Másnap nagyon korán keltem. Furcsán éreztem magam, de nem igazán törődtem vele, amíg bele nem néztem a tükörbe. A hajam legalább 5 cm-t nőtt az éjjel (így már a hátam közepéig ért) és világosszőke tincsek jelentek meg benne. Mintha melírozva lenne, vagy elkezdtem volna őszülni. És mintha a szemem is sötétebb lett volna. Az alakom is megváltozott, valahogy megnyúlt , de nem igazán tudtam megmondani, hogy miben is látszik ez.
És borzasztó szomjas voltam! Szinte rátapadtam a vízcsapra, de ez semmit nem segített. A tokom mintha egy égő sivatag lett volna, melyben hegyes karmú kis gyíkok kapargatták a légcsövemet. Nagyon fáradt voltam, mégis bementem a suliba.
Valahogy mindenki el volt ájulva, hogy milyen jól nézek ki meg ilyenek. De engem nem igazán érdekelt. Csak a szomjúságomra tudtam gondolni.
És a szemem is iszonyúan égett. Egész nap napszemüvegben kellett mászkálnom, kötőhártyagyulladásra hivatkozva.
A második furcsa eset töri órán történt. A Második Világháborúról volt szó, Hitler bukásáról. És engem szólított fel az a hülye kurva felelni. Nem tanultam semmit!
De amikor kiléptem, és felidéztem az emlékezetemben a Második Világháborút, mintha ott lettem volna, peregni kezdtek a képsorok. És daloltam, mint a pacsirta.
A tanár el volt ájulva, kitűnőt kaptam. Ugyanezt eljátszottam franciaórán is. Köztudott, hogy pocsék vagyok franciából, pedig nagyon tetszik a nyelv. De a tanár is utál, tehát nem igazán megy. De amikor ma felszólított, (és direkt valami szivatósat kérdezett) úgy válaszoltam rá franciául, mintha csak magyarul beszélgetnénk. Teljesen le volt döbbenve. És én is!
Hazaérve az első dolgom volt, hogy megnézzem a nyakam. Nem csak egy álom-e ez az egész? De nem az volt. A nyakamon ott éktelenkedett a harapásnyom, de mintha beivódott volna a bőrömbe, már csak két fekete pötty látszott. De egyre sötétebb lett körülötte a bőr.
- Mivan ha vérmérgezést kaptam?! –nagyon megijedtem.
A nap hátra levő részét azzal töltöttem, hogy vámpírokról kerestem információkat a neten. Tudom, hogy baromságnak hangzik, de már komolyan kezdtem hinni benne. Ennyi furcsaság után, már mindenki kételkedni kezdene benne, hogy mi az igaz, és mi a hamis.
De csak hülye kis történeteket találtam a vámpírokról. (na jó, ezeket én is szeretem, De nekem most nem ez kellett!)
Fáradtan rogytam az ágyra, és nyomban el is aludtam.
Arra ébredtem, hogy fázom. Még teljes volt a sötétség, de mégis tökéletesen láttam. Megfordultam, és ijedtemben majdnem felsikítottam. Egy férfi ült az ablakomban!
Lassan kikeltem az ágyból, reméltem, hogy ez az egész csak valami álom, vagy vízió. De nem volt az! A víziók eltűnnek, ha megérintem őket, de ez teljesen szilárd volt.
- Ki vagy te? –suttogtam.
Nem tudom, mért nem kezdtem el visítozni, vagy mért nem löktem ki egyszerűen az ablakon. Talán, mert kíváncsi voltam mit keres itt, de lehet, hogy csak amiatt, mert még életemben nem láttam ilyen eszméletlen helyes pasit. Magas lehetett (bár azt ülve nehéz volt megállapítani, hogy pontosan mekkora) vékony, izmos, gyönyörű ezüstszínű szeme, és fekete haja volt. Ugyanilyen fekete ruhát viselt.
- Az nem lényeges! –a hangja mély volt, és bársonyos. –Az a kérdés, hogy te ki vagy?
Tökéletesen beszélt magyarul, de biztos voltam benne, hogy külföldi.
- Alexandra. –válaszoltam halkan.
Nem értettem, mért vagyok úgy megszeppenve. De valahogy olyan tiszteletet parancsoló külseje volt.
- Alicia
- Nem, az én nevem Alexandra. –mondtam határozottan.
- Lehet. De én Aliciának foglak szólítani. –mondta sejtelmesen. –Francia név, azt jelenti szépség, és nemesség.
- Mért, fogunk még találkozni? Erről jut eszembe, mit keresel te az ablakomban?
De ő csak elmosolyodott, és ennyit mondott:
- Jó éjszakát Alicia!
És azzal eltűnt. Nem tudom hová, hisz nem láttam megmozdulni se. Becsuktam az ablakot, és zavaros gondolataimmal visszafeküdtem. De még sokáig nem nyomott el az álom…
AJÁNLOM AZ OLDALT
