Rum and Monkey's Name Generator Generator.

 

 
A tűz ura by Trza
A tűz ura by Trza : 2. fejezet

2. fejezet

Trza  2008.10.07. 17:25

A tó tündére

Miután átevickéltek a hegyi folyócska térdig érő vizén a gömbölyűre kopott kövekkel kirakott gázlón, útjuk először sziklás, egyenetlen talajon vezetett a meder mellett, ami egyre meredekebben lejtett a fák lombjai között ki-kivillanó völgy irányába. Ahogy haladtak lefelé, a tűlevelűek között feltűntek a lombhullató tölgyek, juharok, s más nyár végi színpompába öltözött faóriások is.
Az aljnövényzet ehető gyümölcsű cserjékkel, bokrokkal dúsult, s az éjszaka lehullott csapadék eredményeként, illatos gombák ütötték föl fejeiket a fák földből kiálló gyökerei között. Állatok jelenlétére nem utalt más, csak a vízhez vezető csapák, amik itt-ott keresztezték az ösvényt. Többnyire szarvas, vaddisznó, hiúz és egyéb kisebb emlősök, madarak nyomai látszottak a felázott földön.
A patak aztán egy terebélyes szikla hasadékán tört utat magának, s méltatlankodva harsogott tovább a meredek falak között, míg el nem érte a távoli völgyet, ahol meglassulva, kiszélesedve folytatta útját egy széles, termékeny síkságon keresztül a Déli-tenger felé.
Az út ide már nem tudta követni. Elkanyarodott nyugat felé, és ismét emelkedni kezdett, ahogy megcélozta a következő hágót a hegygerinc mögötti völgy felé, amelyben a tartomány fővárosa, Haram lapult meg a fehér hósipkás Griff-hegység árnyékában.
Tulajdonképpen kisebb, erős fallal körülvett városállamnak volt inkább mondható. Három oldalról magas hegyek védték. A negyedik, déli oldalán pedig, ahol a termőföld bőségesen ontotta a gabonát, zöldséget és gyümölcsöt, a várost átszelő, mély Morffain folyó torkolatában épült erős tengeri kikötő hadihajói óvták a nem kívánatos betolakodóktól.
Teobald, - második e néven - kemény, szinte mindenre kiterjedő adózási rendszert vezetett be Gordamban. Bőven futotta ebből a jövedelemből hadseregre, amely aztán gondoskodott róla, hogy mindenki időben fizessen, s a szomszédos tartományok uralkodóinak számára se tűnjön könnyű prédának a Nyugati Gyöngyszemként is emlegetett város.
Nem mintha bárki meg merte volna támadni. Még I. Teobald idejében érkezett egy mágus valahonnan a Griff-hegységen túli világból, s bizonyos ellenszolgáltatások fejében, - amikről csak találgatni mertek az egyszerű nép gyermekei - szövetséget kötött az uralkodóval, hogy tudásával szolgálni fogja őt és leszármazottait, már amennyiben ezek a leszármazottak is igényt tartanak erre. S a mágus, rögtön az első, tenger felől érkező támadásnál meg is szolgálta a bérét - olyan vihart kavart az ellenséges hajóhad feje fölött, hogy mutatóba sem maradt, aki hírt vigyen Alamin szigetére a sikertelen megszállásról.
Persze II. Teobald is igényt tartott a különleges védelemre. Eleinte a nép hálás volt, hogy nem kellett tartani ellenséges haderőktől, ám az elégedettség egyszer csak átbillent csalódottságba, majd félelembe az egyre erősödő elnyomás, és a katonai túlkapások eredményeként. Hiába virágzott a kereskedelem, bővelkedett a föld terményekben, a vizek halakban, csak egy bizonyos réteg járt jól, amely főként a Nagyúr körül lebzselő főnemesekből, és talpnyalóikból állt. A többiek éppen csak megéltek abból a kevésből, ami a magas adók után megmaradt.
És ott voltak a különleges beszolgáltatások...
Minden család köteles volt elsőszülött leánygyermekét a palotába küldeni, amint a tizennyolcadik életévét betöltötte. Hogy aztán mi lett a sorsuk? Voltak akik közönséges szolgálók lettek és idős korukban esetleg visszatérhettek a rokonaikhoz - már ha megérték azt a kort - , vagy a főurak játékszereiként tengették napjaikat korai halálukig. Voltak azonban néhányan, akiket soha többé nem láttak viszont szeretteik. Bizonyos szóbeszédek szerint ők voltak a mágus fizetsége, s amint beléptek a kastély Öregtornyának kapuján, nyomuk veszett. Onnét nem tért még vissza senki...

