Niela a délutánt is kemény gyakorlással töltötte. Már nagyon közel járt ahhoz, hogy létrehozza a védőbűbájt. Végül napnyugtakor Vion úgy döntött, hogy folytassák másnap a tanulást. A lány nem tiltakozott, mivel nagyon elfáradt és sajgott minden porcikája.
- Na, és? Hogy haladsz a tanulással? - kérdezte Illora, miután Nielával együtt az étkező felé haladtak, hogy megvacsorázzanak.
- Elég jól, azt hiszem. Remélem, holnap már képes leszek teljesen elsajátítani a védővarázslatot - válaszolta bizakodva a lány.
Nielára egy szépen megterített, ételekkel telepakolt asztal várt égő gyertyákkal díszítve. Alig, hogy ő és Illora helyet foglaltak, nyílt a helyiség ajtaja és belépett rajta Solufel. Amint meglátta Nielát kedves mosoly ült ki az arcára.
- Nem zavarná a hölgyeket, ha csatlakozom? - kérdezte.
- Csak nyugodtan! - bólintottak az asztalnál ülők.
- Látom a szakácsaink ma is kitettek magukért - pillantott végig a király a számtalan íncsiklandozó fogáson.
- Sikerült már valamennyire megszoknod itt nálunk, Niela? - kérdezte Solufel, mialatt már javában pusztították a vacsorát.
- Igen, köszönöm. Az elfek birodalma igazán szép és békés hely és mindenki nagyon kedves - felelte a lány, majd rövid szünet után újra megszólalt. - Solufel király, tudnak már valamit Romeria hollétéről?
A férfi arca elkomorult.
- Úgy helyes, ha őszinte leszek veled... Romeriának sikerült megszereznie a Necronomicont és azóta fogalmunk sincs, hogy merre lehet.
A teremre nyomasztó csend telepedett. Mind Illora, mind Niela döbbenten meredtek a férfira.
- Felség, ez azt jelenti, hogy Romeria bármelyik percben megidézheti a démonokat? - kérdezte sápadtan az elf nő.
- Igen - bólintott Solufel.
- De, én azt hittem, hogy a Necronomicont szigorúan őrzik - szólalt meg zavartan Niela. - Mégis hogyan volt képes hozzájutni?
- Erősebb volt, mint gondoltuk. Romeria az egyik legveszélyesebb boszorkány és az Amarontól kapott erő csak fokozza ezt. Még a kentaurok sem voltak képesek az útját állni.
- És, most mi lesz? - kérdezte Illora.
- Már figyelmeztettük a szövetségeseinket és elkezdtük a fegyverkezést. Csapatokat küldtünk, hogy megtalálják Romeriát. Mindent megteszünk, hogy elkerüljük a nagyobb bajt. De, a lényeg, hogy neked, Niela, még óvatosabbnak kell lenned, mint eddig - fordult az említett felé a király.
Nielát teljesen váratlanul érte a hír és aggódott. Hazugság lett volna letagadnia, hogy félt, ugyanakkor a bosszúról sem tett le. Hiszen Garan halála Romeria lelkén száradt.
- Mivel a démonok az erejük nélkül nem képesek komolyabb támadást indítani, jó esélyeink vannak velük szemben - folytatta Solufel.
- Reménykedtem benne, hogy Romeria nem tudja megszerezni a könyvet... - mondta Niela, miután Illorával visszafelé tartottak a szobájába.
- Engem is megdöbbentett. Mindenesettre folytasd a gyakorlást és ne hagyd, hogy a történtek eltereljék a figyelmedet - biztatta az elf.
- Megpróbálom... - sóhajtotta a lány.
- Jut eszembe, van még kedved megnézni a csillagvizsgálót, vagy halasszuk máskorra?
- Persze, menjünk - válaszolta Niela. - Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az.
- Akkor gyere - intett Illora. - Fel kell mennünk a kastély tornyába.
Amaron kényelmesen hátradőlt a trónszékben, majd lehunyta a szemét és koncentrálni kezdett. Romeria nem messze tőle, csendben állt és figyelte a férfit. Tudta, hogy mire készül. Amaronnak az volt a célja, hogy megtalálja az erejét, amit elvettek tőle és ez által megtudja, hogy ki az a személy, aki birtokolja. Ehhez viszont nem volt másra szüksége, mint összpontosításra.
- Íme - mutatta Illora, miután Nielával felértek a toronyba. - Ez az a hatalmas távcső, aminek segítségével képesek vagyunk közelebbről is szemügyre venni a csillagokat. Ha belenézel, te magad is láthatod őket.
