A lesújtó hír után, miszerint Garan meghalt, Solufel király úgy döntött, hogy Niela maradjon még egy ideig az elfek birodalmában. Mélyen együtt érzett a lánnyal, mivel tudta, hogy fontos volt számára a varázsló.

Nielát egy kényelmes szobába kísérték, miközben Illora végig mellette maradt.

- Pihenned kellene... - szólalt meg csendesen az elf, a kisírt szemű, gyűrött arcú lányra nézve.

- Nem tudok... - válaszolta elhaló hanggal Niela. - Egyfolytában Garan jár a fejemben. Tennem kellett volna valamit, akkor talán, még most is élne!

Illora egy kancsóból vizet töltött az egyik kehelybe, majd odasétált és átadta Nielának, ez után leguggolt a lányhoz, hogy a szemébe nézhessen.

- Tudom, hogy fáj Garan elvesztése, de nem Te tehetsz arról, ami történt. Ha megpróbáltál volna közbe avatkozni, csak annyit értél volna el, hogy Romeria veled is végez. Garan sosem bocsájtotta volna meg magának, ha miatta bajod esik, ezért is küldött hozzánk. Tudta, hogy itt nem fenyeget veszély.

- De, akkor Garan miért nem jött velem? - kérdezte újra feltörni készülő könnyei közt Niela. - Miért csak engem küldött ide?

- Garan tisztában volt vele, hogy Romeria újbóli felbukkanása hatalmas fenyegetést jelent. Ha jól sejtem, megpróbálta legyőzni az Árnyékboszorkányt, hogy megakadályozza a történelem megismétlődését.

- Mégis mi történt a múltban? Ki ez a Romeria? - buktak ki a kérdések Nielából.

- Ígérem mindent meg fogsz tudni, de először is meg kell nyugodnod és kipihenni magad.

Az elf felegyenesedett, majd a kezét nyújtotta Nielának. A lány végül elfogadta. Az aggodalom és a sírás igen csak kimerítette már. Felállt és Illora támogatásával az ágyhoz sétált. Levette cipőit és elfeküdt a kényelmes fekhelyen. Nem sokkal ez után elnyomta az álom.

Lassacskán az elfek lakta város minden tagja nyugovóra tért. Viszont volt 3 sötétbe burkolózó alak, akik a fák takarásából fürkésző tekintettel épp erre vártak. Mikor a legtöbb fény kialudt, villámgyors és szinte hangtalan lépésekkel 2 alak előugrott a rejtekükből, majd egy pillanat múlva köddé váltak, miközben egyenesen a királyi palota felé tartottak.

Niela már mélyen aludt, amikor kivágódott a lakosztályához tartozó teraszajtó és süvítő szél örvénylett be rajta. A lány felriadt és tágra nyílt szemekkel meredt a zaj forrása után, de ekkor egy a semmiből előtűnő kesztyűs kéz betapasztotta a száját és egy kendővel bekötötte azt, majd egy másik alak jelent meg előtte elkendőzött arccal, aki összekötözte a kezeit is. Niela pár pillanatig fel sem fogta, hogy mi történik vele. Csak akkor kezdett el kapálózni, nem sok sikerrel, amikor kiemelték az ágyból és a terasz felé kezdték cipelni.

A palota tövénél addigra várta társait a harmadik rabló lovaikkal együtt. Nielának egy másodpercre még a szívverése is megállt, amikor rájött, hogy az őt tartó alakok le akarnak ugrani a terasz kőpárkányának a széléről, a több méteres magasságból. A lány hiába tiltakozott, nem tehetett semmit, így, hát csak behunyta a szemét és várta az elkerülhetetlen zuhanást. Azonban az elmaradt. Mikor újra felnézett, ő és fogva tartói már rég a földön álltak. Az egyik alak felült a lovára, majd maga elé vette a tiltakozó Nielát.

- Nem akarunk bántani, de, ha nem maradsz nyugton, kénytelen leszek elkábítani téged - suttogta fülébe a lovas. A lány ezután jobbnak látta, ha együttműködik.

A három férfi megzabolázta lovaikat és foglyukkal együtt vágtatni kezdek. Egy pillanattal később pedig eltűntek a feltámadó szél első fuvallatával.

***

Romeria a sárkánnyal való küzdelem fáradalmait pihente ki Panteas egyik kastélyában rejtőzve. Örült, hogy meg tudta szerezni a varázsbotját, és már tervezgette a démonok megidézéséhez szükséges következő eszköz megkaparintását.

Az Árnyékboszorkány sebzett arcát vizsgálgatta egy tükörben. Varázserejének segítségével be tudta gyógyítani a sérülést, de egy vékonyka heg még így is maradt utána. Panteas eközben hűséges ölebként figyelte úrnője minden mozdulatát.

- Holnap elmegyünk a kentaurok városába a könyvért... - szólalt meg Romeria rövid hallgatás után.

- És hogyan fogjuk megszerezni tőlük? - érdeklődött Panteas. - A várost erősen védik.

Az Árnyékboszorkány arcára gonosz mosoly ült ki.

- Már van is egy ötletem...

***

Niela megsaccolni sem tudta, hogy milyen messze kerülhetett a palotától, mert amikor elrablója vágtatni kezdett lovával, egy időre elmosódott körülöttük a táj, és mire újra kiélesedett szeme előtt a környezet, már egy teljesen ismeretlen erdőben voltak, egy hatalmas tó partjánál. A tó közepén egy nagyobb sziget helyezkedett el, egy akkora fával, amihez hasonlót a lány még sosem látott. A fa méretes lombjai között átszűrődött a holdfény apró kis fényfoltokat rajzolva a fodrozódó vízre. A víztükör felett Szentjánosbogarak tucatjai röpködtek, miközben tücskök és apróbb éjszakai állatok törték meg az éj csendjét.

