Az a két nap gyorsan eltelt. Lord Sébastienne még egyszer adott át energiát, amitől teljesen meggyógyultam.
Bátyámmal együtt végigkísértek a kastélyon és a hatalmas parkban. A kastély kívülről erőt és hatalmat
sugárzó építmény, ami főúri eleganciával és visszafogott, remek ízléssel volt berendezve. Hatalmas
könyvtárában jócskán elidőztem volna, ha kísérőim hagyják... de még lesz rá időm, hiszen most az egész
otthonommal kell újra megismerkednem... és még nagyon sok más felfedeznivaló várt rám. A fiúk lakószobái
egyébként az enyém mellett voltak, míg szüleinké a kastély túlsó oldalán, de azon az emeleten.
Voltak még üres lakosztályok az előkelő vendégek részére, de azok egy emelettel feljebb.
A nagy ebédlő mellett volt kisebb is, a családunk itt evett, ha nem voltak vendégek. A nagy ebédlőtermet
már díszítették a másnapi bálra. A földszinten még egy hatalmas helyiség volt, egy fürdőház, vagyis egy
"fedett uszoda", hatalmas úszómedencével, öltözőkkel és az elmaradhatatlan meleg vizes pezsgőfürdővel.
Bátyámra tekintve ekkor értettem meg a múltkori megjegyzését a tavi kalandom után:
"otthon is tudsz majd úszni.. majd meglátod"- hát, most megláttam... és egyáltalán nem volt ellenemre a
látvány. Sajnos az épület belsejére még mindig nem emlékeztem.

A parkban járva már több hely tűnt ismerősebbnek: egy kis pavilon rózsalugassal... Egy hatalmas, ősöreg fa,
melynek vastag, vízszintes ágán a kéreg megkopott - valaha talán hinta lehetett rajta? Mint megtudtam, igen.
Itt sokat játszottunk hárman. Még meg is próbáltam a fiúk után felmászni a fára, de lejönni nem tudtam, és
ők szedtek le... erre sem emlékeztem.
Mint egy alvajáró, úgy mentem közöttük, amikor egy vadregényes, gyönyörű részhez értünk. Sziklákról lezúduló
vízesés, ami egy kis tóba ömlött... A harsogóan zöld füvű tisztást sűrű lombú fák vették körül. Ennek a tónak
csillant meg a víztükre, amikor előző este az erkélyről néztük a tájat...
Leültem a gyepre, és arcomon éreztem a vízesésből permetező cseppeket. Ahogy behunytam a szememet, 13 évet
zuhantam vissza az időben... Hat éves voltam. A vízesés mögötti mélyedésben bújtam el, remélve, hogy a két
nagyfiúnál ügyesebb leszek végre, és nem találnak rám... Csendben vártam, de nem jött egyikük sem. Telt az idő.
Már azt szerettem volna, ha megtalálnak. Azon az úton, ahol bebújtam, nem mertem visszamenni. Unatkoztam,
azután - ahogy sötétedni kezdett, féltem. Annyira, hogy remegtem, és a könnyeim potyogtak. Összehúztam magamat,
amennyire csak tudtam.
Egyfolytában sírtam. Egyszer zajt hallottam. Ott volt mellettem a hosszú ezüstszőke hajú, tíz éves nagyfiú, aki
bátyámmal együtt mindig megvédett, ha kellett. Megtalált.
- Ne sírj, Alicia. Most már minden rendben. Kiviszlek innen.
- Nagyon féltem, Sébastienne...- hüppögtem.
Az ölébe vett, és kivitt azon a keskeny bejárón, amin nem mertem visszamenni. Hozzá bújtam, és még mindig gördült
le arcomon egy- egy könnycsepp. Végigvitt a sötét fák alatt, a kastélyon, a szobámig. Közben elénk szaladtak
anyáék, akik szintén kerestek már. Nem értették, hogy miért nem akadtak rám, hiszen minden démonképességüket
bevetették...én meg elaludtam ifjú lovagom ölében.