Aragon megszokott tempójában, hátra sem nézve rótta az utat, mintha nem érdekelné, hogy kéretlen útitársa megvan-e még. Isabell a gondolataiba mélyedve, néhány lépéssel lemaradva követte a szinte nesztelenül lépkedő férfit. Mióta elindultak, egy szót sem szóltak egymáshoz. A Nap már réges-régen átlépett a zeniten, s a meghosszabbodott árnyékok jelezték a közeledő alkonyatot, mikor végre felértek a hágó legmagasabb pontjára.
Lélegzetelállító kilátás nyílt az alant elterülő tájra. A Nyugaton lenyugvó nap vöröses arany fénybe burkolta a látóhatáron elsimuló tengert s a távolban kanyargó folyó csillogó szalagját, Griff hegyeinek havas csúcsait pedig a bíbor ezernyi árnyalatába öltöztette.
Megálltak egymás mellett, és miközben tágra nyílt szemmel itták magukba a látványt, az erdő halk neszeit hallgatták.
Az utat itt egyfelől erdős hegyoldal, másik oldalról meredek sziklafal határolta, mely szinte védőn hajolt a két utazó fölé, s csobogó tiszta vizű forrással, vastag puha moha-szőnyeggel kínálta őket.
Kérdőn egymásra néztek, majd hallgatólagos megegyezéssel engedtek a csábításnak. A fák között bőven találtak tűzifának való száraz ágat, vacsorának való öklömnyi illatos gombákat.
Mire csillagos palástjában leszállt az éjszaka, már jóllakottan, viszonylagos kényelemben hevertek a tűz mellett, hátukat a mohos sziklának támasztva.
Sok szó nem esett közöttük. A lány ugyan megpróbálta hűvös útitársából kiszedni, mi járatban van ezen a vidéken, honnan jött, vagy hova tart, de mivel csak szűkszavú, és jobbára elutasító válaszokat kapott, hamar elkedvetlenedett és inkább a tüzet kezdte bámulni, elméjében saját gondjait boncolgatva.
- Nem voltak a rokonaid...- szólalt meg a férfi hosszas tűnődés után - ...sem közeli ismerőseid, különben jobban meggyászoltad volna őket...
A lány elszakította tekintetét a vörösen izzó fadarabokról, s útitársa őt fürkésző szemeibe nézett.
- Nem...nem voltak...- mondta tompán - ...különben sem adtál túl sok időt a...gyászra. Mágus vagy. Igaz? - kérdezte nem igazán bízva benne, hogy pont erre kap választ.
- Inkább varázslónak mondanám magam - felelte a férfi. Szemeit furcsa, sárgás fénybe vonták a tükröződő lángok.
- Van valami különbség? - kérdezte Isabell döbbenten.
- Akad - jött a szűkszavú válasz.
- Ó! Mint például?
A férfi mintha megbánta volna könnyelműségét, szemét behunyva mélyet sóhajtott, s csak kis csönd után felelte:
- Nem foglalkozom fekete mágiával, bájital kotyvasztással vagy átváltoztatással...mindössze hatalmamban áll uralni néhány elemet, ha a szükség úgy hozza...ennyi az egész.
Azt, hogy azért az előbbiekhez is ért, de magára nézve lealacsonyítónak érezné ilyesmikhez folyamodni, már csak gondolatban tette hozzá.
- Mit keres egy ilyen szemlátomást jó házból való gyermek egyedül, jelentéktelen kísérettel, idegenek között, egy hosszú, veszélyekkel teli úton? - kérdezte inkább, újra a lányra szegezve fürkésző tekintetét. - Elszöktél otthonról?
- Ahogy vesszük... és miért hívsz gyermeknek? Még ha nem is látszik, de egy hónap múlva betöltöm a tizennyolcat...- felelte bosszúsan -...különben is...apám indított útnak, a kísérőim pedig jó ismerőseink voltak - tette hozzá elfúló hangon.
- Hmm...nem csak éveink száma határozza meg, mikor lépünk a felnőtt korba. Benned pedig kislány, még gyermeki lélek lakozik. Szóval, miért kellett eljönnöd otthonról?
- Mert a családomban a két bátyám után én születtem elsőként lánynak...- felelte ő. Lábait idegesen felhúzta, állát a kezeivel összekulcsolt térdeire fektette, s a lelkébe hatoló szempár helyett inkább az izzó parazsat kezdte bámulni.
- És...? - értetlenkedett egyik szemöldökét megemelve a varázsló.
- Mit és? Honnét jöttél te mondd? Tényleg nem tudod, mit jelent ez Gordam tartományban? Nem hallottál még Erőskezű Teobaldról, és a törvényeiről? - S mintha átszakadt volna benne egy gát, az egyre inkább elkomoruló férfira zúdította az összes Teobald féle rendeletek okozta tragédiát, amit csak ismert a családja, barátai, ismerősei életében. Csak mondta, mondta, remegő vállakkal, makacsul a tűzbe meredőn, visszafojtott könnyektől vöröslő szemmel billegve előre hátra, kiköpve magából minden félelmét, s e tengernyi igazságtalanság miatt érzett elkeseredett dühét. Aztán, mikor arra eszmélt, hogy valaki odatérdel mellé és magához vonja gyengéden a haját simogatva, már nem bírta többé magában tartani fájdalmát, s mint egy gyermek, zokogva omlott vigasztalója ölelő karjaiba.
A lelkét oly régóta rágó kín szabadon tört utat magának. Könnyei csillapíthatatlanul hullottak. Arcát a férfi nyakához szorította, aki erre még erősebben ölelte magához, és továbbra is a haját, hátát cirógatva biztatta, ne fojtsa vissza bánatát, végre sírja ki magát kedvére.

