6. rész

Az álom

Emily elmondta Noah barátjának, Peter-nek, hogy Noah szellemként kapcsolatban áll vele és az a feladatuk, hogy elkapjanak néhány veszélyes szökött lelket. Szerencsére Peter hitt a lánynak és felajánlotta, hogy segít az utolsó levél kézbesítésénél. Emily valamelyest megkönnyebbült, hogy van valaki, akinek beszélhet a szellemvilággal való kapcsolatáról és Peter is örült, hogy beszélhet Noah-val, még, ha Emily-n keresztül is.

A Végrehajtók eközben egyre több szökött szellemet küldtek vissza a szellemvilágba. Allegra boldogan újságolta Selia-nak az elért eredményeket és, hogy hamarosan minden újra a régi lesz.

- Már nem tart sokáig, hogy minden szökött szellemet újra biztonságban elzárjunk az élők világától. A Végrehajtók nagyon ügyesen segítik a munkánkat. - mondta Allegra Selia-nak.

- Ezt örömmel hallom! Minél előbb oldjuk meg ezt a problémát, annál hamarabb áll vissza a rend az élők és a szellemek világa között. - válaszolta Selia. Allegra egyet értően bólintott, majd távozott. - Igen... - mondta csendesen Selia mikor egyedül maradt. - hála a Végrehajtóknak.

Emily eközben mélyen aludt otthon, mert igen csak kimerítette a szökött szellemmel való harc. Ám hirtelen egy különös álomba csöppent.

Álmában, egy labirintusban találta magát, ahonnan nem tudott kijutni. Kezdetben tanácstalanul kereste a kivezető utat, de ahogy telt az idő, egyre idegesebb és rémültebb lett. Olyan érzése támadt, mintha valaki egyfolytában figyelné és követné. Először csak sietős léptekkel halad előre azzal nyugtatva magát, hogy ez csak egy álom, de egy idő után eluralkodott rajta a félelem. Futni kezdett. Az egyik kanyarban váratlanul beleütközött valakibe. Amikor felnézett az illetőre, a saját apjával találta magát szembe. Megörült, hogy végre találkozhat az egyik szerettével, de ahogy apja szemeibe nézett, rémülten hátrálni kezdett. A férfi szemei ugyanis teljes koromfeketeségben csillogtak, bőre színe pedig egy viaszbábúéra emlékeztette Emily-t.

- Mi ez? - kérdezte a lány ijedten.

- Gyere ide Emily... - suttogott rekedtes hangon az apja, majd lassú léptekkel megindult lánya felé.

- Nem, nem akarok! - válaszolta Emily, majd megfordult és elrohant. Nem tudta, hogy merre szalad, csak futott, ahogy a lába bírta. Ám nem jutott túl messzire, mert egy újabb kanyarnál most az édesanyjába ütközött. Neki is ugyan olyan feketék voltak a szemei, és a bőre szintén viaszos fehér.

- Hová szaladsz Emily? - kérdezte vontatott hangon az anyja.

- Anya... - Emily egyre inkább kezdett kétségbe esni. Anyja hírtelen megpróbálta megragadni a vállát, de Emily gyorsan hátrébb ugrott, majd beszaladt a közelében lévő járatba. Egyenesen futott tovább és már azért fohászkodott, hogy végre felébredjen. Érezte, ahogy jobban és jobban lassul a mozgása, mintha végtagjai ólomból volnának. Végül elért az út végére, ami egy nagy terembe nyílt. Emily lelassított, amikor belépett a helyiségbe. A terem közepén egy hatalmas medence állt, pont olyan, mint, amit Noah emlékeiben látott. Ahogy közelebb lépett a medence széléhez egy vékony hang szólalt meg a háta mögött.

- Miért menekülsz Emily? - kérdezte Lilien, a húga. Az ő szemei nem voltak feketék és a bőre színe is normális volt. Pont úgy nézett ki, ahogy a valóságban is.

- Lili, mit keresel itt? - kérdezte Emily zavartan.

- Azért jöttem, hogy meg mutassak valamit neked... - válaszolta a húga.

- Mégis mit?

- Hogy milyen érzés, ha vízbe fojtanak! - válaszolta Lilien. Ekkor az ő szeme is feketére változott, majd gonoszan elmosolyodott és beletaszította Emily-t a vízzel teli medencébe.

Emily első megdöbbenésében még elég levegőt sem tudott venni. Ahogy leért a medence aljára, látta a szélénél álló húgát, és az oda érkező szüleit. Semmit nem tettek, hogy segítsenek.

Emily életösztöne akaratlanul is arra késztette, hogy küzdjön, ezért elkezdett felúszni a víz felszínére. Azonban alig hogy felért egy csuklyás alak jelent meg előtte a semmiből, kezeit a nyakára kulcsolta és visszanyomta a lányt a víz alá. Emily-t teljesen váratlanul érte az idegen alak támadása. Az első néhány pillanatban meg sem próbált védekezni, csak nézett fel az őt fojtogató csuklyásra. A lánynak újra eszébe jutottak Noah halálának percei. Ugyan az történik meg vele most, mint a férfivel akkor, azzal a különbséggel, hogy Emily álmodja az egészet. „De akkor miért nem ébredek fel?” - zakatolt a lány agya. „- Fel akarok ébredni!” - ám ez továbbra sem történt meg. Emily érezte, ahogy egyre jobban dübörög a szíve, de már nem tudja sokáig visszatartani a lélegzetét. Lábai valahogy megtalálták a medence alját, és egy lökéssel felküzdötte magát a víz fölé. Ez látszólag nem tetszett a támadójának, mert azonnal le akarta nyomni újra a víz alá. Ám a lány gyorsan az alak csuklyájához kapott és lerántotta azt. Amit ekkor látott az, minden ellenállást elfeledtetett vele. Tágra nyílt szemekkel, hitetlenül bámult a fölé magasodó férfire, aki nem más volt, mint Noah. A férfi arcáról élvezet tükröződött, és szemei eddig sosem tapasztalt gyűlölettől izzottak. Hajának néhány tincse az arcába lógott, amely csak még félelmetesebbé tette kegyetlen arckifejezésének összképét.

