16. fejezet
Elina 2008.10.06. 19:48
Ott tartottunk, hogy a vízesés mögötti barlangban töltöttünk pár napot, amíg a Nagyúr, Lord Aramesh és neje,
Lady Allona - vagyis szüleink- katonáik segítségével semlegesítettek pár betolakodót, akik ránk vadásztak.
Néhány gyengébb közülük a környékünre is odatévedt - balvégzetére. Bátyámmal és szerelmemmel a pihenésben
megerősödtünk... könnyedén el tudott velük bánni akár segítség nélkül is egyikünk. Stella is sokat fejlődött, de
harcolni még nem volt képes. Ha bajban volt, automatikusan Arestin volt a fő védelmezője... úgy, mint nekem
Sébastienne.
Amint sikerült hazatérnünk, leendő sógornőmet megismertettük a kastéllyal és környékével. El volt ragadtatva
tőle. Hát, igen... Valóban nem mindennapi környezetben éltünk...
Ő is beköltözködött egy- az enyémhez hasonló kis lakosztályba. Az emberi világból hozott holmijaiból nekem is
szánt néhány dolgot, amiket most átadott: néhány álomszép fehérnemű-garnitúrát, illatszereket, farmernadrágot
és -dzsekit, pólókat. Női titkainkat megosztva, néha felkacagva beszélgettünk, ügyelve, hogy az éles hallású
fiúk meg ne hallják... Nagyon megkedveltük egymást. Kihasználtuk, hogy párjainknak a nagytanácsban van dolguk,
így legféltettebb érzéseinket is megoszthattuk. Ekkor főleg Stella volt, aki sokat kérdezett, bátyjával való
kapcsolatomról. Lassan eljön a nap, hogy ők sem tudják féken tartani magukat...
Keményen edzettünk, hol a srácokkal, hol nélkülük. Stella sokat fejlődött képességei használata terén. Ma délelőtt
is ketten voltunk a gyakorlótéren. Ebéd elején kiderült, a férfiak nem tartanak velünk, mert terepszemlére mentek...
- Máris?! - döbbentem meg, anyánkra nézve.
- Mozgolódnak, de még van egy kis időnk...- bólintott ő.
- Lady Allona, nekem még nincs erőm...
- Nincs semmi baj, Stella kedves! Holnap a programotok megint úgyis a kemény edzés és kiképzés... Megtanulsz mindent,
mint a lányom. Rövid idő alatt.
- Sikerülhet?
- Ha bízol magadban és bennünk - igen.- válaszoltam - néhány hónapja még én is ilyen voltam, mint Te.
- Rendben. Igyekezni fogok- bólintott a szőke lány elszántan, majd lenyelt egy jókora falat húst.
- Mennyi időnk lehet még, anya?!
- Néhány hét.
Kissé elsápadtam. A veszély itt van a fejünk felett.
Közben a tartományúr- vagyis apám, Lord Aramesh is ebédelt fia, Sébastienne és a tábornokok társaságában. A gyors
étkezés után szellemalakban repültek addig, míg apám mélyen zengő hangja megállásra nem szólította őket.
Visszaváltozva néztek körül. A kastélyunktól kb. két-három nap járásra voltak. Távolabb akarták feltartani a támadó
sereget, hogy otthonunkat megkíméljék. Az idősebb tigrisdémon utódaihoz - fiához és leendő vejéhez - fordult:
- Nos, szeretném tudni, Ti hogyan boldogulnátok... és hogy ugyanazt a stratégiát vetnétek-e be, mint én... A saját
gondolataimat elrejtettem- mosolyodott el, majd várakozón tekintett a két fiatal tigrisdémonra. Közben a tábornoki
kar tagjai felemelkedtek a levegőbe, hogy bizonyos terepalakulatokat jobban szemügyre vegyenek.
Egy magaslaton álltak, ahonnan nagyon jól be lehetett látni a környéket. Mögöttük a hatalmas hegylánc masszív karéja
magasodott, túlsó lejtői védelmezőn ölelték körbe a völgyet, ahol a kastélyunk állt. A hágón át nézve sem látszott a
gyönyörű vidékből semmi.
Előttük dimbes-dombos, völgyekkel, szurdokokkal szaggatott, elbűvölően vad vidék terült el.
- Hmm...- gondolkodott hangosan bátyám - a repülésre képes szellemek áttörhetnek a hegyláncon... de aki nem tud a
levegőben olyan magasra emelkedni, annak marad a hágó... és szerencsére csak egy alkalmas van, amin át lehet jutni...
- Igen.- folytatta Sébastienne - a hágó felé vezető utat kell elállnunk... de szükség van Alicia álcázó tudományára.
- Arra gondolsz, hogy csapdába csaljuk őket?! Remek hely lenne rá...
- Neked először nem ez jutott eszedbe?!
- De. Viszont nem vettem számításba mellé a hugit. Hmm... eszembe jutott még valami... Apám! Van méd olyan képességű
démon, aki képes az álcázótér létrehozására és fenntartására? Mert jól tudom, igen ritka képesség...