Lassan, sokára csillapodott le. Homlokát fáradtan támasztotta a könnyeitől csatakos szövettel fedett izmos vállra, majd rádöbbenve helyzete képtelen mivoltára, lassan kibontakozott az ölelésből és igyekezve elkerülni útitársa pillantását, zsebkendőféle után kezdett a batyujában kotorászni. Miután meglelte amit keresett, orrát kifújta, majd megmosta arcát a közelben csordogáló ér hideg vizében.
Mire visszafordult, Aragon már ismét ugyanúgy támasztotta a falat a tűzbe révedve, mintha az előbb nem történt volna semmi. Egyedül a jobb vállán terpeszkedett egy sötét, nedves könnyfolt. Isabell szinte hálás volt ezért a tapintatos közönyért, roppantul szégyellte az előbbi gyengeségét.
Szülei arra nevelték, hogy ne mutassa ki sírással az érzelmeit másnak a jelenlétében és mindig viselkedjen nemesi rangjához méltóan. Az egyébként vidám természetű kislány könnyen megfelelt ennek a feltételnek, bár a második elvárásnak nem szívesen tett eleget. Ha csak tehette leosont a cselédekhez, s téli estéken a konyha meleg, süteményillatú homályában hallgatta a szakácsnő dajkameséit gonosz varázslókról és szépséges tündékről, félelmetes sárkányokról, manókról, törpékről és más csodás lényekről, amiket az a bőbeszédű, testes asszony szedett össze a város piacán, vagy a kikötőben, a távoli vidékekről érkező hajók legénységétől.
Édesanyja szerint egy nemes kisasszonyhoz méltatlan cselekedet hímzés, varrogatás, és emelkedett társalgás helyett a szolgálók buta fecsegésére figyelni azon az alantas helyen. Ő gyermekként mégis sokszor leszökött oda, mert imádta hallgatni ezeket a történeteket. A világ, ahol élt, nem bővelkedett efféle lényekben, Isabell mégis hitt a létezésükben, arra pedig rettegve gondolt, mi lesz ha a tartományúr varázslója kiválasztja őt magának.

Magányos, titokzatos utazók beszéltek néha Haram fogadójában egy rejtett kapuról is a Gordam északi határát képező, hatalmas Griff-hegység valamelyik rejtett zugában, amin keresztül állítólag el lehetett jutni egy másik, varázslattól hemzsegő világba. Ezt az átjárót azonban biztosan bűbáj védte a kíváncsi tekintetektől, mert az a néhány vakmerő kalandor, aki neki mert vágni, hogy megkeresse a szinte áthatolhatatlanul sűrű, veszélyes vadonban kincsek, varázserejű tárgyak, esetleg az örök élet elixírjének megtalálása reményében, rongyosan, kiéhezve és kiábrándultan - vagy sohasem - tért vissza.