- Ne... - csak ennyit tudott Emily kinyögni, mert ekkor újra a víz alá került. Noah nem kegyelmezett. Minden erejével azon volt, hogy megölje a lányt.

Emily elkeseredésében meg sem próbált ellenállni. A szülei, a húga és most Noah is ellene fordult. Így nincs értelme küzdenie. Emily érezte, ahogy a gondolatai egyre tompulnak, és már homályosan is látott. Csupán egy elmosódott hangfoszlányt érzékelt valahonnan távolról. Mintha nem is ebből a világból szólt volna hozzá... - merengett, miközben lassan elsötétült előtte a világ.

- Emily! Emily ébredj fel! - rázogatta Noah az alvó lányt. - Hallasz? Ez egy rémálom! Kellj fel!

- Mi? - nyitotta fel hírtelen szemeit Emily, miközben arca verejtékben úszott és kapkodta a levegőt. Amint meglátta Noah arcát a félhomályban, egyből azt hitte, hogy még mindig az álomban van, ezért menekülni próbált. - Eressz el! - kiabálta kétségbe esetten és próbált kivergődni az ágyból.

- Emily, nyugodj meg! - szorította vissza Noah az ágyra a lányt. - Én vagyok az! Már nem álmodsz! - harsogta túl Emily-t, mire a lány egy pillatra nyugton maradt. - Nézz körül, itthon vagy...

Emily erre lassan oldalra fordította a fejét és tényleg a saját szobája berendezéseit látta maga körül. Visszanézett Noah-ra, aki aggódó tekintettel pillantott rá.

- Szörnyű álom volt... - mondta halkan a lány.

- Tudom. Hallottam, ahogy beszéltél, miközben aludtál, ezért jöttem ide. A nevemet is mondtad. - válaszolta Noah, majd felegyenesedett, hogy Emily is fel tudjon ülni.

- Nem csak egy egyszerű rémálom volt Noah. - mondta Emily. - Nem véletlenül szerepeltél benne... El kell mondanom valamit neked.

- Hallgatlak. - válaszolta Noah enyhén csodálkozó arccal.

Emily megigazította az összekuszált haját és rendezte a gondolatait, mielőtt elmondta volna, amit megtudott Noah-ról.

- Amikor harcoltunk azzal a szellemmel és Te beköltöztél a testembe én akaratlanul, - itt Emily tartott egy kis szünetet - de bele láttam az emlékeidbe.

Noah egyből felfogta, hogy akkor miket láthatott Emily. Nem is tudott mit válaszolni. Nem volt dühös, inkább sajnálat tükröződött az arcáról.

- Nem akartam az emlékeidben kutatni, csak úgy, magától megtörtént. - folytatta Emily a magyarázatot - Már tudom, hogy...hogy hogyan haltál meg.

- Értem. - válaszolta Noah.

- Kérlek, ne haragudj, amiért nem beszéltem erről rögtön, de nem tudtam, hogy mit fogsz szólni. Hidd el, sajnálom...

- Nem kell bocsánatot kérned, nekem kellene inkább bocsánatot kérnem tőled. - mondta Noah. - Nem voltam őszinte hozzád és nem készítettelek fel arra, amit láthatsz, ha az elménk érintkezik. Néhány emlékem nem túl szép, ezért is érthető, amiért rémálmod lett tőle.

- Nem, ne érts félre, nem csak az emlékeidről van szó. - válaszolta Emily. - Ez az álom nagyon életszerű volt, már-már súrolta a valóság határait, és a családom is megjelent benne, mégpedig félelmetes módon. Álmodtam már velük, de ez most...egészen más volt.

Ekkor lassan kinyílt a szoba ajtaja.

- Emily... - lépett be a szobába Lilien. A szemét dörzsölgette és hangja nagyon álmos volt. Ő persze nem látta Noah-t. - Nem tudok aludni...

Emily Noah-ra nézett, majd vissza a húgára. Lili most sokkal védtelenebbnek látszott, mint az álomban, amikor beletaszította nővérét a medencébe.

- Öhm... Gyere, bújj be mellém az ágyba. - hívta oda húgát Emily. A kislány halkan becsukta az ajtót, majd az ágyhoz sétált és bemászott Emily mellé, aki helyett szorított neki. Noah eközben az ágy mellett állva nézte a testvérpárost.

- Te sem tudsz aludni, Emily? - kérdezte Lili.

- Én aludtam, de...felébredtem. - válaszolta a lány, majd fél szemmel Noah-ra nézett.

Noah eközben intett, hogy elmegy.

- Majd reggel beszélünk... - mondta.

- Köszönöm. - válaszolta Emily. Noah csak bólintott, majd köddé vált.

- Mit köszönsz? - kérdezte csodálkozó hangon Lilien.

- Semmit. - hazudta Emily. - Próbálj meg aludni, mert reggel iskolába kell menned.

- Neked is...

- Akkor jobb, ha mindketten alszunk... - mosolyodott el Emily. Már sokkal nyugodtabb volt.

Alig fél óra múlva Lilien már nem volt ébren, de Emily még igen. És az álmán tűnődött. Túl valósszerű álom volt, ami nem hagyta nyugodni a gondolatait, és ez csak az egyik dolog volt, amit az első szellemharca óta nem értett...