- Ez hihetetlen... - maradt tátva a lány szája és közelebb lépett a hatalmas szerkezethez, ám váratlanul megtorpant és még a lélegzete is elakadt. Úgy érezte magát, mintha egy kád jeges vízben feküdne.
- Niela, valami baj van? - kérdezte Illora a dermedten álló lány mellé lépve.
- Nem tudom... Olyan furcsa... - hebegte Niela, majd hirtelen elvesztette az eszméletét. Az elf nő még épp, hogy el tudta kapni, mielőtt a földre zuhant volna.
Amikor Niela ismét felnyitotta a szemeit teljes sötétség vette körül. Felült és forgolódni kezdett valami fényforrás után kutatva. Ekkor, néhány méter távolságra fáklyák lobbantak fel körülötte. A lány megijedt és felállva hátrálni kezdett. Nem értette, hogyan került oda és miért.
A jobb oldalról egy halk, gúnyos nevetés törte meg a csendet. Niela a hang irányába fordult, de a fáklyákon túli sötétség miatt nem látta a hang tulajdonosát.
- Ki van ott? - kérdezte bizonytalanul.
- Ne haragudj, igazán nem állt szándékomban rád ijeszteni - lépett elő Amaron a sötétségből. A lány meglepve mérte végig a nála egy fejjel magasabb férfit. A külsejéből ítélve sejtette, hogy nem egy hétköznapi halandóval van dolga.
- Ki maga? - kérdezte ismét Niela. Amaron arcán egy széles mosoly jelent meg, majd lassú léptekkel sétált a lány körül.
- Nem is sejted? - Niela megcsóválta a fejét. - Akkor megsúgom - lépett a háta mögé a férfi, majd a füléhez hajolt. - Amaron vagyok.
A lány tágra nyílt szemekkel bámult maga elé.
- A... maron... - ismételte döbbenten Niela, miközben arcából kifutott minden vér.
- Ó - nevetett a férfi. - A tekintetedből látom, hogy pontosan tudod, kit is takar ez a név. Remek, így legalább nem kell további időt pazarolnunk a magyarázkodásra.
- De hát... - lépett el a démon közeléből a lány.
- Arra vagy kíváncsi, hogy, hogyan kerülök ide? Egyelőre megnyugtathatlak, nem személyesen állok itt előtted - válaszolta hűvösen Amaron. - Ez csak egy kivetített kép a tudatodban rólam, amit a benned elzárt erőmön keresztül tudtam létrehozni. Romeria a Necronomicon segítségével megidézett, úgyhogy már ismét a ti létsíkotokon vagyok. És meg kell, hogy mondjam... - sötétült el tekintete - felettébb dühítő, hogy megfosztottak a hatalmamtól.
- Mit akarsz? - kérdezte Niela összeszedve magát.
- Mi mást, mint visszakapni azt, ami az enyém - válaszolta ridegen a férfi.
- Hogy újra leigázhasd a világot? - kérdezte a lány állva a démonúr fenyegető tekintetét.
- Pontosan.
- Nem fogom hagyni... - tiltakozott Niela. - Tudok arról, hogy mit műveltél legutóbb és bármit megteszek, hogy megakadályozzam!
Amaron felkacagott.
- Milyen bátor szavak egy kislány szájából - termett egy szemvillanás alatt Niela előtt és megragadta az állát, nem engedve, hogy elhátráljon. - De, vajon képes leszel-e betartani a fogadalmadat?
A lány visszafojtott lélegzettel bámult a férfi borostyán színű szemeibe, melyekben a saját tükörképét látta viszont.
- Jól vigyázz... - folytatta Amaron. - Tudom, hogy az elfek védelme alatt állsz, de ez még nem fog megakadályozni abban, hogy elkapjalak. Ha kell, egyesével fogom elpusztítani az elfeket, amíg végül a kezem közé nem kerülsz. És akkor...
- Ereszd el! - hasított egy fénycsóva keresztül a helyiségen és el is találta volna a démont, ha az nem tér ki előle. Ő is és Niela is a jövevény felé fordultak, aki nem más volt, mint Vion.
- Azt hiszem a beszélgetésünknek ezzel vége, Niela - fordult a lány felé Amaron. - Sebaj, mert nem ez volt az utolsó. Még találkozunk - mondta gúnyosan, azzal egy pillanat múlva köddé vált.
