Egy démoni szempár közeledett az óceánhoz. Lelassított, majd teljes nyugalomban várt. A hajnali szürkeség nem mutatta az illetőt, csak vörös szemeinek csillogását. A víz felől halk dallam hallatszott. Szirének énekeltek. Nem e világi nyelv volt, sőt valószínűleg nem is értelmes, de az akkora vágyat keltett a hallgatóságában, hogy nehéz volt elviselni. Vágyat arra, hogy az örökkévalóság rabja legyen.

A sötét szempár megrázta a hozzá tartozó fejet és kissé elfordította tekintetét a víztől. De visszafordult, mert eljött az idő. A hajnal meghasadt és a homályos szürkeséget nyugtató arany és vörös színkavarkád váltotta fel. Majd a vízből előbukkant egy karcsú, női test. A víztől, kék, áttetsző ruhája, mégjobban kiemelte elbűvölő alakját. Miután végzett mutatványával csábos pillantást vetett a vörös szempárra és a vizen lépkedve közeledett hozzá.

- Mi szél hozott erre Asamo? Na és az elbűvölő bátyáid, Hirumo és Yorumo hol maradt? - nézett szét mejátszott kiváncsisággal.

- Tudtommal semmi közöd hozzá. Az út, mely erre hozott hosszú volt és várakozással teli.

- Oh, tehát ennyire vágytál rám? - mosolyodott el a vízi lény

- Nem. Te vagy a hajnali szirének egyike. Szükségem lenne valamire.

- Nem adok semmit sem ingyen - fanyarodott el a lány

- Fizettséget vársz azután hogy megmentettelek?

- Attól függ mire vágysz?

- A vizí démonok sípjára.

- Oh, az bizony értékes kincs. Mégis mi szüksége erre a Reggel hercegének?

Asamo mordult egyet, jelezve elég legyen a faggatózásból. Minor, a szirén értette és nem kérdezett többet. Visszafordult és a víz fodzozódó hullámaiba vetette magát. A férfi várt.

Az égbolt egyre tisztult és megvilágította a Reggel hercegének finom arcvonásait, vörös haját, melybe aranyszínű csíkok kúsztak és csillogó, vérvörös íriszét, amely a tengert fürkészte szüntelenül. Nemsokára Minor visszatért. Kezében egy tökéletesen megmunkált síp volt. Rajta ezernyi díszítés és varázs jelek. A szirén kelletlenül, de odanyújtotta a sípot és mogorva arckifejezéssel köszönt el:

- Most már leróttam a tartozásom! Isten veled, remélem nem látlak többé! -
majd belevetette magát a tengerbe és eltünt habjai közt.

A herceg megcsodálta a műremeket és elgondolkodott magában:

- Ez tényleg csodálatos. Az istenek arra teremtették, hogy hatalmat adjon a vizi lényeknek, de ők már megerősödtek. Semmi szükségük rá. Mosain... az a vén banya azt mondta erőt ad cserébe a sípért. Még jó hogy vannak kapcsolataim - gúnyos vigyor kúszott arcára és visszafele indult.