Erőt véve magán, visszaült a tűzhöz és lopva a némaságba burkolózó férfira pislantott, aki mint egy szép szobor ült a vöröses fényben. Egy izzó parázsdarab rántotta ki mozdulatlanságából amint a tűzből kipattanva a lábai elé hullott. A varázsló szép nyugodtan fölvette. Elgondolkodva méricskélte a tenyerén, majd a helyére visszadobva a lányra nézett, aki szemlátomást a kövér zsarátnok okozta égési sebek után kutatott a tekintetével.
- Nem mondom, hogy az a világ, ahol születtem csupa kedvesség és szelídség lenne, sőt, állíthatom ott is mint annyi más világban, szinte csak az erősek maradhatnak életben... de ennyi alattomossággal, kapzsisággal és kegyetlenséggel eddig csak itt, az emberek uralta birodalomban találkoztam. Le merném fogadni azt is, hogy ha a végtelen fogalmát szeretnénk meghatározni, ott is az emberi butaság jöhetne leginkább szóba, mint mértékegység. Mondd Isabell! Ennyi év alatt még senkinek sem jutott eszébe ebben a tartományban, hogy esetleg elkergethetné valaki ezt a bizonyos Teobaldot? - mondta fejét csóválva.
- Te megtennéd? - kérdezte csöndesen a lány, barna szemeit ráemelve.
- Miért ÉN tegyem meg? Talán nincs egyetlen bátor férfi sem ebben a birodalomban? Talán NEKEM, az idegennek kellene szívén viselnie ennek a népnek a sorsát? - intett kezével megvetően a sötétségbe burkolózó völgy irányába.
- Te is ember vagy nem? Miért beszélsz ilyen megvetően a fajtádról? - állt fel dühösen Isabell egészen kipirulva a méregtől. - Fogadni mernék, ha akarnád, fél kézzel elintéznéd a tartomány urát seregestől, hisz meg van hozzá a... hatalmad... vagy talán tévednék, Varázsló?! És a mágussal is elbírnál? Vagy csak a szád nagy, ha mások tetteinek megítéléséről van szó??
Szinte tapintható volt közöttük a hirtelen beállt csend, amit kis idő múlva a varázsló karcos, visszafojtott indulattól árulkodó hangja tört meg.
- Talán nem tévedsz, hölgyem... talán elpusztíthatnám az egész sereget, a zsarnokot... talán a mágus sem lenne számomra ellenfél... de... mi van akkor, ha e hatalmas vérfürdő után már kedvet kapnék ahhoz, hogy a lakosságon folytassam, amit elkezdtem?
Azt gondolod, ember vagyok? De mi van akkor, ha tévedsz? - tette hozzá szinte dorombolva, félig leeresztett szempillái alól figyelve a lány fokozatosan elsápadó arcát. Talán a lankadó tűz fényjátéka miatt, de úgy tűnt a ledermedt hajadon számára, mintha a rámeredő tekintet aranysárgán villogna, s az enyhén nyitott szájból kivillanó fehér fogsorban kicsit hegyesebbek lennének a szemfogak a megszokottnál.
Szemét behunyta, így próbálva elhessegetni a látványt. Amikor ismét kinyitotta, újra csak a megszokott, zöld szemű férfi nézett rá enyhe kíváncsisággal a tekintetében.
Nagyot sóhajtva megrázta a fejét, majd nyugodtan felelte:
- Akárki is vagy, jó Uram, én nem hiszem, hogy Te elkövetnél olyan aljasságot...
Azzal, alig karnyújtásnyira meghökkent útitársától, köpenyét magára csavarva lefeküdt a puha mohára, hátat fordítva neki és a sziszegő parázsnak.


