6. Csak munka, szórakozás kihúzva...vagy mégsem?

Donna a fél délutánt a tükör előtt töltötte. A ruha próba, a tökéletes kiegészítők és persze az elmaradhatatlan sminkelés feltétele minden figyelmét igénybe vették. Hosszú órákat töltött a szobájában, csakhogy valamelyest meg legyen elégedve külsejével (ugye lányok, milyen ismerős szitu^^). Végre nagy nehezen elmondhatta, hogy készen áll az estére. Lekapta az asztalról a telefont, lehuppant az ágyára és feltárcsázta barátnőjét. Az nemsokkal később bele is szólt a vonal másik végén. Mindenek előtt elpanaszolta Donnának, hogy nem tudja sehol sem utolérni, és hogy már nagyon várta, hogy végre valahára felhívja. Donna a fejére csapott. Volt mit meséljen barátnőjének, de a részletezést inkább nem telefonon keresztül akarta csinálni. Az estéről kérdezte a lányt. Szerette volna tudni, hogy hol tudnának találkozni. Az nem igen tudott ötletet adni, főleg, hogy nem is akart elmenni a koncertre mert eléggé rosszul érezte magát. Így Donna egyedül maradt. Azért ez a hír sem lombozta le főhősünket. Ha nem Rebeckával akkor egyedül megy a koncertre, esetleg elviszi magával Sanchezt...
Alig tette le a telefont, mikor a fent említett Sanchez kopogtatás nélkül rátört Donnára. Útja egyenest a telefonhoz vezetett. Felvette majd zsebre vágta. Donna hunyorogva nézte végig a jelenetet.
- Maga meghibbant? – kérdezte végül teljesen nyugodtan a „főnökétől”.
- Ezt a rádiótelefont meg honnan csented? – felelt kérdéssel Sanchez.
- Aha, szóval már tegeződünk...
- Nem felelt, kisasszony! – vette vissza szokásos modorár Helena.
- Ott állt az ebédlő egyik asztalán, gondoltam ne unatkozzon ott egyedül, magamhoz vettem. Talán baj?
- A kaszások már ígyis elég közel járnak, nem szeretném, ha egy évszázad munkája a semmibe vesszen, mert egy túl komolytalan mentőangyallal lepi meg a világot a sors.
- Nem az Úristen?
- Donna! Vicces kedvemben látsz netán?
- Na akkor most tegeződünk vagy magázódunk?
- Megrekedtél a témánál?
- Tehát tegeződünk. – azzal egy angyali mosolyt varázsolt tündéri arcára.
Helena megcsóválta a fejét. Már kezdte megszokni Donna viselkedését. Egy valamin viszont megakadt a szeme, ez pedig nem más volt, mint Donna öltözete. Egy újabb kérdést már nem mert feltenni, félt Donna reakciójához, máskülömben is a tengeralattjárón ő parancsol, nem a „kispisis mentőangyal”, ahogy Donnát hívták elég sokan. Donnában viszont épp égett egy kérdés, amit sikerült fel is tegyen az előtte álló nőnek. Sanchez végre megadta a választ a tengeralattjáró nevének rejtélyére.
- Tehát az érdekel, hogy mit jelent a D∞? – ült le Donnával szembe – le kell törjelek, semmi köze a nevedhez.
Erre a lány álszent pofival nézett Sanchezre.
- Az egész a mentőangyalok feladatának számát jelöli...
- ...
- A D nem más mint a demos, tehát a nép latin nevének rövidítése. A fordított 8-as pedig a végtelen jele a matematikában. Magyarán végtelen számú embert kell megmentsenek vagy megöljenek az angyaloknak amíg életben vannak.
- Basszus, én meg már azt hittem, hogy valami normális jelentése van. Na mindegy. És ezt a mentősdit, nem lehet tovább passzolni valahogy a következő mentőangyalnak?
- Már hogyne lehetne. Ha meghalsz, akkor a következő angyal jelöltre kerül a sor.
Donna erre kissé felkapta a vizet. Sanchez észrevette még időben és még kihajítás előtt magától távozott. Amilyen hamar jött Donna dühe, olyan hamar párolgott is el. Újra az esti Pink koncertre összpontosított csak. Amikor nem látta senki elcsórt egy újabb telefont és rendelt egy taxit a kikötőbe. Azt épp nem tudta, hogy amint letette a telefont, Sanchez is intézett egy hívást, aminek az eredménye az lett, hogy egy szál taxi sem indult el a kikötő felé. Donna ezalatt a tengeralattjáró bejáratához ért. Meglepetés érte. Az őrök nem voltak hajlandók kiengedni.
- Ácsi skacok, emlékezetem szerint frau Sanchez azt mondta, hogy nem vagyok rab...
- Pont Sanchez kapitány adta ki a parancsot, hogy ne engedjük ki magát.
- Ez a liba ennyire kétszínű lenne?
- Ez a liba csak a munkáját végzi. – mondta Helena Donna hátához érve. – én parancsoltam meg az őrségnek, hogy ne engedjenek ki.
- Na akkor közlöm a borzalmas valóságot. Én egy fanatikus Pink rajongó vagyok, van egy jegyem a koncertjére, és ha nem mehetek el, akkor egy vadállattá változok, aki ebből az úszó botanikus kertből egy XXI-dik századi Titanicot csinálok.