- Jól tudod, fiam. De Alicia örökölte... az édesanyátoktól. Nem sokan tudják róla... és még ketten vannak, ők is nők:
Radan tábornok ikerlányai- Lady Ena és Ela.
- Remek... így még jobb. Naponta váltani tudják egymást, így mindig lesz, aki ereje teljes birtokában van... persze -
ha hajlandóak részt venni a csatában...
- Anyánk biztosan. Ezt a képességét én sem tudtam... Alicia szintén. Nem hagyná, hogy otthon hagyd, barátom!
- Tudom... Aggódom is.- válaszolta az ezüstszőke démon.
- És a tábornok lányai?
- Biztosan ők is vállalják, hiszen mindenkit fenyeget a támadás...
- Ha jól értem, már kezd a tervetek kialakulni...- szólt bele Lord Aramesh.
- Igen, apám! A hágóhoz vezető szurdokvölgyben fognak végigvonulni. Majd besegítünk kissé, hogy így döntsenek... néhány
szurdokban előidézünk egy kis kőomlást, erdőtüzet, miegymást... A völgy fölötti sziklás terepen rejtőzik a fő
seregünk- álcázva. Így nem fognak bennünket a démonérzékekkel érezni- még szagot sem foghatnak. Ha majd belesétálnak,
és a csapda bezárul, kezdődhet a támadásunk. Váratlanul.
- Persze, a kastély környékét sem hagyhatjuk védtelenül. Számítani kell a legrosszabbra is.- fűzte hozzá Sébastienne.
- Hmm... Nem rossz. Valami ilyesmire gondoltam én is.. az pedig egyenesen remek, hogy jelenleg csak hárman tudunk
róla... Persze be kell avatni Sir Radant is, meg a lányait...
- Apám! Szerintem hívd meg őket egy szűk körű vacsorára hozzánk, ott nyugodtan átgondolhatjuk együtt az egészet.
- Igazad van. Máris telepatikus kapcsolatba lépek vele.
- Lord Aramesh! Ha már nincs ránk szükség, mi hazamennénk Arestinnel...
- Menjetek, ifjú tigrisek! Várnak a lányok! De a vacsoráról ne késsetek!- vigyorodott el a Nagyúr cinkosan kacsintva két
fiatal férfire.
Ők teleportáltak, és néhány perc elteltével a palotában voltak, Arestin szobájának erkélyén. A fekete sörényű démon
képességeivek körbevizsgálta a területet.
- A húgom a fürdőházban van. Stella pedig a szobájában. Na, viszlát a vacsoránál, haver! Megyek a húgodhoz.- ült ki arcára
jellegzetes mosolya, amivel olyan sok nőt megőrjített... eddig.
- Én meg megyek Aliciához... csak előbb lerakom a páncélomat.- válaszolt barátjának Sébastienne szintén mosolyt villantva.
Az ezüstszőke démon olyan sebesen indult el, hogy összefogott hajkoronája szinte úszott utána.
Arestin máris ott volt kedvesénél. A szőke , törékeny szépség aludt. Haja aranyos zuhatagként omlott fedetlen karjára és
vállára. Egy vékonypántos felső és egy testére simuló nadrág volt rajta. Takarója a földön hevert. Délelőtt edzeni voltak,
és nagyon kimerült.
A fekete férfi elmosolyodott, és halkan az ágy mellé lépett. Betakarta kedvesét, majd lecsatolta a páncélját, és levette a
felsőjét. Gyorsan elment fürdeni, majd egy vékony nadrágban jött vissza. Odafeküdt Stella mellé, és átölelte. Lágyan
félresöpörte az aranyszőke tincseket, majd belecsókolt alvó szerelme nyakába, aki megfordult, álmában elmosolyodott, és
Arestin széles mellkasához bújt. A démon szerelmesen, ködös tekintettel nézte Stellát. Mielőtt találkoztak volna, számára
egy ilyen érzés elképzelhetetlen volt... hogy egy nő ilyen hatással legyen rá... De magának bevallotta, hogy nagyon élvezi
az édes "rabigát".
Sébastienne hozzám sietett. Én elgondolkodva üldögéltem a meleg párafüggöny takarójában, miután a mindennapi, szokott távomat
leúsztam a hidegebb vizű úszómedencében. Emberi világom történelemtanulmányaiból ismerős kifejezés jutott eszembe a jelenlegi
helyzetünkre illőn: Damoklész kardja függ a fejünk felett...
Komor gondolataimból szerelmem karjai ragadtak ki. Csodás teste máris az enyémhez simult, csábítóan suttogott a fülembe.
Lágy csókjaitól szinte elolvadtam... Simogató kezei nyomán még jobban fellángolt vágyam iránta, amit ő elégedett dorombolással
és szerelmes mosolyával nyugtázott. Ködös tekintetünk egymáséba merült. Őrülten kellettünk egymásnak. Mindig. Tigrisnászunk a
párafüggöny mögé rejtőzött.
A kivont kard - a háború szele - pedig ott lebegett fölöttünk...
|