A hideg szempár felragyogott egy pillanatra, tulajdonosa már-már szólásra nyitotta volna a száját, aztán lemondó sóhajjal legyintett egyet és kardja markolatát használva párnának, ő is elheveredett a földön.
- Mesélnél nekem valamit a varázslókról? - kérte Isabell.
- Nem hinném, hogy ki kellene fecsegnem a titkainkat - közölte unottan Aragon, miközben a keze ügyébe készített halomból dobott még fát a tűzre, majd köpenyét szorosabbra húzva maga körül csukott szemmel kényelmesen elnyújtózott.
- Arra azért válaszolhatnál, mire kellhet annyi hajadon egy mágusnak? - motyogta még a lány nagyot ásítva.
- Miből gondolod, hogy ismernem kellene holmi perverz mágusok szokásait?
- Valami elképzelésed csak van?
- Az, van.
- És...?
- Megtartom magamnak. Jobban tennéd, ha te is inkább aludnál.
- Esti mese nélkül...?
Erre a pimasz kérdésre még a lélegzete is elakadt az egyébként mindig higgadt varázslónak. Kezdte belátni, hogy talán elkapkodta ott a gázlónál, azoknak a pribékeknek a felaprítását.
- Mégis mit képzelsz, mi vagyok, szárazdajka? - tört ki belőle felháborodása.
- És még ne nézzem gyermeknek... - morogta az orra alatt bosszúsan - különben sem tudok egyet sem...
- Kérlek! Most az egyszer... - könyörgött angyali hangon a lány - valaki biztosan mesélt neked is mikor kicsi voltál...
- Nem! Felejtsd el! - jött a határozott válasz.
Isabell erre a másik oldalára fordulva szomorú tekintetével próbálta jobb belátásra bírni a vele szemben fekvő mogorva alakot. Mivel a már szenderegni látszó férfi ügyet sem vetett próbálkozására, végre kedvére legeltethette szemeit hálótársa kellemes vonásain és jég-szín haján, s amennyire a bő köpeny engedte, éppen kíváncsian felmérte volna más testrészeit is, ha nem figyelt volna fel a hirtelen rászegeződő, vidáman szikrázó szempárra. Gyorsan leeresztette hosszú, sötét szempilláit, de már későn, és érezte ahogy a vér az arcába tódul.
- Ha teljesítem a kérésedet, békén hagysz végre? - hallotta azt a simogatóan borzongató hangot, s még jobban elpirult, mert gyanította, hogy a varázsló most már tisztában van vele, miért is próbálja a lány mindenáron szóra bírni.
Gyorsan bólintott, mire mély sóhaj hallatszott, majd Aragon belekezdett egy történetbe...


