Emily és Noah sikeresen túl vannak életük első szellem kiűzésén, bár nem minden ment zökkenőmentesen. Emily-t kis híján megfojtotta az elszabadult szellem, ám szerencsére Noah barátja, Peter még idejében közbe lépett. Emily is bepillanthatott Noah emlékeibe és szemtanúja lehetett a férfi halálának. Úgy tűnt Noah nem vett észre semmit ebből, így Emily egyelőre jobbnak tartotta elhallgatnia dolgot.
Emily és Peter a küzdelem után megvárták a kiérkező mentőket és a rendőröket is. Emily komolyan aggódott a miatt, hogyan is magyarázza meg a történteket, de nagy megkönnyebbülésére a mentősök és a rendőrök is, olyan személyek voltak, akik már tudtak mindenről, ami az épületben lezajlott. Kérdezősködés nélkül annyit mondtak Emily-nek, hogy Allegra küldte őket és, hogy a megszállt férfi és a többi áldozat emlékeit is törlik, mintha mi sem történt volna. Persze Peter erről nem tudhatott, ezért amíg a rendőrtiszt Emily-vel beszélt, addig őt egy másik rendőr lefoglalta. Azonban így is nagyon gyanúsnak találta az Emily körüli eseményeket. A „látszat” helyszínelés után Emily megkereste Peter-t, majd gyorsan a kezébe nyomta Noah levelét.
- Ezt a levelet Noah írta magának. - mondta Emily. - Minden, ami benne szerepel igaz. Noah így akart bocsánatot kérni a múltbéli tettei miatt. Bármi is történt, mélységesen megbánta. Most mennem kell... - majd sarkon fordult, hogy távozzon. - Viszlát!
Peter egy pillanatig értetlenül nézett a levélre, majd Emily után sietett.
- Kérlek, várj még! - állította meg Emily-t. - Mi volt ez az egész harc itt az előcsarnokban? És honnan ismered Noah-t?
Emily próbálta elkerülni Peter tekintetét.
- Sajnálom, de nem mondhatok semmit. - válaszolta Emily, de Peter az útját állta.
- Noah a barátom volt és megölték... Most meg kapok tőle egy levelet, amit veled kézbesítetett el, holott sosem volt szokása a bocsánatkérő levelek írogatása... És hallottam, amikor kimondtad a nevét... Ezek után tudni akarom, hogy mi folyik itt! - mondta határozottan Peter.
- Sajnálom Emily. - válaszolta Noah a lány mellett állva. - Tudhattam volna, hogy Peter ennyire gyanakvó lesz...
Emily megcsóválta a fejét.
- Teljesen felesleges lenne magyarázkodnom, mert úgy sem hinne nekem. - válaszolta Emily Peter-nek.
- Azért érdemes lenne megpróbálnod. - erősködött tovább Peter.
- Higgye el, nem mennénk vele sokra... - mondta Emily, majd kikerülte Peter-t és kilépett az utcára.
- Rendben van! - ment utána Peter. Emily megállt és kérdő tekintettel hátra nézett. - Megígérem, hogy nem tartalak fel többé, ha elmondod, amit tudsz. Legyen bármilyen hihetetlen is az a magyarázat, ha nem győzöl meg vele, akkor elfelejtem, ami történt és kész.
Emily némán tanakodott, hogy mit is tegyen.
- Szerintem próbáld meg Emily... - tanácsolta Noah. - Peter talán mégis hinne neked.
Emily fáradtan sóhajtott egy nagyot, majd Peter-re nézett.
- Legyen, de akkor keressünk valami nyugalmasabb helyet, ahol beszélhetünk...
Pár perccel később Emily és Peter a közeli parkban sétáltak. Csak néhány futó és kutyasétáltató halad el mellettük.
- Hadd, szögezzem le, mielőtt bármit is mondanék, hogy nem őrültem meg. Ez az egész nekem is épp olyan hihetetlen, mint akárki másnak. - mondta Emily.