Emlékezni kezdtem... arra is, ahogy elszakítanak Tőlük... Ott ültem a vízesés tövében, könnyeim keveredtek
a vízpermettel, és végigcsurogtak arcomon.
Arestin kérdően nézett Sébastiennere, aki megérezte, mi megy végbe bennem.
- Kezdenek előtörni az emlékei...akkor, régen innen hoztam ki, amikor elbújt.- suttogta bátyámnak, majd mellém
ülve átölelt. Testvérem mélybordó szeme megdöbbenésében tágra nyílt:
- A vízesés alól?! Sötétben?!
Sébastienne nem szólt, csak bólintott. Majd simogatni kezdte könnyes arcomat, és halkan beszélni kezdett hozzám:
- Drága Aliciám, ne legyél szomorú. Azok az idők már elmúltak. Megint együtt vagyunk. De most már tőlem nem
szakíthat el senki. Nem fogom engedni!
- Megígéred?- suttogtam, és odabújtam a mellkasára fektetve arcomat. Ezüstszőke tincsei az én hajfürtjeimmel
keveredve omlottak vállamra.
- Megígérem.- nézett a szemembe nagyon komolyan, és megcsókolt.
- Régen is csak Te tudtad megnyugtatni.- hallottam bátyám hangját.
- Már rendben vagyok...- néztem rájuk elmosolyodva.- Jó, hogy itt vagytok velem.
Lassan visszasétáltunk a kastélyba, és a két fiú bolondozni kezdett, hogy megnevettessen. Mint régen...

Másnap kora reggel keltem. Sébastienne minden éjjel ott aludt mellettem, hogy vigyázzon rám. Óvatosan, hogy fel
ne ébredjen, kilopództam a szobámból. A földszintre tartottam, a nagy medencéhez. Bolyhos fürdőköpenyem kellemesen
melegített a hűvös folyosókon. Egy-két szolgáló sietett dolgára, meg néhány démon őrködött, egyébként csend volt.
Áh... végre itt a fürdő! Beléptem, és megint megcsodáltam. A magammal hozott lámpás segítségével meggyújtottam
néhány ott lévőt is, hogy elég világos legyen. A gyertyák lobogó lángjai visszatükröződtek a vízen. Rajtam kívül
nem volt ott senki. Kibújtam a köpenyemből és a papucsomból, majd a medencébe léptem. Boldog sóhajjal ereszkedtem
a vízbe, és úszni kezdtem. Nem törődtem semmi mással, egyedül a testem körül áramló buborékok simogatását élveztem.
Csak néhány napot hagytam ki, de már nagyon hiányzott. Jó néhány hosszt leúsztam, mire azt gondoltam, elég lesz...
A medencétől a pezsgőfürdőhöz pártoltam... Az aránylag hideg medence után a meleg, áramló víz jólesően ellazíott.
Behunytam a szemeimet, úgy üldögéltem. Nem vettem észre, hogy a lámpákban a gyertyaláng lobban az ajtónyitásra.
Csak arra néztem fel, hogy szinte közvetlenül mellettem Tigrisem jelenlétét érzem. Szemeiben most kicsi düh és féltés
keveredett. Hajaj, Alicia! Most mi lesz?! Ki sem tudok menni a vízből, mert nincs rajtam semmi...
- Nem szólsz senkinek, és meglógsz mellőlem. Hogy vigyázzak így Rád?!- morogta.
- Nem akartalak felzavarni. És fürdeni bizonyos okokból egyedül szerettem volna...
- Megint azt az aprócska, alig takaró holmit viseled?- mosolyodott el ragadozótekintettel.
- Nem. Megkérhetlek, hogy maradj ott, ahol vagy?
- Nem.- válszolt, és már ott állt szoros közelségben előttem.