Valaha réges-régen, - a mondák szerint - élt egy Ariána nevezetű vízi-tündér, a Sárkányfölde határán, Holderdő közepén megbúvó Kék-tó mélyében. Messze földön híres volt szépségéről és kedvességéről, s még a finnyás tündék is dalba foglalták alabástromfehér bőrét, hollófekete haját, csilingelő hangját és ragyogó tengerzöld szemeit, amelyekkel minden férfit megigézett, aki csak beléjük pillantott. Ám, az Ő szívének nyugalmát nem dúlhatta föl egyikük sem.
Ismervén az ősnyelvet, parancsolni tudott minden élő és élettelen anyagnak, de hatalmával sohasem élt vissza, és a gyógyító erővel melyet birtokolt, bárkinek segített, aki hozzá fordult bajával.
Jóhiszeműsége majdnem vesztét is okozta.
A birodalom ura, a kilencszáz éves Gondareal, aki a leghatalmasabb varázslóként uralkodott mind a mágusok, mind a varázstalan halandók fölött, vadászat közben egyszer meglátta őt, amint éppen hosszú haját fésülve üldögélt egy sziklán, a part közelében. Hideg szívében olthatatlan vágy támadt iránta, és felajánlotta a sellőnek, hogy csillogó uszonyát emberi lábakká varázsolja, ha hitveseként eljön vele a palotájába. Ariána csilingelő kacagással jutalmazta e képtelen ajánlatot és nemet mondott. Csakhogy az alattvalói által oly rettegett mágust nem érdekelte tiltakozása. Elhatározta, hogy ha szépszerével nem megy, akkor erőszakkal szerzi meg magának a tündért. Elküldte érte csatlósait, akik valami sebesülés ürügyén ki is csalták a lányt a part menti sekély vízbe. Ott, a gazdájuktól kapott varázsporral elkábították gyanútlan áldozatukat, a partra vonszolták, megkötözték, s indultak volna foglyukkal vissza a palotába. Nem számoltak azonban Sárkányfölde uralkodójával, Draconnal, aki éppen akkor, szomját oltani szállt le a tó partjára, s meglátva náluk a magatehetetlen lényt, elámult annak szépségén, és fajtájának szokása ellenére beleavatkozott a dolgok kimenetelébe: tüzével halálra pörkölte a pribékeket, majd megszabadította kötelékeitől a tündért.
Magához térvén, a lány rémülettel nézett a fölé magasodó, pikkelyes testű szörnyetegre. Ám szíve nagyot dobbant, mikor pillantása találkozott a napfényben csillogó, fekete sárkány arany színű, szenvedélytől izzó tekintetével, melyből csodálat, s valami időtlen bölcsesség áradt felé. Ariánával ekkor megtörtént az, ami addig még soha: hatalmába kerítette a szerelem, amely nem volt viszonzatlan, mivel a lány tengerzöld szemeibe nézve, ez az érzés megmentője vad szívét is felgyújtotta.
Attól fogva, a sárkányok legerősebb és legvadabb példánya gyakran megjelent a Kék-tó partján, s elméjével magához szólította a tündért, aki boldogan úszott fel a mélyből kedvese hívó szavára.
Mi vonzotta egymáshoz ezt a két teljesen különböző lényt? Ki tudná megmondani? Talán, halhatatlan lelkük ereje és hasonlósága? Egy sárkány és egy vízi-tündér: képtelen, jövő nélküli kapcsolat. Legfeljebb valami csoda, vagy varázslat árán lehettek volna csak teljesen egymáséi, ami - nem várt irányból- hamarosan be is következett.
Gondareal ugyanis, nem nyugodott bele sikertelenségébe, s akaratán kívül megoldotta testük különbözőségének problémáját. Mivel büszkeségét rendkívüli módon sértette, hogy kiszemeltje egy sárkányt választott inkább, őt pedig kikosarazta, a mágusmester bosszút esküdött a szerelmesek ellen.
Erős, visszafordíthatatlan hatású átváltoztató port kotyvasztott, s rárontva az önfeledt beszélgetésbe mélyedt párocskára, varázsszavakat mormolva rájuk szórta azt. Arra számított, hogy majd gyenge emberi alakjában Dracon legyőzhetővé, Ariána pedig leigázhatóvá válik, ám a sárkányon nem fogott azonnal a varázs, és még volt annyi ideje, hogy uszonyát vesztett kedvesét karmai közé ragadva szárnyra kapjon, s a tavat övező erdő fölött átvergődjön Sárkányföldére. A hoppon maradt mágus féktelen dühében őrjöngve megfogadta: megkeresi őket, s nem nyugszik addig, amíg el nem választja a két szerelmest egymástól... örökre...

Amint az utolsó szó is elhalt ajkán, Aragon lassan a lány felé fordította a fejét. Csöndes derűvel nyugtázta, hogy terve bevált, bájos útitársa békésen szuszogva mélyen alszik.
Óvatosan hanyatt feküdt, egyik kezét feje alá téve bámult fel az égre, s gyönyörű édesanyjára, Szelenére gondolt, aki valaha nagyon, nagyon régen, szinte minden este elmesélte neki ezt a történetet. Persze ő is mindig ennél a résznél aludt el. Valahogy sohasem sikerül teljesen végighallgatnia, pedig nagyon szerette volna tudni, mi történt azután, s van-e valami köze ennek a mesének az ő családjukhoz. Reggel, persze már nem jutott eszébe ez után kérdezősködni. Később pedig, ahogy kicsit nagyobb lett, már nem volt érkezése az esti mesékhez sem.
Emlékezetébe idézte az iszonyú, hosszú-hosszú éveken át tartó kegyetlen kiképzést, amivel apja már egészen kicsi kora óta verte belé a mágusok tudományát, majd, azt a sok idegenben, edzéssel, tanulással, eltöltött időt; a kemény, életre-halálra szóló vizsgákat a Varázslók Arénájában... és a mindig szomorú Szelenét..., amint türelmesen magyarázza fiának, miként kell alkalmazni az ősnyelv szavait, hogy uralma alá tudja hajtani az anyagi és anyagtalan világ minden létformáját.
- "El kell ismernem...- gondolta fanyarul - nem hátrány, ha valakinek ez az anyanyelve..."
Sötéten meredt a bársonyos égen hunyorgó csillagokra.
- "Anyám..., vajon miért nem láthattalak soha nevetni..., miért volt apám mindig olyan rideg és ellenséges velünk?"
Keserű mosollyal ajkán belemarkolt dús fehér hajába.
- "Te ostoba! Hiszen tudod a választ, nem? Mindenre választ kaptál azon a borzalmas napon ott a kastélyban... a tükör előtt..., amikor ők meghaltak..., te pedig szembesülhettél valódi önmagaddal..."
Úgy érezte, megfullad a lelkére nehezedő nyomástól. Nesztelenül fölkelt, mélyet lélegzett a harapósan hűvös éjszakából, majd belevetette magát az út túloldalán emelkedő, meredek hegyoldal ritkás fái közé. Őrült iramban mászta meg a hegyet, s ahogy felért a kopár gerincre, feldúlt elméjéből minden bánatot és rossz emléket kisöpört a friss szél és a hatalmas égbolt csillagtengere alatt elnyújtózó, az éppen felkelő Hold sápadt fényében fürdő táj látványa. Lábait maga alá húzva leült a sarkaira, kezeit lazán térdére fektette és mozdulatlanul, egyenes tartással, meditációba mélyedt. Hosszú idő múlva, amikor hangtalanul - immár sétálva - visszatért a táborhelyükre, szemeiben már ismét csak a megszokott, hideg nyugalom látszott, amint a jóízűen alvó, mit sem sejtő hálótársára nézett.