- Oké, megértettem. - bólintott Peter.
- Tehát, a levél, amit Noah írt önnek, úgy került hozzám, hogy megbízott a kézbesítésével. Ő maga nem tudta volna átadni, ugyan is addigra... - Emily habozott, hogy tényleg kimondja-e, de végül mégis megtette. - már halott volt.
- Hogy mi? - kérdezte meglepetten Peter.
- Tudom, hogy hihetetlen, de 3 nappal ezelőtt felbukkant a szelleme és arra kért, hogy segítsek neki. Addig nem nyugodhat békében a lelke, amíg el nem juttatom a bocsánatkérését azoknak, akik közel álltak hozzá. Ön volt a második személy, akinek eljutattam a levelét... - mondta Emily, majd várta Peter reakcióját. Peter egy pillanatig Emily arcát fürkészte, majd saját maga elé nézett.
- Látja... Én megmondtam, hogy nem fog hinni nekem... - mondta Emily lemondóan. Noah eközben pár lépéssel mögötte és Peter mögött állt és a közeli tavat nézte, amiben hattyúk és kacsák szelték a vizet.
- Nem mondtam, hogy nem hiszek... - fordította fejét Peter Emily felé. A lány erre egyszerre volt meglepve és megzavarodva a választól. Még Noah is barátja felé nézett. - Ha Noah valóban visszatért szellemként, hogy eljutassa nekem a bocsánat kérését, akkor elhiszem neked.
- Ez igazán remek, de miért nem kételkedik a szavamban? Elvégre, ha én az ön helyében lennék, vagy kinevetném, vagy pedig egy orvoshoz küldeném, azt, aki olyanokat állít, amit én is.
- Igazad van, de én ebben az esetben kivétel vagyok. - mosolygott Peter. - Ugyan is egyszer, gyerekkoromban, amikor még vidéken laktam a családommal, találkoztam a nagymamám szellemével. Persze senki sem akart hinni nekem, de én megesküdnék rá a mai napig, hogy őt láttam a virágoskertben. E felől semmi kétségem. - válaszolta Peter. - Olyan tisztán rajzolódott ki az alakja előttem, hogy még káprázatnak sem lehetett volna mondani. Ott ált és a virágait locsolgatta. Amikor csendben kimerészkedtem a házból, hogy közelebbről is megnézzem, már nem volt ott, de azon a helyen, ahol a virágait öntözte nedves volt a talaj. Senki nem járt arra, aki meglocsolhatta volna a növényeket, csak ő. Ettől kezdve hiszek abban, hogy szellemek léteznek, csak épp ritkán mutatkoznak meg az élők előtt.
- Ez igazán érdekes történet... - válaszolta Emily néhány másodpercnyi hallgatás után.
- Peter erről sosem mesélt nekem... - mondta Noah meglepetten. - Biztos félt, hogy bolondnak nézem.
- Még jó, hogy ő nem ilyen... - válaszolta Emily megkönnyebbült hangon.
- Tessék? - kérdezte meglepetten Peter.
- Öhm... Noah azt mondta az előbb, hogy ő nem tudott arról, hogy találkozott a nagymamája szellemével. És, bizonyára azért nem mesélt neki erről, mert ő bolondnak nézte volna érte. - magyarázta meg Emily.
- Áh... - válaszolta némi meglepettséggel Peter. - Noah itt van?
- Igen, itt áll kb. két méterrel mögöttünk. - mutatott felé Emily. Peter oda nézett, de természetesen senkit sem látott maga mögött.
- Sajnos, nem látom...
- Hát, igen - mondta Emily észbe kapva -, csak a Végrehajtó láthatja a szellemet, és csakis ő hallhatja a hangját.