- Hmm...- dorombolta, ahogy átölelt - erre nem számítottam...éhes vagyok...Rád.
Izmos teste hozzám simult, és éreztem a belőle áradó forróságot. Alig hogy hozzám ért, reszketni kezdtem. Vállamat,
nyakamat elkezdte csókolni, mire nagyot sóhajtottam. Majd ajkát az enyémre tapasztotta, és úgy csókolt, mint még
soha azelőtt: forró, égő szenvedéllyel, tele vággyal. Ujjaival lágyan végigsimított a hátamon, oldalamon, csípőmön.
Remegésem fokozódott, nem bírtam tovább, halkan nyögtem egyet, még jobban magamhoz húztam fejét, és csak csókoltam...

Sébastienne hirtelen felkapta a fejét. Valaki kinyitotta a fürdő ajtaját, és bejött. Ez nem lehet igaz!!! Már megint
az a szobalány... mindig a legrosszabb pillanatban. A lány kutatóan nézett körül, de minket a meleg vízpára elrejtett,
viszont jól láthattuk, miben mesterkedik. Meglátva fürdőköpenyemet arca gonosz mosolyra húzódott. Mivel nagy a medencében
nem talált, az öltözőkhöz óvakodott. Kedvesem megint az ajkamra tette ujját, hogy maradjak csendben. Amikor a lány
bement az egyik öltözőbe, villámgyorsan átalakult démoni alakjára. Én is azt tettem, de a vízben maradtam, míg Tigrisem
lassan, tetetett nemtörődömséggel az öltöző felé sétált. A lány mit sem sejtve lopakodott kifelé,kezében valamilyen
tárggyal,amit én rejtekhelyemről nem láttam. Hirtelen maga előtt találta az óriási fehér tigrist. Rémületében megdermedt,
de csak egy pillanatra, mert a kezében lévő tárggyal szerelmem felé sújtott. Sébastienne elegánsan kitért, majd csapott
egyet a mancsával.Vér fröccsent. A lány halálsikolya betöltötte a termet, és sokáig visszhangzott.
- Gyere, hercegnőm! - morogta mancsát megmosva - ez már nem árthat Neked...
Odavittem neki a pezsgőfürdőnél hagyott törölközőjét, és felvettem a köpenyemet a medence szélétől. Pillanat alatt
alakultam vssza és kaptam magamra a fürdőköpenyt.
A vérszagra és a sikolyra már szaladtak is az őrök, Arestin és apám is megérkezett. Döbbenten meredtek a halott lányra,
aki még mindig kezében szorongatta a mérgezett tőrt.
Sébastienne is visszaváltozott, és apámékhoz vitt.
- Megint Te vigyáztál rá, hogy életben maradjon...köszönöm, fiam.- nézett rá apám. Kedvesem halványan elmosolyodott.
- Egyet nem értek... - mondtam halkan - ő hozta mindig az ételemet. Bármikor meg tudott volna mérgezni. Miért nem tette?
- Egyszer megpróbálta...
Csodálkozva néztem tigrisemre.
- Akkor,amikor az erősítő italt hozta, és elküldtem. - válaszolta ki nem mondott kérdésemre - rájött, hogy bármilyen méreg
szagát megérzem, ezért azzal már nem próbálkozott. Várt a megfelelő alkalomra. Azt hitte, egyedül jöttél fürdeni...
A katonák már kimentek, a kedélyek megnyugodtak. Sébastienne gyorsan a szobámba kísért.
Néhány szolgáló jött eltávolítani az orgyilkos hulláját, azután kitakarítani az egész fürdőházat.

A reggelimet kissé nyomott hangulatban fogyasztottam családom és Sébastienne társaságában, a kis ebédlőben. Anyám egy ideig
csak nézett, majd megszólalt, gondolataimat más ösvényre terelve:
- Sűrű napod lesz, gyermekem.
- Miért?- néztem rá csodálkozva.