A lány térdre rogyott miután a démon eltűnt. Vion odament hozzá.
- Jól vagy? - kérdezte a mágus.
- Azt hiszem... De, te hogyan kerültél ide? - nézett fel a férfira, aki a kezét nyújtotta, hogy felsegítse.
- Miután elájultál Illora a szobádba vitt, majd hozzám sietett. Először nem tudtam, hogy mi lehet a bajod, de aztán elkezdtél álmodban beszélni és akkor már sejtettem, hogy ez Amaron műve. Bejutott az elmédbe, így nekem is ide kellett jönnöm, hogy segíthessek kiűzni őt. De, most menjünk. Ideje lesz magadhoz térned - mondta Vion, azzal mindkettőjüket körülölte egy éles fény, majd Niela felriadt immár a szobájában. Óvatosan körbekémlelt és ekkor meglátta a mellette álló, aggódó tekintetű Illorát és a mágust.
- Niela... - sóhajtott megkönnyebbülten az elf nő. - Hála az égnek! Nagyon megijedtem, amikor összeestél.
- Sajnálom - szabadkozott a lány. - Az egyik pillanatban még minden rendben volt, aztán váratlanul rám tört az a furcsa érzés.
- Szerencsére időben érkeztem - mondta Vion. - Amaron könnyen kárt tehetett volna az elmédben.
- Most rögtön értesítem Solufel királyt! - válaszolta Illora, majd egy pillanattal később eltűnt.
- Mit mondott Amaron? - kérdezte a mágus rezzenéstelen arccal.
- Nos... - gondolkodott Niela. - Vissza akarja szerezni az erejét, hogy bosszút álljon.
- Ez várható volt. Mindenesetre meg kell akadályoznunk, hogy még egyszer betörjön az elmédbe... - válaszolta Vion.
- Tudja, hogy itt vagyok - szólalt meg csendesen a lány. - és figyelmeztetett, hogy elpusztít titeket, ha az útjába álltok.
- Ne aggódj, egyelőre aligha tehet valamit az ereje nélkül - mondta határozottan a mágus.
Niela viszont nem tudott megnyugodni. Nem akarta, hogy miatta az elfek áldozatul essenek Amaronnak. Bőven elég volt Garan-t elveszítenie.
A következő pillanatban Solufel jelent meg a szobában Illorával. A király tekintete idegességről árulkodott, de megkönnyebbült, amikor látta, hogy Niela jól van.
Amaron Vion felbukkanása után megszakította a kapcsolatot Nielával, de egyáltalán nem bosszantotta a mágussal lezajló kis közjáték, sőt elégedett volt.
- Nagyuram... - szólalt meg Romeria alázatosan, ahogy a férfi felnevetett. - úgy látom sikerrel jártál.
- Igen, - válaszolta duruzsolva a démon. - megtaláltam. Ránézésre egy közönséges lány. Ha egyszer a kezeim között lesz, játszi könnyedséggel fogok elbánni vele - nevetett Amaron.
- És, most, hogyan tovább? - kérdezte az Árnyékboszorkány.
- Az elfek őrzik, akikkel jelen helyzetünkben nem sokat tudnánk kezdeni. Viszont, ha lenne egy saját seregünk - állt fel a férfi elgondolkodva. - az nagyban javítaná az esélyeinket.
- Azt hiszem, van egy ötletem... - mondta Romeria.
- Hallgatlak.
- A férfi, aki kiszabadított a börtönömből, Arcania uralkodója volt, Panteas király. Odaveszett Hesszenben, amikor a Necronomiconért harcoltunk az elfekkel. Lehetséges, hogy a népének még fogalma sincs arról, hogy mi történt vele, hiszen miután lidérccé változtattam, mindvégig velem volt.
- Hm, már értem, hogy mit akarsz mondani... - mosolyodott el Amaron. - Nos, ha szerencsénk van, akkor senki sem sejti Arcaniában, hogy a szeretett királyuk halott. Így, nincs más dolgunk, mint egy ügyes álcával elhitetni, hogy Panteas még él és az ő képében átvenni a birodalma és a hadserege irányítását.
- Igen - bólintott az Árnyékboszorkány.
- Akkor, ezt a feladatot rád bízom. Nálad jobban senki sem ért a megtévesztéshez - lépett Romeria elé a férfi. - Számítok rád... - azzal Amaron egy könnyed csókot adott a nő szájára, majd távozott.
AJÁNLOM AZ OLDALT
