8. fejezet
Vissza emlékezés 

Persze, persze, régen együtt voltunk, de azért… Nem igazán volt kedvemre ez a fajta köszöntés. Vagy 500 éve nem is találkoztunk hála anyámnak, aki eltiltott minket egymástól. Ugyan is Kawazo kék nekris volt Maligos, a kék nekrisek urának nekrisei közé tartozva. Magas volt, bár nálam nem magasabb. Be kell vallanom, ez mindig is irritált, de hát ez van, ha egy nekris lány ilyen nagyra nő. Egyedül Halálszárny magasabb nálam. De ő jó egy fejjel. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy úgy csókolt meg, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára. Hallottam, hogy mesterem ingerülten morogni kezd, ami szerintem eléggé viccesnek hatott az emberi alakjában. És, hogy őszinte legyek, pontosan a mesterem nem tetszése késztett arra, hogy még se szakítsam meg a csókunkat. Legyen csak féltékeny… Akarom mondani dühös. Nem kell, hogy féltékeny legyen. Ezt csak akkor akarnám, ha szeretnék is vele lenni egyszer… De nem akarok! Legalábbis… Nem, nem akarok! Végül, nagy örömömre Kawazo hajlandó volt leszállni az én vér vörös ajkaimról, ezzel megadva azt a lehetőséget is, hogy levegőt kapjak. Nem sokon múlott, hogy ezután megmondjam neki, nincs már köztünk semmi, hisz nem szeretem már időtlen idők óta. Sőt, igazából nem is szerettem soha. Mindig is barátként tekintettem rá, csak azért engedtem a testi közeledésének, mert szégyelltem magamat azon okból, hogy húgom már régen túl van az első férfin, én pedig még mindig nem. Viszont miután nem mondtam neki ellent, folyton csak azt akarta. Már viszolyogtam tőle és a testi közösüléstől is, nem kis mértékben… Életemben akkor voltam először és remélhetőleg utoljára hálás anyámnak. Ha ő nem tiltja el tőlem… Kirázott a hideg. Na mindegy, szó, mi szó, épp közölni akartam vele, hogy szálljon le rólam, de nem voltam rá képes. Féltem attól, hogy mit csinálna. Vagy, hogy Halálszárny, Gwineth mit szólna ehhez. Ha nem lennék ennyire összetört lélekben, talán meg bírnám mondani.
-Te meg ki vagy? –nézett felettébb ronda pillantással mesterem az érkezőre. Mielőtt azonban a kérdezett válaszolhatott volna, Gwineth átvette a szót helyette is, minden bizonnyal azért, hogy Halálszárny figyelmét magára vonhassa.
-Catherin régi szerelme, Kawazo. Még a Maligos-nál töltött évek alatt ismerkedtek meg egymással. Tombolt köztük a szerelem, csak anyánk bölcsen eltiltotta őket egymástól. –Gwineth bármilyen színpadiasan is próbálta előadni az egészet, nem járt sok sikerrel. Halálszárny még csak rá sem nézett. Végig Kawazo-t nézte, még pedig olyan pillantással, mintha azon törné a fejét, hogy lassan és fájdalmasan, vagy inkább gyorsan és fájdalom mentesen szabaduljon meg a nem kívánt férfitől. Az nem jött zavarba, kék nekrisektől távolálló bátorsággal nézett farkas szemet mesteremmel.
-Nos, Kawazo, ha nem tévedek, és hidd el nem szoktam... Te kék nekris vagy. –mondta hihetetlenül gyilkos hangsúllyal, olyannal, amilyet még belőle sem néztem volna ki. Utolsó mondatának megerősítőjeként sokat mondó pillantást küldve annak jég színével megegyező hajára, majdhogynem átlátszó szemére és természetellenesen kék árnyalatú bőrére. Kirázott a hideg, ahogy ránéztem. Hogy voltam képes egy ilyen férfivel…
-Ehhez sok ész kellett… -jegyezte meg epésen Kawazo. Halálszárny meglepetésemre ügyet sem vetett rá.
-És mivel kék nekris vagy… semmi keresnivalód egy olyan nagy hatalmú fekete nekris közelében, mint én. –fejezte be a mondatot, fenyegető éllel.
-Melletted tényleg semmi keresni valód, de Catherin mellett igenis…
-Kawazo, menj el! –vágtam élesen a szavába. Mindenki meglepetten nézett rám. Én mentegetőzni kezdtem. –Beteg vagyok és örülnék neki, ha most elmennél… Aludni szeretnék.
-Ha ezt szeretnéd… -mondta bizonytalanul Kawazo.
-Igen, ezt. Létszíves. –ő még egy pillanatig farkas szemet nézett Halálszárnnyal, majd hátrálni kezdett az ajtó felé.
-Gwineth, kísérd ki az Urat. –mondta megvető stílusban Halálszárny. Kawazo már majdnem visszavágott, mikor Gwineth karon ragadta és elvezette. Halálszárny megvárta, míg eltűnnek, majd becsukta az ajtót. Óráknak tűnő percekig állt nekem háttal, majd megfordult. Elgondolkozva vizslatta szép metszésű arcomat, majd lassan, alaposan megfontolva, hogy mit mond, megszólalt.
-Nem tűntél különösebben boldognak, hogy újra látod őt. –én elfordultam tőle, nem válaszolva zavaró megállapítására. Éreztem, hogy megragadja a vállaimat és maga felé fordít.
-Bántott? –kérdezte, miközben szürke szemei szinte szó szerint fellángoltak a gyűlölettől. –Mert, ha igen akkor nem érdekel, akármilyen háború is lehet ebből, de megölöm. –idegesen néztem fixírozó tekintetébe.
-Ugyan, ne légy féltékeny. Örülök, hogy újra találkoztam vele. –hazudtam, mire jobb szemöldököm szokás szerint megrándult. Utáltam ezt a tulajdonságomat. De szerencsére eddig még senki nem jött rá, hogy akárhányszor hazudom, annyiszor megrándul a jobb szemöldököm. Talán Halálszárny sem lesz kivétel… Nos, ennek ellenére Halálszárny kezével finoman hozzá ért a szemöldökömhöz, majd egy mindent tudó mosollyal, a szája szegletében lefutatta ujjait egészen az állam alá. Egy nagyon picit feljebb emelte a fejemet, de épp csak annyira, hogy ne tudjam elkerülni hideg pillantását. 