- Most fogod a ruhádat felpróbálni, estére pedig teljesen készen lesz. Utána jön a fodrász, no és néhány udvari protokollal
kapcsolatos formaságot meg kell tanulnod...
- Jaj... ne... - néztem segélykérően bátyámékra, akiknek komorsága szintén felengedett. A két srác jót derült az én káromra.
- Nektek is lesz dolgotok, fiaim.- mondta csak úgy mellékesen apám. A vigyoruk egyből lehervadt.
- Arestin, majd neked kell a vendégeket fogadnod, kísérned, ja, és elég sokan fognak nálunk megszállni, tehát a szoba
beosztásokkal is meg kell ismerkedned... Sébastiene, veled meg már megbeszéltem...
- Igen.
- Hűha, bátyus, mit szólsz?! Kísérgetheted a démonlányokat, meg a szüleiket... - jegyeztem meg kissé kárörvendve.
- Te meg ülhetsz a fodrász kezei alatt órákig - hangzott a visszavágás.
- Na és Te?- fordult testvérem kedvesemhez.
- Az titok... - mosolyodott el észveszejtően.
- Ez nem igazság! - duzzogtam, mire magához húzott, és a fülembe súgta:
- Szerelek, Aliciám! Ilyenkor még szebb vagy, ha dühös vagy.
- Leányom, azt hiszem, menned kell. Most édesanyád lesz melletted, ő lesz a testőröd.
- Rendben, apa!- mentem anyám után a ruhapróbára.
Gyorsabban telt az idő, mint azt gondoltam volna. Már délután volt, és érkeztek az első vendégek.
A fodrász tényleg rémesen sokat piszmogott, mire elkészült. A tükörbe nézve elképedtem. A vadóc lány helyett egy felnőtt
nő nézett velem szembe. Valami bonyolult, de különlegesen szép lazán feltűzött frizurát készített az öreg mester, kiemelve a
hajam jellegzetességét, az oldalsó arany fürtöket. Még valami diadémszerű ékszert is rakott a fejemre. Anyám haját felkontyolta,
és drágaköveket rakott bele. A fekete hajában gyönyörűen mutattak.
Sébastiennet reggeli óta nem láttam. Anyám szerint apám valami megbízást adott neki.
- De ugye a bálra itt lesz?!
- Itt, nyugodj meg.
Már késő délutánra járt. A nap a hegyek fölött nyugodni készült. Máskor jóval csendesebb kastélyunk most rengeteg vendégtől
volt hangos. Nekem a gondolatra is összerándult a gyomrom, hogy ennyi ismeretlen közé menjek. De el nem kerülhettem.
Két idősebb nő jött be szobámba. Hozták a báli ruhámat. Belebújtam, majd eligazgatták rajtam. A tükörbe néztem. Fehér, földig
érő selyemruhám pántjai felsőkarjaimon voltak, vállamat szabadon hagyva. A ruhám felső része testhez simuló, olyan, mint egy pánt
nélküli mider (fűző), kivéve a karjaimon lévő, lecsúsztatott pántokat.
Derekamon széles selyemöv, ami hátul van megkötve. A ruhám deréktól lefelé bővül, alatta alsószoknya a tartása miatt.
Tetszett a ruhám. Rafináltan egyszerű, semmi túlzott cicoma. Kaptam még hozzá egy pár fehér, hosszú szárú kesztyűt, egy eléggé
modern, csinos fehér cipőt.
No és anyám hozott egy lapos dobozt, amiben a tőlük kapott születésnapi ajándékom rejtőzött: egy pár arany függő, egy aranylánc,
és egy karlánc. Mind a fejemen lévő diadémhoz illett, és nagyon finom, igényes ötvösmunka volt.