- Fogd vissza magad Donna. Nem érdekel, hogy milyen koncert van ma este, te ma innen ki nem mész! És még mielőtt tovább fenyegetőznél közlöm, hogy ebben az órában újabb munkát kapsz. Ez már biztos.
- És higgyem is el? Hisz még egy napja sem volt, hogy nyertem a halálangyal ellen.
- Csak egy csata volt, nem az egész háború, abban kedves vesztésre állsz.
Donnának ökölbe szorult a keze. Szívesen felképelt volna mindenkit aki előtte állt. Fáradt nem volt, csak csalódott és komolyan megijedt a helyzet súlyosságától. Nem hitte, hogy álmodni fog. Egy fotelben ülve, gondolkodás közben észre sem vette, mikor áttévedt az álmok mezejére. A nagy sötétségben hangokat hallott. Ahogy felegyenesedett és felnyitotta szemeit egy római kori arénában találta magát, a lelátón. A küzdőtér vérben ázott. A közönség üdvrivalgással nézte a valószínüleg halott gladiátort, ahogy az élettelen testét egy harc kocsi, trófeaként vonszolja körbe-körbe a közönség nagy örömére. A látvány felriasztotta. Még mindig a kanapén feküdt, csak most Sanchez is ott állt előtte.
- Na mit mondtam...most hova mész?
- Találd ki. – jött a precíz válasz.
Alighogy újra behúnyta a szemét az álombéli kiabálás valósággá vált. Szegény lány füle csak úgy csengett a nagy hangzavarban. Sokan állták körül. Két katona volt lehajolva mellette. Egy igencsak jóképű férfi lépett elé, és segítette fel a földről.
- Kedvesem jól vagy? – kérdezte nyájasan.
- A fejfájástól eltekintve frankón vagyok.
- Tessék?
- Jól vagyok.
- Értem. Gyere ülj le mellém, nézzük meg eggyütt, hogy az a Spartacus nevű rabszolga tényleg olyan jó gladiátor aminek mondják.
- Spartacus? Ma ő van a terítéken...na, akarom mondani, ma ő fog küzdeni?
- Igen kedvesem, de hisz pont te akartad látni mindenáron.
- Bocsesz kedves, de nekem dolgom van. Vár a meló.
Azzal futásnak eredt a lelátó széle felé. Alig tett meg pár centit, mikor hátra fordult és elkiáltotta magát.
- Hé drága, ha ezzel az üggyel végeztem, rendelj nekem egy csicsás koporsót.
Visszafordult eredeti uticélja felé és a népes tömegen áttörve magát elérte a lelátó szélét. A csatatéren már javában tartott a csata. Spartacus egy szál karddal, egy teljesen felszerelt harckocsi ellen. A hős ugyan nagyon híres volt, de azért ekkora erőfölénnyel szemben ő nem tehetett túl sokat, hiába az évekkel később összeszedett hírnév. A kocsihajtó pedig ki volt? Na vajon? Hát ki lehetett volna más mint a halálangyal személyesen.
- Fantom komám!!! – kiáltott le Donna – engem kihagysz ebből a fergeteges buliból, na várj csak ezért ezt a csatát is én fogom megnyerni, és mégközelebb leszek a háború megnyerése felé vezető úton!!!
A nagy hangzavar egy pillanatra elcsitult, mikor a nemes menyasszony haláltmegvető bátorsággal a küzdőtérre vetette magát. A halálangyal vigyorogva fordította Donna felé a lovait. A lány elé partacus ugrott, erre Donna kobakon csapta.
- Te balfék én már hulla vagyok. Na húzz a hátamhoz.
Spartacus igencsak furcsálkodó pofát kevert. A halálangyal sem ácsorgott. Leugrott a kocsiról egy szép, hosszú karddal és Donna elé vándorolt. Keresztül akarta döfni a lányt, de fentről új parancs érkezett. Leállították a játékot, legalább is addig amíg a „szerelmes” kisasszonyt elviszik a veszélyes helyről. A Halálangyalnak viszont most megadatott a lehetőség, hogy egy csapással végezzen ellenfelével, és még a feladatát is teljesítheti. A jóképű, de annál gonoszabb férfi már emelte is fel, csapásra készen fegyverét. Donna egy tapottat se tett, de még Spartacus sem mozdult. Donna már tudta, hogy ezt a csatát már megnyerte. A halálangyal csak arra nem figyelt, hogy őrök sokasága célozta meg a fejét nyílpuskájával. Donna remélte, hogy látja ahogy ellenfele fején átmegy egy nyíl, de sajnos még előtte visszatért normális testébe. Mosolya egy idő után leszáradt. Eszébe jutott, hogy hova is került vissza. Belegondolva inkább maradt volna életveszélyben mintsem megint felelni Sanchez unalmas kérdéseire. Mikor kinyitotta a szemét furcsa mód nem a kanapén ébredt hanem egy furgon hátsóűlésén. A kocsi megállt és kinyílt a hátsó ajtó. Sanchez állt kint. Donna kiszállt. Sanchez egy cigire gyújtott majd intett neki, hogy kövesse. Donna el se hitte, mikor belépett a koncertterembe. Az első sorból csodálhatta kedvencét.
- Imádlak Sanchez. – mondta boldogan.
- A jegyed volt amivel bejöttél, én csak a védelmed miatt vagyok itt.
- Jövő héten Rihanna koncert lesz, na ugye arra is velem jössz.
Sanchez erre ha szemmel ölni lehetett volna, megspórolta volna a halálangyal és a kaszások gyilkossági kísérleteit.