-Tudod Catherin annak ellenére, amit gondolsz, vagy amit általában gondolnak rólam, én nem csak arra bírok gondolni. Ha valami bánt, nyugodtan fordulhatsz hozzám. Főleg, ha az a valami egy undorító kék féreg. –ez utóbbit már szimpla gyűlölettel mondta, majd nem várva meg válaszomat, kiment a szobámból. Sokáig álltam még úgy, ahogy ott hagyott. Végül, mivel szédülni kezdtem és éreztem, ahogy a lázam is kezd lenni, gyorsan befeküdtem a meleg, fekete paplanok közé. Most mit csináljak? Nem akarok Kawazo-val többet találkozni. Félek tőle. Azt hiszem mindig is féltem tőle. Csöndesen lehunytam a szememet. Tudtam, hogy holnapra már kutya bajom sem lesz, ahogyan mindegyik másik nekrisnek se. Ennek örültem, mert nem szerettem az ágyat nyomni hosszú ideig, viszont rettegtem mert így már nem volt okom, amivel távol tarthattam magamtól Kawazo-t. Szégyelltem magamat. Nem érzek iránta semmit, mégse mondom ezt el neki. Játszom az érzéseivel. Nem tudom mit tegyek. Talán mondhatnám azt Halálszárnynak, hogy bántott. De ez nem igaz. Sosem ellenkeztem, bár undorodtam tőle. Elkeseredettségemben hamar utolért az álom…

Erőt vettem magamon, és felkeltem. Hálát adtam anyámnak, amiért elküldött Hiszérához is tanulni. (Hiszéra: az Álmok Úrnője, zöld nekrisek uralkodója) Megkönnyebbülten dőltem vissza páráimra annak tudatában, hogy ez végre egy olyan álom, amit képes vagyok befolyásolni. Inkább álmodom ezt, mint azt… De ez most lényegtelen. Újból erőt merítettem, és álomra hajtottam fejemet, ez úttal nyugodt, békés álomra.