„We're walking hand in hand in dreams and endless time
How do we know when we will leave this life behind?” *

- Ha most azt mondanám neked, hogy mondj egy pillanatot az életedből, ahova rakjalak vissza az időben, azzal a tudással és tapasztalattal, amivel most rendelkezel, mit tennél?

A lány elgondolkozott, világtalan szeme üresen, mégis érzelmekkel telve meredt a falra, kezével a kerekes széke irányításához használt gombokat piszkálta. Amióta megtörtént a baleset, a lágy hangú, megfoghatatlannak tetsző férfi minden nap meglátogatta és beszélgetett vele. Minden kérdése furcsa volt, a mai mégis más.

- Bármelyik percet mondhatnám? Talán még azt is, amikor egy hete beültem a kocsiba? Vagy amikor megígértem Wendy-nek, hogy elviszem a vásárba?

- Így van, Tessa. A választás a tied. De szeretném, ha megindokolnád a döntésedet.

- Emlékszem arra a napra, amikor befejeztem a gimnáziumot. Féltem, hogy mi lesz velem. Egy teljesen más helyre kerültem, idegen emberek közé, és egyre közeledett az a pillanat, amikor szembe kell néznem az Élettel. Amikor már nem áll mögöttem senki, amikor nekem kell gondoskodnom magamról. Ha oda visszamehetnék, nem félnék, és elmondanám Wen-nek, hogy attól, hogy más városba költözik, még sűrűn láthatjuk egymást. Talán vele mennék…

- Szóval ezt szeretnéd?

- Nem! Várj. Ha akkor elmentem volna Wendy-vel, nem ismerem meg Benny-t. Nélküle nem lennék, az, aki ma.

- De lenne más, aki miatt ilyen ember lennél. Vagy egy teljesen más. Ki tudja? Lehet, hogy akkor boldogabb lennél. Lehet, hogy akkor nem ülnél itt vakon és bénán egy idegennel beszélve a szánalmas életedről.

Direkt bántani akarta a lányt, aki nem láthatta őt, hiszen ha látná, az azt jelentené, hogy közel a vég. A Sors ritkán látogat el személyesen az emberekhez, mégis Tessa sorsát a szívén viselte. Azt akarta, hogy a szavai fájjanak a lánynak, hogy változtatni akarjon. Hogy éljen, nevessen, csodák csillogjanak a szemeiben. Meglepődött, amikor az összetört arcon lágy mosoly futott át.

- Te is tudod, hogy nem lehetnék boldog. A sorsot nem lehet kijátszani. Ha meg akarnám másítani a múltamat, elveszne az a sok szép emlék, amik az életemhez, barátaimhoz fűznek. Hogy lehetnék úgy boldog, hogy nem ismerem Kate-t és Prue-t? Hogy élhetném az életemet olyan barátok nélkül, mint amilyenek ők, vagy Wendy? Sorolhatnám a neveket, és az eseményeket, amik nélkül kevesebb lennék, ha másképp választottam volna.

- De ha úgy döntesz, lesz más, amivel boldog leszel. Lesz más virág, más sütemény, más utcanév, amiről valami olyan fog eszedbe jutni, mint senki másnak. Ami egyedi lesz a számodra.

- Elhiszed, hogy azok nem érdekelnek? Nekem a mostani barátaim, őrültségeim, mániáim kellenek, nem azok, amik lehettek volna. Így vagyok boldog.

- Rendben. Tehát menjünk tovább… a gimnázium után mi a következő, ahova visszamennél?

- A főiskola. Másképp kezdenék neki. Az egy lehetőségem lett volna egy új életre. Hogy azok az emberek megismerjenek egy Tessát… talán az igazit. Aki bennem él.

- Akit ők ismertek az nem te voltál?

- Nem. Féltem a sebektől. Aztán rájöttem, hogy az ember mindig kap sebeket és ezeken meg kell tanulnia túltenni magát, különben összetörik, mint a váza, és bár meg lehet ragasztani, de soha nem lesz tökéletes, a ragasztások mentén mindig hibás marad, és sokkal könnyebben törik el… míg végül többet nem lehet összerakni.

- Jól érzem, hogy ez sem az az idő, ahova visszamennél?

Tessa elmosolyodott.

- Tökéletesen. Tudod, volt egy álmom. Egy visszatérő álmom, ami megmutatta, hogy nem ott kell változtatnom. Nem a múltamban. Hanem a szívemben. Ha ott megváltoztatok mindent, akkor boldog lehetek. A múltat megmásítani lehetetlen. De a jövő a mienk.

- Jól értelek? Te boldog vagy így, ahogy vagy, mert ha máshogy éltél volna, nem jutottál volna idáig, és bár az út hosszú volt és nehéz, de voltak jó pillanatid, tehát meg vagy elégedve mindennel?

- Nos, elég szélsőségesen fogalmazva, de így van.

- Wendy meghalt.

A kedves mosoly, ami a lány arcán volt amióta a férfi a szobába lépett, egy pillanat alatt semmivé lett, és egy könnycsepp gördült ki a sehova nem néző szemekből.

- Még mindig nem akarod azt a napot újrakezdeni?

- De igen.

A Sors elmosolyodott. Elérte, amit akart. Esélyt adhat Tessának a boldog életre, mert tudta, napokon belül beleőrülne abba, hogy a legjobb barátnője miatta halt meg.

*
Lassan nyitotta ki a szemét. Minden olyan zavaros volt. Amikor reggel elindultak Wendyvel, emlékezett rá, hogy odament hozzá, megölelte, és azt mondta neki, nagyon szereti. Aztán elindultak, és…

Ebben a pillanatban kivágódott a kórterem ajtaja és egy magas, feneketlen mély szemű férfi vágtatott be rajta. A nyakában egy kis homokóra alakú lánc volt, köpenye hullámzott utána, mintha a pajkos szél minden irányba el akarná vinni, hogy játsszon egy kicsit vele. Tessa csak a láncra emlékezett, és a szemeire… a fekete végtelenre. A férfi fölé hajolt, és ahogy meglátta, hogy a lány tekintete nem a semmibe réved, hanem az ő szemeibe fúródik, egy kicsit elmosolyodott.

- Mit tettél, te bolond lány? – halkan, kedvesen suttogott, és Tessa felismerte a férfi hangját, aki minden nap meglátogatta. Könnyek szöktek a szemébe.

- Azt mondtad, visszamehetek. Változtathatok.

- Én azt akartam, hogy ne menj el a vásárba.

- Wendy szeretett volna. – Tessa hangja egyre halkult, s úgy érezte, a világ körülötte fényesebb lesz. Csak a fekete szemek voltak azok, amik még lent tartották a földi korlátok között. – Ő jól van?

- Jól. Megmenekült.

- Akkor jó. – A fekete szemű férfi végigsimított a lány haján, a keze puhasága a lányt a szülői ház párnáira emlékeztette. Azok voltak ennyire melegek, és bársonyosak, vigasztalóak. Biztonságban érezte magát. A Sors lehajolt, és egy lágy csókot lehelt az ajkaira.

- Aludj, Tessa. Megérdemled a pihenést.

A lány arcán lágy mosollyal aludt el. Pár perccel később egy nővér riadtan csipogtatta meg a főorvost, de már senki nem tudott segíteni rajta. A Sors fekete köpenyébe burkolózva, szinte magát védve állt a sarokban, miközben arcán végigfolyt az első könnycsepp, amit valaha emberért ejtett.

- Sajnálom, Tessy. Segíteni akartam…




* Dragonforce: Trail of Broken Hearts