A lovasok a víztükörhöz érve sem állították meg lovaikat, hanem folytatták útjukat a sziget felé. Ami ekkor igen csak meglepte Nielát, az, az volt, hogy a lovak lábait nem nyelte el a víz, hanem, mintha ugyan olyan szilárd talajon lépdelnének, sétáltak tovább a tetején.

Ahogy egyre közelebb értek a szigethez, még inkább szembe ötlöttek a hatalmas fa méretei. Elnézve a természet eme csodáját, Niela úgy vélte, hogy szélesebb, mint a szoba, amiben aludt, pedig az sem volt kicsinek mondható. Ahhoz pedig, hogy fellásson a tetejéig, teljesen hátra kellett volna hajtania a fejét. Lassan kezdte úgy érezni magát ebben a varázslattal és hihetetlen lényekkel teli világban, mintha csak álmodná az egészet.

A kis csapat végül átért a szigetre, ahol talpra állították Nielát, majd az egyik férfi a fa törzséhez sétált, és végigsimított rajta. Susogó hangon elmormolt néhány szót, azzal a fa egyik repedése szétnyílt egy kaput képezve, majd Niela és fogva tartói besétáltak a fa törzsébe.

A fatörzsön belül egy méretes tér tárult a lány szeme elé, több emelet magasságig. Néhány lépcsőfok elhagyása után teljes valójában láthatóvá vált a földszint is, melyből itt-ott vastag gyökér kötegek törtek fel egészen a fa csúcsáig. A gyökerekre indák tekeredtek, melyeken pompázó tölcséres virágok nyíltak, igaz, szirmaik most csukva voltak. A fa törzsének falai mentén további lépcsők vezettek fel a kötélhidakkal és létrákkal összekapcsolt emeletekhez, melyeken nyúlánk termetű emberek mászkáltak, különös, bozontos hajjal, növények, leveleivel, virágaival és ágaival díszített ruhákban.

- Örülök, hogy sikerült épségben visszatérnetek... - szólalt meg egy női hang az egyik gyökér halom mögül, nem messze Nieláék közelében. - Remélem nem okoztak komolyabb kellemetlenséget a széllovasaim - lépett elő a hang tulajdonosa, aki, egy hosszú, göndör hajú, zöld szemű nő volt. Különös volt a megjelenése, ahogy a többieké is. Szép arcához, haja félig feltűzve és apró virágokkal és ágakkal díszítve állt, ruhája finoman kidolgozott, földig érő, jobb combjáig felhasítva. Homlokán egy smaragdkő szerű levél alakú szimbólum csillogott, mintha csak hozzánőtt volna a bőréhez.

A lovasok a nő egy intésére levették a lány szájáról és kezeiről a kötést, majd két lépést hátráltak.

- A nevem Erythia... - mutatkozott be Nielának, miközben nem titkolt pillantásokkal méregette őt.

- Miért raboltatott el? - bukott ki az első kérdés a lány száján.

- Mert Solufel nem engedte meg, hogy beszéljek veled, Niela - jelentette ki egyszerűen Erythia.

- Tudja a nevem? - lepődött meg a lány.

- Hát, persze - mosolyodott el a nő. - Már azóta figyellek, hogy az elfek földjére léptél. Tudom, hogy mély gyász honol a szívedben egy számodra oly fontos személy elvesztése miatt.

Niela tekintete elkomorodott. A nagy izgalmak közepedte egy pillanatra el is felejtette, hogy Garan meghalt.

- Mit akar tőlem? - A lánynak volt egy olyan érzése, hogy Erythia veszélyes. A nő egész lényéből áradt egy fajta gúnyos felsőbbrendűség, ami balsejtelemmel töltötte el Nielát. Erythia mélyen a szemeibe nézett.

- Fogalmad sincs róla, hogy ki vagy, igaz?

A lány nem értette a kérdést és ezt a nő egyből kiolvasta a tekintetéből. Mielőtt válaszolt volna, megfordult és lassú léptekkel elindult előre.

- Mindössze 2 ember él rajtam kívül ezen a világon, aki tudja, hogy a létezésed mekkora jelentőséggel bír. Az egyik ezek közül Solufel király, a másik a Föld egyik legnagyobb mágusa, Oderon. A többiek, akik szintén ismerték a titkot, vagy halottak, vagy... nem e világból valók.

Erythia körbesétálta a gyökércsomót, ami mögül korábban elő lépett, majd fél szemmel kitekintve mögüle folytatta.

- Azért nem tudsz arról, hogy ki is vagy valójában, mert nem akarták, hogy a démonok követői rád találjanak, vagy, hogy épp Te legyél az, aki kapcsolatba lép velük.

- Nem értem... - csóválta fejét zavartan Niela.

- Garan nem véletlenül volt melletted. Vigyázott rád és szemmel tartott. A nagy háború után keresett neked egy családot, akik szerettek és gondoskodtak rólad, miközben ő a háttérből figyelt téged.

- Miért tett volna ilyet? - kérdezte egyre nagyobb értetlenséggel a lány.

Erythia végül újra Niela elé lépett és szinte suttogva válaszolt neki.

- Mert benned szunnyad a démonok fejedelmének ereje.