Amint elkészültem, megérkezett a bátyám. Ő fog a bálterembe kísérni. Sötétkék nadrág és felső volt rajta kevés arany díszítéssel, és
egy rövid, fél combjáig érő bársony köpeny. Anyánk gyorsan elment öltözködni. Arestin elképedve nézett rám, amikor a szobámba
lépett.
- Hugi, ez Te vagy?- kérdezte döbbenten.
- Nem ismersz meg?!
- De... Sébastienne nem fogja győzni hessegetni az udvarlóidat...- vigyorogta.
- Inkább arról beszélj, láttál-e olyan lányt, aki felkeltette az érdeklődésedet...- tereltem el a szót.
- Majd kiderül...- titokzatoskodott- de egyik sem ér a nyomodba, ahogy én láttam.
- Lady Alicia, Lord Arestin, mindenki a bálteremben van. - nyitott be egy démon, az egyik őrszolgálat parancsnoka.
Ez azt jelentette, hogy mennünk kellett.
- Arestin, én nem fogom ezt kibírni...
- Meg fogod szokni, hugi. Szerintem csak legyél olyan, mint máskor.
Leértünk az emeletről, és haladtunk a nagy ebédlőterem felé.
- Jaj... nyögtem, mikor meghallottam a teremből kiszűrődő zsongást. Sokan voltak...
- Nyugalom, Alicia! Mindjárt bent vagyunk, és a második táncod már Sébastienne-é.
- És az első?!
- Az enyém...- vigyorodott el.
Cinkosan összemosolyogtunk, és ez kicsit oldotta bennem a feszültséget. Bátyám karján beléptem a bálterembe. Úgy éreztem magamat, mintha álmodnék. A szépen feldíszített teremben rengeteg óriási gyertya ontotta a fényt. Egy sarokban zenekar ült. Oldalt néhány hosszú asztal bőségesen megrakva ínycsiklandozó falatokkal. A rengeteg vendég többsége ízlésesen elegáns volt, de akadt egy-két különc,aki túlzottan díszes holmijában büszkén feszített. Amikor a bejáratban megálltunk, mindenki elnémult. A rengeteg tekintetet magamon érezve mentem tovább bátyám mellett a szüleink felé. Sébastienne ott állt mellettük, egészen sötétzöld nadrágban és felsőben, rajta diszkrét aranyszín díszítéssel, ugyanolyan, de zöld bársonyköpennyel, mint Arestinen volt. GYönyörű haja most hátul össze volt
fogva. Amint megláttam, csak őt néztem, ő meg engem. Úgy rohantam volna, hogy elbújjak a karjaiban... de nem tehettem. Végre odaértünk hozzájuk, de apám ekkor beszélni kezdett. Bemutatott a társaságnak. Majd pohárköszöntő következett. És a nyitótánc, Arestinnel. Hála az égnek, ez keringő! Legalább ezt tudom táncolni! Szólt a zene, siklottunk a terem sima kőpadlóján, és én már mosolyogni tudtam. Szemem sarkából szerelmemet figyeltem, aki anyánkkal táncolt. A sok szebb - csúnyácskább démonlány ugyanis
már jó előre kiszúrta magának kedvesemet, aki mindnek jókora csalódást okozott táncpartner-választásával. A fiatalabb férfiak pillantásai viszont engem hoztak zavarba. Arestin, hogy elterelje figyelmemet, bolondozni kezdett. Mindenkire volt aprócska megjegyzése, de azokat annyira halkan súgta a fülembe, hogy mások meg ne hallják... Hamarosan jókat derültem rajta. Amikor a tánc véget ért, visszamentünk apáékhoz.
Apám megint figyelmet kért. Fontos bejelentést kívánt tenni. Csak vége lenne már a sok protokollnak... Mi?! Hogy?! Eljegyzés?!Nekem?!
Azután Sébastienne odajött hozzám, és egy gyönyörű gyűrűt húzott az ujjamra. Biztos álmodom... Meg is csókolt...és most vele táncolok.
A vőlegényemmel.