- Várj, talán ez segít... - mondta Noah egy ötlettől vezérelve, majd lenyúlt és felvett a földről egy falevelet. Amikor Peter meglátta, hogy a falevél természetellenes mozgással felemelkedik a földről, és szemmagasságban lebeg előtte, tátva maradt a szája.
- Ez elképesztő. - mondta Peter le sem véve szemét a lebegő falevélről. - Tényleg itt vagy...
- Igen és köszönöm, hogy megmentetted Emily-t. - válaszolta Noah.
- Azt mondja, hogy köszöni, amiért megmentett engem... - tolmácsolta a lány Noah szavait. - És valóban, én is köszönettel tartozom. Ha nem segít, akkor már nem élnék...
- Szívesen. De egy valami még homályos, és remélem ezt is, elmagyarázzátok nekem... - Tekintett Noah, majd Emily felé Peter. - Mi volt az, az incidens az épületben? Emlékszem, hogy az a férfi Végrehajtónak nevezett, tehát akkor ezek szerint ő is tud a szellemek létezéséről, nem?
- Ami ott történt, az nem annak a férfinak a hibája volt, aki megtámadott. - válaszolta Emily. - Azt az embert megszállta egy gonosz lélek, aki nem rég szökött meg a szellemek világából. A Végrehajtók kapták azt a feladatot, hogy gyűjtsék be őket, amilyen gyorsan csak lehet.
- De, mégis hogyan tud ártani egy szellem az élőknek? - kérdezte Peter.
- A szökött szellemek különösen veszélyesek. - magyarázta Emily. - Olyan emberek lelkei voltak, akik súlyos bűnöket követtek el élőként és még, a haláluk után sem mutattak semmi féle megbánást. Ezért a szellemvilág vezetői nem engedhették, hogy szabadon kószáljanak. Ha egy ilyen szellem megszállja az élők testét, akkor ezzel együtt veszélyes képességeket is használni tud, mint ahogy az a szellem is tette, akit Noah-val elkaptunk. Még magam sem igazán értem, de annyit tudunk, hogy normális esetben a szellemeknek tilos bevetniük természetfeletti hatalmukat az élők ellen. Csak különleges engedély hatására tehetik meg ezt.
- Értem... - mondta Peter. - Eddig azt hittem, hogy a bűnös lelkek a pokolra kerülnek...
- Nem, nem a pokolra, de az örök időkig tartó rabság is van olyan szörnyű, mint a pokol. - válaszolta eltűnődve Noah.
- Noah szerint a szellemvilágban raboskodni is legalább annyira rossz, mint a pokol. - adta át Noah válaszát Emily.
- Nos, azok alapján, amit én eddig megtudtam a múltjáról - ekkor Emily-nek akaratlanul is eszébe jutottak az emlékképek - azt kell mondjam, hogy gyökeres ellentéte régi önmagának.
- Ennek örülök cimbora! - mondta Peter Noah felé nézve.
- Én is...
- Hűű, már ilyen késő van? - hüledezett Emily. - Nekem még van egy rakás leckém! Nagyon remélem, hogy jó voltál kombinatorikából Noah, mert elkel a segítség, ha nem akarok megint éjfélig fent lenni...
- Ne aggódj, Noah mindig jól értett a számokhoz... - mondta vidáman Peter. - Én pedig elviszlek haza, ha megengeded.
- Ez nem szükséges. Biztos még magának is dolga van.
- Nem, a legfontosabb ügyeket már elintéztem, csak annyi van, hogy visszamenjük a kocsi kulcsomért az irodába. - válaszolta Peter. - Amúgy meg nyugodtan tegezhetsz, elvégre van egy közös barátunk.
- Rendben... Peter. - mosolygott Emily. Azzal ő, Peter és Noah elindultak vissza.
***
(Sajnálom, hogy, ez is 1 lightosabb rész lett, de nem akartam összecsapni az eseményeket azzal, hogy egymás hegyére-hátára rakom az akció jeleneteket. A következő rész már izgis lesz, ígérem! Wounded)