Távolban egy bagoly huhogta bele bánatát a közömbös éjszakába. A Föld égi kísérője sápadtan figyelte a hegyek vonulatait. Felhőknek nyoma sem volt. Csillagok milliárdjai szórták rideg fényüket, mintegy versenyezve nagy égi testvérükkel.
Tiszta, holdvilágos éjjelek a leghidegebbek - állítja a népi bölcsesség -, s nem volt ez másképp most sem. Bár a kalendárium szerint még néhány nap hátra volt a nyárból, az ősz hűvös lehelete simított végig a valószínűtlenül éles árnyékokat vető fákon. Érintésére a madárkák összébb húzták magukon tollruháikat, és úgy álmodták tovább fészkeikben kövér kukacokról, termetes bogarakról szóló álmaikat. A négylábú erdei vadászok fürgébben szimatoltak zsákmány után, hiszen a fűtéshez több energia, több hús kell, és különben sem árt némi hájréteget összeszedni az igazán didergető napokra.
Egy jókora hegyi farkas tűnt föl az árnyékba burkolózó ösvény mellett. Földre szorított orral, hangtalanul kocogott az alig parázsló tábortűz felé. Inkább csak a kíváncsisága hajtotta, hisz nemrég kapott el egy nyulat a sűrűben, ami most jólesően melegítette bendőjét. Ám ember szagot sodort felé a szél, s hála a Gordamban uralkodó kegyetlen viszonyoknak, ez ennek a falkájából kivert példánynak könnyű zsákmányt ígért.
Nem először terített volna le a katonák elől bujkáló magányos, éhségtől, sebektől legyengült menekülteket.
Ahogy egészen közel osont, zöldesen foszforeszkáló szemeit gyanútlannak tűnő áldozataira meresztve, lassan valami nyugtalanság lett úrrá rajta. Nem stimmelt valami a prédával. Egyikük aludt, ám a másik...visszanézett - rá, aki a növényzet árnyékában láthatatlannak hitte magát -, s amikor egy hatalmas erőt sejtető tudat végigsimított védtelen elméjén, a farkas hátán felállt a szőr, és hanyatt-homlok iszkolt visszafelé, minél messzebb ettől a lénytől, aki halálra rémítette egyetlen gondolatával.
Távoztával az éj ismét mozdulatlanságba dermedt. A dagadt képű hold unottan végigmászott megszokott pályáján, a völgyek alját pedig a nyirkos föld lehelte pára vette birtokába.
Aztán, keleten halvány derengés támadt. Az égi lámpások fénye elhalványult, majd ahogy felbukkant a horizonton a nap aranyos koronája, rózsás fény ömlött szét az erdő borította hegyoldalakon s a távoli havas ormokon.

 
Erre tovább...

 

Főoldal
Kaleido-színpad
Darkblood

 

 
E-chat
 

Vándor olvassa a lapot.

 
Látogatók
Indulás: 2007-08-02
 
Naptár
2024. Szeptember
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 



Névnapi idézetek...

 
Aranyköpés

 

 
Okosság

 

 
Mágia
 
Vámpírok
 
Kedvencek
 

Discover The Rock Heroes!
cset
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?